Falvak Dolgozó Népe, 1972 (28. évfolyam, 1-52. szám)
1972-09-27 / 39. (1320.) szám
FAIVAK DOGOPÓ N*PF Lapunk barátai írják A SZÖKŐ FORRÁS JAVÍTÁSRA VÁR! Az ötvenes évek elején Erdővidék földtani feltárása céljából mélyfúrásokat végeztek Olasztelek határában. Az egyik fúrás helyén a községtől délnyugati irányban mintegy kilométernyire borvíz forrás tört a felszínre. A víznyomás szokatlan erejére jellemző, hogy a kizúduló víztömeg szökőkútszerűen a 10—12 méter magasságot is elérte, a vízsugár átmérője pedig 25—30 cm is lehetett. A nem mindennapi látvány hírére sokan keresték fel a természeti ritkaságot, s mivel a víz már az első hetekben iszapos gödröt vájt a forrás körül, fürdőzők is akadtak, akik nagy elismeréssel szóltak a víz üdítő hatásáról. Bár szénsavtartalma nem vetekedhetett a régi források vizével, hőfoka kezdeti állapotban a 20 fokot is elérte, s ez a körülmény alkalmassá tette szabadfürdő létesítésére. Az új borvízforrás balneológiai értékét felismerve a község akkori vezetősége cselekvésre szánta el magát. A vizet csőbe fogták, s az oldalnyílásokon kizuhogó forrás köré egy 8x8 m-es medencét építettek deszka béleléssel, zsilippel, míg a túlömlő vizet pár száz méteres árok vezette le arra alkalmas helyre. A zsilip felhúzásával a medence vize naponta cserélhető volt. S mivel a forrás környéke nagyrészt nyílt terület, kétszakaszos kabint is építettek, biztosítva az öltözés zavartalanságát. Amikor, a lényegében primitív, de a célnak megfelelő szabadfürdő elkészült, avató ünnepség keretében nyitották meg azt a környék lakosságának részvételével. Akik ezekben az időkben használták a fürdőadta lehetőségeket, bizonyára egyetértenek velünk abban, hogy szerény méretei ellenére is menynyire hasznos hatása volt szervezetre, idegrendszerre egyaránt. A marosvásárhelyi orvostudományi főiskola egykori tanára, dr. Kolumbán Mózes, de bizonyára mások is vegyelemezték annak idején a víz összetételét. Bár ezek az analízisek nem állanak rendelkezésünkre, a szóbeli tájékoztatókra támaszkodva tudtuk azt, hogy a „Szökő borviz“ mind hőfokánál, mind vegyi összetételénél fogva alkalmas lett volna üdülő és gyógyfürdő kiépítésére. A legújabb elemzés adatait Kósa Bálint, Köpcebánya vegyésze bocsátotta rendelkezésünkre, aki szintén foglalkozott Erdővidék borvizeivel. Ezt a Prahova megyei analitikai intézet készítette el Ploeşti-en 1972 január 4-én. A víz sok értékes, hasznos anyagot tartalmaz. Az évek múlásával azonban a fürdő tönkrement. Új gondok, új feladatok jelentkeztek, s a karbantartás kérdése kiesett a közérdeklődés homlokteréből. A kabin elpusztult, a medence deszkabélése szétesőben van, rég eltűnt már a vízszabályozó zsilip is. De gazdasági szempontból a legérzékenyebb kárt a vízlevezető csatorna eliszapodása okozta. Több hektárra tehető annak az egykor termő-kaszáló területnek a nagysága, amely a kiszivárgó víz nyomán értéktelen nádassá vált Széles körökben azonban állandó beszédtéma ma is a fürdő helyreállításának kérdése. Nem tudjuk, milyenek az anyagi lehetőségek, s azt sem, hogy a községfejlesztés közeli, vagy távlati terveiben szerepel-e a forrás ügye? Viszont tudomásunk van arról, hogy nagy azoknak a száma, akik önkéntes munkával elősegítenék annak helyreállítását. Ehhez azonban hatósági támogatás is kellene. Munkavezető szakemberre, faanyagra s némi gépi segítségre is szükség volna. A vízárok kitakarítása elsőrendű feladatnak látszik, hisz ez a munka tekintélyes területet is visszahódítani a mezőgazdaságnak. A legújabb helyszíni szemle alkalmával azt észleltük, hogy a víznyomás ereje s a forrás vízbősége a múlthoz viszonyítva jelentősen csökkent. Csak geológiai szakvizsgálat állapíthatná meg: biztosítva van-e a jelenlegi vízhozam hosszabb időre s hogy földtani szempontból milyen jövő jósolható a forrás további sorsára nézve. A Szökőforrás felszínre törése óta az igények és életforma tekintetében is sok változás történt. A fürdeni, gyógyulni vágyók mégis megelégednének még azzal a szerény forrással is, amely ma feltör, s amely egykor oly hasznos volt, de amely ma már csak romjaiban létezik csupán. NAGY FERENC Olasztelek FAVILLÁSOK Minden falunak, vidéknek