Figyelő, 1970. január-június (14. évfolyam, 1-25. szám)

1970-01-21 / 3. szám

cu 'XW S­Á­G­P­O­L­­T .1. K­A­I HE­T­I­L­­A­P -• • - . -'v * /.• •- V,- ’• r -i 'V *.'• .r*Wp. - IPARI NÉPVÁNDORLÁS Az egyik legnagyobb fővárosi üzemben nemrégiben nagyarányú mun­kaerőtoborzást szerveztek. Újsághirdeté­­sek, rádió- és tv-reklám, ígérve minden megígérhetik, ilyen juttatás, olyan ked­vezmény, magas fizetés, csökkentett munkaidő. Egyszóval: totális kampány. S mindezek tetejébe — kedves figyel­mességként — a munkára jelentkezőket a gyár portáján fogadóbizottság várta szíves szóval és — virágcsokorral. Abszurd eset, de jó példa: a gyárak mindenre készek, hogy munkást kapja­nak. A munkaerőpiacon nagy a kereslet, s a munkás igyekszik kihasználni ezt a konjunktúrát. Minden harmadik , megy 1968, a szocialista szektorban dolgozó 3 millió 600 ezer ember közül másfélmillió keresett magának új munkahelyet. 1969- ben ez a szám 100 ezerrel több, 1,5 millió esetben szűnt ,m­eg a régi, és keletkezett új munkaviszony. Az összes dolgozók 10—15 százaléka évente többször is vál­toztatja munkahelyét. Ez még akkor is hatalmas arány, ha figyelembe vessze­­, hogy a munkahely-változtatások bizo­nyos hányada — hogy számszerűleg mekkora, azt nagyon nehéz lenne meg­állapítani — szükséges és indokolt. A szocialista szektorban foglalkoztatot­tak száma 1969. végén elérte a 3,7 milliót, s ez nagyjából 100 ezerrel több, mint 1968-ban. A­ 100 ezres létszámnövekedés­hez viszont több mint másfélmillió ember felvételére volt szükség. Népgazdasági ág 100 fő létszám- az 196­9. év növekedésre az 1968. év jutó felvételek százalékában száma, fő 1969.­ évben 1 1969 I—III. negyedév tényleges, valamint a IV. negyed becsült adatai alapján. 2 Szakmunkástanulók, foglalkoztatott nyug­díjasok és a mezőgazd. szövetk. nélkül. A ki- és belépés ára Még rosszabbak az arányok, ha csak a fővárosi ipart vizsgáljuk. 100 fő jogi lét­számnövekedéshez a nehézipari vállala­toknál 1968-ban másfélezer, 1969-ben több mint 6300 embert kellett felvenni! A felvételekkel kapcsolatban szinte minden korlátozást, megkötöttséget meg­szüntettek a vállalatok. Sőt: jelentős ösz­­szegeket fizetnek­ az új munkaerő meg­szerzéséért, hirdetésekért, toborzókampá­­nyokért. Az újonnan felvetteknek — a­­régi emberek, a törzsgárda rovására — számottevő anyagi előnyöket biztosíta­nak. Magyarán: szélesre tárják mindenki előtt a kapukat, s közben ügyet sem vet­nek arra, hogy ezeken a kapukon a leg­jobb esetben is ugyanannyian lépnek ki, mint be. vállalattól (-hoz). fő Megnevezés elment jött 1969. I-III. negyedévében Az egyik vidéki vegyipari üzem 1969. első három negyedévében 380 embert vett fel, ugyanakkor a kilépők száma 395 volt. S hogy milyen öncélú ez a mozgás, azt jól jellemzi a vállalat fluktuációjának vizsgálata, amely a mozgás irányát is nyomon kísérte. A számokat egymással összehasonlítva, nem tűnik túlzásnak a következtetés: a kilépő annak a munkahelyére kerül, aki az ő munkahelyét foglalja el. S ebben a példában sűrítve látható a hazai munka­erőmozgás minden spontaenitása, terv­szerű­tlensége. Ha összesítjük a kiesett munkaidőt és megszorozzuk egy munkás egy­­napra ju­tó bruttó termelési értékével, a végered­mény — amely természetesen iparágan­ként eltérő — átlagosan 6 ezer forint anyagi veszteség. Ez az a kár, amely mérhető, számokkal kifejezhető. De az egyéb veszteségeket — a betanítás kárba­­veszett költségeit, az új munkahelyen je­lentkező, kezdetben mérsékeltebb mun­kateljesítményt — már nehéz kiszámíta­ni. A 6 ezer forint tehát óvatos, jóindula­tú becslés, de még érmék alapján is két nagy vasipari üzem, a Ganz-MÁVAG és a Vörö­s Csillag Traktorgyár évi vesztesé­ge átlagosan 40, illetve 26 millió forint. „Nem ezt vártam.­.“ Lehetne tovább sorolni a tényeket, adatokat, annak bizonyítására, hogy a munkaerővándorlás egyre nagyobb gond. Bonyolult, sok-sok összetevőből álló tár­sadalmi jelenségről van szó. Furcsa paradoxon, de a kilépés gyak­ran a belépésnél kezdődik. Különösen az olyan üzemekben, ahol az alkalmasság vizsgálata helyett a személytelen, az em­ber képességeit, adottságait, elképzeléseit mellőző felvételi módszerek uralkodnak. A felvétel amolyan próba szerencse jelle­gű. Ez a megállapítás számokkal is bizo­nyítható. A Vörös Csillag Traktorgyárból 1967-ben kilépő fizikai munkások 61 szá­zaléka még egy évet sem töltött az üzem­ben. A távozó segédmunkások 51 százalé­ka nem várta meg a három hónapot, és néhány hét után mondott búcsút a beta­nított munkások 27, a szakmunkások 31 százaléka is. Az indok: „elmegyek, mert nem ezt vártam...” Kézenfekvő következtetés: jóval nagyobb gondot kell fordítani az új munkavállalókra. Úgy is mondhatnánk, hogy körültekintőbb, szakszerűbb és em­berségesebb személyzeti-munkaügyi munkát kell végezni. (Folytatás a 2.