Dombóvár - Dombóvár és Vidéke, 1989 (1. évfolyam, 1-2. szám)

1989-11-16 / 1. szám

Dombóvár, 1989. november 16. I. évfolyam 1. szám DOMBÓVÁR ÉS VIDÉKE SZERKESZTŐSÉG Pallas Antikvárium Dombóvár, Dombó Pál utca 9. POLITIKAI ÉS KÖZÉLETI LAP FELELŐS SZERKESZTŐ GÖMÖRY JÓZSEF Ára: 13,50 Ft KIADÓHIVATAL Dombóvár, Hunyadi tér 25. DOMBÓVÁR ÉS VIDÉKE NÉPÉHEZ! Köszöntjük az Olvasót! Az Olvasót, aki kezében tartja a több évtizedes szünetelés után újra megjelenő Dombóvár és Vidékét. Köszöntésünk tiszteletet fejez ki, hiszen a demokrácia egyik legfontosabb alapelve a mások iránti tisztelet. Ebből fakad az az elhatározásunk, hogy nem fogunk párt­lap lenni. Minden ember véleményét tiszteljük, ezért pártok fölött kívánunk maradni. Nem akarunk a napi politikai huzavonák szerint taktikázva írni. Olyan újságot akarunk csinálni, amely a több ezer éves emberi kultúra maradandónak bizonyult igazságai szerint gondolkodik, s a napi eseménye­ket, közös életünk minden gondját-baját olyan mérlegre teszi — igyekszik tenni —, amely igazság és igazságosság szerint mér. Persze ez is politika ... Két világháborúban, utánuk és köztük, az indulatok, elfogultságok, szenvedélyek uralkodtak, s mozgatták az embereket. Szeretnénk higgadt józansággal szemlélni és tárgyalni napjaink kérdéseit, eseményeit. Köszöntésünk szeretetet tartalmaz. Szeretetet az Olvasók iránt. Mert a demokrácia nemcsak ember iránti tiszteletet ja­vasol, hanem szeretetet is. Nem szavakat és frázisokat, ha­nem szolgálatot, olyan életfoly­tatást, amely tekintettel van a mellette élő emberekre, társakat lát bennük: társadalmat. A társadalom nem elvont fogalom, mint az állam, hanem a velünk együtt élő emberek közössége. Ezt a közösséget akar­juk szolgálni Dombóváron és Vidéken. Nem azért áll két szóból (az „és” kötőszóval három) a lap címe, mert nagyra vagyunk lakóhelyünkkel, Dombóvárral. Hanem éppen a társadalmi közösség miatt. Nem szemlélhet­jük életünket beszűkítve egyetlen helységre. Tudomásul kell vennünk, hogy társadalmunk nem a saját utcánk lakói, ha­nem mindazok, akik több-kevesebb szállal Dombóvárhoz kapcsolódnak. Ennek a kapcsolódásnak földrajzi alapja van, hiszen városunk négy — a Völgységgel együtt öt — tájegység találkozási pontja. Szolgáló szeretetünk nekik is használni akar. Sokszor elhangzik a szó: provincializmus. Lenéző és leki­csinylő értelemben. Ámde hol van a főhely, amelyhez ké­pest mi vagyunk a provincia? Nem nagy terület Dombóvár és Vidéke. De része egy me­gyének, a dél-dunántúli tájnak; Magyarország egy szelete. Lakói is sokféle szálon kötődnek ehhez a nagyobb egység­hez. Valamennyien részesei vagyunk az egyetemes magyar­ságnak. Mikor Dombóvár és Vidékének szolgálunk, úgy akarjuk ezt tenni, hogy egyetemes magyar ügyet szolgálunk. Gömöry József Népsza­vazás I Néhány nap múlva a szavazóurnák elé hívják országunk polgárait. Döntenünk kell: válasszunk-e köztársasági elnököt közvetlen népsza­vazással a parlamenti választások előtt, vagy először válasszuk meg az országgyűlést és a köztársasági elnök megválasztása már annak tiszte legyen? Sokan már határoztak, tudják, hogy mire fognak szavazni. De van aki tanácstalan, fejét vakarja és nem érti a magyarázatokat az egyik vagy másik változat előnyeiről. De a demokráciához elengedhetetlen, hogy egyéni világunkat kinyissuk a tágabb közösség, a nemzet felé. A köztársaság és a demokrácia üres forma mindaddig, amíg tevékeny részvételünkkel ki nem töltjük­ azt. Nem akarunk senkit sem befolyásolni, de használjuk ki a lehető­séget! Éljünk jogunkkal! Kérünk mindenkit, vegyen részt a szava­záson! Döntsön legjobb lelkiismerete szerint. De ne az indulatai és az elfogultságai vezessék, hanem a józan