Honismeret, 1987 (15. évfolyam)

Pozsgay Imre: Mi a haza ma?

cselekedni. Én azt mondom, a politikai stabilitás ellen ható legkeményebb tényező éppen a rendezetlenség, mert az ellentmondások halmozódva, a megoldatlan konfliktusok összegyűlve, egyetlen társadalmi robbanássá szoktak válni ezen a területen, ebben a térségben. Ezért megismétlem: itt ebben a fordulatban és fordulóban a szocializmus alapjain kell megteremteni az együttműködés olyan intézményeit, amelyek az egyénnek, a kezdeményező egyénnek, érdekközösségeinek intézményes kapaszkodókat adnak ahhoz, hogy konfliktusaikat a társadalmi együttélés szabályai szerint és ne azok ellenére oldják meg. Aktuális-e ilyen dolgokról manapság beszélni? Valódi kérdés-e ez a mai hazában? Úgy hiszem, hogy már-már szónokinak tűnhet ez a kérdés, hiszen ha ki-ki a mindennapi tapasztalatait egybeveti ezzel a kérdéssel, akkor már — gondolom — a válasz is megvan. Annyit mégis szeretnék ezzel kapcsolatban elmondani, hogy nem kisebb helyen, mint az SZKP KB-nak plénuma mondta ki a múlt héten az új korszakra való átmenet szükségességét. Ugyanazon problémát éljük meg más politikai, kulturális és történelmi előzményekkel, de ugyanazokkal a bajokkal a nyakunkon. Tehát itt addig arra a kérdésre, hogy „mi a haza ma?" nem tudunk válaszolni, amíg nem tudjuk felmutatni azokat az intézményeket, amelyek e mai hazához működési keretet és megformált politikai mozgásteret adnak, az állampolgárnak pedig orientációt, kapaszkodót nyújtanak. Azt mondják sokan, hogy célszerűbb ezeket a kérdéseket a második helyen emlegetni. Előbb meg kell oldani a gazdasági növekedésből származó bajokat, a modernizáció és a megkésettség konfliktusaiból eredő gazdasági problémákat , akkor talán érdemes lenne ezekkel az előbb említett ügyekkel is foglalkozni. Én ma úgy látom, hogy a gazdasági nyavalyák megoldásának a kulcsa nem a gazdaságban, hanem a társadalomban van. Társadalmunkban korábban célszerű intézmények túlélték önmagukat, és a társadalom levedleni készül ezeket a túlélt formákat. Az a bölcs kormányzat és bölcs politika, amelyik közreműködik ennek a műveletnek az elvégzésében, éppen azért, hogy kormányozható viszonyok között és ne indulatkitörés alapján menjen végbe a rendezés, a tisztázás. Mert az iránt már senkiben nincs kétség, hogy erre a tisztázásra szükség van. Ezzel nem lekicsinyleni szeretném gazdasági problémáinkat, gondjainkat, hanem abból a szempontból szeretném megközelíteni, hogy itt társadalmi, ideológiai újragondolásra, és intézményi változásra van szükség ahhoz, hogy a gazdaság működési feltételein is javítani lehessen. Csak egyetlen nagyon lényeges ügyet hadd említsek ebben az összefüggésben. Hogy tudniillik ha a gazdasági növekedéshez szükség van a piacra, annak szabályozott működésére, akkor ennek milyen konzekvenciái vannak a szocialista együttélésre. Pl. ha egy csereértéken alapuló racionális, gazdasági mozgásformát alakítunk ki, megvannak-e a politikai, kulturális és egyéb közösségi intézmények, amelyek segítik a valódi értékracionális feladatok megoldását, amelyek olyan együttműködési formákat alakítanak ki, hogy a piacnak ne értékromboló hatása legyen az emberi kapcsolatokra. Ez csak egyetlen probléma a sok közül, amelyben most vagy a közeli jövőben kell dönteni a kibontakozási program jegyében. A gazdaságnál maradva még a legfőbb gondot