Hévíz, 1999 (7. évfolyam, 1-5. szám)
1999 / 1. szám - Szántó Endre: Csokonai Hévízen (tanulmány)
Melly néki udvarlást csókolással tegyen. Már szárait, Már térdeit. Már combjait. Combtöveit Nyelik el a fajtalan habok! Ha feljebb viszitek vizeteket. Menten öszvegázollak benneteket. Óh már megöltetek! Szerelemtárssá lettetek-Óh, már alig látom szép mellyét. Jaj mint nyalogatják nyugodalmam hellyét! Vajha és most, vajha egy hab lennék. Én is szerelmes testén pihennék. ” 1803-at írunk. Csokonai tüdőbaja, amelyet alighanem kora ifjúságától fogva hurcolt, egyre jobban gyötri. Gyenge fizikuma, gyenge tüdeje nem hagyott már számára sok időt. Többet már nem térhetett vissza a Balaton mellé. 1805-ben Csokonai halálával nemcsak hazánk, ezen belül a költőt magáénak valló Debrecen hanem a Dunántúl - mondhatjuk Hévíz - is szegényebb lett egy olyan költővel, akinek üstökösként előtörő tehetsége oly’ korán a mélybe hullott. Csokonai keszthelyi időzése meglehetősen ismert. Háromszori keszthelyi útja emlékét mindenek előtt az Amazon vendéglő, az egykori uradalmi vendégfogadó falán elhelyezett emléktábla idézi.* Csokonai életútjának nem volt Hévíz jelentős állomása. Az utókor emlékezet azonban mégis szobrot állítatott a költőnek, a látogatás emlékének. Az 1798-ban tett hévízi látogatás emlékére 1976-ban az akkor még Hévízi Nagyközségi Tanács mellszobrot emeltetett Csokonai Vitéz Mihálynak. A bronzból készült mű alkotója Rátonyi József szobrászművész, a megrendelő - azt hiszem sokak számára ismerős a név - Dr. Kiss Lajos tanácstitkár, 1990 és 1994 között Hévíz város polgármestere, a Csokonai Társaság felkaroló mecénása és „államosítója”. Csokonai Hévízhez való kötődését a Csokonai Asztaltársaság, a mai Csokonai Irodalmi és Művészeti Társaság erősítette tovább, amelynek múltja ma már több mint 10 évre - 1985 augusztusáig - nyúlik vissza és most két napig ismét Hévízre figyelhetnek a Csokonait tisztelő emberek. 1998 a tavirózsa mellett Csokonai Vitéz Mihály éve is városunkban, és ez alkalommal ismét meghajtjuk fejünket csendben - Csokonai Társaság alapító elnökének gondolatát idézve - magányosan, a gondolat kényszere nélküli elmélyedésben - csak meg ne nyíljon lába alatt a föld - s így hódol a felvilágosodás nagy költőjének. Az elődnek, a cimborának, a barátnak, az örökké útonlevőnek, hazát keresőnek a saját hazájában. (Elhangzott Hévízen a Csokonai Vitéz Mihály Irodalmi és Művészeti Társaság tanulmányi napjain 1998. november 6-án) 26