Gyöngyszöv, 1990 (17. évfolyam, 1-12. szám)
1990-01-01 / 1. szám
Az embertől az emberig A világmegváltók jöttek és eltűntek. Nem maradt utánuk semmi. Emlékeiket elmosta az idő. Ha tud is valaki a közelebbi vagy a távolabbi múltból olyan politikust, illetve politikusokat említeni, akiknek a neve ma is ismerősen cseng többeknek a fülében, időben és valóságban már olyan messzire vannak tőlünk, hogy jószerével semmi hatással nincsenek napjaink gyakorlatára. De ma is születnek újabb és újabb világmegváltók. Akik fennen hirdetik, csak ők tudják megoldani mindazt a sok gondot, ami emészt bennünket évek óta. Majd ők. Higgyünk nekik. Náluk senki jobban nem tudja, mi a teendő, hogyan lehet ezt a tizenegy-néhány milliónyi magyart elvezetni a boldogság szigetére. Pártok neve bukkkan fel mindeközben. Pártoké, amelyek mind az ígéret földjét kínálják nekünk. Mindenkinek a szíve joga, hogy olyan pártban higgyen, amilyenben akar. Mindenkinek a szíve joga, hogy olyan pártba lépjen, amilyenbe akar. Kivéve, ha az a párt elfogadja törvényes rendünket. Ha valaki most azt képzeli, valamelyik párt mellett szándékozom agitálni, azt ki kell ábrándítanom. Sem az egyik, sem a másik párt mellett nem szándékozom lándzsát törni. Ha jól meggondolom, direkte politizálni sincs sok kedvem, pártpolitika folytatásához pedig nem fűlik a fogam. Az emberről akarok szólni. Arról az emberről, akinek minden vágya azt sürgeti, hogy legyen már végre egy kis békesség. Legyen csend és nyugalom, amelyben testestől-lelkestől jól érezzük magunkat. Legyen biztos holnapunk, legyen mindennapra betevő falatunk, tető a fejünk felett és munkahelyünk, ahol megkereshetjük azt a pénzt, amiből kis családunkat el tudjuk tartani. Olyan nagy kívánságok ezek? Ha valami úgynevezett objektív mércével mérjük, aligha lehet túlzónak nevezni közülük csak egyet is. De ha pillanatnyi helyzetünket vesszük alapul, azt kell mondanunk, nem is olyan magától értetődő ez a kívánságcsokor. Mert a mai tízegynéhány millió magyarnak mindez nem adatik meg hiánytalanul kicsi országunkban és egy kissé távolabb sem mindenütt. Mindebből az is következik, hogy én csak azt a politikust becsülöm, csak azt a pártot tartom elfogadhatónak, aki és ami azt fejtegeti előttem, mi a kivezető út, mit kell tennünk mindannyiunknak azért, hogy ezen az úton ne csak elinduljunk, hanem haladjunk is és a célba is elérjünk. Már nagyon nem szeretem hallani az egymás pocskondiázását. Már nagyon nincs ínyemre, ha csak azt emlegetik, hogy a „másik” miért olyan rossz és becstelen, miért olyan ártalmas. Nem az egymás lejáratása villantja fel a nép előtt a boldogság ígéretét. Meddig terjed az emberek tűrőképessége? Meddig hajlandók elfogadni, hogy újabb és újabb áldozatokra van szükség a gazdasági és pénzügyi életben? Meddig lehet még az embereket hallgatag millióknak tekinteni, akik szó nélkül tudomásul vesznek minden őket sújtó gazdasági intézkedést? Ezek a kérdések nagyon is reális alapokon nyugszanak, az a meggyőződésem. Tudom, hogy a nép sok mindent kibír. Türelmes. Addig, amíg győzi türelemmel. De ki a megmondhatója, hol van a szakítópróba végpontja? Milliókkal együtt úgy érzem, alagútban botorkálunk. Hol az alagút vége? Azt hiszem, az egyetlen helyes, amit tehetünk, ha az embertől indulunk el és az emberhez jutunk vissza terveinkben, programjainkban és minden cselekedetünkben. G. Molnár Ferenc Nincs mit csodálkozni Kiürültek a boltok. Nemcsak a vevők hiányoznak belőlük, hanem az áruk is. De még az utcák forgalma sem az, mint ami volt az ünnepek környékén. Valahogy így volt ez tavaly is, azelőtt is. Csak akakoriban