Tiszaújváros - Leninvárosi Krónika, 1989 (7. évfolyam, 1-52. szám)
1989-01-12 / 1-2. szám
Nagyvállalataink összefogásával Nyugdíjasklubot nyitottak Mintegy félszáz nyugdíjas jelenlétében Szabó János, a Tiszai Vegyi Kombinát szakszervezeti bizottságának titkára nyugdíjasklubot nyitott meg, január 1i-án délután, Polgáron. A helyiséget városunk három nagyvállalatának nyugdíjasai vették birtokukba e naptól kezdődően. A következőkben pedig nyitva tartás szerint, pénteken, szombaton és vasárnap délutánonként tölthetik ott el szabadidejüket a TVK, a TIFO és a TEV volt dolgozói A felmérések alapján a szomszédos nagyközségben több száz nyugdíjasa él városunk nagyvállalatainak, így hát a szakszervezeti bizottságok — a nyugdíjasok kérésének is eleget téve — alakították ki a helyiséget a nagyközség központi részében, a Szabadság tér 5. szám alatt. A korábban megkötött megállapodás értelmében létszámarányosan járulnak hozzá a klub fenntartásához, üzemeltetéséhez a vállalatok, valamint a berendezési tárgyak beszerzéséről is közösen gondoskodtak, így a Tiszai Vegyi Kombinát például színes televíziót vásárolt, a Tiszai Erőmű Vállalat játékasztalt, a Tiszai Kőolajipari Vállalat pedig néhány berendezési tárgyat ajándékozott a nyugdíjasoknak. A klubnyitáson a vállalatok gazdasági és társadalmi szervezeteinek képviselői, valamint a Polgári Nagyközségi Tanács vezetői is jelen voltak. A helyiség folyamatos nyitva tartását és rendeltetésszerű használatát aktív nyugdíjasok vállalták. A tervek szerint itt zajlik majd a szakszervezeti díjak rendezése, a segélyezési és üdültetési kérelmek ügyintézése is. Üdvözlet a miniszterhelyettestől Pintér Imre, a Tiszai Vegyi Kombinát vezérigazgatója a következő levelet kapta az új év első napjaiban az ipari miniszterhelyettestől. Engedje meg, hogy a vegyipar számára sikeresen befejeződő 1988. év alkalmából köszönetet mondjak személy szerint önnek, valamint a társadalmi, gazdasági vezetőinek, minden egyes dolgozójának azokért az eredményekért, amellyel hozzájárultak a vegyipar kiemelkedő termelési, export- és gazdálkodási eredményeihez. Engedje meg, hogy 1989 évre az ez évihez hasonló, illetve azt meghaladó további eredményeket kívánjak. Magánéletében jó egészséget, sok boldogságot kívánok az új évben. Elvtársi üdvözlettel: Körtvélyes István Hírrel hírre l rovatunkban a közvetlenül lapunk zárása (kedd, déli 12 óra) előtt érkezett hírek és információk szerepelnek. A Hazafias Népfront városi bizottsága január 19-én 15 órától a HNF megújulásával és feladataival kapcsolatban nyilvános vitát rendez a bizottság nagytermében. Előadó: Ződi Imre a HNF megyei bizottságának titkára. Az érdeklődők a témáról a városi bizottságon írásos anyagot kapnak. A 6. Sz. Általános Iskola mini kosárlabdacsapata képviselte megyénket a nemrégiben megrendezett Pályán maradni! versenyen, amelyről az MTV is felvételt készített. A leninvárosi gyerekek szerepléséről szombaton délelőtt 9 óra 10 perckor láthatunk összeállítást a TV 1-en. Kibővített vezérigazgatósági értekezlet a TVK-ban Minden eddiginél eredményesebb évzárás Hagyományosan az új év első napjaiban kibővített vezérigazgatósági értekezletet rendeznek a Tiszai Vegyi Kombinátban, így volt ez most is, január 6-án pénteken Pintér Imre vezérigazgató tájékoztatta az értekezlet résztvevőit a kombinát elmúlt évi termelési-értékesítési tevékenységéről. Kiemelkedően jó eredményekről számolhatott be a vezérigazgató, a korábbi sikereket is felülmúlta a kombinát kollektívája 1988-ban. Pintér Imre szólt az idei év feladatairól is, hangsúlyozva, hogy a korábbiaknál is nehezebb feltételek között kell majd dolgozni. Részletes tudósításunkat lapunk 3. oldalán találják Fotó: Kovács Endréné VILÁG pro [TÁRJA!, EQVSSOUFraci У"/Щ í Lenin városi ! A LENINIlaosi Ni /VGYYALLALOK DOLGOZ« HETILAPOM 1989. JANUÁR 12.T Szerződés telekkialakításra December 29-én Pintér Imre, a TVK vezérigazgatója és Hegedűs György tanácselnök