Független Magyarország, 1904. április (3. évfolyam, 734-762. szám)
1904-04-01 / 734. szám
1904. április 1 független magyarország Mi lesz ? * — A helyzet nyugodt átpillantása. — Íróasztalomnál ülök, beletemetkezve a különböző központi-, helyi- és gócponti bizottságok határozataiba, ahonnan azt szeretném egész határozottsággal megállapítani, hogy tulajdonképen lesz-e húsvétkor Szegeden gyűlés s hogy ki hívta össze és milyen programmal. Minden erőlködés hiábavaló. A gyűlést összehívta a szegedi bizottság is, a szombathelyi is, a budapesti is. Bizonyos tehát, hogy össze fognak jönni. A március 6-iki bizottság az ügyek tovább vezetését a szobathelyiekre ruházta, igy tehát bizonyos, hogy ezek fogják a gyűlést vezetni s elsősorban az ő programmjuk lesz a gyűlés tárgya, vagyis , tekintettel arra, hogy a pénzügyminiszter beszéde következtében a fizetésrendezés a legnagyobb mérvben veszélyeztetettnek látszik, megállapítják a teendőket arra az esetre, ha a rendezés nem, vagy legalább is nem úgy következnék be, mint ahogy az a fő- és pótmemorandumban kévetett. Ezenkívül az «országos szövetség» előkészítő bizottsága fogja megtenni jelentését, úgy hiszem, hogy ezzel be is fejezhetjük a programmot, mert a pénzügyminiszter beszédére már a bizottságok külön-külön állást foglaltak, felháborodásuknak kifejezést adtak s igy azt tovább feszegetni felesleges. Nézzük tehát a programm első pontját. Minő egyöntetű eljárásra határozhatják el magukat ? A pótmemorandumban kimondottuk, hogy ezt és ezt kérjük mint minimumot és pedig 1904. május elsejéig. Ez világos. Ez ki van mondva s ezt egyoldalúan megváltoztatni nem lehet, de nem is szabad, hacsak nem akarják magukra gyújtani a házat. A miniszter úr vagy teljesíti ezeket a kívánságokat vagy nem. Ha teljesiti, akkor vége lesz az izgalomnak s mindenki igyekezni fog mentől hamarább kibékülni azokkal a kollegákkal, akikkel lanyha vagy épen gyanús magatartásuk miatt feszült viszonyba keveredett vagy össze is veszett. Ha pedig a vasutasok kívánsága nem teljesül, mi lesz akkor ? Nos, akkor jön az egyöntetű eljárás. De van ám még egy harmadik eshetőség is. Mi lesz akkor, ha a kívánságoknak csak egy része s ezek is csak részben fognak teljesülni? Nem akarjuk elhinni, hogy a kereskedelemügyi miniszter úr ilyen dilemma elé állítsa az ő derék vasutasait, de hát elvégre semmi sem új a nap alatt , s a jelek azt mutatják, hogy legalább is így akarják kijátszani őket. Mert ha a mérleg másik serpenyőjében van az igazság, akkor teljesen érthetetlen az illetékes körök hallgatása, holott csak egyetlen megbízható kijelentés teljesen lecsillapíthatná az általános izgalmat. Sőt egy cseppet sem válna szégyenére a kormánynak, ha az esetleg most még nem teljesíthető kívánságokra nézve a vasutasok megbízottjaival tárgyalásba bocsájtkoznék, mert így megeshetik, hogy a mellőzés még fokozottabb ellenállásra ösztönzi a tömeget, amely éljen úgy fog ez esetben is cselekedni, mintha a kérésből semmi sem teljesült volna. De majdnem egészen bizonyos, hogy a vasutasok nem tekintik kérésüket elintézettnek akkor, ha a fizetés nagysága, illetve mennyisége, a várakozási idő, a szolgálati idő mennyisége, a szabadság kérdése és a szolgálati pragmatikának a memorandumokban jelzett rendelkezései úgy, egészben nem teljesíttetnek. Ezeket a szempontokat kell a szegedi gyűlésnek figyelembe venni, hogy azt a bizonyos egyöntetű eljárást meghatározhassa. Nézzük meg most már, hogy mi lehet ez az eljárás. Kérésüket feljebb nem vihetik, a kérelmezésnek tehát vége van. Megkezdődik az ellenállás. Vagy kimondják, illetve megkezdik . A viszonyokkal alaposan ismerős vasúti kézből ettük ez érveiben s tisztán