Fővárosi Lapok 1870. december (267-291. szám)

1870-12-24 / 286. szám

men a hajctanból Tóth Ágoston, Kiss Ferenc, Paxi Károly és Csermelyi Lajos honvédtisztek tartanak előadásokat. ** Vidéki rövid hírek. — „Debrecen törté­netének“ első kötete Szűcs Istvántól elhagyta a saj­tót. — A S­z­á­s­z Béla által szerkesztett „Kelet“ cí­mű jobboldali kolozsvári lap mutatványszáma ér­dekes tartalommal jelent meg; pesti tárcáit Szász Károly írja. — A sárospataki jogász-ifjúság január 14-kén rendez kisorsolással összekötött bált, Radics Miklós zeréne mellett. — Bódiz Ferenc­nek hivják a derék pestmegyei főcsendbiztost, ki a bálni talált kincsek nagyobb részét előkutatá a múze­um számára. — Szathmáry Károly, a „Debrecen“ belmunkatársa,­­ írtjával előfizetést nyi­tott Emericzy Dávid felkai ev. lelkész jeles „Német nyelvtan “-ára. — A szekszárdi közegylet tagjai 103 írtot küldtek a franciák számára. — A szé­kes­fehérvári nőegylet e hó 28-kán műkedvelői előadást (Augier „Utóirat“-a és Körner „Sótartó“-ja) rendez, s Töltényi és Horváth Böske kisasszonyok vesznek benne részt a hölgyek közül. Bécsi hírek. *** Bécsi rövid hírek. A várszínház előbbi igazgatója: Wolff, elhagyja Bécset s a Rajna mellett fog letelepülni. — Bécsben pár nap előtt egy Prinz György nevű cipészt temettek el, ki 107 évet élt. — G a 11 m e y­e­r k. a. szabadság idejének letelte után jan. 2-dikán lép föl először a Károly-szinház­­ban.— B. S­i­n­a Simon, Fülöp, württembergi herceg­nek, Albrecht főherceg vejének bécsi palotáját 1.600.000 forinton megvásárolta; a würtembergi her­ceg Londonba költözik.­­ A b­é­c­s­i férfi dalegylet e hó 16-dikán az osztrák-sziléziai dalegylet nevében is tett egy babérkoszorút Beethoven sírjára. A babona folyton tartó uralkodására mutat a következő eset, mely egy Bécs közelében fekvő helységben pár nap előtt adta magát elő. Mari, egy ottani gyógyszerész fiatal, szép leánya, beteg szivére nem talált gyógyírt apjának gyógyszertárában, de annál nagyobb hatással volt rá egy csinos ifjúnak megjelenése. Jó alkalmat talált, s a leány szüleinél be­­mutattatta magát. De a szülők nem jó szemmel néz­ték e viszonyt, s csakhamar megakadályozták a sze­relmes pár találkoztatását. Mari nagyon szívére vette szüleinek zsarnokságát, de bécsi imádójától levelet is kapott, melyben ez elhatározását tudatja vele, hogy miután az élet nélküle mit sem ér, kivégezi magát s kéri őt, hogy bocsásson meg lépéséért. Ez sok volt a gyönge női szívnek. Mari elolvasta a levelet, elhal­­ványult, s a szülők két óra múlva már holt leányuk ágya előtt térdeltek. Elképzelhetjük a szerencsétlen szülők fájdalmát. A nagy bánathoz járult még a lakosság szemrehányása is, sőt egy falusi öreg sybilla azt is álírta, hogy a szülőknek az oltár előtt töredel­mes vallomást kell tenniök, különben a szerencsétlen leány lelke nem élvezhet csöndes nyugalmat. A szü­lők mit sem akartak erről tudni, s Mari holttestét a halottas­kamrába szállították. Éjjeli 1 óra van,minden mély álmot alszik, csak az éji-őr végzi rendes sétáját, midőn hirtelen megáll, csöndes harangszót hall, mely percről-percre hangosabbá válik. Az éji-őr egy percre megkövül, később azt hiszi, hogy csalódik, majd ismét összeszedi magát, a templom ajtajához megy hall­gatózni, s még jobban hallja a harangszót. Ekkor aztán nem veszi tréfának a dolgot, meghúzza a vész­harangot, s az egész