nem tűntek fel ezek jelenségek úgy, mint mostanában. A mostanára megcsappant vásárlói kedvünk nem csak abban gyökerezik, hogy az ünnepekre mindent bevásároltunk, hanem oka annak az is, hogy egyre jobban meg kell számolni a forintjainkat, hiszen egyre többet kell kiadni belőlük egy-egy áruféleségért. Aki pedig szűkében van a pénznek, az nem szokott csak úgy lekapkodni ezt is, azt is a polcokról. Százszor meggondolja magát, mielőtt döntene, hogy ezt vagy azt vegye-e meg inkább. Mert kevés a pénzünk. Bár... ! Emlékszem még olyan december végére, január elejére a jó tíz évvel ezelőtti időkből, amikor összesen egyetlen őrizgettem hosszú tízforintost napokon át a pénztárcámban, miközben állandóan azt számlálgattam, hány nap kell még ahhoz, hogy megint fizetést kapjak. én azt gondolom, nem csak voltam így akkoriban sem, és ma sem állok egyedül pénzügyi gondjaimmal. De kit vigasztal ez? Egyébként sem vigasztalásra várunk, hanem jobb életkörülményekre. A város új jelképei Hosszas előkészítés után a városi tanács testületének döntenie kellett: milyen legyen Gyöngyös címere és zászlaja. Miután megmaradt egy régi-régi pecsétnyomó, az évszázados jelkép után nem kellett kutatni. A város vezetői megkérdezték az itt lakókat is, mi az ő véleményük címer-ügyben? Fordultak hites szakemberekhez, kikérve az ő tanácsaikat. Meghallgatták mindazokat a testületeket, szervezeteket is, amelyek véleményt akartak nyilvánítani ebben az ügyben. A decemberi tanácsülésen is vita előzte meg a döntést, amely úgy szólt: Állítsák vissza a város régi címerét. A zászló színe zöld legyen, benne a címer és a Gyöngyös-felírás. Az évszázados jelképek tehát ismét életre keltek. Minden jó, ha a vége jó 2. oldal Kismamák találkozója 2. oldal Mit vár ön az új esztendőtől? 3. oldal Hej, hús ... ! 3. oldal Integrált képzés 4. oldal Egy kis bolt gondjai 4. oldal Ára: 2,30 Ft Az első napok forgalma Élelmiszerekből kétségbeesett spájzolás A ködös napokkal kezdődő új év időjárása híven tükrözte a tanácstalan átlagvásárló hangulatát. Menteni a menthetőt, volt a kimondatlan cél, hiszen január 8- tól már ugyanazon áruért jóval több forintot kell adni, mint előtte. Milyen volt a vásárlási kedv az év első napjaiban szövetkezetünk különböző egységeiben ? Nyilatkozzanak az illetékesek! 113-as növényvédőszerbolt vezetője, Bokros József így válaszol: “ Másfélszerese volt a forgalmunk az előző év ugyanezen napjaihoz képest. A decemberi teljesítésünk duplája volt az előző év hasonló hónapjához viszonyítva. Egyelőre nem szűnt meg a vásárlási láz, hogy 8-a után mit hoz a jövő, azt nincs ember, aki kiszámíthatná. A pár méterre lévő 112-es számú vetőmagboltban 8—10 a vevő száma. A jelen helyzet tükörképe az év első négy munkanapjának? — érdeklődöm Kiss István egységvezetőtől. — Igen. Január első hetében átlagforgalmat bonyolítottunk. — A decemberről is ezt lehet elmondani? — Nem. Az év utolsó hónapján éreztük a vásárlási láz hatását, hiszen 20 százalékkal többet értékesítettünk, mint egy évvel korábban. Ez utóbbi értékben 600 ezer többletforgalmat jelent. Jobbára csak nézelődők, mint komoly vevők járkáltak az év első szombatján Gyöngyszöv áruház emeleti a részén. — Mennyi volt az első nap forgalma? — teszem fel lényegre törően a kérdést Tomcsik Jánosnénak, a cipőosztály vezetőjének. — Igazán nehezen indultunk. Január 2-án 20 ezer forint volt a bevétel, mely 3-án és 4-én 40, illetve 50 ezer forintra nőtt. Ezek az adatok azonosak az egy évvel korábbiakkal. — Azért volt mit csinálni? — Igen. Az első napokban bőven volt a karácsonyra ajándékozott cipők cseréjéből a méretbeni eltérések