Ifjúsági Magazin, 1984 (20. évfolyam, 1-12. szám)

1984-06-01 / 6. szám

A fellépő zenekarok közül talán a KMK büszkélked­het máris a legnagyobb hírnévvel: ők sorra járták a főváros jelentősebb rockközpontjait. Sőt, a tagok szá­mon tartják azokat az emlékezetes pillanatokat is, ami­kor a Rolls és a P. Box kísérő muzsikusaiként jutottak mikrofonhoz. A Radír Sopronból, a Liszt Ferenc Művelődési Köz­pontból érkezett a győri koncertre. Még csak egy esz­tendeje annak, hogy hangszert fogtak, de már átélték az első név- és tagcserét. A színpad mögötti öltözőben igazi forró vita bonta­kozott ki. A háromtagú KMK bőrmellényes, izzadt zenészei értékelték vérmesen saját produkciójukat. Egyikük hosszú haját igazgatta a falon függő törött tükör segítségével, a legfiatalabb, a szólógitáros egy széken elterpeszkedve lazította zsibbadt tagjait. A be­szűrődő zenét a tükör előtti asztalon ülő, göndör hajú dobosnak sikerült leginkább túlharsognia. — Ha valaki elvállalja a rendezést, annak alapvető feladata, hogy biztosítsa a körülményeket — magya­rázta indulatosan társainak Orosz Sándor dobos. — Itt meg egyszerűen nem állíthattuk be magunknak a hangerőt és a hangszínt. Azok a hatalmas hangfaltor­nyok úgy szóltak, mint egy Sokol rádió. Nem beszél­ve arról, hogy bal lábammal a pergődobot, a jobbal a cintányért kellett tartanom, amikor szétcsúszott alattam a dobogó. Sohasem szerencsés más hangszeren játszani, de ami itt Győrben volt, az egyenesen siralmas. Jobban tettük volna, ha lehozzuk a saját cájgunkat. — És mit szóltok ahhoz a lehetőséghez, amit a lemezgyár ígért? — szakítottam félbe a szóáradatot. — ígéretekből már idáig vagyunk — legyintett a feje fölé a dobos. — Hosszú évek óta folyik a kezdő együt­tesek felkarolása, s ez alatt sok pofára esést láttam. H­iszen a kapaszkodó, felnyújtott kezeket egyes profik előbb-utóbb úgyis „levágják”. Annak pedig semmi értel­me, hogy lemezen szerepeljen az ember, közben meg „arca” sem lehet, mert amatőr. — Ezek szerint így nem lehet eljutni a sikerhez? — így semmiképp! Bár Boros minden tőle telhetőt megtett, ez mégsem az igazi. Állandó saját klub, kon­certek, szerződések kellenek! Az első fellépések bizonyították: a kezdeményezés, hogy bemutatkozási lehetőséget biztosítsanak a kezdők számára, mindenképp dicséretes. Az, hogy a kisebb technikai hibáktól eltekintve nívós találkozók soroza­tát, sőt, országos klubhálózatot, amatőr pol-beat élme­zőnyt hozzanak létre — szintén nem hétköznapi célo­kat takar. Azt azonban nem ártana még idejében tisztázni a résztvevőkkel — a csalódás elkerülése vé­gett —, hogy akárhány jól játszó csapat is tűnik fel az elkövetkezendő időkben, a fekete korongon leg­feljebb tizenkettőnek szoríthatnak helyet. Sajnos, az el­ső koncert arról is meggyőzött bennünket, hogy a fia­talok, de még a helyi rendezők is ezzel számolnak a legkevésbé. Pedig lemezre nem egy-két fellépés után lehet felke­rülni, mint ahogy ma többen — tévesen — gondolják. Az év végéig még sokszor kell bizonyítania minden zenekarnak, hogy ki tud és ki akar kiemelkedni a népes élmezőnyből. VARJÚ FRIGYES »Uns? Miinv

Next