Gyöngyszöv, 1989 (16. évfolyam, 1-12. szám)

1989-01-01 / 1. szám

VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! Bizakodások földjén Mostanában nem nagyon irigylem magunkat. Bár itt van ez az új esztendő, és ilyenkor úgy illik, az első szavak szól­janak a jókívánságokról, amit mi sem hagyunk ki, de azért ott vibrál a hangok mögött valamiféle bizonytalanság. Való­ban okkal várhatjuk az idei évet olyan boldognak, mint mondjuk? Nem tudok hinni benne. Az eszem azt mondja, 1989 sem lesz jobb, mint volt 1988. De a lelkem mélyén mégis ott mocorog a vágyódás, hátha mégis. Hátha megszán bennünket a sors, és nem remélt örö­mökkel lep meg bennünket. 1989. Bár úgy lenne, sóhajtok fel ismét. Mert mi a bizakodások földjén élünk hosszú, hosszú évek óta. Annak idején, az ánti-világban abban bíztunk, majd­csak megszabadulunk a földi gonosztól, a háborútól, az éh­ségtől, a megaláztatástól, a lelki-testi nyavalyáktól. Egy szép napon valóban felsóhajthattunk. Már nem ro­pogtak a fegyverek, de azért még volt félnivalónk: egymás­tól, az éhségtől, a kilátástalanságtól, a rémisztően sok romtól. Aztán nekivetettük a vállunk a lehetetlennek látszó fela­datnak, és egy marék babon, két szelet kenyéren újjá vará­zsoltuk ezt a kis országot. Eljött a bizakodás ideje. Egy kis ideig már fellélegezhettünk. Úgy láttuk, ez a szo­cializmus valóban a jót, a nyugodt hétköznapokat és az öröm­teli ünnepeket adja sokat próbált népünknek, nemzetünk­nek. Egészen addig, amíg pártunk és népünk bölcs vezére, mind­annyiunk gondoskodó édesapja ki nem mondta, hogy már­pedig jó lesz vigyázni arra a aranytyúkra, amely az arany­tojásokat tojta. Megint tanultunk a „kevesebből élni” régi szokást. Aztán egyszercsak megvillant az ég. Kiderült, nem az ég dörög, hanem az ágyúk lövedékei robbannak. Lőttünk, öl­tünk, romboltunk. Kétségbeejtően jól sikerült egymást pusz­títanunk, és a fővárost tönkretennünk. Újból csak a bizakodás maradt a miénk, hátha észhez tér­nek azok, akik nem tudják, hogy a nemzeti trikolor alatt nem egymást kell megsemmisítenünk. Aztán újból bizakod­tunk. Hátha sikerül megint kimásznunk a gödörből. Biztattak a vezetőink is. Az olajháború minket nem fog sújtani. Kivédjük az infláció begyűrűzését. Csak hallgassunk azokra, akik irányítják sorsunkat. Ők jól tudják, mikor, mit kell csinálniuk. Mármint: csinálnunk nekünk, akik arra va­lók vagyunk, hogy végrehajtsuk a felsőbb utasításokat. Akik tudják, mit kell tennünk, miért akarnának nekünk rosszat? Így gondoltuk. Utóvégre a szocializmusban... ! A bizakodások földjén éltünk, vigyáztunk a felső szóra és figyeltük a holnapjainkat. Hátha végre úgy alakul minden, mint ahogy fent megfogalmazták. Időnként történt is ez is, az is, időnként büszkélkedhet­tünk bizonyos eredményekkel, de egyre csak arra lettünk figyelmesek, hogy nem javul, hanem csak romlik a gazdasá­gi helyzetünk. Egyre nőnek az árak és egyre kevesebb lesz a bér. Már másod- és harmad­foglalkozásokba zsúfoltuk bele magunkat, már lógott a nyelvünk a loholástól a pénz után, de nem volt tenni mást, mert még két keresetből sem lehetett tisztességesen megélni. Mondták is, az érdekeltség növelése serkenti a főállás utáni foglalkozásokat. Csak csináljuk, ha van rá