Hidrológiai tájékoztató, 1988
1. szám, április - TERÜLETI VONATKOZÁSÚ CIKKEK - Dr. Erdélyi Mihály: A Duna-Tisza köze déli része, és a Bánság vízföldtani vázlata
a vízszintemelkedéssel betöltött hely. De, kérdezték, miért nem ásatta mélyebbre a mérnök a Tisza medrét, úgy, hogy ez a kiterüléstől elvont víz ott folyhasson le? Azért, mert a vízduzzasztás miatt a vízszíneket továbbra is a Duna (és még a Maros, vagy a Körös) befolyásolná, s ha ezt el akarnánk hárítani, Titelnél szivattyútelepet kellene építeni a Tisza teljes árvízhozamának Dunába emelésére. Kifogásolták azt is, hogy a szabályozott Tiszán nem lehetett mindenkor hajózni (kis vízállások idején), holott a régi Tiszán mindig tudtak. A szabályozás előtt lóval vontatott sekély dereglyéket használtak, a szabályozás után gőzvontatású hajókat. A teljes hajózhatósághoz a Tisza csatornázása szükséges, de ez csak a huszadik század második felében kerülhetett napirendre, s még máig sem vagyunk készen vele. Azt is felhozták, hogy az átvágásos folyórövidítés a hordalékviszonyokat is károsan befolyásolta. Kétségtelenül, minden beavatkozás, még egy hídépítés is, megváltoztathatja a hordalékhelyzetet. De, az is tény, hogy a Tisza az új helyzetet elfogadta, konszolidálódott, még a rendkívül nehéz Szeged előtti mederszakaszon is. Az is tény, hogy az egészséges mederalakulás érdekében sok helyen folyamatosan folyószabályozási eszközök alkalmazására volt szükség. A nem kívánt mederelváltozások viszont a beavatkozás eszközeitől megjavultak. A túlfejlett kanyarulatok átvágásos megrövidítése jobb esés- és mederviszonyokat hozva gyorsította némileg a víz mindenkori áramlását is. Tehát: megnövelte az áramlási sebességeket. A szűk töltésezéssel mederbe kényszerített, azelőtt az Alföldre kiterülő és ott tespedő vizek által előidézett árhullámok hamarabb elhagyták a Tisza vízrendszerét, mint a szabályozás előtt, amikor a visszafolyó vizekből hónapokig is lehetett utánpótlása a főfolyónak. Az az álláspont azonban már téves — még akkor is, ha mérnöktől halljuk — mintha az árhullámok tetőzéseinek sebessége — az árhullám levonulási sebessége — növekedhetett volna az átvágások elkészítése következtében. A levonulási sebesség — e cikk szerzőjének műveiben is bizonyítottan — a Tiszán általában nem a főfolyón elindult árhullám sajátosságaitól függ, hanem attól, miként szünteti meg a Tisza árhullámának hidrológiai függetlenségét a Duna, Maros, illetve a Körös duzzasztásban, majd süllyesztésben megnyilvánuló hatása. A tetőzések levonulása a mért adatok szerint lényegesen kisebb sebességű, mint a víz áramlása (0,4 m/s a kb. 1 m/ssal szemben!), sőt a Szolnok alatti Tisza-szakaszokon leggyakrabban a vízfolyással ellentétes irányú a tetőzések előrehaladása, ami azt jelenti, hogy Szegeden rendszerint hamarább van tetőzés, mint Csongrádon vagy Szolnokon. Ha tehát azt a tapasztalatot látjuk leírva, hogy a Tisza árhulláma Szolnok és Szeged közt, méginkább: Csongrád és Szeged közt gyakran „megtorlódik", ami annyit jelent, hogy a tetőző vízállás napokig nem mozdul már hosszú szakaszon is, akkor nem arra kell gondolnunk, hogy a meder elégtelen szállítóképességű — pl. eltömődött, zátonyos, vagy rosszul fejlett —, hanem arra, hogy a Maros, vagy a Duna előidézte pillanatnyi hidrológiai feltételek visszaduzzasztó hatást keltenek. Másként hogyan volna lehetséges, hogy az állítólag rossz meder hirtelen gyors szállítóképességet kap még ugyanazon árvíz végén, amelynek elején „visszatartotta" a vizet? Azzal a váddal ma már nem kell foglalkoznunk, ami szerint a Tisza szabályozása megváltoztatta