Helikon, 2010 (21. évfolyam, 543-566. szám)

2010-09-25 / 18. szám (560.)

HELIKON JANCSÓ MIKLÓS Sugaras Demokrácia Szereplők: Szerkesztő, író Helyszín: szerkesztőségi szoba. Időpont: 2009 decembere író (bejön, lelkesen): Barátom, pontosan húsz év telt el a kommunizmus bukása óta. Szép, kerek évforduló. Úgy gondolom, itt az ideje, hogy végre maradéktalanul leleplez­zük az elmúlt rendszert. Hoztam is errő­l egy írást. Beleegyezéseddel kiegészítem az eddig publikáltakat. Egy tárgyilagos korrajzzal. A szemtanú szavaival. A szenvedő­ kortárs em­lékeivel, írásomnak a Szörnyű Múlt címet ad­tam. Szerkesztő (örömmel): Kitűnő'. A társa­dalmi jelen, a társadalmi jövő a társadalmi múltra épül. Tehát fontos a múltrafigyelés, fontos beszélni az elmúlt rendszerről, an­nak gazemberségeiről. Történelmi köteles­ségünk harcolni azért, hogy írmagja se ma­radjon a leleplezett szocializmus szellemének. Tiszta, gyomirtotta földbe kell ültetnünk a Demokrácia zsenge fáját, nehogy valami át­örökölhető ártalmas, rothadó szellemi trágyát szívjon magába növekedése során. író (oda sem figyelve arra, amit a Szerkesztő mond, lapozgat jegyzeteiben): Például a fizetéslevonás. 1989-ben már több éve rendszeresen csupán 80%-át kapták bé­rüknek az emberek, azaz bocsánat, ponto­­sítok, a tanárok, színészek. Jó, mi? Elvették erőszakkal, ami járt ennek a társadalmi ré­tegnek. Levonták a fizetésükből minden kom­mentálás nélkül. Ott fenn elszúrtak valamit, tönkretették a gazdaságot és ezt mással fizet­tették meg: a védtelen polgárral. A pedagógu­sokkal. Elképesztő, mi? Szerkesztő: így igaz. Még utólag is, ha rá­gondolok, vérlázító. Tovább. író: Emlékszel? Mi átlagemberek, nyomo­rogtunk, míg ők, a Párt haszonélvezői utaz­tak a nagyvilágban, kiváltságosak voltak, ha­talmas fizetéssel, nagy nyugdíjjal. Mindenük megvolt soron kívül. Élték az életüket. Mit az életüket? A mi életünket élték. Helyettünk is éltek. Helyettünk kávéztak, mert kávénk sem volt. A Televízió egyvégtében őket mutatta. Szerkesztő: Bizony­­ító: (folytatja) És milyen sokan voltak a Kommunizmus Hősei. Az illegalisták. Mindenki illegalistának vallotta magát, per­sze a rendszer győzelme után. Olyan hatal­mas illegalista nyugdíjakat vágtak zsebre a semmiért, hogy a mai nagynyugdíjak meg sem közelítik azokat az óriási pénzösszege­ket. Szerkesztő: Igen, mert a mostani nyugdí­jak demokrata nyugdíjak. író: (lapoz jegyzeteiben) Apropó: és a vá­lasztás. A, dehogyis ingyencirkusz, hiszen egy választás hatalmas vagyonba került: a propa­ganda, reklámok, több méteres ígérgetések pannókon...A hatalmas Elnöki reklámképek, teleaggatva velük a városok, az országutak. Szerkesztő: Hja, a régi jól szervezett idők. író: (csodálkozva) Tessék? Szerkesztő: Semmi, semmi. Csak jelzem, jól tudtak szervezni akkoriban.Nem követtek el hibákat. Diszkrétebben választottak, mint most. Nagy csendben. Tanulni lehetne... író (csodálkozva): Hogy beszélhetsz így? (el­neveti magát) Persze, megint hülyéskedsz. Te, azok akkor szemérmetlenül csaltak, képzeld, voltak, akik többször is elmentek szavazni, amolyan