Fejér Megyei Hírlap, 2008. október (53. évfolyam, 230-255. szám)
2008-10-31 / 255. szám
Helyesbítés: jambusban Bobory Zoltán, Balajthy Ferenc, Czinki Ferenc, King Antal, Zágoni Erzsébet írásai olvashatók irodalmi rovatunkban, a Provinciában. Az őszi hangulatú illusztrációkat Nagy Norbert készítette. 14-15. oldal Egyedül vagyunk az út végén Mostanra a halál értelmetlenné és elfogadhatatlanná vált. A tradicionális közösségek felbomlottak, a rítusok elsorvadtak, a helyükbe viszont nem léptek újak. Erről mesél a hospice, Rajmon Zsuzsa. 16. oldal Dübörög a föld, de nem hallod Kovalcsik Katalin kovalcsik.katalin@fmh.pk.hu Múzeum. Szép és ronda. Szép, mert a kegyeletet olyan pompával, méltósággal közvetíti, amely ritka manapság. Ronda, közel hozza a halált. Félünk tőle, de az élethez tartozik, hisz megszülettünk. Erről is beszélgettünk Hargittai Emil múzeumvezetővel. - Ebben a néhány helyiségben minden a halálra emlékeztet. Egyedül a festett koporsók jelentenek kivételt. Nagyon szépek. Mikor kezdték gyűjteni a kegyeleti tárgyakat? - Éjfél előtt öt perccel, az utolsó pillanatban, még 1991- ben. Temetkezési szakgyűjteményként 1993 óta működtünk, elég szörnyű megnevezés. Később, 1997-től sikerült kibekkelni ezt a rosszízű nevet, és lettünk Kegyeleti Múzeum. Még most is sokan megkérdezik, hogy hol az ásó, a kapa, a kötél? Nincs. Ennek a gyűjteménynek nem az a célja, hogy behelyezzük magukat a mindenki számára közös jövőbe. Egyszerűen arról van szó, hogy megőrizzük a kegyeleti szokásokat, bemutassuk a temetés, a gyász kellékeit. Igaz, a tárgyi emlékeket először fel kellett - és kell - kutatni. Voltak falvak, ahová az utolsó pillanatban érkeztünk, el akarták égetni a padláson talált gyászruhákat, mert kimentek a divatból. Nézze a tárlókat. Itt vannak a fehér gyász darabjai. Csodálatosak. Nekünk van a legteljesebb gyűjteményünk. Ha visszanézünk egy kicsit a történelmi időkre, a táltosok fehér ruhát viseltek, az eredeti gyász színe a fehér volt, a kiemelt ünnep színe. Aztán jött egy II. Fülöp nevű spanyol király, az úgynevezett fekete király, ő hozta be a feketét a gyász színeként. A francia királynők sokáig nem is fogadták el. Nálunk, Csökölyön 1936-ig maradt a fehér szín, de Dél-Dunántúlon, Barcson, Pécsett és a környékén mutatóba akadt néhány faluban egy ideig. Az öregek talán még ma is fehérben mennek el a végső útra, hisz a lélek tisztaságát jelképezi. - Tudunk még szépen gyászolni, megadni a végtisztességet? Ahogy itt körülnéz az ember, minden különleges, díszesek a ruhák, a gyászjelentések szinte a halott egész lényét bemutatják. Magyarországon régen igen nagy temetések voltak. Olyan hihetetlen pompával adták meg a végtisztességet a távozottnak, amelyre ma már nem lehet példát találni, hiába megy végig a gyászmenet a főváros főutcáján. Akár Kossuth, akár Deák temetését említem, óriásiak voltak. Akkor Budapest lakossága a temetőig állt sorba, még az erkélyeken is csüngtek az emberek a Rákóczi úton. Eltemették a halottat, majd megülték a tort. - Társasági eseménynek számított a temetés? - Egy nagy temetés arra is szolgált, hogy a krém gyermekei összeismerkedjenek. Ez napjainkban ismét kezd divatba jönni. Viszont régen két-három napig téma volt a halott, a személyisége, ma erről már alig van szó. Fél óra, kipipáljuk, csak a család, a közvetlen hozzátartozók emlékeznek rá. - Lehet, hogy nem is volt jelentős személyiség, vagy megváltoztak a körülmények? - Mi változtunk meg. Vén fejjel úgy vélem, az elanyagiasodás került fölénybe. Őszinte részvétem, és megyünk tovább. Falun, vidéken egészen más a hozzáállás, a felkészítés, gyászolnak egy évig, feketében járnak. Nagyon érdekes volt a gyűjtés során, azt mondták az emberek: hála istennek, hogy oda tudjuk adni magának a fekete ruhákat. Nem nekünk kell elégetni. El sem tudták képzelni, milyen hihetetlen kincset adtak át. Tápió környékéről tudtam begyűjteni a gyász három fokozatának a darabjait, a többi közt egy kékfestő ruhát is. A kékfestő a középgyász megjelenítője. A fekete volt a mélygyász, a barna-fekete együtt a középgyász, a kékfestő az átmenet, a gyász hatodik hónapjától kezdték viselni. Nézze a kendőt, ezen már megjelenik a rózsaszín rózsa. Beszélhetünk a matyók viseletéről. Fehér, a virágok feketék rajta. A csángóké