Fehérvári Hiradó, 1883. január-június (4. évfolyam, 1-24. szám)
1883-04-08 / 14. szám
Székesfehérvár, 1883. április 8. IV. évfolyam. 14. szám. A lap áruházhoz hordással vagy postán küldve . Egy évre ... 4 írt. Fél évre.... 2 írt. 1 Negyed évre . 1 írt. 1 . Egy szám ára. 8 kr. A lap szellemi részét illető közlemények a szerkesztőséghez (me- gyeház-utcza 8. szám) ; intézendők. Késiratok vissza nem adatnak. ■' VEGYESTARTALMU HETILAP. lv£eg'jelen minden vasárnap. A lap anyagi részét i illető közlemények előfizetési, hirdetési pénzt Ezek a kiadóhivatalhoz j ' (megyeház-utcza 8. sz.) intézendők. Hirdetések jutányosan számittatnak. Nyilttér sora 20 kr. Bélyegdíj a hirdetések után 30 kr. Előfizetési pénzek elfogadtatnak a „Fehérvári Híradó“ kiadóhivatalában s minden postahivatalnál. — Hirdetések felvétetnek a kiadóhivatalban. Budapesten Goldberger V. A. hirdetési irodájában, Haasenstein és Voglernél. Bécsben Hausenstein és Voglernél, H. Schaleknál, Oppelike -nél, Y. Hrdlicka, Mossa Rudolfnál, M. Dukesnél. Frankfurtban Daube & Comp.-nál Hamburgban Steiner Adolfnál , Párisban Mosse Rudolfnál, Mailáth György. Ha egy nagy ember, bár hajlott korában is, a természet rendje szerint kidől az élők sorából: általános megdöbbenést okoz a nemzet kebelében, hát mikor a legnagyobbak egyikének drága életét orgyilkos kezek oltják ki, van-e toll, mely azt az érzelmet rajzolni tudná, mely ilyenkor lelkünket áthatja; van-e szó, mely kifejezést tudna adni azon undornak, melyet az emberiség ilyen salakja iránt érezünk? Nincs, azért nem is kisértjük meg leírni. Székhelyi Mailáth György született Pozsonyban 1818 ban, hol atyja Mailáth György akkor alispán volt. Bevégezvén iskoláit 1838 ban baranyamegyei aljegyző, majd tiszteletbeli főjegyző lett. 1839-ben másod-alispánná s mint ilyen követté választatott. Az 1839/40 diki országgyűlésen még nem tűnt fel, de megyéje az országgyűlés után első alispánná választotta. 1843-ban ismét követté választatott s már ekkor valódi államférfiunak bizonyította be magát. Az országgyűlés után Baranyamegye adminisztrátorává neveztetett, de hivatalát kevés ideig viselte, beutazta a mivelt külföldet s gazdag tapasztalatokkal tért vissza hazájába. 1847-ben Baranyamegye főispánjává neveztetett ki. A forradalom alatt visszavonult életet élt s csak 1860 ban fejtett ki nagyobb tevékenységet, midőn az alkotmány visszaállitásáról volt szó s ekkor vezérszerepet játszott. 1861-ben tárnokmesterré neveztetett. 1865-ben kanczelárrá neveztetett s ő tanácsolta a fejedelemnek, hogy hivassa magához Deák Ferenczet. Az alkotmányosság visszaállításával országbíróvá s a főrendiház elnökévé neveztetett, mely két fontos hivatalt a legnagyobb pontossággal viselte. 1869-ben a semmitőszék elnökévé neveztetett s mint ilyen nagy részben ő állította vissza a magar igazságszolgáltatás tekintélyét. Ez lévén Mailáth életpályája, jogosan mondhatjuk, hogy benne az orgyilkos kezek a haza legnagyobb oszlopát döntötték le. Temetése nemcsak a fővárosra, de az egész nemzetre nézve gyásznap volt, csak Deák Ferencz temetésekor látott a főváros akkora gyászoló sereget. Mintha azt lehetett volna olvasni a könyező szemekből, hogy nagyjaink egymásután dőlnek ki, nem emelkednek