­ oldalon) Szocialista szektor összesen­ 1520 199,0 Ebből: ipar 1355 193,3 építőipar 1542 200,8 mezőgazdasági 2389 154,4 közlekedés 1206 134,1 kereskedelem 2064 348,1 dolgozók száma új munkahelyet kerestek Környező állami gaz­daság tsz és gép­javító vállalat 30 28 Ktsz 8 9Tan­ácsi vállalat 9 7Kőolajipari vállalat 12 10Szénbányák 5 5Építőipari vállalatok 26 9% Közlekedés 7 12 XIV ÉVFOLYAM 3. SZÁM 1970. JANUÁR 21. ÁRA: 2 FORINT Új lehetőségek az importversenyben (4. old.) Marketing-helyzetkép (5. old.) Bővülő magyar—skandináv kapcsolatok (7. old.) A pénzügyi kapcsolatok új útjai (8. old.) Miért veszteséges a tejtermelés? (11. old.) A BELKERESKEDELMI SZABÁLYOZÓ-RENDSZER VÁLTOZÁSAI Ez év január 1-től több vonatkozásban is változott a belkereskedelmi vállalatok szabályozó-rendszere. A szabályozók mó­dosításakor az 1968-ban, főleg pedig az 1969-ben tapasztalt egyes nemkívánatos tendenciákból indultunk ki. A passzív magatartás Tapasztaltuk például, hogy a kereske­delmi vállalatok és szövetkezetek jelen­tős része az 1968. év végi, különösen pe­dig az 1969. évi forgalom lebonyolításá­ra nem készült fel megfelelően. Alábe­csülték a várható keresletet, nem gon­doskodtak időben elegendő mennyiségű és összetételű áru beszerzéséről, nem vál­lalták a folyamatos ellátáshoz szükséges készlettartás költségterheit. Ezzel rosszul orientálták a termelő vállalatokat, oly­annyira, hogy — különösen az év elején — egyes keresett termékek gyártására al­kalmas termelő kapacitások is kihaszná­latlanul maradtak. Amikor évközben, ta­pasztalva a vártnál nagyobb keresletet, jelentkeztek a termelő vállalatoknál ren­deléseikkel, azok a kiesett termelést már nem tudták pótolni. Korlátozta a belső piac beszerzési lehe­tőségeit az is, hogy egyes iparvállalatok — a lanyha belföldi kereslet láttán — a korábbinál jóval nagyobb, olykor már egyenesen a lakosság ellátását veszélyez­tető mértékben vállaltak exportkötele­zettségeket. Így a kereskedelmi vállala­tok a keresletet csak készleteik jelentős csökkentésével, időszakonként és terüle­tenként ismétlődő ellátási zavarok, gyak­ran emelkedő árak mellett tudták kielé­gíteni. A kereskedelmi vállalatok ezzel a pia­ci magatartásukkal végsősoron hozzájá­rultak ahhoz, hogy a lakosság javuló el­látására objektíve meglevő lehetőségieket nem tudtuk teljes mértékben kiaknázni. Ugyanakkor a kereskedelmi vállalatok nyeresége és képződő vállalati alapjaik is kedvezőbben alakultak mind a nép­­gazdasági tervben számoltnál, mind az 1968. évinél. A vázolt tendenciák megjelenési for­máiban voltak különbségek, szakmán­ként és vállalatonként, vagy akár a f kis- és nagykereskedelemben is, eltérő inten­zitással érvényesültek. A tendenciák mögött azonban az elemzés azonos moz­gatórugókat tárt fel. (Bár a lakosság áruellátásának szín­vonala korántsem egyedül a keres­kedelem munkáján múlik, ez alkalom­mal csak a kereskedelemmel kapcsolatos közgazdasági összefüggésekkel foglalko­zom.) ... és okai A kereskedelmi vállalatok és a szövet­kezetek többsége 1968—69-ben nem tu­dott annyi­ fejlesztési alapot képezni, amennyi az évek óta gyors ütemben nö­vekedő és egyre igényesebb forgalom le­bonyolításához, a hálózat fejlesztéséhez és a készletek megfelelő emeléséhez szük­séges lett volna. Különöse­n élesen jelent­kezett a fejlesztési alap viszonylagos hiá­nya azokban a szakmákban, illetve azon vállala­toknál és szövetkezeteknél, ame­lyek árai iránt az átlagosnál gyorsabban nő a lakossági kereslet, ahol a korábbi­nál bővebb választókra lenne szükség, il­letve ahol 1968. január 1-én kedvezőtlen hálózati és készletadottságokkal vagy az áthúzódó beruházások miatti nagy eladó­sodással indultak. Jórészt a fejlesztési alap elégtelensége váltotta ki azt a vállalati magatartást. (Folytatás a 3. oldalon)

Next