ész logikája. A politikai dön­téshez is szaktudás, szakismeret kell. A jövőben erre is fel kell készül­nünk! A világ változik... „A világ változik, de ez a ter­mészete” — réved maga elé jó fél évszázaddal ezelőtt Hamvas Béla. A méltatlanul elfelejtett, de nap­jainkban újra felfedezett gondol­kodó, a 30-as évek Magyarorszá­gában körültekintve még ijesz­tőbb következtetésig is eljut, amikor úgy értékeli, hogy ,,a tár­sadalmi osztályok az uralomban sorra megbuktak.” Ám attól, hogy a dolgok így állnak, ő még cseppet sem keseredik el, hiszen bölcsen úgy találja: „a világ min­den időben kedvezett az olyan gondolatoknak, amelyek rémüle­tet keltenek.” Magyarországon ma ismét jel­lemezhetjük azzal a helyzetet, hogy valami elmúlófélben van, és valami új pedig születik. A világ változik ... Az uralomban egy réteg ismét elbukott, és újból kedvez az idő azoknak a gondo­latoknak is, amelyek rémületet keltenek. A világ változik, de... mintha — legalábbis Hamvas Béla óta — állni látszanék ... Úgy tűnik, sőt egyre inkább bebizonyosodik, hogy megváltó­nak hitt ideológiákkal, üdvözítő­nek és népboldogítónak szánt politikával sem sikerült e közel fél évszázad alatt olyan szilárd talajt döngölni a szocialistának elénk­ ígért jövő alá, amelyen már jelenünk is biztonsággal megállna. Ha nemcsak a felületi jelensége­ket nézzük, a bajok okainak mé­lyebb összefüggései közt azt ta­láljuk, hogy azért a történelem most valami újat is produkált. Hiszen ezúttal nem a feudális születési előjogok, nem a kapita­lista tulajdonviszonyok, nem a magánbirtok vagy a magántőke, hanem az önmagát mindenkor szocialistának tituláló politika, s e politika apparátusai által kiala­kított és működtetett elvonási és újraelosztási rendszerek okoz­ták itt a társadalmi méretűvé lett bajokat, az emberek közti óriási igazságtalanságokat és egyenlőt­lenségeket. Nem istenveréses átok ül raj­tunk — válságaink eredete na­gyon is evilági, tehát földeríthe­tő, megnevezhető.­ A hibák, a tévedések ugyan a helyzetben, a jelen valóságában és viszonyaiban fejeződnek ki — de régebbi eredetűek és mélyebb gyökerűek. Súlyosabb, válságos­sá váló időkben csak kiderülnek és közismertté válnak a koráb­ban elkövetett vétkek és mulasz­tások. Legfőképp azok, hogy a kedvezőbb (vagy fölülről annak mutatott!) körülmények között nem történtek olyan előrelátó intézkedések, amelyek a súlyo­sabb bajok bekövetkezését meg­­­előzték, elhárították volna, vagy akár csak mostani felszámolásu­kat megkönnyítenék. S mára már nemcsak a körül­mények nehezek, szerencsénkre a változások is óriásiak, korsza­kosak. Valami egyre nyilvánva­lóbban kiderül, valami elmúlik, és valami új van születőben. És mindennek a módja is valahogy szokatlan, ismeretlen, újszerű. Mintha azt élnénk meg, hogy már nem az egyenruhásított poli­tika határozza meg a helyzetet, hanem az általa okozott helyzet teremti meg most a másfajta po­litizálás szükségességét és lehető­ségét. Az ember ha távolabbra néz, úgy érzékeli, hogy a koncep­ciós perek nyitották meg ezt a korszakot, s most sokan nem le­pődnénk meg, ha korrupciós pe­rek zárnák. Az állapotot, amely­be jutottunk, emberek, bűnök, elégtelen teljesítmények okoz­ták, de azért, mert elhibázottak voltak a társadalom felemelkedé­séhez megválasztott módszerek és eszközök mellett már a nem­zet elé tűzött célok is ... Egyszer mindenkinek ki kell mondani ezeket a tényeket, igaz­ságokat. Akkor is, ha korábban nem mindegyikről tudtunk, ak­kor is, ha hittel vétkeztünk, néha mi magunk is. Nyilvánosságra kell hozni a valóságot — furcsa követelménye ez a mának. Hogy megtaláljuk közösen az utat, amely mindenkit közelebb vezet a közös, de az egyénileg és csalá­dunkkal