Megyei Tükör, 1969. május (2. évfolyam, 69-73. szám)
1969-05-03 / 69. szám
A kovászna A munkásosztály szolidaritásának nemzetközi napját Kovászna dolgozói lelkesedéssel várták. Erről tanúskodik az a tény is, hogy az egész város zászlódíszbe, ünnepi pompába öltözött már az ünnepet megelőző napokban. A legkisebb utcákban is gondos tisztaság fogad, LELKES HANGULATÚ MÁJUS ELSEJEI ÜNNEPSÉGEK (Folytatás a 2. oldalról) járói között vannak a tavaszi mezőgazdasági munkálatok elvégzésében Elküldték képviselőiket a környező községek mezőgazdasági dolgozói is Hatalmas taps fogadta őket. És méltán köszöntötte lelkesedéssel soraikat az ünneplő tömeg , éjt nappá téve dolgoztak, hogy lépést tartsanak a kedvezőtlen időjárás ellenére az ütemtervekkel. Ezen a tavaszon újból bebizonyították termelőszövetkezeteink dolgozói, hogy a tervszerű, hozzáértő munka semlegesítheti az időjárás révén közbejött akadályokat .Bár a, időjárás hátráltatott, a bodoki, sepsiszentgyörgyi, köperi, árkosi, köröspataki, kilyéni, kökösi, szentkatolnai, bölöni termelőszövetkezetek tagsága május elseje tiszteletére büszkén jelentette az időszak mezőgazdasági munkálatainak befejezését. Minden feltétel biztosítva van, hogy rövidesen befejezzük megyeszerte a tavaszi mezőgazdasági munkálatokat. Meggyőződésünk, hogy a mezőgazdasági termelőszövetkezetek tagsága, a szakemberek közreműködésével mindent elkövet, hogy következetes munkájával hozzájáruljon a növényi és állati termékek állandó növeléséhez“ - hangsúlyozta az ünnepi beszéd. A mezőgazdasági dolgozók nyomán egymás után vonulnak fel az erdészeti felügyelőség, a rétyi lenfeldolgozó üzem dolgozói A rétyi vállalat 102,2 százalékban teljesítette az év első négyhónapi tervét. Sok más vállalat dolgozói mellett ők is a jól végzett munka örömének égisze alatt ünneplik a dolgozók nemzetközi szolidaritásának napját. A megyei intézmények dolgozóinak sorai, haladnak el a tribün előtt. A néptanács alkalmazottai után az állami színház együttese sorakozik fel. Erős, vitális intézmény városunk színháza, mely nemrég ünnepelte fennállásának 20 esztendős évfordulóját. Művészi produkciói megbecsülésnek örvendenek az egész országban. Hadd említsük meg a legjobbak közül Dukász Anna érdemes művésznőt, Nagy Ilona, Bányai Irén, Ferenczy Csongor, Király József, Völgyesi András, Kőműves Mihály, Zsoldos Árpád, Borkó György, Botka László, László Károly, Mester András, Borbáth Ottilia, Fekete Gyula nevét. Az erő, egészség, kitartás jelképe a sportolók felvonulása. Eddigi sikereik feljogosítanak arra, hogy további győzelmeket várjunk tőlük. Az ünnepi felvonulást a dolgozók nemzetközi összefogásának jelképeként az Internationale zárta. Czegő Zoltán Péter Sándor járdák, árkok, kerítések és kapuk, kirakatoi csinosításával foglalkozott minden épkézláb ember. Mire minden készen van, egy új Kovásznát látunk : szépet, tisztát és az idegennek is tetszetősét. Az ünnep hangulatát átérezve vettünk részt mindannyian a nagygyűlésen, együtt örvendeztünk Kovászna dolgozóival az elért eredmények fölött. Hiszen az IPROFIL munkásai, a fonoda munkásnői, a kisipari termelőszövetkezet dolgozói és nem utolsósorban a kovásznai borvizet palackozó munkások az elmúlt időszakban teljesítették és túlszárnyalták terveiket. Erről