látásában kiváló cikket, melyet figyelmébe ajánlunk olvasóinknak, a sztrájkot azonnal, vagy pedig a néma megtorláshoz folyamodnak, ami a következő módozatok és elvek szerint folyna le: A szolgálatot mindenki a szabályzatokban előírt pontossággal teljesíti. Ennek alapján a mozdonyvezető nem végzi gyorsabban a tolatást, mint az előírt tíz kilométer sebességgel. A kocsitoló nem ugrik a mozgásban levő kocsik közé, hogy azokat szétkapcsolja vagy összeakassza, hanem bevárja szépen, míg a kocsik teljesen megállanak. A gurító vágány használatára vonatkozó szabályok szigorúan betartatnak stb. stb. Ilyenformán a budapesti állomásokról naponként nem indulhat el több vonat, mint hat vagy hét, mert a szabályszerű összeálítás szerint többre idő nem is jut. A forgalmi hivatalnok betartja a vonatok indítása és fogadására előírt szabályokat s igy amig egyik vonatot fogadja, addig más három is meg fog állani a semaphonnál s hangos füttyökkel kéri bebocsátását, az utasok rémülete közepette. Eközben megtelik az állomás kocsikkal, torlódás keletkezik minden nagyobb állomáson, be kell szüntetni az áruk felvételét bizonyos időre s akkor megint újból kezdődik az egész komédia. Eközben megtörténik, hogy a gyors tehervonatok minden kocsijának kigyullad a tengelye, a csapágyba hintett homok miatt. A vonatokon levő élő állatok ezrei lekésnek emiatt a külföldi piacokról. Az állomásokon pedig össze-vissza keverednek az áruk, egy részük meg is romlik. A feleknek fizetendő kártérítés összege és a járművekben beálló kár többszörösen felülhaladja azt a pár milliót, amibe az egész kérdésnek tisztességes megoldása kerül. De én tudom, hogy a vasutasok a megtorlásnak ezt a módját nem fogják választani, teljes tudatában vannak annak, hogy nemcsak a háború, de a béke is az ő lelkiismeretes szolgálatuktól függ. Ők igen jól tudják, hogy ma már az egész államgépezet akadálytalan funkcionálása attól függ, hogy a vasút megyen-e és hogy rendesen jár-e ? Mondom, mindezt ők igen jól tudák , hogy eddig még vissza nem éltek ezzel az óriási hatalommal, az csakis a vasutasok végtelen türelmét, higgadtságát és kötelességtudását bizonyítja. És épen ez a higgadtság, ez a kötelességérzet azt parancsolja nekik, hogy ha már ellenállásra határozzák magukat, akkor nem választják ennek azt a módját, amelylyel gazdájuknak és az egész országnak ily végtelen kárt okoznak, hanem csakis a nyílt ellenállást választják utolsó fegyverül, amely legkésőbb 24 óra alatt meghozza részükre a már régen sóvárgott eredményt, követelése jóval alul marad. De nem teljesíthetné a kérelmet már azért sem, mert az osztrák mozdonyvezetők egyesületének alapszabályai ezt teljesen kizárják s a személyzet egy ily kiküldetésre szóló rendelet teljesítését megtagadná. A magyar államvasutak igazgatósága és az osztrák államvasutak. Teljesen megbízható forrásból kaptuk a következő hírt. A magyar államvasutak igazgatósága számot vetve a vasutasok mozgalmának komoly voltával, röviddel ezelőtt azzal a kérdéssel fordult az osztrák államvasutak vezetőségéhez Bécsbe, hogy egy Magyarországon esetleg beálló mozdonyvezetői sztrájk esetére számíthatna-e arra, s ha igen, mennyiben, hogy mozdonyvezetőinek egy részét a sztrájk idejére átengedje kisegítésképen. Az osztrák államvasutak a kérdésre adott válaszában udvarias, de határozott hangon tudatta, hogy sajnálatára nincs abban a helyzetben, hogy mozdonyvezetőiből csak egyet is átengedhessen. Nem teheti ezt elvből sem, mert a magyar államvasutak személyzetének mozgalmát jogosnak tartja, s követelését elég szerénynek arra, hogy azt teljesítsék, annyival inkább, mivel Ausztriában már nyolc évvel ezelőtt rendezték az államvasúti személyzet