História 1989
1989 / 3. szám - KATONA TAMÁS: Batthyány és az aradi vértanúk temetése
Batthyány és az aradi vértanúk temetése 1849. október 6-án tizenöt kivégzést hajtottak végre Magyarországon. Aradon reggel fél 6-kor agyonlőtték Kiss Ernő honvéd altábornagyot, Dessewffy Arisztid és Schweidel József vezérőrnagyot, valamint Lázár Vilmos alezredest, 6 és 7 óra közt pedig felakasztották Poeltenberg Ernő lovag, Török Ignác, Láhner György, Knezic Károly, Nagysándor József, Leiningen-Westerburg Károly gróf, Aulich Lajos, Damjanich János és Vécsey Károly gróf honvéd tábornokokat. Pesten reggel 7 órakor Fekete Imre kóspallagi paraszttal végeztek, este 6 órakor pedig agyonlőtték Batthyány Lajos grófot, az első független és felelős magyar kormány miniszterelnökét. A hóhér megvesztegetése Fekete Imre holtteste soha nem került elő - de hát ki is törődött volna ezzel a korán megőszült kis gerilla közvitézzel, akit azért ítéltek akasztófára, mert 1849 augusztusában elfogott (majd az iratok és jelentések elkobzása után elengedett) egy osztrák futártisztet, Achilles von Gröller főhadnagyot. Az aradi vértanúk közül azoknak a holttestét volt könnyebb elvinni a vesztőhelyről, akiket felakasztottak. Howiger vezérőrnagy aradi várparancsnok Haynau utasításának megfelelően szigorú hangon közölte ugyan a papokkal és családtagokkal, hogy a katonának ott kell maradnia, ahol elesett, de érzékeltette, hogy szemet hunynak, ha a kérelmezőknek sikerül megegyezniük a hóhérral. Franz Bott, azelőtt brünni, később majd pesti városi hóhér ez idő tájt sokat panaszkodott a magas megélhetési költségekre, és ezért örömmel vette, ha egy-egy holttest kiszolgáltatásáért pénzt kap. (Mindenképp őt illette a felakasztottak felsőruházata, a fehérnemű pedig a hóhérsegédeket. Bott később Damjanich vörös zsinóros fehér köpenyét használta, valahányszor téli időben kellett mesterségét gyakorolnia.) Török Ignác, Nagysándor és Aulich azonban agglegény volt, értük nem jelentkezett senki. Poeltenberg felesége a három gyerekkel a szabadságharc egész ideje alatt Bécsben tartózkodott, Knezic felesége pedig nem sokkal a kivégzések előtt hazament Egerbe szüretelni - így ennek a két vértanúnak a teteme is a vesztőhelyen maradt. Csernovics Péter főispán kiváltotta rokonának, Damjanichnak és barátjának, Láhnernek a holttestét, a családtagok pedig Leiningenét és Vécseyét. Damjanich és Láhner holttestét Csernovics Arad vármegyei birtokára, Mácsára szállíttatta azzal az utasítással, hogy a temetéssel várják meg az ő hazaérkezését. Mivel csak október 8-án este tudott elszabadulni a vizsgálati fogságból, a temetésre csak a 9-re virradó éjszaka 2 órakor került sor a kastélyparkban. A kétnapos állásban, meleg őszi idő lévén, „a két hulla erősen föloszlásnak indult, Damjanich kövér holtteste fölpuffadt, és a már leszegezett koporsófedelet ötujjnyira fölemelte” — írja visszaemlékezésében Rátky Frigyes, az eltemetést végző gazdatiszt. A birtok későbbi gazdái, Károlyi Tibor gróf és Degenfeld-Schomburg Emma grófnő szép emlékoszlopot emeltek a sír fölé. Leiningen holttestét sógora, Urbán Gyula monyorói földbirtokos szállíttatta el. 1876-ig a monyorói birtokon, a még saját maga által kiszemelt helyen volt eltemetve a vértanú. Ekkor azonban a birtok idegen kézre jutott, és Leiningen özvegye a földi maradványokat a borosjenői plébániatemplom kriptájába helyeztette el a kegyúri család, Atzél báróék engedelmével. Vécsey tetemének kiváltója Urbányi Andrásné, egy aradi ügyvéd özvegye, Vécseyné barátnője volt. A holttestet október 7-én éjszaka az aradi köztemetőben, a Rósa család sírboltjában rejtették el, majd egy év múlva önálló sírboltba helyezték át. A többi öt felakasztott vértanú maradványaira véletlenül bukkantak rá 1932-ben, árvízvédelmi munkák során. A román hatóságok zaklatásai miatt sebtében, több lelkesedéssel, mint tudományos felkészültséggel végzett - ráadásul egy évre meg is szakított feltárás után az aradi ún. Kultúrpalota kriptájában helyezték el a csontokat. Ide került be 1916-ban Vécsey Károly teteme is. A halottakat ellopják, elrejtik Az agyonlőttek holttestét jóval nehezebb volt megszerezni, hiszen a kivégzés az egyik várkapu mellett a falak tövében történt meg, a várfalakon pedig állandóan őrjáratok cirkáltak. A nagyon csekély mélységben elföldelt áldozatok közül elsőnek Kiss Ernő tetemét szállították el. Kovács Mihály huszár és Vörös Márton komornyik emelte ki a puha homokból harmadnapra virradóan. A holttestet a távolabb elrejtett taligán a huszár aradi szállására vitték, itt összeállították és átkötötték a lövésektől szétroncsolt koponyát, majd az aradi temetőben elhantolták egy hamis feliratú sírkereszt alá. Innen hat év múlva a Torontál vármegyei Katalinfalvára, Kiss Ernő egy rokonának birtokára vitték. Az alsóeleméri plébániatemplom kriptájába, a családi sírboltba 1872-ben került. Dessewffy holttestét csak 1850 tavaszán tudta megszerezni — hajmeresztő körülmények közt - Dessewffy Kálmán, a vértanú öccse, valamint két unokatestvére, Bánó Miklós volt gerilla százados és Bydeskuthy Ernő volt honvéd őrnagy, egy osztrák törzstiszt segítségével, számos altiszt és katona megvesztegetésével. Mivel koporsót nem vihettek a vár sáncaiba, a halottat kettévágva, két kis ládában szállították el Sáros vármegyébe, Margonyára, Dessewffy özvegyéhez. „Margonyán a család alig ismert rá a holttestre, részint mert már a feloszlás előrehaladott állapotában volt, részint mert a szakáll és hajzat színe egészen elváltozott. Azt hitték, hogy idegen hullát hoztak Margonyára mindaddig, míg egy ismertetőjel [egy kihúzott fog helye] kétségtelenné nem tette, hogy valósággal Dessewffyé a holttest” - írja viszszaemlékezéseiben Bydeskuthy. Schweidel és Lázár csontjait 1912-ben találták meg és 1913 októberében emelték ki az aradi vár VI. kapuja mellett. A maradványok azonosítását és tudományos vizsgálatát Bartucz Lajos végezte el. Amikor „a várfal A jeltelen sírokat kiássák, a koporsót, a holttesteket érintetlenül találják. Ásatás az aradi vesztőhelyen, 1912