utánuk újak. A nemzet koronájából évenkint egy-egy drága kő hull ki és az üreg kitöltetlen marad. A Mailáth halála fölötti gyászt feketébbé tette azon megrendítő eset, mely életét kiolta, az iszonyú tett fölötti megbotránkozás nevelte a rokonszenvet és a nemzet gyászát. A történeti arisztokráczia fénye elhomályosodott s Mailáthban örökre kialudt annak legfényesebb napja, ezért siratja őt a nemzet minden fia pártkülönbség nélkül. Nyugodjanak békén a nagy ember hamvait a „Fehérvári Híradó“ Tárcsája, költői lex-él. (Édes anyámnak ) ------Kezembe van a leveled, Olvasgatom, szólok veled... Vigasztalgatsz, vigasztalgatsz, Pedig oh! tudom, hogy siratsz ... — Ölelve tart a két karod, Homlokomat csókolgatod ... S lelkem, mint a szomorú fűz, Melylyel hab, csókjátékot űz, Úgy hajlik a kebledre: Arra a meleg tengerre,... Tengerére a jóságnak ! (Rajta futván fellegárnyak..../ ------Szalad a hab, a fűz remeg. Foly’ a könyed, a lelkemet, E fozgalyat úgy himbálja: Csókolgatván meleg árja.... ------Jön egy gyerek: a Szeretet, S a füzgalyból leszel egyet, S sípocskát kelt belőle, és Fúja___Bezzeg van nevetés: Hallgatod azt a fűz-sípot... Hallgatod, mily furcsán sikolt Tilinkója kis „pásztor“k. (Boldog sor a gyermekkornak!) E kis „pásztor“, a Szeretet. a Szeretet: kis gyereked. — Csak hallgatod a nótácskát... (Angyal irta a kótáját !) — ő fúja, ő, a kis kereszt! — Közeledik: szived repes.... — Onnan jön a „füzes“ alól.... Kis tilinkós sipol... dalol.... — Itt van már a kapud előtt___ — Ah! hisz már az öledbe dőlt!... — Tudod anyám, édes anyám, Tudod, tudod, mikor aztán Átöleltél, úgy csókoltál. — Boldog voltam? Boldog voltál! Boldog voltál... Boldog voltam... Oh!hogy, akkor meg nem haltam, Tilinkóval kis kezemben, Boldogsággal ép szivemben, S édes anyám karjai közt!) — Most szánalmad könye füröszt___ — Ne sirj... ne sirass jó anyám! ------Halld a jajt, angyalok ajkán. ... Hallod? hallod? Engem Innak! Engem hinak! Értem sírnak___ — Oh! de még nem mehetek el. Hogy’ hagyjalak? —S „nyájam“ legel, „Nyájam“, az Úr népe. — Ez is Úgy marasztgat, — aztán te is ... S ha mennék is, de nem szabad. — Hallom Uram, hallom szavad: Én is leszek — jön az óra — Egy ily kis „nyáj“ főpásztora! (Most még csak a „kis számadó,“ A főpásztor után való.) — Akkor aztán édes anyám, Éldegélünk a kis tanyán, Lévén neve: „parókhia!“ S gazdagságom: a biblia, No meg egy-két szuette-ágy, Egy pap mit a másikra hagy, — És ki tudja, még mi lim-lom?... — Ha tudnám, is le sem irom. — Oh! még csak el se mosolodsz ... Én Istenem! csak szomorkodsz,. .. Pedig nekem van rá okom. Bajt én már nem veszem zokon. — Oh! tudom egyetlenegyem, Te érezed az én sebem ... Nyugodj’ meg a sors végzetén. — Hidd el, hogy — megnyugodtam én...? — Ej, de hagynánk a szomorút? „Derű válltja fel a borút!