Dombóvár - Dombóvár és Vidéke, 1934 (3. évfolyam, 1-54. szám)

1934-01-06 / 1. szám

Dombóvár, 1934 III. évfolyam, 1. szám Szombat, január 6 DOMBÓVÁR és vidéke POLITIKAI, TÁRSADALMI ÉS KÖZGAZDASÁGI HETILAP. Előfizetési ár: Egész évre 6 pengő, fél évre 3 pengő, egy hónapra 50 fillér. Egyes szám ára 12 fillér. FELELŐS SZERKESZTŐ: Dr KORALEWSKI GÉZA Megjelenik minden Szombaton. SZERKESZTŐSÉG: Dombóvár, Jókai­ utca 1. Telefon: 49 KIADÓHIVATAL: Dombóvár, Kossuth L.­u. 53. Telefon: 60 T­árgy­i­lagosabb kritikát! Az új esztendő beköszön­tésével a Független Kisgaz­dapárt elnöke az őt üdvözlő, vele hasonló politikai fel­fogást valló képviselők előtt nyilatkozatot tett, melyben tárgyilagosnak éppenséggel nem mondható kritikával kíséri a kormányzat tevé­kenységét. Mindenesetre vér­­mérséklet dolga, hogy ki miként teszi bírálat tárgyá­vá azokat a problémákat, amelyek összefüggő részük­ben a nemzet közvéleménye előtt fekszenek, de éppen annál az oknál fogva, hogy manapság különösen súlyos feladatot hárít a nyilatkozó félre az ország közhangula­tát eltöltő problémák lánco­­latos sokasága — kívánatos volna, hogy a kritizáló fél, minden erejével tárgyilagos­ságra törekedjék. Mert kön­­­nyű dolog az elmúlt eszten­dő kormányzati tényeire azt a bélyeget ütni, hogy azok „gyászosak és meddőek" voltak, de az ilyen kritiká­nak, amely a pártpolitikai szempont elfogultságát tük­rözi vissza, közéleti szem­pontból alig van haszna. Ellenkezőleg, kártékony mert kézzelfogható tényeket hagy figyelmen kívül s a közvéle­ményt pártpolitikai szem­pontok és célok érdekében igyekszik befolyásolni. Tör­ténik pedig ez olyan idők­ben, amikor a kormány nem él a többségi erőben rejlő előnyökkel, amikor a mi­niszterelnök lépten-nyomon hirdeti, hogy pártpolitikától mentesen kívánja a nemzet ügyeit vezetni és irányítani, mert nagy célok és szent elgondolások teszik paran­­csolóan szükségessé az erők összefogását az öncélú nem­zeti politika érdekében. Le­het-e tagadásba venni, hogy a miniszterelnök számára ad­­va volna minden lehetőség­­hogy kiépítsen egy olyan párturalmi rendszert, amel­­­lyel könnyűszerrel megeről­tetés nélkül lehetne az el­lenzéki politikát letörni. És a miniszterelnök mégsem ezt a könnyű megoldást válasz­totta, hanem pártok fölé emelkedve, a minden ma­gyar erőt összefogó nemzeti politikát hirdeti. Ilyen kö­rülmények között annál na­gyobb meglepetést kelt, hogy a Független Kisgazdapárt el­nöke újévi nyilatkozatában olyan megállapításokat tesz, amelyek joggal hívják ki maguk ellen a legteljesebb mértékben rosszaló kritikát. Mert azt állítani, hogy az 1933-ik esztendővel világ­szerte mindenütt javult a helyzet, Angliában már-már visszatértek a háború előtti viszonyok, Olaszország ki­felé jut a válságból s Német­ország is a fellendülés jeleit mutatja, csak mi csúszunk tovább a lejtőn, csak a mi gazdasági életünk züllik egy­re jobban, nyugodt lélekkel, bölcs mértéklettel átgondol­va állítani nem lehet. Bár igaz volna, hogy a külföld nagy államaiban a háború által megzavart egyensúlyi helyzet kezdene nyugvó­pontra jutni, mert ennek reánk is kihatása volna. Bár igaz lenne a kritizáló párt­­politikusnak, hogy a nyugati nagy államok gazdasági helyzete már annyira kie­gyensúlyozódott volna, hogy a tünetek a háborút megelő­ző idők boldog napjaira em­lékeztetnek. De hol vagyunk ettől az ábrándképtől, ami­kor azt látjuk, hogy a dol­lár-fronton