helység lakossága összecsődül a csodás történet hallására. Rögtön a káplán után fut­nak, s magyarázatot kérnek tőle. A testes lelkiatya azonban semmi áron sem hajlandó a templomba lépni s csak ajtaja előtt térdel le, hogy imádságával elűzze a kisértetet. De a harangozás folyvást hallatszik, és senki sem meri okát fürkészni. Az öreg sybilla szin­tén ott térdepel s mindent az elhúnyt szülőire hárít, kik töredelmes vallomással nem igyekeztek nyugal­mat szerezni az elhúnyt lelkének Ekkor egy erő­teljes péklegény lép elő, határozott hangon követeli a templom kulcsát, s belépve, kutatni kezdi a helyet, honnan a harangszó hallatszik. Fölnyitja a halottas­kamra ajtaját s rémülve veszi észre, hogy Mari rángatja annak csengetyűjét, kérve és esedez­ve, hogy szabadítsák ki szörnyű helyzetéből. A be­csületes péklegény teljesítette is kívánságát, a leányt szüleinek házába szállították, de a lelkész még ekkor is vonakodott átlépni a templom ajtaját. A történet végét könnyű eltalálni. Mari csak tetszhalott volt, s a szülők nagy örömükben most már teljesíteni fogják kívánságát. A lelkész ellen azonban nagy ingerültség uralkodik s a falu értelmesebb lakosai szégyenük, hogy náluk a XIX. század második felében ily eset történhetett, legcsekélyebb szám.“ Mégis küldik egyre-másra az áldozatokat, s a müncheni kamra pénzügyi bizottsá­gában is nagy szótöbbséggel veték el a bajor sereg visszahivatásáról tett indítványt. — Versaillesból ír­ják, hogy 21 dikén d. e. három francia hadosztály támadásra nyomult elő, de több órai, főleg tüzérségi csata után visszanyomatott. — Voigts Reetz trnok hatezer mozgó­ őrt Toursra nyomott vissza. — Bor­­deauxból írják, hogy a párisi lakosságban nagy az egyetértés és hazafiasság s csak egy pár zászlóalj követett el jelentéktelen fegyelmetlenségi hibát, melynek folytán föloszlatták őket.­­ A nyughatat­lan Flourens sem politikai okból állíttatott hadi­tör­vényszék elé, melyben mindig Trochu szokott elnö­kölni. A párisi állapotok, egy léghajós Gambettához intézett sürgönye szerint, kitűnők, a hadmiveletek a poroszok ellen 21-dikén ismét megkezdődtek, s az ágyúharc a franciákra nézve kedvező volt. Vincy tábornok Evrard nyári­ lakot s Maison Blanche-t el­vette, Ducrot tábornok pedig Drancy előtt küzdött.­­ A poroszok 22-dikén a Pierre-hidat domináló ma­gaslatra értek, a várost ágyúzni kezdették, a gráná­tok az utcákba estek s több egyént megöltek. A maire a parlamentar­ zászló kitűzése után az ellen­séghez ment s az ágyúzás megszüntetését követelte. Az ellenség nem vonult be, várja a hátralevő csapa­tokat s a vezértábornokot. Dec. 20-dikán Piacain tábornok az ellenség előnyomulását 6000 emberrel több óráig megakadályozta, s a százezer emberből álló ellenségnek jelentékeny veszteségeket okozott. Bismarck Versailles egyik legsötétebb ut­cájában lakik, s lakása nagyon egyszerűen van be­bútorozva. Angel de Miranda, a párisi spanyol követ­ség egyik tagja, ki mindjárt az ostromzár kezdete után elhagyta a francia fővárost, itt kereste föl őt, s igen érdekesen írja le találkozását. Bismarck nagyon szereti a meleget, s előszobájában csaknem kiállhat­­lan hőség uralkodik. Nagy rendetlenség van ott mindenben ; a híres államférfiú ismerni sem látszik a fényt, s a belépőnek a lovagcsizmák egész halma­zán kell keresztülhatolni, ha a gróf szobájába akar jutni. Itt szintén nem látható