egy olyan szerződést írt alá, amely a magánerős lakásépítkezéshez történő telekkialakításra vonatkozik. Részleteket lapunk következő számában találnak olvasóink. Fotó: Kovács Endréné Leltármenetrend Év elején, január első heteiben minden üzlet, bolt bezár néhány napra, feltöltik a december végére kiürült polcokat, raktárakat, elvégzik az ilyenkor esedékes leltárakat. Városunkban az élelmiszerüzletek közül a Tisza ABC január 2-án, 3-án és 4-én, a Bükk ABC január 9-én és 10-én már elvégezte a leltározást, az erőmű lakótelepi bolt tegnap és ma, az üzletsori ABC 18-án és 19-én, a Szőke Tisza ABC 23-án és 24-én, az egészségház melletti élelmiszerüzlet pedig 25-én és 26-án lesz zárva. A ruházati üzletek közül a Sajó Áruház még az elmúlt évben, a két ünnep között, az Olcsó áruk boltja január 2-án és 3-án. „Gyuri bácsi szalonja” 4-ével, a Mini gólya pedig 9-ével fejezte be a leltárt. Megújult a városi pártbizottság Január 7-én nagy jelentőségű tanácskozást tartottak városunk kommunistáinak küldöttei. Az értekezleten új pártbizottságot is választottak. A 156 küldött titkos szavazással Szabó Józsefet, a városi pártbizottság eddigi munkatársát választotta meg az új pártbizottság első titkárának. Részletes tudósításunk lapunk 4. és 5. oldalán olvasható. Erilfiel karácsonya Nemcsak a Parlamentben, s hazánk egyes nagyvárosaiban, hanem nálunk, Leninvárosban is rendeztek ünnepi összejövetelt a hazánkban élő erdélyi magyaroknak. Ezt a kedves, bensőséges hangulatú együttlétet a karácsony előtti napokban szervezte meg a városi tanács, a Hazafias Népfront helyi bizottsága és a Vöröskereszt városi vezetősége. Ünnepi köszöntőt a város vezetésének nevében Tikala Ferencné, a Vöröskereszt városi vezetőségének titkára mondott, dr. Heiszman Géza, a városi tanács végrehajtó bizottságának titkára pedig anyagi segítséget nyújtott át a jelenlévőknek a karácsonyi kiadások finanszírozására. Kevesebben influenzásak Köhögő, tüsszögő emberek sora áll már hetek óta a gyógyszertárakban. Az influenzajárvány sajnos, az idén sem került el bennünket. Dr. Habony Illéstől, a Közegészségügyi és Járványügyi Szolgálat helyi szervezetének vezetőjétől megtudtuk, hogy városkörzetünkben az elmúlt év utolsó hetében volt a legtöbb influenzás megbetegedés, mintegy 1196-an jelentkeztek ebben az időszakban az orvosoknál A legsúlyosabban érintett korosztály ez alkalommal is az 1—14 éves gyermekek voltak, akik közül az említett időszakban több mint 800-an betegedtek meg. A statisztikai adatok szerint az év első hetében a járvány már visszavonulóban volt, csökkent megbetegedések száma. Az előző a héten nyilvántartottakhoz képest január első napjaiban már jóval kevesebben, 711-en voltak influenzások, ebből a gyermekek száma már csak 376 volt. Ebben az időszakban azonban — amint megtudtuk —, a városkörzethez tartozó hejőbábai szociális otthonban három 70—86 év közötti gondozott influenzás megbetegedésben halt meg. A járványt А-típusú vírus okozza, amely elsősorban cseppfertőzés útján terjed. A betegség rövid lefolyású, de már az első napokban nagyon intenzíven jelentkeznek a tünetek. Hidegrázással, magas lázzal, végtagfájdalmakkal kezdődik, miközben az étvágy fokozatosan csökken. Az elmúlt években jelentkező megbetegedésekkel ellentétben az idei, szövődménymentesen zajlik le. Bár a betegek száma csökkent a járvány azonban még tart — hangsúlyozta dr. Habony Illés, aki ezután a védekezés módszereiről is tájékoztatott bennünket. — A járvány idején kerüljük az összejöveteleket, a tömegben való hosszas tartózkodást. A cseppfertőzés megakadályozására zsebkendőbe köhögjünk, és a lakásban, a munkahelyeken az eddiginél gyakrabban szellőztessünk. Fogyasszunk sok gyümölcsöt, vitamint, amelyek fokozzák a szervezet ellenálló képességét. (!*I) Képeinken a városunkban az elmúlt évben megvalósult beruházásokat idézzük föl: a városi uszoda, a parabolaantenna szerelés közben, kerékpárút Fotó: Szabados László