abban látom, hogy nincs gazdájuk a társadalmi javaknak. Eddigi közfelfogásunk és gondolkodásunk a magántulajdon és az elvont, alany nélküli állami tulajdon közt vergődött és mivel éppen értékeink alapján nem a magántulajdon restaurálása a célunk, ott maradtunk partravetve, mert a termelőerőket és a termelőeszközöket működtető akarat hiányzik a társadalmi kapcsolatokból. Ha tehát közgazdászok akarunk lenni az ország gazdasági gondjainak megoldásában, akkor ha valamikor, most politikai közgazdászoknak kell lennünk, de nem a szónak abban az értelmében, amelyik a politikát olyan fajta primátushoz juttatja, amely hatalmi ténykedéssel helyettesíti a piacot és a gazdasági törvényeket. Hanem olyan fajta primátushoz, amely kiszabadítja a gazdaságot a cselekvésképtelenségből és a gazdátlanság állapotából, újragondolva a tulajdont, vagyis az emberek és emberek közötti viszonyt. Mi a haza ma? Addig jutottunk tehát, hogy egy történelmi előzményekhez kapcsolódó, abból hasznot is húzó mai társadalom közjogi és önkormányzati viszonyaiból kiindulva demokráciát, nyíltságot, nyilvánosságot és a gazdaság hatékony működéséhez megfelelő politikai környezetet kell teremtenünk, és hiszem, hogy tudunk teremteni. Ha ezeken az ügyeken ilyen módon gondolkodunk, akkor a politikában nem a hatalmi ambícióval megvert válságspekulánsoknak van helyük és szerepük, hanem a népi közreműködésnek és a társadalmi újragondolásnak, és ebből a szempontból a honismereti mozgalom azt hiszem, nagyon sokat tehet azzal, hogy tanulságként fölmutatja tragikus sorsunkat is, nemcsak a szabadságot hozó sorsfordulókat. Az előbb említett alapkérdésekből kiindulva szeretnék az itt élő népek határainkon belüli együttéléséről is szólni. Mert ha mi úgy érezzük, úgy tudjuk, hogy feladatunk van a magyarság megtartásában, akkor másutt is joggal gondolják úgy, hogy nekik is joguk és feladatuk van nemzeteik megtartásában. Ezért a kölcsönösség alapján gondolkodik a magyar nemzetiség, politika, de hazai nemzetiségi politikáját másokkal szembeni feltételek támasztása nélkül. A magyarországi nemzetiségek nem túszok, a másutt élő magyarság és a magyarországi nemzetiségek sorsa nem függhet konjukturális külpolitikai viszonyoktól. Ha ehhez tudjuk tartani magunkat, és általában a kisebbségről való gondolkodásban ezt a morális szintet alkotmányosan is és emberileg is tartani tudjuk, akkor természetesen erkölcsi alapunk is van a más országokban élő kisebbségek sorsába beleszólni, de megismétlem, itt nem követelhetünk viszonosságot. Nem alku tárgya hazai politikánk ebben a tekintetben, és békés, tisztességes életet nyújtó kereteket csak az a Magyarország adhat, amely ezt elvileg egyszer és mindenkorra elrendezte magában. A nemzetekről szóltam, most a nemzedékekről valamit. Nemzedéktársaim, meg a nálam idősebbek megbocsátják, ha a fiatalokról szeretnék valamit külön is szólni. Elvileg én a nemzedékek kapcsolatát is konfliktusosnak tartom, de az együttélés feltételének is. A jövő szempontjából sorsdöntő jelentőségű, hogy a fiatal nemzedék merre fordul. Ma ez a nemzedék okosabb, felkészültebb, szélesebb látókörű az én fiatal korom nemzedékénél, de kivár, várakozik és bizalom hiányában szenved. Kétszeresen is, mert bizalmatlanok vagyunk vele szemben, ő pedig bizalmatlan az egésszel szemben, amibe belecsöppent és amiben részt kellene vállalnia.