számolnak be beszédükben az ünnepség szónokai, Popică Nicolaee és Bakk Elemér elvtársak A művelődési ház előtti térségen ott látjuk iskoláink tanulóit, pedagógusait, kórházi dolgozókat, a hazafias gárdák tagjait. A nagygyűlés után a városi művelődési házban a két iskola és a művelődési ház művészcsoportjai színvonalas műsorral szórakoztatták a város dolgozóit. Zsuffa Zoltán tanár Kezdi vásárhely Néhány ezres tömeg gyűlt össze Kezdivásárhely főterén, s a sok mosolygós arc, mert a szélben lobogó zászlók rengetege feledteti az ólmosan szürke ég látványát. Közvetlenül 10 óra előtt néhány perccel fölvonulnak az emelvényre az ünnepi disgyűlés szónokai, a város vezetői. Van még ideánk a gyűlés kezdetéig, nézzünk körül tehát : pionírok és érettségi előtt álló nagydiákok szorongnak egy tenyérnyi helyen, munkások és tisztviselők sora és sorok mindenhol. Halkan zsong, szinte zümmög a tömeg aztán egy szusszanásnyi csend, majd kitörő taps: Székely István, a városi pártbizottság titkára lép a mikrofonhoz. Beszédében kitért a főbb beles külpolitikai eseményekre, Kézdivásárhely fejlődési távlataira. Beszédét mindegyre hoszszan tartós taps szakítja félbe. Utána Szabó István a városi szakszervezeti tanács nevében méltatja május elseje jelentőségét. Az alig félórás nagygyűlést az Internacionalé akkordjai zárják, s a tömeg szinte rohan a művelődési ház felé, mert tudja, hogy a műsor valamely része csak neki szól, mert a vers kedvelői éppen úgy, mint a tánc vagy a könnyűzene élvezői, hosszasan tapsolhatnak kedvenceiknek. Ebben a pillanatban nyitnak a vendéglők, cukrászdák, mosolygós emberáradat hömpölyög mindenütt. Kézdivásárhely ünnepel. (vass Zoltán) bodzai'oi Mitiló A Bodza vidéke ünneplőbe öltözött, hogy méltóképpen fogadja a nagy ünnepet, a Munka napját, május 1-ét. A város központja mintha megfiatalodott volna, kicsinosítva, megszépülve várja a nagygyűlés részvevőit. S az erdőből lejöttek a famunkások képviselői, köztük számos élmunkás, akik minden erejüket, igyekezetüket beleadva dolgoznak a tervmutatók megvalósításáért. Munkájuk eredményességének legjobb bizonyítéka az előirányzatok rendszeres túlszárnyalása. A vidék fafeldolgozó munkásainak a legnagyobb kitüntetés az az elismerés, amellyel termékeiket belföldön és külföldön egyaránt fogadják Itt vannak a pionírok, a tavasz virágai, magukkal hozva a vidámságot, a jókedvet. És mellettük állnak a megye legfiatalabb liceumának tanulói, a középiskolás diákok, akik jó tanulással mondanak köszönetet pártunknak a róluk való gondoskodásért. Az ünnepi beszéd, melyet Gheorghe Tohaneanu, a szakszervezetek városi tanácsának elnöke tartott, világos kifejezője annak a szorgalomnak, lelkesedésnek, amellyel Bodzaforduló város dolgozói munkálkodnak a IX. pártkongresszus és az Országos Konferencia célkitűzéseinek valóra váltásáért. (negulici) megyei TÜKÖR bárót Bárót — a megye legfiatalabb városa — szorgalmas dolgozói nagy lelkesedéssel ünnepelték május elsejét. Már a reggeli órákban mintegy 1 000 bányász, földműves és kisipari termelőszövetkezeti tag, munkások, technikusok és mérnökök, tanárok és orvosok gyülekeztek a város központjában, hogy részt vegyenek a nagygyűlésen Az emelvényen a városi pártbizottság bürójának tagjai, üzem- és