Kelet-Magyarország, 1971. január (28. évfolyam, 1-26. szám)
1971-01-22 / 18. szám
VILÄG PRO IRTÄRIAI, EGYESÜKETEK I KVIH ÉVFOLYAM, 18. SZÁM ÁRA: 80 FILLÉR 1971. JANUÁR 32. PÉNTEK A finn-magyar barátság jegyében Helsinkivel ismerkedett csütörtökön Feck Jenő és kísérete Csütörtökön Helsinkiben folyatódott Fock Jenő finnországi látogatásának programja. Miniszterelnökünk Péter János külügyminiszterrel és kíséretének többi tagjával együtt a délelőtt folyamán felkereste a finn főváros fonosabb intézményeit. Először a parlamentbe látogattak el, ahol R. Paasio a parlament elnöke fogada a látogatókat és szívélyes hangú eszmecserét folytatott a magyar államférfiakkal. A házigazdák ezután bemutatták vendégeiknek a parlament hatalmas gránitépületének helyiségeit, az üléstermeket, az épület belső berendezését A nemzeti múzeumban Finnország népének történelmi múltját szemléltető gazdag néprajzi gyűjteményt tekintette meg a magyar küldöttség. Északi rokonaink, ősi kultúrájának dokumentumait Villenluho, a múzeum igazgatóhelyetese mutatta be. Ezután a Finn Nemzeti Színházban tett látogatás következett. A társulat igen nagy érdeklődést tanúsít különböző magyar darabok iránt, nem egy magyar színpadi művet sikerrel előadtak már Helsinkiben, s jelenleg is magyar szerző darabját, Szakonyi Károly: Adáshiba című művét próbálják. A darab bemutatója február 3- én lesz. Délben a helsinki városi tanács ebédet adott Fock Jenő tiszteletére. A városi tanács dísztermében rende-zett, baráti hangulatú esemény alkalmával a két testvérváros — Helsinki és Budapest — kapcsolatainak továbbfejlesztéséről is szó esett, s a finn főváros vezetői átnyújtották Fock Jenőnek Helsinki emlékérmét. Délután a miniszterelnök a Finn—Magyar Társaságba látogatott el, ahol Kaarina Wirolainen asszony, a társaság elnöke köszönötte a miniszterelnököt és feleségét, valamint a többi magyar vendéget, és bemutatta nekik a több mint 20 éve működő társaság vezetőit. Keikonnen professzor, elnökhelyettes ismertette a társaságnak a fenni magyar kapcsolatok ápolásában kifejtett sokoldalú tevékenységét, és verses antológiát adott emlékbe a miniszterelnöknek. Fock Jenő meleg szavakkal mondott köszönetet a vendégszeretetért, s annak a véleménynek adott hangot hogy a társaság működése igen eredményes és hasznos mindkét nép szempontjából. A magyar küldöttség ajándékképpen rádiót és lemez A Helsinkibe kiküldött magyar újságíróiénak csütörtökön V. Leskinen finn külügyminiszter nyilatkozott a firm—magyar tárgyalásokról. V. Leskinen kijelentette: — Két baráti ország államférfiai folytattak egymással őszinte beszélgetést. A tárgyalások során a felek nem titkoltak egymás előtt semmit, minden kérdést őszintén feltártak, s különös figyelmet fordítottak az európai biztonsági értekezlet ügyére, a közel-keleti és a délkelet-ázsiai helyzetire. Igen jó hatást váltott ki a finn partnerek körében az a nagy hozzáértés, ahogyan Fock Jenő magyar miniszterelnök állást foglalt az említett kérdésekben. Arra a kérdésre, hogy az európai biztonsági konferen játszót nyújtott át a társaság vezetőjének. Este Rónai Rudolf, helsinki nagykövetünk fogadást adott Fock Jenő miniszterelnök és a kíséretében lévő magyar személyiségek tiszteletére. A Kalastajatorppa étteremben magtartott, baráti légkörű találkozón részt vett Kakkonen finn köztársasági elnök, valamint a kormány tagjai, Karjalainen miniszterelnök vezetésével. Jelen volt továbbá Martti Ingman budapesti finn nagykövet. Fia ügyében előterjesztett finn kezdeményezéseket illetően mik a további kilátások, Leskinen kijelentette: mindkét félnek az a véleménye, hogy a konferencia sikeréért tett következetes erőfeszítéseknek előbb-utóbb meglesz a gyümölcse, konkrét határidőt azonban egyelőre nehéz volna jósolni. Mindenesetre mind Finnország, mind