kényelem, s midőn An­gel de Miranda Bismarcknál volt, még a gyertya­tartót is üvegpalackok helyettesítették. Köztük csakhamar hosszas társalgás szövődött, melynek legjellemzőbb mozzanata ama nyilatkozat volt, mely a germán és latin néptörzsekről szól. „A latin nép­törzs — szólt — el van használva; nagy dolgokat vitt véghez, de hivatása véget ért... A germán nép­törzs fiatal, erőteljes, s épp annyira vitéz s barátja a kezdeményezésnek, mint előbb önök voltak. A jövő az északi népeké; csak most kezdik el játszani ama dicsőségteljes szerepet, melyet hivatva vannak, az emberiség javára, keresztülvinni.“ Bismarck megem­lékezett Páris ellenállásáról is, de azt csak a hiúság kifolyásának tekinti, s elmondá, miszerint Vilmos király csupán a Tuilleriákban hajlandó a békét aláírni­ Beethoven életéből. A Beethoven-ünnepé­lyek alkalmából Hiller Nándor ismert kölni zene­szerző emléklapot közöl, mely a nagy zeneköltő utósó napjaiból igen érdekes dolgokat tartalmaz. Hiller karmester és Hummel voltak azok, kik Bee­thovent utósó napjaiban sem hagyták el, s Hiller most visszaemlékezéseit a „Köln. Ztg.“ tárcájában írja le, melynek egyes részeivel mi is érdekesnek találjuk megismertetni olvasóinkat. „Vigasztalan volt utójára látni a rendkívüli embert, — írja Hiller, — midőn márc. 23 -án fölkerestük, kimerülve feküdt ágyában, néha csöndesen fölsóhajtva. Szó nem hagyta el többé ajkait, izzadtság gyöngyözött homlokáról. Midőn zsebkendőjét hirtelen nem találta meg, Hummel neje vette elő battisztkendőjét s többször letörülte a beteg homlokát. Soha sem feledem el a hálás pillantást, me­lyet ekkor Hummel nejére vetett. Midőn márc. 26- kan Liebenbergnek, Hummel egykori tanítványának műszerető házában időztünk, 5 és 6 óra közt erős vihar lepett meg bennünket. Sürü hózivatar kavar­góit, erősen mennydörgött a termet cikázó villámok világították meg. Pár órával később vendégek érkez­tek, kik Beethoven halálát hozták hírül, kevéssel 6 óra előtt halt meg. Amaz égi tünemény találkozását Beethoven halálával más, kegyesebb korszakban a véletlennek bizonyára nem tulajdonították volna. Beethoven temetése márc. 20-kén ment véghez. A halott lakása elől d. u. 3 órakor a szentháromság temploma felé indult meg a menet. Nyolc karmester: Eibler, Hummel, Seifried, Kreutzer, Weigl, Gyrowetz, Würfel és Gänsbacher tartották a gyászlepel széleit. A koporsón koszorúk hevertek, rendjelek nem voltak rajta, miután Beethoven rendjelt soha sem kapott. Nagyszámú zenészek vették körül a koporsót, gyer­tyát tartva. Lablache hatalmas testalkatát még most sem feledhetem. A vonalnak vége-hossza nem volt, a néptömeg ezerekre ment, úgy látszik, hogy az egész Bécs az utcákon van. Seifried Beethoven egyik férfi­karát adatta elő, meghatólag. A templomba nem men­tem, hanem Hummellel a wühringi temetőbe ko­csiztunk, mely ekkor már el volt lepve emberekkel. A sír szélén állottunk meg, s vá­rtuk a gyászkocsi megérkezését. Egész az utosó pillanatig nem tudtuk, a híres színész , Anschütz, el fogja-e mondani Grillpar­zer gyászbeszédét ? végre a sírkert kapuja előtt csak­ugyan szónokolt, s az ünnepély e mozzanata reánk néz­ve elveszett. A gyászkiséret nagysokára megérkezett. A koporsót földbe bocsáták; Hummel, megindulva dobta a sírba babérkoszorúit, s mások is követték pél­dáját. A­mint emlékezem: a sírnál sem beszéd, sem ének nem volt, de