van valami sajátossága, mely megnyilvánul beszédben, öltözködésben, szokásban, kézügyességben stb. A mi falunk régebben híres volt a favilláról. Míg a falu határát csaknem egészen erdő borította, a lakosság nagy része favilla készítéssel foglalkozott. Ebben a háziiparban olyan hírre tettek szert, hogy a környékben ez a gúnyos versike járta róluk : Van minden mint Árpádon, vadkörte, vadalma, favilla. Csak kenyér nincs, meg szalonna. A nép szorgalma után azonban kenyér is lett, meg szalonna. Furcsa mesterség volt a favillakészítés, gyerekkoromban még elég sokan foglalkoztak vele, azonban a szántók térhódításával az erdők rovására, kipusztultak a mesterek is. Ma talán egy-két öreg ha el tudja még készíteni. Néhány szóban megpróbálom tehát elmondani a módját: Kikeresték az erdőn a szép egyenes fákat, amelyeknek azonban csak a tő felőli részét hagyták meg, ez a rész ugyanis könnyebben volt hajlítható. Két méter körüli hosszúságra elvágták, széthasogatták, kifaragták úgy, hogy az ágak felőli része szélesebb, vastagabb maradt. A nyelét szép gömbölyűre, simára gyalulták. Ekkor az ágak felöli végét két, három, négy, öt helyen is befűrészelték, s így lett a villa három-, négy-, öt-, hatágú is. Az ágak tő felöli részét gúzzsal — amit rendszeresen fűzfából készítettek — megkötötték, nehogy tovább haladjon, az ágak közé ékeket vertek, hogy azok bizonyos távolságra álljanak egymástól. És most jött a legnehezebb munka. Az egyenes, most már több ágra fűrészelt, szinte ormótlan fadarab bekerült a villahajtóba. Ez a villahajtó két rövidebb és egy hosszabb darab fából állott, a két rövidebbet az ágakra erősítették, a hosszabb fával pedig hajlították, görbítették az ágakat, ha eltört csak egy ág is, dobhatták az egészet a tűzre, ha kibírta, tehették a füstre. A nyers hajlított ágak a füstön megszáradtak, megpirosodtak és nyolc-tíz napi füstölés után szép görbének maradtak. Ilyen villafüstölő gyermekkoromban száz is volt a faluban, ma már öthat, ha kerül. Abban az időben két-három megye parasztsága az árpádi favillával forgatta, gyűjtötte szénáját. Szépapám még a Körösök szabályozása előtt messze letutajozott vele. A gyermekek vágya, álma a vásár volt. — Gyí, te csikó vásárra! — kiáltották. A vásárra megérkezett többek között az öreg Huszár Halász is. A néhány féldeci gabonapálinka után megéhezett. Elővette a szőrtarisznyából a kenyeret, szalonnát, kés, bicska azonban nem volt benne. Elfelejtett tenni a felesége. — No, megállj asszony! — viszek én neked bicskát, hogy legyen, ha megint vásárra jövök. Jó ára volt a villának, el is kelt hamarosan. Jó vásár volt, szénakaszálás ideje. Megáll az első bicskaárus piros fezes bosnyáknál, aki szép piros nyelű bugylibicskákat árult. Megvette az egészet, tele tett vele a tarisznya, otthon aztán kertben, udvarban elvetette, mint a gabonát szokták: „Amerre járok, mindenütt leljek, ha szükségem lesz rá". Akkor is voltak jó fiúk, akik meglesték ezt a műveletet, s majd szépen összeszedték. Utána bicska vásár volt heteken át a falu gyermekei között. A mai kor gépei már sok kéziszerszámot helyettesítettek, sok munkát megkönnyítettek, leegyszerűsítettek. A favillára néha azonban még ma is szükség van. SÁRKÖZI GERŐ Árpád KEDVES OLVASÓ! NE FELEJTSE EL MEGÚJÍTANI ELŐFIZETÉSÉT A FALVAK DOLGOZÓ KÉPÉRE 9 CSEDŐ CSABA, A FALU ORVOSA Már Klézsén és Forrófalván felfigyeltem arra, hogy többen szívesen szólnak a rekecsini magyar orvosról. Ezekben a többezres moldvai községekben igazán hites kell, hogy legyen valaki ahhoz, ha köztük élőként tartják számon. Az meg egyenesen nagy megtiszteltetés, ha még a szomszédos községekben is tudnak róla, szeretettel emlegetik. A" rekecsini orvosi körben mint bűvös szót ejtem ki a nevet : Csedő Csaba. Várom az első elképzelt hatást, de az emberek csak vállukat vonogatják. Számukra e név személytelen. Pedig ott van minden recepten, amit e fiatal Csíkszeredai származású orvos ír számukra. Másként kell próbálkoznom. A „magyar doktort“ említem, így már hamar akad, aki megmagyarázza, hogy hol, merre keressem. Késő délután. Lakásán, feleségestől csomagolás közben találom a huszonvalahány éves szőke