is hihetetlenül gyönyörű, az alap itt is fehér. A nyárádiak egyedüálló darabját, a fiókos és kétsormintás hideglepedőt is őrizzük. A katolikusok asztalkendője piros hímzésű, a színes virágok az örökkévalóságot jelképezik. A tort viszont vallási szempontból jelenítették meg. - Voltaképpen a halotti tornak mi volt és mi a mai jelentősége? - Nem az, hogy degeszre egyék magukat a gyászolók, hanem az, hogy az eltávozottról szépen megemlékezzenek. Igaz, néhol már tivornyává vált a tor, ezért is viszolyognak tőle sokan. A létszám némelykor felért egy menyegzővel. A tor az egyik legtiszteségesebb hozzáállás a búcsúzáshoz. A temetőben lehet színház, de a toron egymással szemben állnak, beszélgetnek a gyászolók, akkor az is kiderülhet, milyen jó ember volt, de mekkora csibész néha. - Láthatunk itt kocsikat, koporsókat, néhány festettet is, nagyon szépek. Fejfák, gyászjelentések. Hogyan sikerült ekkora kincseket összegyűjteni? - Az itt látható tárgyak számomra a kincsnél többet jelentenek. Minden egyes darabhoz fűződik valamilyen történetem. - Megismerik az emberek? Elmennek a Nemzeti Múzeumba, a történetibe, de a kegyeletibe is odaérnek? - Az elmúlt évek átlagát nézve 3500 és 4500 között van a látogatók száma. Amikor megindul az iskolaszezon, a nyugdíjas vándorlás, sokan jönnek. Az iskolások vezetését nem adom át senkinek. Volt egy csoport, megálltak az ajtóban, és el nem mozdultak. Végül megszólalt az egyik gyerek. Vannak itt szellemek? Mondtam nekik, maradjanak csöndben, figyeljünk. Síri csend lett. Hallottatok valamit? - kérdeztem. Nem válaszolták. Akkor mindenki menjen a fülészetre, mert itt kísért Petőfi, Deák Ferenc, Jókai, Arany János, Kossuth Lajos szelleme. Amikor háromnegyed óra múlva elmentek, mindenki nevetett. Itt nincs száraz idegenvezetés. A nyugdíjasok is érdekesek. Tartózkodóbbak, érdeklődőbbek és hitetlenebbek is. Azt mondják, hogy amit itt látnak, az mese, a valóság az, hogy dübörög a föld. Rendben, de azt én már úgysem hallom. Félünk a haláltól, de le kell győznünk az érzést. A múzeum impozáns nagyterme, de a raktárakban még pihennek emlékek Fotó: Lázár Lívia A budapesti, Fiumei úti múzeum az országban az egyetlen, Európában is csak kilenc létezik, de topon vagyunk a gyűjteménnyel, mondja Hargittai Emil Gazdagok vagyunk mi, fehérváriak a síremlékekben is. A Hosszú-temetőben a művészeti, a köz- és a katonaélet jeleseinek sírjai domborulnak. Ha még megvannak, 16. oldal Bárki lehet áldozat A nemzetközi terrorizmusról tartott feltáró előadást Sorosy Tamás biztonságpolitikai szakértő a Székesfehérvár Szabadegyetem sorozatában. 17. oldal Zsohár Melinda Élünk és meghalunk Nagyon későre járt, de a fáradtságtól ólmos pillákkal hódoltam igen rossz szokásomnak, s elalvás előtt még végigcsattogtattam a televízió távirányítóját. A tudományos-ismeretterjesztő programon futó lassú, fegyelmezett műsor az egyiptomi piramisokról, évezredes nyugalmukból feltárt és kibontott múmiákról, az ősi temetkezési szokásokról, konzerválási eljárásokról szólt. Az álom kiszaladt a szememből. A szembesülés földi porhüvelyünkkel, a test múlandóságával pont akkor mellbevágó, ha a fizikai valóságában megmaradt állapotát láthatjuk, s érinthetjük. Az emberiség rémülettel, mi több, rettegéssel vegyes kíváncsisága, borzongással teli érdeklődése halála és a halál utáni (?) mivoltával egyidős tudatra ébredésével. A kisgyerekek erős többsége régész akar lenni egy ideig, s leginkább nem a mélyben pihenő kövek, hanem az emberi csontok miatt, amelyek tiszteletteljes faggatásával a lét titka megfejtéséhez vélünk közelebb jutni, öntudatlan is. Élet és halál, születés és távozás, öröklét és elmúlás. Mily szerencsénk, hogy ezen örök fogalmak kapcsán lett száz és egyféle temetkezési mód, amelyek ma mesélnek múltunkról! A temető többet elárul a hajdani életről, mint bármi más, s a legkevésbé sem kegyeletromboló a faggatása. A sírban lelt ruhák, ékszerek, fegyverek, a halott mellé helyezett tárgyak, olykor ló, kocsi, edény, baba, a sír tájolása, s az újkori síremlék, kő, felirat, jel - mind-mind rólunk szól. (A hamvasztás ősi szokásától van, ki ma is irtózik...) A temető, a temetkezés is az életről, a halandóságunkkal megbékélt, s megbékélni képtelen szorongásáról szól. Rólunk. Élőkről. belpol@fmh.pl.hu