Állami gimnázium, Fehértemplom, 1881
A római elégia előzményei*) I. A görög elégia. „Az elégiában a görögökkel is megmérkőzünk“ — mondja a rómaiak kritikusa Quintilianus. **) Való igaz. A didaktikus költést kivéve, a poézis egyik fajában sem versenyzett a római szerencsésebben görög mesterével, mint az elégiában, sőt felül is múlta. Egyébben a legnagyobb ügyességgel utánzott, itt teremtett. Hogy mily sikeresen, eléggé bizonyítja a lyra mestere Gothe, ki méltó dolognak ítélte hogy a római elégikusokkal versenyezzen, anélkül, hogy őket elhomályosította volna. Honnan van az, hogy a lyra iránt kevéssé fogékony római szellem ily eredményt bír felmutatni, azt később fejtegetjük. Mindenek előtt meg kell nagyjából a görög elégiával, az elégia fogalmával ismerkednünk, hogy Rómába telepedését s az ott elért eredményeket helyes szempontból megítélhessük. Az elégia az a műfaj, melynek köre a régi görögöknél igen tág volt s mai napság igen is szűk. Azóta az elégiának fogalma némi változáson ment keresztül. Jónia derült ege alatt az époszból fejlődött ki; a jónoktól tanulták el a dórok és az attikaiak, Tyrtaios meg Solon. Ez az elégia a jónok összes polgári életét felkarolta s behatolt a társadalom mozgalmaiba. Kallinosban pl. az államférfiút halljuk, aki polgártásait lelkes szavakkal harcra buzdítja. Tyrtaios azt énekli, mily dicső a csatában meghalni. Solon nyugodt vidáman zengi politikai vívmányait. Theognis az aristokratia meg a bölcseség szabályait énekli. A görög elégia etnikus és politikus irányú s nem törődik a privát élet dolgaival. Buzdít, bátorít, izgat, ostoroz. Mimnermosban tűnik fel először igazán a magánélet s fő rugója: a szere p) Mutatvány a „Kisfaludy-társaság“-hoz benyújtott Tibullus-fordítás bevezető tanulmányából. **) Quint. X. 1, 93.