intézményvezetők, élmunkások foglaltak helyet. Az ünnepi beszédet Grad János elvtárs, a városi pártbizottság első titkára, a városi néptanács elnöke tartotta. Felsorakoztatta azokat az eredményeket, amelyeket az iparban és a mezőgazdaságban a város dolgozói megvalósítottak, beszélt arról a lelkesedésről, amellyel az iparban, a kereskedelemben és mezőgazdaságban dolgozók igyekeznek valóra váltani az előttük álló feladatokat, munkavállalásaikat. Különösen kitűntek a munkában a köpeci bányászok, akik az első négy hónapban terven felül 3 100 000 lejjel szárnyalták túl előirányzataikat. A tejfeldolgozó gyár öt nappal a kitűzött határidő előtt teljesítette tervét, És sorolni tudnák a többi ipari egységeket is, amelyeknek alkalmazottai mindent megtettek az ünnep méltó köszöntéséért. Erdővidék központja egyre szebbé, egyre gazdagabbá válik.Állandóan fejlődik és szépül az új bányásznegyed A létező 72 lakrész mellett ebben az évben másik 56-ot is átadnak, ugyanakkor befejezik az új, 16 tantermes líceum épületét is. A város lakói szívvel-lélekkel kapcsolódtak be a városszépítési és -rendezési munkálatokba is A Kossuth Lajos utca modernizálása, a sportpálya rendbetétele, az újonnan létesített zöldövezetek az itt élők szépérzékét, ízlését dicsérik. A nagygyűlés után az ünnepség a kulúrothonban folytatódott. A város legjobb műkedvelő csoportjai és szólistái szórakoztatták a nézőközönséget. (infor) A FŐVÁROSBAN (Folytatás az első oldalról) Hosszas taps közepette szólásra emelkedett Chivu Stoica elvtárs, az RKP KB Végrehajtó Bizottságának és Állandó Elnökségének tagja, a KB titkára. A beszédet a jelenlevők több ízben erőteljesen megtapsolták és megéljenezték Mint minden évben, most is a pioníroknak jutott az a megtiszteltetés, hogy megnyissák a nagy május elsejei felvonulást. A pionírok hatalmas vörös nyakkndőt alakítanak ki a téren a jubileumi dátummal: 1949—1969. Közben több pionír felszalad a díszemelvényre és a tömeg éljenzése közepette virágcsokrokat nyújt át a párt- és államvezetőknek, jeléül annak, hogy az összes gyermekek forró hálával viseltetnek a Román Kommunista Párt iránt atyai szeretetéért és gondoskodásáért. A vidám gyermeksereg után határozott, energikus léptekkel közelednek jövőnk oltalmazott a hazafias gárdák. A fegyveres hazafias gárdák, népünk forradalmi vívmányainak, szocialista hazánk állami függetlenségének és szuverenitásának biztos kezű őrzői jelképezik a román nép sziklaszilárd egységét, az új, szocialista rendszer építőinek és védelmezőinek forró hazaszeretetét. Ezután megkezdődik a fővárosi vállalatok és intézmények dolgozóinak felvonulása. Az elöl haladók hatalmas feliratos táblát visznek: ,,Éljen május elseje!“ ez áll rajta fehér betűkkel. A felvonulók a marxizmus-leninizmus klasszikusainak arcképeit, a Román Kommunista Párt Központi Bizottsága Végrehajtó Bizottsága tagjainak arcképeit emelik a magasba vörös zászlók és trikolorok valóságos erdejében. A tribünök elé érve, a dolgozók éljenzik a párt- és államvezetőket, ütemesen kiáltozzák a Román Komunista Párt, a Központi Bizottság főtitkára nevét. Nicolae Ceauşescu elvtárs a tribünről melegen fogadja a köszöntést, mialatt az egész teret ismét betölti a lelkes kiáltozás: „Ceauşescu şi poporul ! Ceauşescu — PCR!" Ezúttal