járandóságát 20.000.000 forint költséggel oly arányban, amely aránynak a magyar vasutasok . Békéscsabai helyi bizottság, melyhez tartoznak : Békéscsabai osztálymérnökség, Békéscsaba, Békésföldvár, Békés, Cséffa, Csorvás, Gyoma, Gyula, Less, Nagyszalonta, Orosháza és Sarkad állomások összes személyzetükkel, mintegy 300-an. A bizottság tagjai: Elnök: Polgár Lajos osztálymérnök, Daudy Nándor főellenőr, Geszner Vilmos ellenőr, Ruzitska Lajos mérnök, jegyző, Sipos Lipót hivatalnok, pénztárnok, Visnyák Alajos hivatalnok, alelnök, Andrássy György főkalauz, Biró László pályafelvigyázó, Krancz Ödön pályafelvigyázó, Teszarik Ferenc főraktárnok, Wesztmann Arnold áll. felv. aleln., Hauser Mihály váltóőr, Koritár János kocsirendező, Seres János vonatmárházó, Szűcs Bálint pályaőr, Berényi András pályaőr. 1904. évi március hó 27-én megtartott gyülés a következő határozati javaslatot fogadta el: 1. A fizetésrendezést az 1901. évi memorandumban megállapított fizetési fokozatok szerint és várakozási idők megállapításával kívánjuk, a folyó évben benyújtott pótmemorandumban foglaltakkal együtt. Föltétlenül megkívánjuk, hogy az új illetményszabályzat nem rendeleti úton, hanem törvényhozási úton állapíttassák meg; tehát úgy a fizetés, mint a várakozási idő törvény útján biztosíttassék. 2. A fizetésrendezés ügye 1. év május 1-éig föltétlenül el legyen intézve, de a fizetésrendezési tervezet előbb az országos bizottságnak tájékozás végett kiadassák. Ha ez be nem következnék, úgy a vasutasok nagygyűlése május 8-án Budapesten megtartassák, melyen a megbízottak komoly és nyugodt megfontolás után a végső eszközökhöz folyamodhatnak. Ha azonban addig is egy megállapított fizetésrendezési javaslatot a felsőbb körök elfogadnának, úgy ez egy nyomban összehívandó országos gyűlés által tárgyalás alá vétessék azon célból, hogy meg nem felelő javaslat esetén annak keresztülvitele megakadályozható legyen. 3.ogy a fizetésrendezés alkalmával, valamint a jövőben kívánjuk az összes alkalmazottakról eddig titokban vezetett státus nyilvánosságra hozatalát, és a nyomtatásban megjelenő státusoknak kiosztását a szolgálati főnökségek között is. 4. Követeljük az új szolgálati rendtartást, amely a mostani nehéz és bonyolult ügykezelés egyszerűsítését tűzve ki végcélul, a központi vezetés szétosztása és az egyes szolgálati szervek hatásköre kibővítésének elve alapján dolgoztassék ki. A nagyváradi gócpont ülése. A nagyváradi gócponti bizottság f. hó 30-án Tanay Zsigmond elnöklete alatt gyűlést tartott. Dr. Jónás Alfréd és Molnár János határozati javaslatot adtak be, melyet a gyűlés el is fogadott. A határozati javaslat a következő : «A nagyváradi gócponti bizottság tiltakozását fejezi ki Lukács László pénzügyminiszter ama nyilatkozatával szemben, mely szerint az 1903. évi előléptetés az elmaradt fizetésrendezés ellenértéke lenne. Tiltakozik továbbá a pénzügyminiszter kijelentése ellen, mely szerint a fizetésrendezés az 1904. évi költségvetés megszavazása után volna csak foganatosítható, és a fizetésrendezésnek a kitűzött határidőre való megvalósíthatása céljából, — az államtisztviselőkével hasonló, — külön törvényjavaslat benyújtását látja szükségesnek. Egyben rendületlenül bízik abban, hogy a kereskedelemügyi miniszter az elnökigazgató útján tett amaz ígéretének, hogy fizetésrendezésünk ügye e kijelentéstől számított pár hét alatt dűlőre jut, eleget fog tenni. Mert nem tarthatja megegyezőnek a mi forduljanak teljes bizalommal a fővárosi lakásközvetítőhö ■akástkeresok és kiadok «* tv..köss»«.1*10**«»«».»shssiss ■U 88 w ««I M 8 U w m “MW w M mm A M W a* Címek azonnal rendelkezésre állanak. Címek azonnal rendelkezésre állanak.