miatt. Számos minőségi reklamáció is sok jegyzőkönyv felvételét jelentette. Ez utóbbiak 50 százalékban jogosak. Itt kívánom megjegyezni, hogy a vevők érzékenyebbek, a legkisebb minőségi hibát sem tűrik el egy 3300 forintos cipőnél, például, ami érthető is. Mészáros Istvánnétól, konfekció osztály vezetőjének helyettesétől tudom meg, hogy a ruházati eladások is nehezen kezdődtek. — Összefügg ez a felvásárlási lázzal? — Igen. Sok a kérdezősködő, hogy lesz-e itt áremelés. Jobbára csak tájékozódó embereket látni. A komoly vevők az élelmiszerboltokban vanak, most január 5-én. — Mivel sikerült az első nap holtpontján túl lenni? — Szerencsére tegnapelőtt megkaptuk az igen kedvelt YASSA Jackyket és kabátokat. A 3-i fizetések hatására is már sikerült a napi forgalmat 60 ezer forintra emelni. Folyamatban van a mérethiányos nadrágkészletek feltöltése is, ezért vagyok bizakodó. Igazi „nagyüzem” fogadja a látogatót az Április 4. téri 90-es АВС-ben. A pénztárak előtt kígyózó sor és üres kosárra váró emberek hada jelzi, hogy szombati zárás előtt 2 órával is tombol a vásárlási láz. Az irodában Plósz István egységvezető indulatosan kel ki magából: — Ha az állam bejelenti, hogy áremelést hajt végre, akkor kutya kötelessége feltölteni a nagykereskedelmi vállalatok raktárait. Lisztünk, cukrunk, grízünk, rizsünk nincs. Egyszerűen nem tudunk kiszolgálni. Az étolajról és a margarinról nem is beszélek, mert a beérkező több mázsát percek alatt szétkapkodták kartononként . Külön fuvarral nem lehetett megoldani a problémát? — Sem a Füszért, sem a Tejipar nem tudta kielégíteni a pótrendeléseket, így selepptúrákat sem állítottak be. — Hogyan sikerült a húskészítményekből az ellátást biztosítani? — érdeklődöm most már a szemmel láthatóan igen fáradtan érkező vezető-helyettestől, Polgári Lajostól. — Ami itt december 20-tól ránkszakadt, az nem más, mint őrültek háza volt. Csak adalékként mondom, hogy nem jelezték időben a húsipari vállalattól, hogy fagyasztott húst tudnak adni, így egy napot várni kellett a bontással. Az igényelt 350 kilogramm virsli helyett 170 kilogrammot kaptunk. Finoman szólva: az áruforgalmi osztályon hiba csúszott az információs láncba. — A jövőre vonatkozóan mi lehet az előrelépés? — faggatom ismét a vezetőt. — Tanulságos volt a jelen. Megszívlelendő lépés lenne, hogy ha a nagykereskedelmi raktárunk a kurrens árukból közvetlen beszerzést eszközölne a termelő vállalatoktól. Ebben az esetben az árrés a szövetkezetnél marad. Nem elfekvő, immobil árukra van szükségünk, hanem például a közkedvelt bolgár uborkából kellett volna jóval több. A régi áron már csak 15 percig lehet vásárolni, feltéve, ha van még mit a 91-es Kócsag úti ABC-ben. — Tessék, nézzen szét, invitál az üzletvezető-helyettes Csiba Istvánná, majd így folytatja: — Ez már tájkép csata után. Húskészítmény egy deka sincs. Lédig lisztet zacskóztunk, de délre az is elfogyott. Ez utóbbit magánszállítóval hozattuk, mert a Füszért nem győzte a szállítást. — A forgalomról mi a véleménye? — A vásárlási láz decemberben lefolyt, ez most az utolsó fellángolás volt a 8-i áremelés előtt. — Hogy rendeltek a jövő hétre? — Mérsékeltebben, de egyszerűn nem lehet megbecsülni a várható fogyasztást. Búcsúzom az elcsigázott kollektívától és újból eszembe jut az előző ABC egyik dolgozójának kérdése, hogy most hol vannak azok az illetékesek, akik hajdanán negyedórával a zárás előtt is beírták a vásárlók könyvébe, ha nem volt friss kenyér és tej. Hát igen, akkor még más volt minden. Az árak is... ! — K. F. — Az év első napjaiban eléggé üresek voltak a pultok. (Fotó: Vibók Róbert)