Nagy Péter szerk.: Irodalomtörténet, 1992. 23/73. évfolyam
Műelemzés - Fodor András: Fülep Lajos és Kner Imre levelezése 382–387. p.
Szemle jától. Az 1932. szeptember 5-én, Gyomán keltezett köszönő levél jólesően állapítja meg: „Ha nagyon-nagyon régen nem láttuk is egymást, mégis úgy érzem — s talán nem szerénytelenség tőlem —, hogy nem szakadt meg köztünk a régi kapcsolat." Örül Kner a kivételes szellemi partner figyelmének: „Célkitűzéseim és eredményeim értékelését látom ebben, s mivel magam is — mint Ön — afféle önkéntes emigrációban élek itten, nagyon nagy szükségem van arra, hogy hivatott és általam nagyra becsült emberek néha igazolják számomra, hogy helyes úton járok." Fülöp válasza a teljes baráti egymásratalálás élményét visszhangozza. „Mert nem hiszem el, hogy Önnek több örömet szerzett a velem való találkozás, mint nekem az Önnel való. Ön is, kevesed magával, azt a világot jelenti és testesíti meg számomra, amelyben s amelyért egyedül érdemes élni — ... Hozzám való barátsága és ragaszkodása nagyon jólesik, s bár nem sokat találkoztunk, úgy viszonzom, mint régi, kipróbált, jól megalapozott barátságot; mert ez is, hogy evangéliumi szóval éljek,nem e világra való. Szellemi kapcsolat, ami ma már hovatovább történeti emlék. Nekem ugyan minden emberi kapcsolatnál — családinál, vérséginél, nemzetinél stb. — előbbre való. Olykor úgy érzem, hogy a barátság görög ideáljának (persze a náluk olykor belekeveredő sexuális szál nélkül) én vagyok az utolsó képviselője." A fölismert egymásnak megfelelésre csakugyan szükség van, nem csak azért a „harag prófétája" Fülep kíméletlenül elmondja lesújtó véleményeit Kner kiadói fiaskóiról, Hevesy Iván közreadott műveiről, az északi sorozatról („Sírok, ha ránézek erre az észt sorozatra. Ily gyönyörűen még be is kötve, ennyi gond, munka, készség é s az eredmény nulla!"), Buday György metszeteiről („... sok trükk van bennük, s nem látni bennük azt az erőt, mely nagyobb feladattal és nyílt pályán meg tudna küzdeni."). A barátság próbája az is, hogy Fülep hiába hozakodik elő különféle kiadási javaslatokkal. Ajánlja például a teljes Petőfit, saját Magyar művészet című könyvét, Illyést, akit a „legjelentősebb poétánkéként emleget, Kodolányit, Pap Károlyt, Németh Lászlót, Füst Milánt, Vas Istvánt. Kner a harmincas évek közepe felé mind óvatosabb az új szépirodalmi kiadványok vállalásában. Petőfi négyszer annyiba kerülne, mint az észtek. A gyomai nyomdát a közigazgatási nyomtatványokból kell eltartani, amelyekre kései emlékbeszédében, 1958-ban oly találóan jegyezte meg Fülep: „mondhatom, ilyen remek marha-passzust, adóívet sehol a világon! Tipográfiai remekművek." Ezenközben Fülepről is mind többször nyilvánvaló, mennyire depressziós: vállalt munkái félben maradnak, a Németh Lászlóval tervezett Válasz