is megkapó ez a találkozás a vezetők és a dolgozó tömegek között azzal a spontaneitásával és melegségével, amely kifejezi a párt, a kormány és a nép teljes egységét, népünk töretlen bizalmát vezetői iránt. A felvonulás a hagyományos sportparádéval fejeződik be, majd a május elsejei ünnepség felemelő momentummal, a világ munkásosztálya harci himnuszának, az Internacionálénak a hangjaival ér véget. a felnőttek kórusában áll a díszemelvény előtt. Amikor a zenekar hozzákezd játszani , vezényel összevonja a szemöldökét, a fejét behúzza a válla közé, irányítja a ritmust. .. S közben figyel. Mindent le lehet olvasni az arcáról, ami az ünnepi felvonuláson történik. A pionírok sorai előtt, pionír-köszöntéssel tiszteleg. Vigyázállást vesz fel, mikor a hazafias gárdák fegyelmezett sorai vonulnak. A népi táncosok bemutatóit megpróbálja utánozni. Hirtelen rájön, hogy nem illő a helyzethez, de a jelszavakat együtt kiáltja a felvonulókkal... S közbe közbekiált, ha ismerős megy el mellette a sorokban : kezicsókolom ... Mert nem karmesterről, felvonulóról, szervezőről, hanem egy alig ötéves kisfiúról van szó. Akiről nem tudhatjuk még, hogy karmester, táncos, mérnök vagy szövőgyári munkás lesz. De akik láttuk, sokáig fogunk emlékezni még az arcára, ünnepet átélő lelkesedésére. S a gondolatra, mely megfogalmazódott akkor bennünk : érte és a vele egykorúakért a legszebb az élet. Érte és a velük egykorúakért fontosak azok a sokszor még nem sok ízléssel megfestett grafikonok, a színes eredményeinket hirdető panók, a hazafias munkásgárdák Hazaszeretetünket példázó lépései... Bizonyítékunk és biztosítékunk volt pár pillanatra ez a kisfiú. S ugyanakkor az idő — az eljövendő, melyet jövőnek nevezünk — távlatában szinte példaképünk is... Aztán komoly méltósággal beállt a felnőtt ünneplők kórusába és énekelte az Internacionálét... (• — r) mosolyok Először csak egy zászlóerdő tűnt fel, aztán a szivárvány színeiben, kék, fehér, piros, bordó mezekben közeledtek a sportolók. Felemelt jejek, kifeszített mellek, erős, magabiztos lejtések hozták egyre közelebb a színeket. Magasba lendültek a karok, megfeszültek az izmok — ma a mosoly is új árnyalatot kapott. Ezt a mosolyt ismerem. Ott láttam a zöld gyepen, a fehér sávos salakon, valahányszor elhangzott a befejezést jelentő sípszó, vagy elszakadt a véns zálog... A győzelmet ünnepük ilyen mosollyal. Ezt a mosolyt ismerem. Most mások is megismerték. Így mosolygott Krausz Ildikó a bukaresti győzelem után. Dohai Aladár egy jól sikerült gyűrűgyakorlat végén, Fejér Erzsébet, Antal Kálmán, Goga Gyuri egyegy remekbe szabott gól után. de így mosolygott Fülöp István. Mezei Márta is a jól sikerült védésekkor. Mosolyok, mosolyok. De azok a felemelt és zöld ágat lobogtató erős karok, az örömmel ünneplő, győzelmet kifejező kezek emlékét elevenítik fel, messze a sportszerű vetélkedők színteréről — ott a díszemelvény előtt. Nem véletlenül, hanem megszokásból lendülnek magasba a karok. Győzelmet sugároznak, felejthetetlen élményeket — ma még csak hazánk sportpályáiról, de holnap talán a sportvilág nagy porondjairól. Bizalommal nézünk az elvonulok után. Mert ezek az erőtől duzzadó izmok messze szállt eredményeket keltenek. Nagy győzelmeket Áros Károly II. évfolyam (1 9. szám