Népújság, 1978. március (29. évfolyam, 51-76. szám)
1978-03-01 / 51. szám
r VILÁG proletárjai, egyesüljetek! / Utf] AZ MSZMP HEVES MEGYEI BIZOTTSÁGA ÉS A MEGYEI TANÁCS NAPILAPJA XXIX. évfolyam, 51. szám ÄRA: 80 FILLÉR 1978. március 1., szerda Folytatta munkáját a KB-titkárok budapesti tanácskozása Kedden folytatta munkáját a szocialista országok testvérpártjai központi bizottsági titkárainak budapesti tanácskozása. A szocialista országok testvérpártjai központi bizottsági titkárainak budapesti tanácskozásán részt vevő küldöttségek tiszteletére, kedden ünnepi estet rendeztek a Várszínházban. A nagy tetszést aratott műsorban kiváló magyar ének- és táncegyüttesek léptek fel. (MTI) Genfi leszerelési világkonferencia Szabó Zoltán, az MTI kiküldött tudósítója jelenti: A társadalmi szervezetek leszerelési világkonferenciája kedden szakbizottságokban folytatta munkáját. A „leszerelési akciók és a közvélemény szerepe” témakörrel foglalkozó, III. számú bizottságban felszólalt Pethő Tibor, az Országos Béketanács elnökhelyettese is és egyebek között rámutatott :•Annak az érvnek a tarthatatlanságára, amely szerint a tudományos-technikai forradalom haladása időben előtte jár a leszerelési intézkedéseknek, így — az érv hangoztató! szerint — nem lehet szó valóságos leszerelésről. A kérdés azonban elsősorban politikai, nem pedig technikai természetű — hangsúlyozta a magyar küldött. Pethő Tibor azt javasolta, hogy a konferencia végén elfogadandó ajánlásokat juttassák el az interparlamentáris unió genfi titkárságához, hogy az IPU márciusban Lisszabonban megtartandó tanácsülése a dokumentum figyelembevételével foglalkozhassék a leszerelés kérdésével. Nagy jelentőséggel bírna — mondotta az OBT elnökhelyettese —, ha az ENSZ-közgyűlés május 23-án kezdődő rendkívüli ülésszakán a nem kormányközi szervezetek és az IPU — a széles nemzetközi közvélemény, illetve a parlamentek képviseletében — együttesen lépnének fel a leszerelés érdekében. A konferencia keddi munkanapján került sor Braun Gyulának, a DÍVSZ küldöttének felszólalására is. A KISZ KB külügyi osztályának vezetője beszámolt az európai ifjúság Budapesten megrendezett leszerelési konferenciájának eredményeiről és a DIVSZ nevében átnyújtotta a genfi konferencia elnökének a budapesti találkozó záródokumentumát. A „Nyilatkozat a leszerelésről” témával foglalkozó bizottság ülésén dr. Straub F. Barnó akadémikus is felszó(Folytatás a 2. oldalon.) Nehezebb helyzetben • Jobb külkereskedelmet Dr. Bíró József külkereskedelmi miniszter sajtótájékoztatója Ötszázmilliárd forint volt az elmúlt évi külkereskedelmi forgalmunk értéke, 16 százalékkal nőtt a kivitelünk és behozatalunk a megelőző évhez képest. Ezek a számok örvendetes fejlődést is jelezhetnének, arányait tekintve azonban nem minden alakult a terveink szerint — ezzel a megállapítással kezdte a Parlamentben kedden rendezett sajtótájékoztatóját dr. Bíró József külkereskedelmi miniszter. A tájékoztató témája külkereskedelmünk elmúlt évi eredményeinek, idei feladatainak elemzése volt. A miniszter emellett részletesen szólt a gazdaság más ágazatainak tennivalóiról is: a termelés és kereskedelem egymásrautaltságának a jövőben az anyagi érdekeltségekben is jobban ki kell fejeződnie, tervszerűbb jobb együttműködéssel kell szolgálni a közös érdeket, a népgazdaság érdekét. A szocialista országokkal való kereskedelmünk államközi megállapodások alapján kiegyensúlyozottan fejlődött, bővült a gyártásszakosítás és a kooperáció Behozatalunk némileg elmaradt a tervezettől, ezért a jövő fontos feladata, hogy tovább szélesítsük a szocialista országokból importálható termékek körét. Megállapodásaink szerint az exportunk 11, importunk pedig 14 százalékkal nő az idén. Az értékesítés lehetőségei a tőkés piacokon tavaly is tovább romlottak A gazdaságnövekedés üteme nem gyorsult ezekben az országokban s a kereskedelmet importkorlátozások is nehezítik. A bevitelt korlátozó kereskedelempolitika már ott is előretört, ahol eddig általában betartották a szabad kereskedelem szabályait. Magyarország elhatárolja magát a diszkriminatív intézkedésektől, ezért is kíséri nagy érdeklődés az Általános Vámtarifa és Kereskedelmi Egyezmény (GATT) idén befejeződő tárgyalássorozatát, amely a kölcsönös kereskedelem akadályait hivatott elhárítani. Tőkés exportunk az elmúlt évben 15 millió dollárral maradt el a tervezettől, behozatunkban ugyanakkor 250 millió dollár a túlteljesítés. Népgazdaságunk egyensúlyi helyzetének javításához tehát a behozatal mérséklése mellett mindenképpen szükséges a tőkés export fokozása. Nehezebb körülmények között kell jobban kereskedni, s ez csak a termelő és a külkereskedelmi vállalatok eddiginél jobb együttműködésével lehetséges. Változtatni kell a kereskedelem anyagi érdekeltségein