Igaz Szó, 1968. július-december (16. évfolyam, 7-12. szám)
1968-07-01 / 7. szám
RÖNTGENKÉP Este, ha nem hallgatunk éppen, füstölünk és beszélgetünk. Az ég világon mindenről szó esik, de semminek sem jutunk a végére. De bekopog B. barátom, és mindjárt más irányt vesz a szó. Összeölelkezünk, megcsókoljuk egymást és a változatosság kedvéért a börtönbeli életről kezdünk beszélgetni. B. barátom ugyanis fegyházban töltött néhány hónapot. —• S hogy telt? — kérdem. — Köszönöm, jól. — A koszt milyen volt? — Egyesek panaszkodtak, de szerintem jó volt. Rengeteg marmaládét ettünk. — Hogy bántak veletek? — Emberileg. El se hiszed, ha azt mondom, hogy hat hónap alatt ott engem senki le nem tegezett. Becsületszavamra mondom. — Szó, ami szó — bólongat apám —, ezt mások is mondták. B. elmeséli, hogy volt a börtönben egy, bognár, aki éhségsztrájkot kezdett. Valami nem tetszett neki, elhárította magától a marmaládét. — Láttad volna, hogy azt a bognárt micsoda finom ételekkel próbálták észhez téríteni! — lelkesedik. — S addig-addig, hogy lecsillapodott. Azután megevett mindent. — Meghíztál — mondom. — Az semmi — legyint. — Sakkozni is megtanultam. Kár, hogy nincs sakk a háznál, be is mutatná nekem a tudományát. Rengeteg élménnyel és újfajta ismerettel tért haza. Meg azzal az elszánással, hogy ha még egyszer raktárnoki állásba potyogna, a hiszékenységét, mint a járványos betegségiben elhunytak ruhaneműjét, menten elégetné. Egy részét a hiszékenységének már a börtönben elhamvasztotta, de maradt még benne, s úgy véli, hogy újra csak nem lesz hasznára. Ugyanis nem tartja magát hibásnak, bár ugyanakkor a törvény igazát is nyomatékosan elismeri: — Meg ne haragudj, de a törvény ellen semmit se szólhatok. Megmagyarázza, miért nem haragszik a törvényre, amely őt váratlanul kupán vágta és tömlőcbe dugta. A törvényt szerinte nem az emberre szabják, mint a nagykabátot, hanem a bűnre. Ha belefér a bűn, belefér az ember is, akár szűk neki az a törvény, akár lötyög benne. A bírák dolga lenne a nagykabátot, a csíkosat, testhezállóvá igazítani, vagyis megvizsgálni közelebbről az embert, valahogy úgy, mint a kotló alá szánt tojást a lámpa fényében. Nagy gonddal többször is megforgatni. Egy mozdulat, hogy megrázom: kotlós, nem kotlós, természetesen nem elegendő. És nem lehet Részlet a szerző készülő könyvéből