HELIKON - VILÁGIRODALMI FIGYELŐ 22. ÉVFOLYAM (1976)
1976 / 2-3. sz. - DOKUMENTUM - LUKÁCS GYÖRGY: A világnézetek haláltánca. Részlet a "Szakadék" Nagyszálló c. tanulmányból - Lukács György Cesare Caseshez írt leveleiből
mint az említettek, merít morális előírásokat, morális irányvonalakat a jelen kritikája számára. Csakhogy közben szkeptikusan felsóhajt: „Örök kár, hogy egy exakt kutatónak sincs látomása!" Addig, míg e kérdések nincsenek tisztázva, míg a „szent út" nincs oly szilárdan megépítve, hogy teherkocsik is utazhassanak rajta, Musil és hőse egy teljesen relativista, radikális-szkeptikus lebegési állapotban marad. Musil e szkepszise azonban harcos, szatirikus szkepszis. Szenvedélyesen megveti a modern értelmiségieket (entellektüelleket), akik könnyelműen, teherbíróképességét meg se vizsgálva, építenek hidat a vallás és a modern emberek szükségletei között, akik a vallás és tudomány tisztátalan, nem pontos összekeverését, a vallás és a mai emberi szükségletek összekeverését űzik, érzelemhabzsolásból, vagy önző, csaló, vagy önbecsapó célokból. Legmélyebb gyűlölete — és ebben jut kifejezésre öntudatlanul antikapitalista felfogásának szubjektív becsületessége — ama típusokra koncentrálódik, amelyek ezt az érzés- és gondolatösszekeverést a mai rendszer védelmére, az üzlet és lélek, a kapitalizmus és vallás „szintézisére" használják fel. Musil regényében e típust — miközben eszmevilága és külső sorsa számára Walter Rathenau könnyen felismerhető vonásait kölcsönzi úgy alakítja, mint „királyi kereskedőt", aki a „kereskedelmet és idealizmust", az „eszmét és hatalmat" , a „lelket és gazdaságot" harmonikus egységbe akarja fonni. Musil egészen világosan látja, hogy a világnézet ilyen szintézisének bázisa a pontos szétválasztás az életben. Ezt mondja Arnheimről (ez a neve a Rathenau-figurának a regényében): „Amikor az egyik igazgatósági irodájában ült és egy eladási számítást vizsgált, szégyelte volna, hogy másképpen gondolkozzék mint kereskedőileg és technikailag; mihelyt azonban nem a cég pénzéről volt már szó, azt szégyelte volna, hogy ne fordítva gondolkozzék és ne állítsa fel a követelményt, hogy az embert más felemelkedésre kell képessé tenni, mint a szabályszerűség, előírás, mértékegység és hasonlók tévútján, amelynek eredményei oly teljesen nem bensők és végső fokon lényegtelenek. Nem kérdéses, hogy ezt a másik utat vallásnak nevezik; ő könyveket írt erről." E vallás mármost Arnheim-Rathenau számára kiváló eszköz arra, hogy személyesen írói világhírre tegyen szert, és hogy mint világhírű ember Európa összes szalonjaiban csillogjon — és hogy egyúttal e kapcsolatok csillogását nagyvonalú üzleti diplomáciára használja fel. Azonban Musil szatirikus éleslátása, amely itt az imperialista-fasiszta irracionalizmus és a monopolkapitalista üzlet közti összefüggésben kiviláglik, azonnal megmutatja a tisztán ideológiaira való korlátozottságát, mihelyt a tiszta, a helyes megfigyelések területét elhagyja. Mert szatírája nem a reakciósan rothadó monopolkapitalizmus széplelkű parazitájának szól, hanem az „intellektuális tisztesség" hiánynak, Arnheimnál; nem a kizsákmányolót, a kapitalizmus védőjét gyűlöli benne csak a gondolkodási és érzelmi zavarosságát veti meg, morális felfogása alacsonyságát. Mindezek ellenére itt mégis sikerült egy helyenként ragyogó szatíra. Musil különböző nagy felvételeket ad e hőséről. Többek közt istenével folytatott magányos beszélgetésben mutatja be és a világ legjobb intézményéről így szólaltatja meg: „A kapitalizmus, mint az önszeretetnek az erők rangsora szerinti szervezete arra, hogy az ember pénzt szerezzen magának, egyenesen a legnagyobb és közben még leghumánusabb rend, amelyet a Te tiszteletedre kiépíthettünk, pontosabb mértéket nem hord magában az emberi tevékenység és Arnheim azt tanácsolta volna az úrnak, hogy az ezeréves biró-