még mindig a legnagyobb bizonytalanság van. Amerikában szinte fel­támadt az „aranyai vasért“ idők emléke, amikor Roose­velt legutóbbi rendeletében kimondotta az arany köte­lező beszolgáltatását. Hogy az ilyen intézkedések mi­lyen hullámokat vernek a valuta­fronton, azt talán nem kell részleteznünk. Nem tár­gyilagosan bíráló féllel szem­ben joggal hangsúlyozzuk, hogy miközben a külföldi nagy államok még mindig pénzügyi nehézségekkel küz­denek, nálunk az 1933-ik év első 10 hónapjában 60 milliós haszontétel mutatko­zik a megelőző év 10 millió pengős deficitjével szemben. Hogy az államháztartás egyensúlya érdekében meg­tett intézkedések mennyire helyükön valók voltak, mi­sem igazolja jobban, mint­hogy ugyanezeket a megol­dási módokat alkalmazzák a külföldi államok is. Ko­rántsem oly sötét a helyzet, mii­­int azt a Független Kis­gazdapárt elnöke testi. Mr. Tyler népszövetségi megbí­zott, aki — hangsúlyozzuk — hivatásánál fogva a hi­telező államok érdekeit kép­viseli, legutóbbi jelentésében megállapította, hogy állam­­pénzügyileg kifelé megyünk a válságból. S történik ez akkor, amikor a győztes nagy államok, mint amilyen állam például Franciaország, pénzügyi problémák sú­lyos gondjaival küzködnek.­­ A népszövetségi megbízott jelentése gazdasági vonat­kozásban is igen értékes megállapításokat tesz. E té­ren csak a pártpolitikai el­­vakultság nem látja a biz­tató javulás jeleit. Kivite­lünk emelkedett, ugyancsak javulás állott be áruforgal­munkban, amely a Máv üz­­leteredményeit irányba lendítette. kedvező Ami a kormány bank és kartelpoli­­tikáját illeti, e téren könnyű a mai időkben népszerűség­kereső kritikát gyakorolni, de ha vele szembeállítjuk a kormányzat tényeit, kérd­jük : illethető-e a kormány bankokat támogató politika vádjával akkor, amikor a kamatokat felére szállította le s a legutóbb kiadott gaz­davédelmi rendelettel be­szüntette a tőkevisszafize­tést ? Pártpolitikai célok ér­dekében élesebb harc meg­indítását bejelenteni s köz­ben ugyanilyen okokból tá­madásba venni minden jó­szándékú törekvést és elért eredményt, valóban nem ne­héz feladat. De va­jon hi­vatása lehet-e ma bármely párthoz tartozó politikusnak az ilyen közéleti harc ? A háborús nemzedék írta : Dr vitéz Nagy István „Halálraítélt nemzedék­‘nek nevezett el bennünket a magyar historikusok egyik legragyogóbb tollú mestere. S valóban sok okunk is volna rá, hogy de pro­­fundist szóljon a szavunk. Hisz húszévesek sem voltunk sokan, mikor halálraítélt nemzedékként már ott marsoltunk a világtörté­nelem egyik legsötétebb fejeze­teként a népek véres országi­ján és a menetelő hadoszlopok élén az emberi élet és a nemze­tek küzdelme olyan mélységei és szakadékai alján vonultunk, hogy sokszor szinte azt hittük, hogy soha sem fogunk már töb­bé innét eljutni az isteni magas­ságok felé. És mégis, már akkor is de profundis „sursum corda“-t hir­dettünk, mert azt hittük, arról álmodtunk a küzdelmes, véres nappalokat követő lázas, víziós éjszakákon, hogy új világ szü­letik a nagy szenvedésből a ret­tentő kataklizma nyomán. Gyer­mekéveink végén a fiatalságunk legkezdetén tűzben és vérben acélozódott a lelkünk és úgy gondoltuk, hogy éppen a mi nemzedékünk lesz az a húr, melyről a goethei mithikus nyíl elpattan, hogy megmutassa a felfelé ívelő utat az emberiség új, szebb korszaka felé. Egyszer aztán a háború vértől csatakos szurdokaiból csakugyan

Next