szavazóturizmust rendeztek...Még a halottak neveit is beírták a szavazók közé. Szerkesztő: Rémlik valami... Mondd, ez biztos? Azért ez nem semmi. író: Persze hogy biztos. Dokumentálódtam. Az emberek persze suttogtak, de még így is felszivárgott a sok szóbeszéd a pártappará­tushoz. Akkor sem voltak hülyék az embe­rek. Ott fenn persze elhallgatták a halottsza­vazást, viszont az utcai alapszervezetben egy régi pártvezető teljes hittel kezdte magyaráz­ni, miszerint olyan zseniális a Kommunista Párt politikája, hogy az elhunyt párttagok is feltámadtak, mert ők síron túl is hűségesek maradtak a Párthoz és eljöttek szavazni a túlvilágról. Nem mert szólni senki, csak egy Piri néni nevezetű vénasszony okvetetlenke­­dett bibliai alapon, hogy a pap mondta ne­ki, a feltámadás nem ilyen egyszerű. Kapott is klerikalizmust a fejére, leszidta az alap­szervezet elnöke, hogy bezzeg templomba jár, ott nem mozog a feltámadás ellen, csak ha a Pártnál van feltámadás, akkor tör ki belő­le a reakció. Végül Piri néni sírva elismerte a Pártfeltámadást, csak hagyjanak neki békét. Szerkesztő: Hát igen, a múlt. író: Az. Meg a tönkretett mezőgazdaság. Letarolt erdők. Döglött turizmus. Csak a ha­zafias pártversekben és a vezetőkhöz küldött jelentésekben lengtek a búzamezők, kattog­tak a kombájnok, zúgtak a traktorok és zaka­tolt a nagy semmi. Szerkesztő: És a kórházak. Nem volt gyógyszer. Fizetni kellett mindenért. Ha nem fizettél, megdögölhettél. Errő­l is írt. író: Fogok. Emlékszel? Mindenki menekül­ni akart a szocialista paradicsomból. Aki te­hette, disszidált. Mindegy hogyan, csak el in­nen. Átúszták a Dunát a menekülni akarók, nekimentek a határnak... Egy szál gatyában, csak minél távolabb, el a napfényes hazából. Szerkesztő: A fiatalok mind menni akar­tak. Ez volt az ország egyik szégyene. író: Ne feledjük a szólásszabadságot. Illetve annak hiányát. Nem lehetett beszélni semmi­ről. Suttogni sem lehetett. Lehallgattak min­denkit. A telefonokat. (lelkesen) Most bezzeg egész nap lehet beszélni. Televízióban, rádió­ban. Bárhol. Végre, lehet beszélni. Vitatkozni. Érvelni. Szabadon szárnyalhat a szó... Szerkesztő (ő is lelkesen): És mondhatjuk, mondhatjuk és mondhatjuk a magunkét... (még lelkesebben) Húsz kerek éve mondhat­juk a magunkét. Egyvégtében. író (megvetéssel): Meg az elhíresült szocia­lista korrupció. Korrupt tisztviselők, lefizethető irodisták. Egy szappanért, egy fél kiló kávéért minden törvénytelenséget el lehetett intézni. Szerkesztő: Bizony. Ha ma mennél a Hivatalba ügyintézni, egy szappannal vagy egy doboz kávéval, úgy kivágnának, hogy meg sem állná!... író (az írásába pillant): És a bírósági dön­tések. Pártalapon működött Justícia. A Párt letelefonált a bíráknak, aszerint születtek az ítéletek. A magyarázat egyszerű: nem szak­emberek vezették az államot, hanem az ide­ológia. Egy ideológia. (lapozgat) Az igazgató­kat, megyei vezetőket is pártalapon nevezték ki. Te, ha én megírom mindezt, a mai olvasó elhiszi nekem? Nem fogják azt mondani, hogy ilyen nincs, hazudik a hapsi? Rágalmaz. Szerkesztő: