Evangélikus gimnázium, Felsőlövő, 1876

s különbségek mutatkoznak, melyeket figyelmen kívü­l hagyni nem lehet. A növendéket ennélfogva úgy kell a közös cél, az emberi tökély felé vezetni, hogy mindegyiknek egyénisége is figyelembe vétessék. „Az egyéniséget, ha csak nem lehet ellene kifogást tenni, mindenkor méltatni kell.“ Ne téveszszü­k szem elől soha a nagy költő szavát: „Keiner sei gleich dem Andern, nur gleich sei Jeder dem Höchsten! Wie das zu machen? Es sei Jeder vollendet in sich.“ Vannak akadályok is s azok legnagyobbika túlnépes tanosztályaink. „De ez minket a törekvés kötelessége alól fel nem old.“ Arról tehát, hogy az iskolai növendékeket oktatás-nevelés közben — szokott módon — mind egy kaptafára üssük, le kell mondanunk, ha csak a természet törvényei ellen véteni nem aka­runk, tanulnunk, alkalmaznunk kell a lélektant. Magától értetődik, hogy e tekintetben annyira nem lehet menni, mint azt Rousseau óhaj­totta, midőn „Emil“-je nevelését egészen a természetre kivánta bízni. A végretegek egyaránt ártalmasak. Mint rendesen itt is a középút a helyes. Azon haladván az egyéni törekvést helyesen fejleszteni, nemesíteni tartozik a nevelés, ellensúlyozni azonban leginkább csak akkor, ha az más egyénekkel, a társadalommal és a nevelészet örökké szent törvényeivel ellentétbe jönn. Rövid idő óta többen mindinkább oda törekszenek, hogy ezen elv helyesen érvényesítes­­sék. Ezek közöl első­sorban említendő: Kehr, a halberstadti tanitóképezde igazgatója, ki leginkább a kérdés gyakorlati oldalát veszi szemügyre. Az általános elvek Kehrnek gyakorlati útmutatásaival pótolva, kiegészítve: a kérdéses ügyet hathatósan előmozdítani képesek. Mit csinál e tekintetben Kehr? 1872-ik évi németországi utamban alkalmam volt a goth­ai, akkoron Kehr tapintatos ve­zetése alatt álló tanítóképezdét meglátogatni, tanulmányozni, egyúttal azon meggyőződést meríteni, hogy a lélektan gyakorlati alkalmazása — nem agyrém. A gothai képezde gyakorló iskolája akkoriban négy osztályból állott, melyet 200 növendék látogatott. A háromosztályú képezde utolsó évfolyamában 13 képezdész volt. Ezek voltak kellő felügyelet mellett a gyakorló iskola tanítói. Tárgyunkat illetőleg Gothában a következőket észleltem. A növendékek egyénisége a képezdészek által rendszeresen kikutattatott, e célra tartott értekezleteken (Individuen-Konferenzen) vita és határozat tárgyává tétetett. A képezdészek fokozatosan avattattak a tárgyba. Ez okból eleintén könnyebb lélektani feladványokat kaptak. P. o. jelentést tenni arról, mely gyermekek jelentek meg az iskolában tisz­tátalan kézzel; mely gyermekek szenvedtek himlőben vagy vörhenyben; mely gyermekek képesek a színeket határozottan megkülönböztetni; dadogó gyermek mely hangokat ejt ki legnehezebben? az illető éneklés közben is dadog-e? stb. stb. Azután éber figyelemmel kellett, hogy kísérjék a növendékeket úgy az iskolában mint az iskolai után, játék közben és a szülői háznál. Ha a képezdészek ekként elégséges tapintatot és lélektani gyakorlatot szereztek, az iskolás gyermekek képességeit, hajlamait és egyéni tulajdonságait felfogni, megítélni képesek valának, akkor az egyes növendékek teljes egyéniségét részletesen és összefüggően tanulmányozták. Az értekezletben általános panasz és megjegyzésnek nem volt helye; mindig bizonyos egyéniség és határozott tény szolgált a tanulmány alapjául. Melyik gyermek tette avagy mulasztotta tenni ezt vagy azt? Mi az okozatnak oka? Miféle jelenségek mellett mutatkozott az orvosolandó baj? Mi javasoltatok, hogy a bajnak eleje vétessék? stb. Minden vélemény kellően okadatolandó volt. Ezen véleményhez a többi képezdészek is szabadon hozzászólhattak. Az elnöklő igazgató saját véleményét a határozattal együtt legeslegvégü­l mondotta ki, amidőn a netán szükséges útbaigazításokat is nyúj­totta. A tanácskozmány eredménye külön jegyzőkönyvbe igtatatott (Individuenbuch). A tanév esetleg iskolai idő végén ekként minden gyakorló iskolai növendék életrajza volt a könyvbe jegyezve. Ezen „életrajzok“ időszakonként ki lettek egészítve s a képezdészeknek később is szolgálhattak tanulmá­nyai.­­ Két olyan életrajz közzé is tétetett a Kehr által kiadott „Pädagogische Blätter“-ek 1872. évi folyamának 5-ik számában. Mikép lehetne a korszellem azon követelményének, hogy az iskolai oktatás-nevelésnél az „egyéniség“ kellő méltánylást leljen, hazánkban is sikeresen megfelelni? Mindenek előtt oda kell hatnunk, hogy Dr. Bánóczi azon panasza, miszerint nálunk a pedagógus nem egyszersmind psychologies, elenyészszen. Tanítani, tanulni, alkalmazni kell a lélektant.

Next