Hazanéző, 2010 (21. évfolyam, 1-2. szám)
2010 / 1. szám
HAZANÉZŐ a köröndi FIRTOS Művelődési Egylet folyóirata Alapítási év: 1990 A szerkesztőbizottság tagjai: Ambrus Lajos (főszerkesztő) Bölöni Domokos Deák Sárosi László Király László Majla Sándor Molnos Lajos Páll Lajos Ráduly János Tófalvi Zoltán Az Egylet Vezetőtanácsa: Ambrus Domokos, Ambrus Lajos (elnök), Antal Ibolya, Balázs Éva Ella, Fábián Gergely, György József, Kovács György (titkár), Nagy József, Páll Tibor, dr. Sarkadi István, Tófalvi Csilla, Tófalvi József, Tófalvi Rozália. Tiszteletbeli elnök: Páll Lajos Postacím: 537060 Korond, Főút 664. Tel. 0266-249 185 e-mail: alajos@korond.ro A fedőlapon: Páll Lajos, Erdőszentgyörgyi utca (olaj) Korrektor: Antal Ibolya Tördelte: Szász Csaba Műszaki vezető: Petroczki Géza Felelős vezető: Istvánfi Emma Készült Székelyudvarhelyen az Infopress Group Rt. nyomdájában. Infopress" Group VALLOMÁS A HÚSZ ÉVE MEGJELENŐ HAZANÉZŐHÖZ A húsz éve folyamatosan megjelenő Hazanéző önvizsgálatra és belső meditációra is késztetett. Átnéztem a Szabó T. Attila által összeállított, az erdélyi tudományosság csúcsaként emlegetett Erdélyi Szótörténeti Tár tizenhárom kötetét, az egymillió adatot tartalmazó hatalmas gyűjteményt is. Mint egykor a Korond történetéhez kapcsolódó fóliánsokat, úgy kerestem, hogy Erdély más tájain véletlenül nem bukkanok-e a sorsosaim körében bűvös fogalomként, szimbólumként és metaforaként egyaránt számon tartott Hazanéző méltó párjára, a sziklagörgető magyar nyelven sorjázott történeti áttekintésre. A búvárkodás eredménye önmagában is jelzi, hogy a „Fenyőkútnak erdős mezejére” kaszálni, takarni induló eleink nem véletlenül nevezték el Hazanézőnek azt a határrészt, ahonnan még láthatták a fazekas falu zsúppal és zsindellyel fedett házait, gazdasági épületeit. A hazanézésnek mifelénk, a Sóvidéken minden tájegységnél mélyebb érzelmi töltete van: az idegenből hazatérőnek soha sem mondják azt, hogy itthon vagy, megjöttél?, hanem olyan érzelmi húrokat pendítenek meg, amikor kimondják a bűvös kérdést „na, hazajöttél?”, hogy abba egy egész életre szólóan beleremeg a lélek, harmatossá válik a tekintet. Így vált az Ambrus Lajos költő barátom által immár húsz éve szerkesztett Hazanéző rangos folyóirattá és egyben a Sóvidék hazahívó, hazaváró, hazacsalogató jelképévé. Kányádi Sándorral szólva: „Vannak vidékek legbelül.” A mi legbensőbb vidékünk a bölcsőtől a koporsóig: a Sóvidék. Lászlóffy Aladárnak A hetvenes évek című kötetéből, a Havazás előtt címet viselő versének záró soraival próbálom egyetemessé emelni az idő múlásával minden gondolatomat mindjobban és jobban eluraló érzést: „Borús délutánon Fenyőkön lakó vadgalambok sötétzöld szárnyai alatt egy olyan hatalmas, szállni nem tudó madárnak, mint a szülőföld elüldögélnék. ” „A magyar nyelv olyan, mint egy hangszer: aki játszani akar rajta, annak minden áldott nap gyakorolnia kell. (.) A magyar nyelv mártana úgy üt el a többi nyelvétől, mint Bolyaié Eukleidészétől. Magyarra mindent le lehet fordítani, magyarról úgyszólván semmit. A magyart ez félelmetes - el is lehet felejteni!” - írta az orvosként, íróként, az indiánok kutatójaként egyaránt jelentését alkotó, tizenkét nyelven beszélő, fordító Lénárd Sándor. Az idézetet azért választottam, mert még az anyanyelvet is el lehet felejteni - hány szomorú példa, kibicsaklott életsors bizonyítja mindezt! -, csak a minket dajkáló, felnevelő szülőföldet nem lehet soha elfelejteni! Számunkra, akik a Sóvidéken, Korondon láttuk meg a napvilágot, ebben a szülőföldhöz kapcsoló örök ragaszkodásban immár húsz esztendeje van egy biztos fogódzónk: a maga nemében páratlan, évente kétszer megjelenő regionális folyóirat, a Hazanéző. 1990-től számos kisrégió próbálkozott hasonló kezdeményezéssel, közülük egy sem bizonyult annyira életképesnek és színvonalasnak, mint az öt földrészen ismert és keresett, rangos gyűjteményekben őrzött Hazanéző! Hitünk szerint a világ egyik legszebb vidéke, a jelképes Sóvidék a folyóirat hasábjain tette közkinccsé - önzetlen írástudóinak jóvoltából - páratlan és egyetemes folklór-, néprajzi, építészeti, történelmi és főleg emberi kincseit. Megmagyarázhatatlan és megfejthetetlen rejtélye a „világ végére szorult” tájegységnek - ahogyan lakói többször megfogalmazták -, hogy az 1332-1337 közötti pápai tizedjegyzék után századokon át alig említett vidék legnagyobb kincsének, a sónak köszönhetően - a 16. század második felétől elemi erővel robbant be a köztudatba. „Fakó kerekű”, azaz vásnélküli szekereiken Erdély minden részéből érkeztek ide a sóra áhítozók, akik az állattartás egyik legfontosabb kellékét fuvarozták a Szászföldre, Fogaras vidékére. folytatás a 35. oldalon