Magyarország igen erőteljesen munkálkodik az európai biztonsági értekezlet létrehozásán, és csak sajnálattal lehet tudomásul venni, hogy egyes államok kormányai különböző feltételeket szabnak és ezzel nagymértékben lassítják az európai és a világbéke szempontjából oly jelentős nemzetközi vállalkozás előkészületeit . Leskinen a tárgyalásokról Magyar—szovjet belkereskedelmi választékcsere tárgyalások Ov Ss. Szemicsevnek, a Szovjetunió össz-szövetségi kereskedelmi miniszterhelyettesének vezetésével — az 1971. évi magyar—szovjet belkereskedelmi választékcsere tárgyalásokra — csütörtökön belkereskedelmi küldöttség érkezett Budapestre. A delegáció tagja R. Praude, a Lett Köztársaság és K. Todeszon, az Észt Köztársaság kereskedelmi minisztere is. A küldöttség tárgyal a magyar belkereskedelem vezetőivel a két ország belkereskedelmét érintő időszerű kérdésekről is. PÁNCÉLOSOK FELVONULÁSA ÉSZAK-ÍRORSZÁGBAN. James Chichester- Cric észak-írországi miniszterelnök bejelentette, hogy erélyesen lépnek fel az Észak- Irozigban kirobbant zavargások megfékezésére. Kép: Újabb páncélos erőket vonultattak fel Belfast közelében. (Kelet-Magyarország telefoto) LAPUNK TARTALMÁBÓLI A rárió és a televízió jövő heti műsora Kiöregszik-e Nyírmihálydi? A világ sportja sorokban (7 oldal) (3 oldal) (5. oldal) Bizalmat kaptak a fiatalok (4. oldal) Dr. Korom Mihály sajtótájékoztatója készülő törvényekről A jogalkotás időszerű feladatairól tartott sajtótájékoztatót csütörtökön a Parlament Gobelin-termében dr. Korom Mihály igazságügyminiszter. A tájékoztatót — melyen részt vett dr. Szilbereki Jenő miniszterhelyettes — Várkonyi Péter, a kormány Tájékoztatási Hivatalának elnöke nyitotta meg. . A tájékoztatón az igazságügy-miniszter ismertette az 1971—1974-ben megalkotásra kerülő legfontosabb törvényerejű rendeletek, törvények elkészítésének programját. Eddig ugyanis évente készített a minisztérium új programot és ez biztosította a tervszerűséget. A gyakorlat azonban azt bizonyította, hogy célszerű hosszabb távú tervet készíteni, így az állami szervek, de a döntésre hivatottak is jobban figyelembe veszik a konkrét javaslatokat, az állampolgárok számára pedig nagyobb eligazodási lehetőséget biztosíthatnak. A program elkészítésének alapját pártunk X. kongresszusán hozott határozatok alkotják és a minisztériumok az országos főhatóságokkal együtt minden javaslatukat ennek szellemében terjesztik elő. A feladatok között elsőként említette a miniszter az alkotmánytervezet módosítását, amely még ebben az évben az országgyűlés elé kerül. Ezt megelőzően — a következő ülésszakon — tárgyalja majd az országgyűlés az új tanácstörvényt, melyet már a kormány elfogadott. Ugyancsak idén terjesztik azországgyűlés elé az ifjúsági törvényt, melynek előkészítő vitája szerdán zárult le a mezőgazdasági ifjúsági tanács ülésével. Régi adósságnak tesz eleget az Igazságügy-minisztérium az egységes szövetkezeti törvény elkészítésével, melyet szintén ebben az évben terjesztenek az országgyűlés elé. Ez a törvény a szövetkezeti mozgalom minden szektorára vonatkozik majd, és rögzíti az egyes szövetkezeti formák általános vonásait. Előreláthatólag még ebben az évben kerül a parlament elé az új egészségügyi törvény is. Ennek elkészítését már csak az is indokolja, hogy egy 1876-ban készült törvény van jelenleg érvényben, melyet a felszabadulás óta kormányhatározatokkal, kormányrendeletekkel, irányelvekkel módosítottak ugyan, de az általános törvényt így is jóval túlhaladta már az idő. A törvényjavaslat kiterjed majd a gyógyító-megelőző munkára, a betegellátásra, a nők fokozott védelmére, a gyermekegészségügy kérdéseire, az alkoholizmus elleni hatékonyabb küzdelemre, az elmebetegek kezelésére, sőt a szervátültetések szabályozására is. Az alkoholisták kezelésével kapcsolatban sokat