História 2004
2004 / 4. szám - OLVASÓINK ÍRJÁK - MÁRIÁN DORINA - MÁRIÁN ZOLTÁN: Magyar grófnő volt a Nílus királynője
külföldi méltóságok feleségeit szórakoztatta zongorajátékával, egy Bechstein zongorán. Máskor szeánszokat rendezett egy olasz festőnővel együtt. Az egyik ilyen eseményen történt, hogy a magyar grófnő „felfedezte”, hogy ő egy száz évvel korábban elhunyt perzsa sejknek a reinkarnációja. Egyik „jóakarója” azonban értesítette a khedivét felesége okkult rendezvényeiről, s Abbas Hilmi azonnal betiltatta azokat. A kalandvágyó Djavidan furfangjának szinte semmi sem szabhatott határt. Mivel az udvari protokoll ellenezte, hogy a királyi hitves bármilyen állami rendezvényen részt vegyen, a leleményes magyar grófnő szerető férje tudtával álruhát öltött és részt vett a hivatalos fogadásokon. Férfinek öltözött, s palotaszolgának álcázta magát: „...kényelmetlen, fülledt, magas gallért és fezt hordtam, amikor 1909. február 8-án elkísértem a khedivét az utolsó kő letételének ceremóniájára az [első] Asszuáni-gát megemelésekor” - emlékezik vissza memoárjában az álruhás hercegnő. Ezt az alkalmat maga a férj örökítette meg egy fényképpel. Szintén ezen az eseményen vett részt Viktória királynő fia, Connaught hercege, akit a csalafinta királyné már Dravidan hamunként kalauzolt Luxorban. Idővel a hercegnő az átváltozás mesternőjévé vált. A hasonló alkalmak egyikén, elfelejtkezve arról, hogy hitvesét és nem egy férfi udvarnokot szólít, a khedire gyöngéd pillantást vetett álruhás szerelmére és így szólt: „Drágám, nem vagy fáradt?” Az ott álló egyik miniszter elképedten bámult rájuk. Az elhagyott királyné A szerelmesek játékai azonban hamarosan véget értek. A hirtelen fordulat egy Georgette Mesny Andrée de Lusange nevű hölgy miatt következett be, akivel 1912 nyarán Párizsban, a Maximban találkozott a khedive. Árvay Kelemen leírása szerint már együtt tértek vissza Egyiptomba. „Lusange húsz éves, alacsony, vézna, erősen festett nő volt, aki 20 franc-ért árulta bájait, és a khedive udvarhölgyeként a francia kormánynak kémkedett. Az ő cselszövései hatására kényszerült Djavidan elhagyni a palotát és visszatérni Európába.” A khedive és Djavidan 1913-ban váltak el. Marianna grófnő már Ausztriában vette át a válási dokumentumokat 1913. augusztus 7-én. A khedive nemcsak szerelmétől, de alig egy évvel később hazájától is megvált. Ugyanis 1914. december 18-án Anglia protektorátussá nyilvánította Egyiptomot. Abbas Hilmit másnap megfosztották hatalmától. A volt khedive újdonsült francia asszonyával a száműzetésben is együtt élt. A hölgyekkel bőkezű Abbas Hilmi nem feledkezett el a magyar grófnőről sem, s egészen haláláig támogatta anyagilag. Szendrői Török Marianna sohasem vette vissza lánykori nevét, s haláláig a „Djavidan hanum, az egyiptomi khedive exfelesége” címet használta. Mindvégig megtartotta felvett vallását és hitét. A volt egyiptomi királyné 1922. február 18-án kapott útlevelet a danzigi oszmán konzulátustól, amely egyike lehetett az utolsó oszmán útleveleknek. A szultánság ugyanis ez év november 1-jén szűnt meg. Az egyiptomi uralkodócsalád sohasem nézte jó szemmel azt, hogy a khedive európai nőt vett feleségül. Abbas Hilmi egyik menye, Fatma Neslishah hercegnő (1921—) 2003. május 7-én kelt levelében írta: „Török grófnőt sohasem fogadta el sem a királyi család, sem pedig a társadalom. Saját palotája és saját társasági köre volt. Ikbalt tartották a khedive egyetlen elismert feleségének és hat gyermeke anyjának. Otthon ezt az ügyet tabuként kezeltük, és soha senki sem beszélt róla.” A grazi művésznő A válást követően Szendrői Török Marianna grófnő életéből továbbra sem hiányzott az izgalom, még ha olykor nehézségekkel is kellett megküzdenie. 1919-től Berlinben élt, habár többször utazott Bécsbe is, ahová végül 1938- ban költözött el. Megismerkedett Eugene d’Albert zeneszerzővel, akinél tökéletesítette zongoratudását. Kiemelkedő zongoraművész vált belőle, hangversenyeket adott és zenét is komponált. Az Egyiptomban töltött életének emlékeit Hárem című könyvében írta meg (Berlin, 1930). A műben igen kritikusan jellemzi a hárem intézményét, azt a női nem lealacsonyításának tartotta. Második könyve, Gülzar a rózsákért 1942-ben jelent meg Münchenben. Ezenkívül még számos művet, rádiójátékot és költeményt is szerzett. Baráti viszonyba került egyebek mellett Bulgária cárjával, Ferdinánddal, Robert Musil osztrák regényíróval, Olav Gulbransson norvég íróval és Gerhart Hauptmann német színdarabíróval. A második világháború alatt Bécsbe menekült, ahol kozmetikai szalont nyitott, s saját krémet és parfümöt is kér Djavidan hanum, az „egyiptomi khedive exfelesége” grazi otthonában 1950-es évek vége Háremhölgyek, Djavidan rajza, 1950-es évek