Hölgyfutár, 1864. július-november (15. évfolyam, 1-38. szám)
1864-07-02 / 1. szám
rinx'ix^-c^x'i' i Szerkesztői szállás : ^ C (hova a kéziratok bérment- Jve küldendők) ^ 5 zöldfa-utca 11. sz. ^ j Kiadó-hivatal: ^ (hova az előfizetési és hir- ^ detési dijak küldendők) ^ Kertész József könyve? nyomdájában, ») feldmajor 13. sz. !} • • Owwvx. HÖLGYFUTÁR. Közlöny az irodalom, társasélet, művészet és divat köréből. leljelenik minden kedden, csütörtökön és szombaton egy nagy negyedrét íven. Évenként két nagy műlap- és számos műmelléklettel. c : ^ Előfizetési dij: ^ m (vidékre vagy helyben egy ^ Cu arant) f) rt Egész évre . . . 16 frt J) ^5 Félévre .... 8 frt ^ C Évnegyedre . . 4 frt ^ Hirdetések ? C ! ^ gyorsan és jutányosan !) /! közöltétnek. *v XV. évi folyam. II. félév. 1. szám. Szombat, július 2. 1864. d felduna! Nem halt meg ő! (33 evanger.) Nyolc éve halljuk — nép és katonák. — Hogy császárunk hajója megtörött S útját bevégzé egy sziget fölött, S szomorufűz árny takarja sirhonát. Mi csak mosolygjuk e gyászos regét. Ki alkotád őt, égi kegyelem, Nagygyá, dicsővé s szárnyaddal fedéd, Nem halt meg ő, ugye nem, Istenem! Ő halva, Nem! Hogy meg kell halnia, Jövendölé-e földi régi jel? Inkább higyjük, hogy a dús Anglia Hiába őrzé hadseregeivel. Dicső hatalma a hit* megtöre, Bár szánja őt a csalfa idegen, S magasztaló dalt zeng emlékbe: Nem halt meg ő, ugye nem, Istenem! Kétszer megosztá velem falatom, Érdemjelet mellemre ő tűzött, Saját nekem kellett volt hordanom, Láttam, kímélte a halál is őt! S koporsóját angol szegezte be? És tiltaná sirját látnom nekem? S most rajt’ tiporna, hogy porrá leve? Nem halt meg ő, ugye nem, Istenem! Mi fiai, mi tudjuk: egy hajó Ragadta őt ki őrsei közül, S most álruhában üldött bujdosó, Jár-kel honában árván — egyedül. Tán, mint vadász, erdőkbe rejtezék, Tán, mint szegény lovag jár. — Oh igen, Oh, eljön ő, s honát megmenti még! Nem halt meg ő, ugye nem Istenem! Én láttam őt Párisban, — ő vala! Ott járt, körűlé nyüzsgő, tarka nép, Ott állt és egy szoborra bámult . . . Hozzá rohantam . . . gyorsan eltünök. Megismerő tán régi bajnokát, S félt, hogy kitör tán örvendő szivem . . . És könybe rejté örömöm magát . . . Nem halt meg ő, ugye nem, Istenem! Egy tengerész beszélte a minap, Rab Indiát ment ő felmenteni, És harcra száll a hősi nép — a rab, Angol hatalmát porba dönteni. S ő győz, repül, villámként ront elő . . . Mért nem lehet most vele küzdenem ? És Ázsiából majdan visszajő . . . Nem halt meg ő, ugye nem, Istenem! A nemzetek mind árva szenvedők, Mindegyikök megmentőjére vár. Nekünk, nagy Isten, oh add vissza őt! Nélküle benned nincs hitem se már. De, hogyha mindörökre aluszik, Oly messze tőlünk, zordon szirteken: Hadd váltsa meg vérem szent hamvait . . . — Nem halt meg ő, ugye nem, Istenem! — Lehr Zsigmond. Egyik az egyik csillagban, másik a másikban. Irta: Balázs Frigyes. .. — Papperla papp! bolondul elfáradtam. Pajtás, ha még egyszer vadászatra invitálsz, kikötöm, hogy a határbeli nyulakat egy bodzafa alá tereltesd, a duplámat két tigris hozza utánam, a táskám meg három élő borzalakban hordja mellettem a töltéseket. Messze vagyunk-e még a falutól? — Alfréd, Alfréd! hát annyira elsatnyult már az