orvost. Betessékel, szabadkozik. — Este utazunk a tengerpartra. Szabadságunk egy részét akarjuk ott tölteni. Három napunk itthon már eltelt. Sürgősségi eseteim akadtak, s ezért halasztottuk az utazást ma estére, így hát rövid idő állt rendelkezésünkre. Terveim szerint szerettem volna pár órát mellette tölteni. Rendelés vagy terepjárás közben akartam megismerni ezt a közmegbecsülésnek örvendő orvost. De miért ne tudnám megismerni a rendelkezésünkre álló rövid idő alatt beszélgetéseink folytán ? Kiváncsi vagyok, mit tud a csángókról, akiknek évek óta hűséges orvosuk. — Be kell vallanom, előítéletekkel jöttem ebbe a községbe — mondja. — Hatottak rám egyikmásik ismerősöm kijelentései : „Csángó vidék — elmaradott vidék“, „Sok bajod lesz majd azokkal a zárkózott emberekkel“, „Nem szeretik az idegent“. Már az első napokban meggyőződtem arról, hogy okoskodó ismerőseimnek hamis elképzeléseik vannak e moldvai falvak lakóiról. Korántsem úgy fest a helyzet, ahogy mi erdélyiek elképzeljük. Idejövetelemkor nekem is homályos elképzeléseim voltak a csángókról. Tudatlanságomért — magam előtt — még szégyenkeznem is kellett. Terepjárás közben az egyik faluban külföldiekkel találkoztam és rá kellett jöjjek, hogy bizony ezekről az emberekről jóval többet tudnak, mint én. Ma már bosszant, ha otthoni barátaimmal beszélgetve a csángókat emlegetve csak magyaros népviseletük félretételét és kölcsönszavak átvételét tudják róluk. Sokan annyi fáradságot sem vesznek, hogy legalább a csángókról írt cikkeket elolvassák, de hangoskodón ítélkezni tudnak. Sok földim a felszínes ismeretek alapján honnan tudhatná, hogy a mai csángó népviselet felvétele a valamilyen okból kimenekült székelyek egyik védekezési módja volt, és hogy a román kölcsönszavak átvétele jórészt olyan kifejezésekre korlátozódik, amelyek később megismert fogalmaidat jelölnek. Ide a nyelvújítás szavai nem juthattak, el. — Nézetem szerint — mondja Csedő doktor — a székelyföldi értelmiségiek állaga még ma is csak a madéfalvi veszedelemkor kimenekült és letelepedett csángókról tud. Nincsen elterjedve a köztudatban az, hogy évszázadok folyamán Csíkból és Háromszékről, már a mádéfalvi eseményeket megelőzően is, sokszor évente százaknak nyújtott megélhetési lehetőséget, menedéket Moldva. E fiatal orvost hallgatva még inkább kedvet érzek arra, hogy Beke György egyik riportjából egy idekapcsolódó részt idézzek. „Moldva sokáig volt búvóhely, kenyérkereső táj szorultságában a székelynek, ahol szívesen fogadták őket. Feljegyzések szerint egy időben a moldvai fejedelmek egyenesen csábították magukhoz a jó munka hírében álló székelyeket, birtokot, kiváltságokat ajánlottak fel nekik". Öröm hallgatni Csedő Csabát, ezt a lelkes embert : — Szeretem és tisztelem ezeket az embereket. Valahogy úgy érzem itt magam, mintha valamelyik székely faluban volnék. A kezdeti viszolygásom már az első napok után elmúlt. Éreztem, hogy ezeknek az embereknek szükségük van rám, elvárják tőlem, hogy munkámmal bizonyítsam be: az orvosnak nagy az ereje. Csodákat nem tudok művelni, de minden tőlem telhetőt megteszek azért, hogy bizalmukat megtartsam. Felesége jön be : — Csaba egy pillanatra hívatnak. Csaba szabadkozik, és már megy is, ki az előszobába. Pár perc múlva : — Megvárattalak? Hírt hoztak egyik kórházi betegemről, elutazásom előtt tudni akartam, hogyan alakul állapota. Majd később : — Azt mondtam, úgy érzem magam, mint szülőföldemen. Már csak a nevek is székelyekre emlékeztetnek. Tisztelem bennük a kimondhatatlan , munkaszomjat, ami férfit, nőt, gyermeket egyformán jellemez. Tétlenkedő embert itt nem lehet látni. Megfigyeltem, hogy ha adott esetben munkájuknak semmi különösebb hasznát nem látják, akkor is majdnem ösztönös akarással végzik azt. Úgy mondhatnám, vérükbe ivódott a munka szeretete. E vonásukat értékelik is mindenütt. A csángó falvak munkásai az ország legigényesebb munkatelepein is megállják a helyüket. Órámra pillantok. Sajnálom, hogy nem hallgathatom tovább ezt az embert, de leginkább azt fájlalom, hogy a következő napra nem szegődhetek melléje,néma szemlélőként. Pedig gondolom, még sok érdekes dologról tudomást szerezhetnék tőle. KOVÁCS LÁSZLÓ