mód, mert abból haszna van a nemzetnek is, de hasz­na van az egyénnek is. Aztán jött az adó, és kiderült, hogy minden többlet­pénzt elvisz, dolgozunk az éppen csak valamiért. Gyomorfekélyt, infarktust, idegösszeroppanást szedve össze magunknak. Most is a bizakodások földjén élünk. Ha hallgatjuk a ve­zetőinket, mást sem mondanak, mint azt: türelem, türelem, még egy kicsit bírnunk kell, aztán majd minden jóra fordul. Milyen ismerősök ezek a kifejezések. Mintha már halot­tunk volna ilyen szöveget korábban is. De ki mondja meg, hogy mikor lesz jobb? Ki mondja meg, milyen az oda vezető út? Mert arról éppen eleget hallunk, hogy ezért is, azért is többet kell kiadnunk, ez is, az is drá­gább lesz. Hogy egyre kevesebbet ér a pénzünk, a fizeté­sünk, a keresetünk. De­­ meddig? Mit kell tennünk, hogy fordulat következzék be? A bizakodások földjén élünk most is, mert mást nem te­hetünk. Semmi bizonyosat nem tudunk, nem látunk, de ha még a bizakodásunkat is elveszítjük, mi marad nekünk? Oda jutunk, mint szomszédaink némelyike ahol van? Ó, nem a bécsi út másik végére. Oda csak azért járunk, hogy a vala­honnan szerzett valutánkat olyan árura költsük, amit itthon nem lehet kapni. Így aztán a jó magyar még azt a kis valu­tát is kihordja az országból, ami összegyűlt valamilyen cso­da folytán, mert az itthoni pénzügyeseknek nem kell ez a kemény valuta. Utóvégre mi mindig gavallér nemzet voltunk: minél jobban cincogott a krajcár a zsebünkben, annál job­ban adtuk a bankot. így állunk hát az új esztendő küszöbén, így állunk hát a bizakodások földjén. De a reményt mégsem adjuk fel: an­­­nyi rosszból, keservből sikerült már kikecmeregnünk a hos­­­szú-hosszú évszázadok alatt, pont ebből ne sikerülne? Bizakodjunk hát, boldog új esztendőt mindenkinek! G. Molnár Ferenc Mire telik ? A város az idén 814 mil­lió forint összegű bevételre számít. Ennek nyolcvan szá­­­zalékát az intézmények mű­ködtetéséhez szükséges kia­dások teszik ki. Fejlesztési célokra marad 104 millió fo­rint. Jubilál az áruház Húsz év telt el azóta, hogy megnyitotta kapuit a Gyöngyszöv áruház. Annak idején dicsekedhettünk vele, hiszen ez volt a város első, igazi áruháza, de ez volt akkor a szövetkezeti mozga­lomban is a meghatározó. Nyugodt szívvel mondhat­juk, az áruháznak ma már jó híre a távolabbi ország­részekbe is eljutott. Nem volt ez könnyű dolog: elérni ezt az elismerést, ahhoz so­kat kellett tennie minden­kinek, akinek köze van eh­hez az áruházhoz. A legna­gyobb elismerés mégis az, amit a vásárlók fogalmaz­nak meg. Elmondják szóban is, de ennél fontosabb, hogy­ jöjjenek, vásároljanak, elé­gedetten távozzanak. Húsz év az áruház életé­ben elég nagy idő. Mégsem öregedett meg, mert az el­múlt évtizedekben is mindig igyekezett megújulni, újabb és újabb meglepetésekkel szolgálni a vevőinek. Ezt a megújulást folytatni kell a jövőben is. Ára: 2,30 Ft Szövetségben a szakszervezetünk 2. oldal Menni kell a megrendelésért 2. oldal Köszöntő helyett 3. oldal Tanulunk, tanulunk 3. oldal Bosszantó, ha nincs Kelendő a bútor 4. oldal 4. oldal A Sláger ABC Többszöri idő-átütemezés után végre — karácsonyi ajándékként — kinyitott a Sláger ABC áruház Gyön­gyösön, a Vörös Hadsereg úton. Szlameniczky István, a