is elérhető boldogulás­hoz. Mert aki vitte itt valamire az elmúlt időben, az vagy tisztesség­telen eszközökhöz nyúlt, vagy csak saját magára számíthatott. A konkrét eseteket mindenki is­meri, az itt helyben keletkezette­ket is. A közösség erejéből és se­gítségével csak kevesen emelked­hettek, ennek hiányában pedig az országban milliók, mifelénk ezrek kerültek kilátástalan hely­zetekbe. Az önmagát közösséginek val­ló rendszer, amely a dolgozók tár­sadalmának is mondta magát, odáig jutott, hogy benne a leg­hátrányosabb ma dolgozónak, munkásnak és parasztnak lenni. De kilátástalan a fiatalok egyre nagyobb tömegének a továbbta­nulási, pályára kerülési, lakáshoz jutási és családalapítási esélye is; súlyosak a terhei és rosszak a ki­látásai a falvakban élőknek; min­denütt hátrányos helyzetben van­nak a nagycsaládok; nyugdíjasok nyomorognak; munkanélküliek tengődnek céltalanul, erejük tel­jében lévő emberek menekülnek a válásba és az alkoholba. Az önsorsrontás, a veszélyes önpusztítás módozatait ezek fel­sorolásával még nem is merítet­tük ki: az öngyilkosságok elköve­tésében világelsők vagyunk, a kö­zépkorú férfiak halálozásában szintúgy, és még tovább sorol­hatnánk a bűnözés, a prostitúció, a korrupció és a narkotikumok terjedésének rémületesen aggasz­tó tényeit. Volt itt fejlődés is — mondogatják egyesek. Igen - bólinthatunk rá -, de miben és milyen áron?! Ha a világ mindig kedvezett az olyan gondolatoknak, ame­lyek rémületet keltenek, sajnos a mienk, ez a mostani, az ilyen fejleményeknek is kedvezett. Az egyéni veszteségeket, elesettsé­­geket legtöbbször a kimutatható­an hibásan felépített, károkozó­­an működő rendszer okozta. Jobb lenne persze, ha nem így volna, és jobb lenne, ha nem kel­lene mindezzel szembenéznünk. De kell! Nincs mód, hogy elbúj­junk a bajok elől, ami Dombóvá­ron és vidékén is ugyanúgy jelen van nap mint nap, ahogy az or­szág bármelyik településén. Itt nekünk kell megnevezni a gon­dokat, a bajok forrásait, és vál­toztatnunk kell, mert a világ a jó irányba csak mindnyájunk akaratából és cselekvő részvéte­lével változik. Ha az idő hívására most nem mozdulunk, mert félünk, mert nyugalmunkat a mozdulatlanság­gal, a kivárással véljük fenntart­hatónak, vagy mert „nem a mi dolgunkénak tekintjük azt, amit most az országban és a saját por­tánk előtt is el kell végezni , ak­kor átlép rajtunk az idő, elsiet­nek fölöttünk a változások. Ha gyávaságból vagy lomha­ságból elmaradunk, nem a nyu­galom, nem a százszor is prog­ramba vett „lesz magyar újjászü­letés” beteljesülése, nem a mind­nyájunk által akart rend és bé­kesség jön el közénk, hanem be­lep bennünket a reánk vadonosí­­tott vidékiesség, a tehetetlen és kisstílű provincializmus szürke álompora! Hogy a változások szelíd, ke­zes jószágaink legyenek, ebben szeretne segíteni magunknak, Dombóvár és a községek vala­mennyi polgárának a [UNK] helyi nyil­vánosság és közélet — a pártok nézeteinek helyet adó, de csak az igazságnak és a nyíltságnak el­kötelezett — új fóruma: a DOM­BÓVÁR ÉS VIDÉKE című új­ság. Balipap Ferenc Mi lesz a Pártházzal? Az elmúlt hónapok politikai változásai következtében a Hu­nyadi téri pártszékházra nem tart már igényt a Magyar Szo­cialista Párt. Mint szerte az országban, az épület tulajdonjoga itt is az ál­lamé, az MSZMP csak a kezelői jogot gyakorolta. Mivel a jog­utód Szocialista Pártnak az épü­letben csak egy-két helyiségre lesz szüksége, a párt így a ke­zelői jogról lemond és az épü­let sorsáról újra a helyi tanács rendelkezhet. Legalábbis ez az álláspontja Tóth Gyulának, az MSZMP egy­kori városi titkárának. Mindez - úgy tűnik - januárra tisztá­zódhat. Mit mondhatunk erre? Minél előbb! Úgy legyen!

Next