foglalkoztak az illetékesek más országokban — elsősorban a szocialista országokban — bevált módszerekkel, így felvetődött annak a gondolata, hogy munkaterápiás intézetek felállításával lehetne leghatásosabban küzdeni az alkoholizmus, még szélesebb körű elterjedése ellen. Az egészségügyi törvény feladata megoldani az olyan fontos problémákat is, mint a közegészség- és járványügyi feladatok, az egészségügyi felvilágosítás, nevelés, orvosetikai kérdések, az orvosok felelősségre vonása, az egészségügyi szervezet irányítása, a magyar állampolgárok külföldi és a külföldi állampolgárok magyarországi gyógykezelése. Jövőre tervezi az Igazságügy-minisztérium az igazságszolgáltatás fejlesztését is. Módosítani kívánják a bírósági, az ügyészségi szervezeti törvényt, a gazdasági és munistaügyi döntőbizottságok munkáját pedig magasabb — bírósági — szintre hozzák. A bírósági törvény módosításának egyik leglényegesebb részét — a bírák választásának régen esedékes kérdését is megoldják. Szerepel a törvényalkotás programjában a büntetőeljárási törvény megalkotása is. Ennek legnagyobb érdeme az lesz, hogy gyorsabbá, hatékonyabbá teszi a bűnö" üldözőszerveie munkáját, hogy az eddiginél differenciáltabban intézkedhessenek a bűncselekmények megítélésében. A Polgári Törvénykönyv módosítására 1973-ban kerül sor olyan céllal, hogy hatékonyabban szolgálja a társadalom és az állampolgárok érdekeit. Az egészségügyi törvényhez hasonlóan régi kívánságnak tesz eleget az Igazságügyminisztérium azzal, hogy 1973-ban napirendre tűzi a panaszok és közérdekű bejelentések intézéséről szóló törvényt. Ezzel azt kívánják elérni, hogy panasz megtételére ne kerülhessen addig sor, amíg bírósági, vagy államigazgatási hatáskörben lehet az ügyet orvosolni. Ugyancsak 1973-ban tűzik napirendre a gazdasági építőmunkáról, az állami felada t Folytatás a 3. oldalon) Lunohod-fotó Részlet abból a körprográma képből, amelyet a lunohod— szovjet autómos űrállomás továbbított a Földre ■ január 30-án A kép b.J. szélén a" Lúnohod első tmai láthatók, amelyeket két hónappal ezelőtt hagyott. A háttérben a Föld világos kontúrja a fekete égen. (Kelet-Magyarország teleltil) Kozmos/.—392 A Szovjetunióban csütörtökön Föld körüli pályára bocsátották a Kozmosz—392 mesterséges holdat. A szputnyik fedélzetén elhelyezett tudományos berendezés segítségével a régebben meghirdetett programnak megfelelően folytatják a világűr kutatását. A szputnyikon elhelyezett berendezés szabályszerűen működik. Május 9-től június 9-ig Békehónap a szolidaritás jegyében A békemozgalom idei tervéről nyilatkozott Sebestyén Nándorné, az Országos Béketanács titkára az MTI tudósítójának. Elmondotta többek között: az idei terv kidolgozásakor építettek az MSZMP X. kongresszusának tanácskozási anyagára, dokumentumaira, amelyek a békemozgalom további tevékenységéhez is iránymutatásul szolgálnak. A hagyományos tavaszi békehónapra május 9. és június 9. között kerül sor. Az idén — június 22-én —lesz 30 esztendeje, hogy a hitleri Németország megtámadja a Szovjetuniót. Az évfordulót a magyar békemozgalom felhasználja az újfasizmus minden formája elleni küzdelemre, kapcsolódva az NDK elismertetését célzó nemzetközi kampányhoz. Két tudományos konferenciát vett tervbe az OBT. Az egyiknek „Európa és a világ” a másiknak „Gyakorlati együttműködési lehetsége az európai kontinensen” lesz a témája. — Részt veszünk — mondotta Sebestyén Nándorné —, minden olyan nemzeti és nemzetközi kezdeményezésben, amely az európai béke és biztonság megteremését szolgálja. Változatlanul munkánk homlokterében áll a Vietnam, Laosz és Kaniledizsa népeivel vállalt szolidaritás erősítése. Békemozgalmunk tovább erősíti ez évben is az arab népekkel vállalt szolidaritást, támogatja igazságos harcukat, s elítéli Izrael agresszív politikáját.