irói nemzedék!? Alig jártunk két mértföldet egész nap alatt, s te már fáradságról panaszkodol. Laknál csak Erdélyben, itt köztünk a faluban . . . — Hadd el pajtás, Kolozsvár csak Kolozsvár. A falunak is megvannak a maga élményei, hanem én már csak úgy hús veranda alól szeretem azt nézegetni. — S a vadászat, ez a férfias mulatság téged nem gyönyörködtet? — Lóhátról vagy lesben, igen, de így gyalog mászkálni térdig érő iszapban, hogy nyakig beleragad az ember, aztán még ennyi terhet cipelni, mintha csak hyppopotamosznak készülnék, no ezt már köszönöm szépen. Inkább beállok csipkeliferansnak valami divatlap mellé. . . Hazaérünk-e már? — Apropos! Az a csipkeliferans lap a napokban egy verset közölt tőled. El nem hittem, hogy te írtad azt a sentimentális verset. Hogy tudsz már vidám létedre olyan holdevő lenni? A sógornőm két napig elsirdogált utána. — Árpád neje? Szép-e? Ha szép, elcsapom a bátyád kezéről. Mikorra is várjátok őket haza ? — Már eddig honn lehetnek. Hanem ne bolondozzál szegénynyel. Elég annak a maga baja. — De ha már sírt a versem után, akkor sírjon én utánam is. — Sir az nélküled is eleget. — Sir? Paff! elvesztettem azt a szarvas bogarat, amit lőttem. Hiába fáradoztunk. Hát aztán miért sir? — Ismerheted Árpádot. Addig imádta, míg nőül nem vette; most már, hogy övé az éden, unja magát benne. S ez még nem minden; elhanyagolja őt tökéletesen, méltatlanul bánik vele, néha hetekig nem beszél hozzá egy árva szócskát sem; ha figyelmeztetjük, hogy miért kínozza azt a szegény nőt, lovára kap, vagy puskát vesz a vállára, aztán hetekig nem mutatja magát. Pedig Leontin oly szép, oly kedves, oly szellemdús, bizony isten, akárki boldog lenne mellette. Te is jobban teszed pajtás, ha bolondozol, ékeskedel, legalább kissé felvidítod őt. — Akár fóliákra állok a kedvéért, mint az a gólya ott il, a tóparton. Tihamér, lődd le, kérlek, szeretném az orrát ujdondászi tollnak használni. Hanem most végy engem az öledbe, mert én ezt az árkot át nem ugrom, ha itt telelek is ki. — Nem is csallak én el többé Kolozsvárról. Ily gyönyörű tavaszi napot nem tudni méltányolni! Rajta, ugorj! — Ha előfizetsz költeményeimre, mégpedig minden családtag számára két díszpéldánynyal, akkor ugrom, még pedig a hátadra. — Hol egy előfizetési iv?— Itt van, azaz, dehogy van itt, most jut eszembe, fojtásnak használtam. El is vitte a szél, majd a vadak rákaparják a nevüket, s beküldik a pénzt post restante. No lásd, nem nagy szó vagyok én? még a darvak is praenumerálnak verseimre. — Ott a falu, látod? A Szamos mellette kigyódzik el. Nem gyönyörű ez a völgy itt? Szólj, ha van egy kis költői lélek benned. — Szerelmes vagyok bele fülig. Nóta bene, szerelmes nem voltam, nem vagyok, nem leszek, pedig nagyon szeretnék az lenni. — Hisz mindig szerelmi búrót énekelsz? — Az csak vágy a szerelem után. Eszményképem is van, halovány, bánatos, epedő, nefelejts-szemű, kigyódzó szőke fürtökkel, forró szívvel, igaz szerelemmel, a minő nincs a világon. Ha megleled valahol, küldd el hozzám, azonnal nőül veszem, ha ő is úgy akarja. — Egy kissé tán meggyorsíthatnék lépteinket? Egészen ránk esteledik, s hűvös is kezd lenni. A te gyenge egészségednek, még utóbb valami baja lenne. 1