“ — Majd mikor eljöttök hozzám: A „jó öreg“, édesapám. (S te jó anyám, hét testvérem ... — Istenem oh!tán megérem?) Örömünnep lesz a házban Akárcsak a menyországban! — Tudod anyám, mikor lesz ez? Elmondja honna — házeresz, S fészkecske az eresz alatt, S benne az a — páros galamb.... — Örömapa s örömanya! Csak úgy zeng majd a kis tanya! — Fölöttünk az Isten, az Ég kiterjeszti áldó kezét.... No, no, nem én házasodom! (Megijednél ily soromon.) — Unokád megy, az ám férhe’! (Kettő oh! elment az — égbe...?) — Én lennék az — örömapa.... Te meg lesz örömnagyanya! S örül az Úr népe: „nyájam“... — Ugye vigadunk — mindnyájan ... ? ------Ne sirj hát, ne sirass anyám... így lesz ám az... igy ám ... az ám ... ------Kezembe’ van a leveled, Olvasgatom: szólok veled ... — Kérleld magad... oh! ne sirass... Éjeken át jaj! ne viraszsz! Ne epesszed magad nagyon... (Ezt erősen meg is hagyom ...) — Lásd, nevetek ... nem ám sírok! Irt, nem soká megint irok. Csókolom a leveledet, Leveleden a nevedet!... ------Szól a harang a „gyüllére:“ Mennem kell az Úr elébe, Kevesedvén a „nyáj“ egy gyet. Beszámolok véle renddel. Gyászkoporsó.... íme hozzák.... Én’s anyám, most Isten hozzád! Szabó Jdndor: A gazdakör feladata. Korunk a társulás kora. Egyesüljünk. Ez a jelszó ma. A hatvanas évek elején még nagyon könynyen összegezhettük a társulatok és egyletek számát nagy Magyarországban, nem úgy mint ma. Ezrekre megy ma már a száma az egyletnek és társulatoknak, melyek mindannyian külön czélból, külön törekvések keresztülviteléből alakultak. És ez igy van jól. Az emberiség anyagi és szellemi boldogulására ezer és ezer alkalmas út és mód, czél és eszköz áll fenn, melyek mindannyian odairányulvak, hogy a kívánt jó akarat s nemes törekvéssel párosult erő és cselekvés által saját énünk javára kizsákmányolhatok. Manap már alig áll fenn község, melynek kebelében valamely társulat vagy egylet ne léteznék. Különösen a jótékony crélű egyletek azok, melyeknek száma óriásivá nőtte magát az elmúlt két évtized alatt. Ezek mellett szintén nagy száma van az újabban keletkezett nemes és közhasznú társulatok, egyletek és pénzintézeteknek. Noha ezeknek egynémelyike oly megszorításokkal kezdenek terheltetni, melyek, habár magát a társulatot nem is annyira, de az annak jótékonyságát igénybevevőket szokatlan módon érintik. Ezek közül a gazdakör az, melynek hivatását kereskedési viszonyaink, a kereskedésre, mint olyanra, mely a polgárosodásnak, hatalomnak és jólétnek legnagyobb előmozdítója szintén kiterjesztetni véljük. A kereskedés, kereskedelem, a földművelés és ipar előállításainak a termesztő, termelő és fogyasztó közötti közvetítésére alakult kereseti ág, tehát: a polgárisodásnak, hatalomnak és jólétnek legnagyobb előmozditója és terjesztője. Innen van, hogy az egyes államok által mindenütt és minden időben a legnagyobb ápolás alá vétetett, a törvényhozásnak mindenkor kiváló gondoskodási tárgyát képezte és képezi. Az 1875. évi 37. törvény intézkedik nálunk Magyarországon a kereskedelemről. Ez mondja meg azt, hogy ki mondható kereskedőnek. Ezenkívül az 1872. évi ipartörvény rendelkezik még a kereskedés bejelentése s a segédszemélyzet viszonyairól. Nem czélunk ezúttal a kereskedésről bővebben szólni, mivel egyes ágainak szervezete annyi kívánni valót hagy fenn maga után, hogy mindennek felvétele felette hosszúra nyújtaná jelen értekezésünket. Egyedül azon körülményről kívánunk szólani, mely kereskedésünkben időről-időre fennáll s mint ilyen, míg egyrészről bénítólag hat magára a kereskedelem fontos ágára, addig mind magát a termelőt, mind pedig a fogyasztót nagy mérvben sújtja. Bárki is észlelheti, hogy sokakat