is. Mint dr. Bíró József hangsúlyozta: a külkereskedelmi vállalatokon belül a termeléshez közvetlenül kapcsolódó, önálló elszámolási egységek létrehozására van szükség, de emellett más formákat is keresni kell a rugalmasabb közös munkára. Ugyanakkor viszont szigorúbban és gyorsabban kell végrehajtani a termékszerkezet átalakítását.: gazdaságtalan termékek ne kaphassanak támogatást se a külföldi, se a hazai piacokon való értékesítéshez. Vállalataink érzik a változásokat, a szükséges tennivalókat de a korszerűsödés folyamata lassú. Munkatársunknak arra a kérdésére, hogy milyen lehetőségük van a vállalatoknak önálló exportjog megszerzésére, a miniszter a következőket válaszolta: „Célszerű a jelenleginél szélesebb körben exportjogot adni azoknak a vállalatoknak, társulásoknak, amelyek nagy arányban növelik tőkés exportjukat. Az elmúlt évben nem volt olyan újabb gazdasági egység, amely ezt a jogot megszerezhette volna, ez azonban nem jelenti azt, hogy korlátozó intézkedéseket alkalmaznának. Viszont szigorú feltételeknek kell megfelelni, s a jövőben ott, ahol a gazdaságtalan, csak állami támogatás mellett nyereséges termékek kivitele a jellemző, sor kerülhet az exportjog megvonására is.’’ (hekeli) Gratulálunk A MEGYÉNK KOMMUNISTÁINAK, lakosságának üdvözletét vivő távirat — amelyet az MSZMP Heves megyei Bizottságának első titkára és Heves megye Tanácsának elnöke írt alá — azóta már megérkezett Csebokszáriba. A meleg, szívből jövő szavak ahhoz a kimagasló munkasikerhez gratulálnak, amellyel a Csuvas Autonóm Szovjet Szocialista Köztársaság kiérdemelte a Szovjetunió Kommunista Pártja Központi Bizottságának és a Szovjetunió Minisztertanácsának vörös vándorzászlaját. Akik jártak már — szerencsére egyre többen vagyunk — Csuvasiában, azok számára aligha okozhat különösebb meglepetést a napokban átadott magas kitüntetés. A köztársaság szorgos népe ugyanis évről évre kiemelkedő munkasikerekkel járul hozzá a Szovjetunió gazdasági és politikai célkitűzésének megvalósításához. A lelkes munka eredményeként ezrével épülnek az új lakások a köztársaságban, Csebokszári traktorgyárában gyártják a világ legerősebb lánctalpas traktorait, textilgyárának termékeit is világszerte ismerik s keresik. Nekünk, Heves megyeieknek kétszeresen is öröm Csuvasia kitüntetése. Öröm, mert ahogyan szerte a Szovjetunióban, úgy e köztársaságban is — mint a magas kitüntetés is bizonyítja — újat, többet, szebbet teremtő munkával valósítják meg a szovjet kommunisták XXV. kongresszusának határozatait. Külön öröm pedig azért, mert a testvéri kapcsolatokon belül a köztársaság és Heves megye kommunistáit, dolgozóit évek óta mindkét nép számára hasznos és gyümölcsöző baráti szálak kötik össze. ÖRÖMÜKBEN OSZTOZVA szívből gratulálunk a siker valamennyi résztvevőjének, s újabb eredményeket kívánunk barátságunk továbbfejlesztéséhez, elkövetkezendő feladataik maradéktalan teljesítéséhez. Megyei tanácsülés márciusban ••Ülést tartott a megyei tanács végrehajtó bizottsága Tegnap, február 28-án, Egerben tartotta meg a Heves megyei tanács végrehajtó bizottsága soron következő ülését Fekete Győr Endrének a tanács elnökének elnökletével. A testület Fekete Győr Endre, dr. Pápay Gyula vb-titkár és Szalay István, általános elnökhelyettes előterjesztései alapján, azokat a napirendeket vitatta meg és hagyta jóvá, melyeknek megtárgyalását a végrehajtó bizottság javasolja majd a megyei tanács márciusi ülése napirendjére. A március havi tanácsülés előkészítése után, a végrehajtó bizottság egyéb ügyeket tárgyalt. Borbély Senior a munkásőröknél Borbély Sándor, az MSZMP Központi Bizottsága titkára kedden részt vett a Munkásőrség területi parancsnokainak értekezletén. A tanácskozáson — amelyen részt vettek az országos parancsnokság vezetői is — Borbély Sándor tájékoztatót tartott időszerű belpolitikai kérdésekről, tolmácsolta a Központi Bizottság jókívánságait a munkásőröknek. L Az élen: az Eötvös brigád A hatvani konzervgyár egyik legjobb közössége az 1901- ban alakult, műszerészekből álló, ötszörös aranykoszorús Eötvös szocialista brigád. Feladatuk sokrétű: az üzemi műszerek és automatikák karbantartása illetve javítása. Az elmúlt év folyamán, több mint 1500 többlet munkaórával járultak hozzá a paradicsomfeldolgozás zökkenőmentes lebonyolításához. A gyáron belül elfogadott négy újításuk mint például az 5/1-es, súly szerinti töltőgép megszerkesztése jelentős devizamegtakarítást eredményezett. A közeljövőben megtartandó kiértékelés szerint, a kiváló cím várományosai. Kristyán István brigádvezető a napi feladatot ismerteti ! Ez már a komoly munka Sáfrány János, a pneumatikus mű^szerek vizsgálata közben. Kovács Tamás és Farkas József műszerészek a paradicsom- lé-szelep nagyjavítását végzik. . ’Szabó Sándor képriportjai *