mindenki mélyen érezte a pillanat komolyságát, s az egész tömegen a tisztelet és gyász kinyomatát lehet­ látni. “ #** A kölni hírlapban a következő érdekes közleményt olvassuk : „A jelenlegi százados ünne­pély alkalmával, mely mindenütt föleleviníti a Bee­thovenre vonatkozó emlékeket, egy kölni polgár bir­tokában levő, közel százéves nyomtatvány jött nap­fényre, a Beethoven Lajosnak kölni első föllépését jelentő hirdetmény. Az egyes sajátosságait híven vissza nem adható fordításban így hangzik: „Aver­tissement. Ma, 1778 márc. 26 dikán, a csillag­utcában első zeneakadémiai teremben Beethoven kölni udvari tenorista szerencsés leend két tanítvá­nyát produkálni, nevezetesen : Mollte Averdone ud­vari altistanőt és hatéves fiacskáját. Az első külön­böző szép áriákkal, az utóbbi különféle zongora­koncertekkel és triókkal leend szerencsés udvarol­hatni, azzal hízelegvén magának, hogy a magas ura- Ságoknak tökéletes megelégedést szerez, annyival is inkább, mivel már mindkettő az egész udvar tel­jes megelégedésére volt szerencsés magát hallatni. Kezdete esti öt órakor. A nem abem­ált urak és hölgyek egy frtot fizetnek.“ A kritikára hajlandó olvasónak föltűnhetik, hogy az öreg Beethoven 1778 március havában „fiacská“-ját hat évesnek vallja. Ha ez igaz, akkor Beethoven Lajos nem 1770-ben, hanem 1772-ben látta meg először a nap világát. Hihető azonban, hogy az „udvari tenorista“ hiúságból két évvel fiatalabbnak hirdette fiát, mint az a már szintén gyermekkorában szereplő Meyer­­beerrel is megtörtént, s a „csodagyermekek“-kel még napjainkban is gyakran megtörténik.“ *** Külföldi rövid hírek. Egy berlini tőke­pénzes Mozart „Titus“ című zeneszerzeménye parti­túrájának eredeti kéziratát a berlini királyi könyv­tárnak ajándékozta. — Badenben fölirattal lát­ták el azt a házat, hol Beethoven 1821, 1822 és 1823 nyarán lakott s a kilencedik symphonia legnagyobb részét szerzette. — A müncheni udvari színház igazgatósága a Beethoven-ünnepély alkalmával elő­adott „Egmont“ egész jövedelmét a müncheni szegé­nyeknek ajándékoz­ta. — Berlinben új kétfelvo­­násos színművet adtak elő közelebb, „Rothschild, a zsidók új királya“ cím alatt. Külföld. A csatatérről több panasz érkezik, mint harci hír. Az időjárás Páris alatt igen pusztít. „A­mit a golyó visz el, — Írja egy német orvos, — az a — 1272 — A nemzeti színház dec. 24- és 25-dikén zárva marad. Felelős szerkesztő: Vadnai Károly. Nyílt tér. A „BOLOND MISKA“ éle lap újévvel tizenkettedik év­folyamába lép. Előfizetési feltéte­lek : félévre 3 frt, évnegyedre 1 frt 50 kr. Az ú­j é­v­i első szám mel­lett „Világnevezetességek“ cím alatt egy 50 arcképes műlap jele­nik meg, mely a világ jelenlegi legszereplőbb egyé­niségeinek arcképét hozza, s melyet minden előfizető fölülfizetés nélkül megkap. 207 A legcélszerűbb karácsonyi és újévi ajándékok hölgyek részére, rendkívül olcsó árakon kaphatók KELLER is ZSITfAV selyem és női divatkelme raktárukban Pesten, 190 szervita téz 6-dik szám alatt. 6­0­6 A zenekedvelők egyletének bálvány utca 10. sz­­. levő, 1000 személy befogadására képes,csinosan diszí­­tett terme ,hangversenyek, bálok, la­kodalmak, közgyűlések stb. tartására, mellékhelyiségeivel kibérelhető. Ételek és italok jó­ságáért Kaps József kezeskedik. 208­2—1 Tulajdonos: Tóth Kálmán, nyomatja és kiadja az „Athenaeum“ irodalmi és nyomdai részvény­társulat.

Next