minden ismert, minden valódi kereskedési szellem nélkül, egyedül csak az üzérkedés, termesztők hiszékenységének kizsákmányolhatása vezet különösen az élelmezési czikkek közé, minek folytán a termesztő sohasem számíthat biztos vevőre s ennek azután felette nagy kárát vallja. Sokszor fordulnak elő egyes esetek, melyek a kisebb termelőket nem kis arányban megkárosítják az által, hogy 5—10 krral lefoglalózott gabonaáruikat nincs senki, akinek átadhatnák s vagy vissza kell azt vinniök, vagy a vásár elmúltával veszteséggel kell másnak átadniok. Van törvény, mondhatná valaki. Igen, de a szabad ipar érve és czége alatt sokan uralkodnak a helyzeten, támogatva az eladók hiszékenysége által. Innen van, hogy a törvény alig érheti utól azokat, akik azon csalfa mesterségben járnak, hogy az együgyűbbek jóhiszeműségével visszaéljenek. Meg kell teremteni a szolid kereskedést, meg kell szilárdítani az egészséges üzletet, hogy a bajnak eleje vézessék. Erre nézve is hivatottnak véljük az újonan alakult gazdakört. ..........a. A felvidék magyarosodása érdekében. Századok merültek el az idők feneketlen tengerében, de oly nyomtalanul egy sem tűnt el, hogy a magyar nemzeti lelkesedés egy-egy dicső fellobbanásának emlékét hátra ne hagyta volna az utókor nemzedékének számára, amely azután újra gyújtson, újra lelkesítsen. Dicső volt a magyar nemzet csodás támadatának napja, fényes dicsőséggel aranyozta be a letűnt századokat, legyen nagy és dicső a nemzetek életében számot tevő, hatalmas korszak zárópillanata: az ezredik esztendő! És az lesz, érezzük, hogy az lesz. A magyar nemzeti lelkesedés, a magyar nem A s 11 már. Teljes életemben mindig szerettem hazám egyes vidékeivel megismerkedni s hála Istennek dicsekedés nélkül el is mondhatom, hogy az egy Szepességen kívül alig van olyan tája, amelyen egyszer vagy másszor meg ne fordultam volna. Ugyanazért egész örömmel ragadtam meg az alkalmat, midőn a múlt őszön sógorom azon ajánlatot tette, látogatnám meg új otthonában a regényes Arad megyében, mert azonnal eszembe ötlött, hogy ezúttal betölthetem régi vágyam, megláthatom azt a helyet, hol hazám dicsőségének napja másodszor áldozott le: Aradot, a tizenhárom vártan sírjával és Világost, melyről a költő így énekel: „Hej Világos, átkozott Világos, Általad lett hírnevünk homályos !“ Ha már álltam Mohács vérlepte mezőin, hadd álljak most azon helyen, hol a szabadsághősök kezéből a dicsőséggel hordozott fegyvert kicsavart az ármány. Tehát, mihelyt a karácsonyi szünidő beköszöntött, házi tűzhelyemnek búcsút mondva, gőzösre ültem s vitettem magam vágyaim czélja felé. Meglehet, szekéren utazva, vagy Petőfi szemeivel nézve regényes lehet az a nagy alföldi róna, mely Czeglédtől kezdve le egész Arad-Hegyaljáig oly sík egyenességben terül el, mint az asztal, de a gőzös ablakából nézve, bizony egyhangú, unalmas az. Sehol egy emelkedettebb hely melyen megpihenhet a szem. Még csak kunhalom sincs, a melyet pedig Nagy-Kőrös határában s a debreczeni Hortobágyon akárhányat észreveszünk. A vidék összes változatossága abból áll, hogy most egy folyón, mint a Zagyva, Tisza, Körös rohan át vonatunk, majd egy-egy sártengerben úszó város alatt, majd meg végtelennek látszó belvíz-pocsolyák ki-