Katholikus Néplap, 1870. július-december (26. évfolyam, 27-50. szám)
1870-07-07 / 27. szám
208 — Az is férjed oktalansága volt, hogy másért jótállt. Én testvéremért, sőt anyámért sem vállalnék kezességet. Gondoskodjék kiki magáról. De férjed, amint mást szükségben látott, ha maga nem birt segíteni, azonnal kész volt jótállni. Igen, Mária, férjed oktalanul cselekedett. — Néném, hagyja legalább őt békében nyugodni! — Oh, bocsánatot kérek kedves húgom asszony, nem tudtam, hogy oly túlságos érzékeny vagy,de majd lelohad az, ha ajtóról ajtóra kell koldulnod kenyeredet ! — Ah! sóhajtott az özvegy — ezt Isten nem fogja megengedni, ki ápolná szegény, öreg anyámat? — Anyádat? Jaj de nagy ostobaság ! Miért nem adtad már régen valami ápoldába? — Anyámat ápoldába, idegen kezek közé adjam ! szólt az özvegy. — Nos, talán oly rész valami van ebben ? Hát ’nem emberek számára van állítva? kérdé a vén leány gúnyosan. Ott jól tartják az embert, s legfölebb halála után a bonczasztalra kerül. Az özvegy keservesen kezdett sírni. — A viszontlátásig! szólt a vén leány mentében; kövesd tanácsomat; én nem tartozom azok közé, a kik — mint Mártha nővérem is, ha kalapjuk és selyemruhájok van, szégyenük szegényebb sorsú rokonaikat. Fogadni mernék, hogy ő még nem volt nálad; erre egy kissé előkelő. De nem akarok senkit megítélni, annál kevésbbé saját testvéremet. Nem akarod csekély szolgálatomat elfogadni, tehát megyek. Isten veled ! Légy szorgalmas és dolgozzál, nem akadályozlak tovább munkádban. — Ezek aztán vigasztaló szavak ! sóhajtott az özvegy, — midőn egyedül maradt. Mindig szerencsétlenebbnek érzem magamat, ha néném igy beszél. De ha nem csalódom, ismét visszajő, ismerem járását. Istenem, mit akarhat még! — Majd elfeledtem a legtöbbet elbeszélni, szólt a vén leány beléptekor száját mosolyra erőltetve. Halljad csak, a mint az aranyműves előtt elmentem, kivel fiad beszélt, mellette egy vöröshaju s nagyszakállu fuczkó állott. Mindjárt első tekintetre megismertem, melyik fajához tartozik az embereknek. Tolvaj és pedig a javából. — Istenem! kiáltott az özvegy, fiam tolvajok között! Ha még egyszer fölkeresi fiadat, add tudtomra, én azonnal hajdúval jövök és elfogatom. Az elöljáróság köszönetet fog nekem mondani, s azonfelül a közjó előmozdítására is teszek szolgálatot. Tehát ne feledd el. Hallottad ? És ezzel elment. (Vége következik.) -y- A kath. congressusi képviselők fölirata a herczeg-primáshoz. Föméltóságu herczeg-primás! Kegyelmes Ur! A katholikus autonómiát szervező congressus megalakítására vonatkozó szabályzatot ő felsége az apostoli király még