Alföldünk éghajlatát. Az esősebb és szárazabb periódusok azóta is szorgalmasan váltják egymást, a szerencsejátékok forgandóságához hasonló következetességgel. Ami az időnként most és a jövőben szükséges árvízvédekezéseket illeti, valóban jobb lett volna, ha sikerül a szabályozást úgy végezni, hogy utána már semmilyen további tevékenységre ne legyen szükség. Ennek azonban természeti akadályai voltak, így a töltések karbantartása és erősítése, árvíz idején pedig szervezett védelme szintén része a szabályozás művének. A földanyag azonban az idő folyamán romolhat, vagy rejtet hibái ütköznek ki később. Ezért nem szabad meglepődnünk, ha egy-egy nagy árvíz idején váratlan meghibásodásokat kell elhárítania a védekezőknek. 1970-ben pl. volt néhány igen komoly védekezési pont az Alsó-Tisza vidékén is — pl. a csongrádi buzgár, a körtvélyesi töltés szikes megfolyása, a Maros menti makói talpcsurgás, vagy a Körös menti Zalota meletti szikes hibásodás —, de ezek nem a töltésépítés hibás voltát igazolták, hanem azt, hogy mindig akad javítanivaló a töltéseken. Egyébként minden említett esetben a töltés átépítésével kiküszöböltük azokon a helyeken a későbbi bajokat. összefoglaló megjegyzések A Tisza szabályozása maradéktalanul elérte legfőbb célját, az Alföld árvízmentesítését, és előkészítette másik fő célját, a biztonságos hajózás lehetőségeinek megteremtését. Több mérnök- és földmunkás nemzedék országépítő munkája testesedik meg az elkészült töltésekben és átvágásokban. Akkori vezetőink rossz politikájával hazánk talán nagyobb területeket is elvesztet, mint arra szükség lett volna. A mérnök és a földmunkás a mai államterületnek legalább az egyötödét, ha nem az egynegyedét hódította meg békés úton, hozzáértésével és szorgalmával a hazának. Ha a szabályozási munkának kezdetben olykor voltak hiányosságai, ezt azóta bőven volt idő helyrehozni és a nagy művet továbbfejleszteni. Éppen ezért ma már nem az esetleg történt, bár alárendelt jelentőségű tévedéseknek van fontossága, hanem annak, hogy a mű egésze dicsőséges, országépítő tett volt, s a mai nemzedék is büszke lehet arra, hogy ilyen jelentős munkának lehet vízügyi tevékenységben továbbfolytatója. Dr. Vágás István A Duna—Tisza köze déli része és a Bánság vízföldtani vázlata* DR. ERDÉLYI MIHÁLY Alföldjeink legfontosabb vízadó üledékei a pleisztocénben rakódtak le. A térképeink ezért a pleisztocénnél idősebb kőzeteket összefoglalva ábrázolják (2. és 2. ábra), míg a szóban forgó területek vízföldtani viszonyait a vízföldtani tájak szerint vázoljuk. 1. Magasabb helyzetű folyóvízi homokterületek, felszínükön futóhomokkal 1.1. A Duna-Tisza köze északi fele. A Duna a felsőpleisztocénig építette, amikor a Taksony—Alsónémedi— Ócsa—Izsák—Kiskőrös—Kecel—Jánoshalma—Bácsalmás—Kunbaja—Szabadka vonaltól keletre folyt. Fúrási adatok hiányában e határvonal tovább dél felé nem nyomozható. Ennek a dunai üledéksornak keleti határa követhető a Budapest—Monor—Cegléd—Cibakháza—Cserkeszőlő vonalig. Szarvastól az Orosháza nyugat-Tótókomlós nyugat-Pitvaros vonaltól nyugatra a Tisza völgyéig vannak még dunai eredetű üledékek . A Magyarhoni Földtani Társulat Mérnökgeológia-Környezetföldtani Szakosztálya és a Nemzetközi Mérnökgeológiai Egyesület Magyar Nemzeti Bizottsága által 1987. június 10—13. között rendezett jugoszláviai terepbejáráson, az Alföld déli részének vízföldtani tájairól elhangzott ismertetések összefoglalása. A szerző részletes tanulmányt írt „Észak-Bácska vízföldtana" címmel, amely a Hidrológiai Tájékoztató 1967. májusi számában (82—94. old.) jelent meg (Szerk.).