SZÖVOSZ főtitkára rövid megnyitója után Rohánszky Ferenc, az áfész elnöke vette át az új üzletet. A főtitkár­­ többek között kiemelte, hogy annak örülne legjob­ban, ha a vásárlók és az el­adók egyformán elégedettek lennének az új ABC áruház­ban. Nem kellett sokat várni az első vevőkre, mert szép szá­mú vásárló jelent meg már a nyitás előtt. Talán a Ráma margarin és a banán is csá­bította az ünnepek előtt a vásárlókat. No, meg persze nagyon sokan kíváncsiak vol­tak arra is, milyen lesz az új bolt, amelyik ilyen hos­­­szú ideig épül. Azt hiszem, egyértelmű a vélemény, hogy nagyon szép. Nem csak külső, egyedi meg­jelenése, de az üzlettér is megfelel a korszerű követel­ményeknek. Major Istvánnét, Anikót üzletvezető helyettest az el­ső napok forgalmáról kérde­zem. — A nyitás napján közel 1 millió forint került a kas­­­szába. Nehéz napok voltak a nyitás után, de az ünnepek alatt ki tudtuk pihenni ma­gunkat. Örömmel vettük tudomá­sul, hog az eddigi törzsvá­sárlók szívesen vették, hogy a régi boltban dolgozó kol­lektíva itt dolgozik továbbra is. Tulajdonképpen 13-an a régi üzlet dolgozóiból va­gyunk itt, az összlétszámúnk 32 főből áll. Hosszú sor alakul ki a bolt egyik sarkában, ott, ahol a kenyérsütés történik Francia kenyér, szegedi és mákos sütemény készül itt a vásárlók nagy örömére. Itt aztán nem mondhatja senki, hogy nem friss az áru, hi­szen majdnem forró még, amikor a kosárba kerül. Köszönhető mindez Kom*­játi Péternek és Siposné Kobzi Anna sütőszakmun­kásnak, akik a Pattinka­­üzemből „szaladtak át” fi­nomságokat készíteni. Mind­járt kérdezem is, mennyi fogy naponta? — Egy pillanat! — mond­ja Komjáti Péter. — Előbb kiszedem a kész árut, nehogy lesüljön. Türelemmel várok, nézem a párolgó friss süteményeket, majd hallgatom a mestert. — Szóval annyi fogy ép­pen, amennyit győzünk süt­ni. Például mákosból 900, franciából 180, szegediből 300 volt a múlt napi adag Úgy látom, keresik a vevők a süteményt. Molnár Árpádnét itt üd­vözlöm. A 26 éves kereskedői múl­tam van, a nyolcvanasi tej­­kenyérboltból jöttem ide dolgozni. Megtetszett a bolt, szeretem a tömeget a moz­gást, a vásárlókat, remélem, anyagilag is jól jövök majd ki, legalább­is ez derül ki a papírból. Majd elválik, ha a borítékot is megnézem — teszi hozzá derűsen, s máris elsiet az üzletbe. A hús- és hentesáru vá­laszték igencsak mutatós. Vinkovics Péter és Berzse­nyi Zoltán készíti elő a húst, teszik konyhakésszé. A hen­tesárukat is szakavatott ke­zek helyezik el a hűtővit­rinben. Nagyon szépek a hi­degkonyhai termékek is. Kiss Jánosné, Valika, az üzlet helyettes vezetője ar­ról tájékoztat, milyen az áruösszetétel, vannak-e hi­ánycikkek? — Élelmiszer, háztartási áruk, finomkozmetika a fő profil. Nagy sikere volt az üzlet közepén lévő ajándék shop-nak. A hiánycikkek közül kiemelhetem a Rama margarint, a banánt. Füge érkezett, de elég borsos áron, hetven forintért. A hús- és hentesáru bő választékban áll a vásárlók rendelkezésé­re. Ugyanez a helyzet ital és üdítők tekintetében. Az Egervin és a nagyrédei ter­melőszövetkezet a fő szállí­tónk. (Folytatás a 3. oldalon) A megnyitás előtti percekben az áruház. Az áruházat Szlamenicky István adta át a vevőknek. (Fotó: Szalay Iván)

Next