Irodalmi Szemle, 1965
1965/3 - Mihai Beniuc: Versek (Veres János fordításai) - Mihail Eminescu: Ha ablakomra (F.ranyo Zoltán ford.)
Mihai Beniuc a dal Haja sötét volt, mint az éj, most szürke, mint az alkony, nem ég már rózsás szenvedély a viasszá vált arcon. Az évek sora elmerül, elfut a vidám élet, mely homlokára kézjegyül sok éles ráncot vésett. Ha villan szemén néha láng, csak mécsvilágnak néznéd, vaskörmű, nehéz paripák tiporták el a fényét. Családnál, ha e vad lovak riadt szökését várnád, elviszik legszebb vágyamat, bús szivem régi vágyát, a lány és a tenger Faun-arcom tükre a tenger színe, kőpadról nézek a csodás vízre, gyászosan felsír egy hullám fodra s győztesen tornyosul, sziklát mosva. Áradon kicsap a kopár földre, kérkedve rámtör a dagály dölyre, kegyesen megkérdi: „Nem jössz hozzám? Halaim s medúzám elédhoznám. Temérdek hajóroncs vár a mélyben, halandót szolgáltak egykor régen. Kincseket őriznek kúszó algák, lépteid figyelik, hívogatják, rejtőket találnak, enyhét, újat, ha indájuk zöldjét fogná ujjad.“ Hullámok hívását alig hallom, egy lány jön felém a fényes parton... Sirályok hangjától cseng a vidék, fennen kiáltják: „Minden a tiéd!“ Veres János fordításai Plekner István: Hazatérés. Mihail Eminescu ha ablakomra Ha ablakomra gally legyint s a nyárfa összerezdül, Úgy érzem, itt suhansz megint A lelkemen keresztül. Ha lent a tóban csillag ég és tündöklőn merül le, Mint hogyha gyászom oszlanék. És gondom felderülne. S ha foszlófelhőn át tekint A hold a földi rögre, — Az emlék hozzád visz megint, Örökre, mindörökre ... Franyó Zoltán fordítása