Reméljük. Te viszont bátran fogod vállalni a szókimondás következményét. író (ijedten): Lesz következmény? Úgy gondolod? Szerkesztő (megnyugtatóan): Annyiban lesz, hogy esetleg nem hiszik el neked, misze­rint például mindennap kitaláltak egy tör­vényt, aztán másnap annak az ellenkezőjét. És ez így ment évekig, egyvégtében. Ezt most, ma, itt, egy szervezett jogállamban elmonda­ni ionescói abszurdnak tűnik. író: És a munkanélküliség? Elhiszik ma nekem, hogy az átkosban munkanélküli­ség volt? Talán meg kellene magyarázzam a múltfeltárás során használt fogalmakat, a fiatalság kedvéért, mi az, hogy munkanél­küliség, korrupció. Vagy hogy nincstelenség. Egyenlőtlen jövedelemelosztás. Lakásínség. Kaotikus állapotok. Elvándorlási vágy. Esetleg... Szerkesztő: Jó ötlet. Egy újfajta értelmező szótárszerkesztés. Az elmúlt rendszer szókin­cse. A téli fagyoskodás. Hogy a tél mindig vá­ratlanul érte a rendszert. Igaz, a tavasz is, a maga árvizeivel. Nálunk mindig minden vá­ratlanul jött, olyan tervszerűen gazdálkod­tunk. író: Meg a sok sötétség. A lámpaoltogatás. Végszóra. Mert akkor mindig valaminek tör­ténnie kellett. Ha lámpát oltott a rendszer, valamit ravaszkodtak mindig a sötétben. Rettenetes volt. Szerkesztő: Az. Rettenetes, író: Jó, hogy vége. Ha elgondolom, hogy most ez a demokrácia.... hogy vége minden­nek, ami rossz volt... (meghatódik). Szerkesztő: Végre ez is eljött, (ő is előveszi a zsebkendőjét) Persze, apróbb hibácskák elő­­előfordulgatnak itt-ott- amott, erre-arra. író (legyint): De ezek lényegtelen dolgok. (nagy-nagy szünet) Vajon korunkat ki fog­ja megírni? Őszintén, bátran, tárgyilagosan, nem félve a... Szerkesztő: Mitől? író (csillogó szemmel): Semmitől sem félve. Szerkesztő (sokáig nem válaszol): Ez a ne­mes feladat gyermekeinkre vár. Nekik is kell hagyni valami megírnivalót. (a felöltőjét ha­nyagul a telefonra dobja) Ők majd megírják korunk történetét, történeti távlatból, bátran kimondják, hogy 1989-ben, egy forradalom után, ahol vér folyt, amely mártírokat szült (felháborodva) ezek a mostaniak... író (félbeszakítja): Jól teszik. Mármint a gyermekeink. Hogy írnak majd egyszer, (ki­vesz a táskájából egy párnát, ráteszi a tele­fonra) Tudod, ezt már nem tudom leszokni. Dunsztba tartom ma is a telefont. Mint a para­dicsomlevet őszi eltevéskor. (szünet után, ked­vesen). Majd utódaink erkölcsi kötelessége lesz írni. A történelmi rálátás távlatából. Mi csak maradjunk a múltnál. Hogy ne maradjon az a szándékos elfeledtetés homályában, világítson rá ragyogóan a szellem sugara a demokrácia fényében. Szépen mondtam? Szerkesztő: Gyönyörűen. Munkára fel, ba­rátom. (író kimegy, Szerkesztő utánaszól) Ide a demokráciához találj ki még egy szép jelzőt. Jót tesz az írásnak egy találó metafora. A su­garas mellé. A másik napfényes volt, tehát azt ne használjuk egy darabig. Rendben? író (valószínűleg nem hallja már, amit a szerkesztő mond, mert nem válaszol, így a Demokrácia csak egy jelzővel kerül nyilvános­ságra a múltleleplezéskor). Leereszkedik a Függöny 16------------------------------------­

Next