Képes 7, 1988. január-április (3. évfolyam, 1-18. szám)
1988-03-05 / 10. szám
hétről hétre 52 Tisztelettel köszöntjük szerzőink közt Weninger Antal tanár urat, aki mostantól rendszeresen jelentkezik írásaival a Képes 7-ben. A kismartoni katonai főreáliskola hajdani tisztnövendéke, akit 17 évesen felvettek a bécsi orvosegyetemre, a debreceni klinika egykori szülésze, sebésze és röntgenlaboratórium-vezetője, az Újságírók Szanatórium Egyesülete volt főorvosa. Első könyvéhez, még a húszas években, Korányi professzor írt előszót. Tizenhárom önálló kötetnyi művet publikált a felszabadulás előtt, a többi között az első magyar jógakönyvet, Baktay Ervin bevezetőjével. 1938 és 1943 közt több száz antifasiszta cikket jelentetett meg - a Korunk Szava, a Színházi Élet, a Pester Lloyd mellett - mindenekelőtt a Pethő Sándor vezette Magyar Nemzetben. Nyilas áfium elleni orvosság és Paranoiások című (Hitler ideggyógyászati portréját megrajzoló) írásaiért bíróság elé állították. 1944-ben üldözöttek százait mentette meg Budapesten. A felszabadulás után Ortutay Gyula kultuszminiszter nyilvános rendes egyetemi tanárrá kívánta kinevezni a már akkor nemzetközi hírű, külföldi orvosi szaklapokban németül, angolul, franciául publikáló Weninger doktort, ezt a tervet azonban a korszak körülményei meghiúsították. Weninger Antal az ötvenes években üzemorvosként dolgozott. Az idén 86 esztendős Tanár Úr ma is aktív gyógyító. 1986-ban megjelent és szinte azonnal hiánykönyvvé lett művét - ennek címlapját, Bogdán Hajnal művét ábrázolja képünk - a napokban tette közzé új kiadásban a Tankönyvkiadó. DR. WENINGER ANTAL Az érzelmek trónfosztása Szívinfarktus és egészségnevelő kultúrprogram Ismerjük a vészterhes körfolyamat anatómiai és élettani mozzanatait, kifejlődésének képeit, állomásait, a kiváltó okok egész sorozatát, a káros tényezők válfajait, a klinikum szóvivőinek véleményeit, a statisztika beszámolóit — mégis tanácstalanul kell néznünk e majdnem ragálynak tűnő betegség terjedését, gyakoriságát világszerte. Sokat emlegetjük a túlerőltetést, dohányzást, a klimatikus és környezeti hatásokat, a genetikus hátteret stb., de mindezek nem vezettek el eddig a titok megfejtéséhez. Kell, hogy valami átfogóbb, mélyebb legyen a háttérben, valami általános, hajlamosító alkati tényező, amire minden esetben gondolhatunk és ami elvezérel a megelőzés lehetőségéig. Kik azok és milyen emberek, akiknek egy alaptulajdonságuk érthetővé teszi a hajlamot és akik leggyakrabban esnek e betegség áldozatául? Milyen a jellemük, a viselkedésük? Van-e valami organikus vagy pszichikus sajátosságuk? Nézzünk néhány útbaigazító adatot! Darwin, a nagy természettudós vallja naplójában: ,,30 éves koromig nagy élvezetet találtam a zenében, költészetben és a képzőművészetben, de később ezek már nem érdekeltek. Úgy éreztem, mintha az értelmem gépezetté vált volna, adathalmazokból törvényszerűségeket szűr le ... mintha kedvenc élvezeteim elvesztésével a boldogságomnak is végeszakadt volna. . . mintha emocionális oldalam elgyengült volna.’’ Darwin ez önéletrajzi vallomásában híven írja le az emocionálisan elszegényedett kedélyvilág sivár állapotát. Ez a lelki állapot korunk alapbetegsége, úgy is mondhatnám, hogy az ember tragédiája a XXI. század küszöbén. Lelki csonkaság, az emóció elfojtásának következtében. Egyensúlyzavar, amit az intellektualizmus túltengése kelt az érzelmi élet rovására. "Nem egész valónkkal élünk, fragmentáltan, csak a fejünkben szív nélkül, érzelmi sorvadásban. A racionális egyoldalúság érzelmi üressége a vitalitás ősi értéke és ereje helyett! Ezt érezteti Madách a falanszterjelenetben Éva szájából: „Mit nékem a fagyasztó tudomány! Bukjék, midőn a természet beszél!” Érzelmi világunkra, kedélyhullámaink tápláló „hormonjaira” valamennyien rászorulunk. „Minden az érzés! (Gefühl ist alles)» – kiált fel Goethe a Faust kerti jelenetében. Egész életünk érzések és érzelmek kaleidoszkópja, az értelem azok fogalmi vetülete, világossága. Az érzelmek hiánya — már a csökkenése is — kiszáradást, aszályt, szorultságot okoz. A teljes vitalitás nem nélkülözheti érzelmeink, érzéseink tápláló erejét. Ha nem ápoljuk kedélyéletünket, éppúgy sorvad, mint testi szerveink, ha nem használjuk őket, tehát nem élünk velük. Az élet mozgás: kívül-belül egyformán. Kívül, az izmokban módó, belül az idegekben emóció. A hideg ész, mely érzelmeket nélkülöz, híjával van a melegnek és megöli éltető elemét. És ez az a pont ahol erősen hat ki a pszichikum a szervek életére, serkentőleg vagy bénítólag! Viszont az ész trónfosztásakor: az érzelmek árvize elragadja az elmét belső vízözön támad, amikor I. Noé módjára keresni kell egy Ararátot, ahol életünk bárkájt kiköthet. Az ész és az érzelmek disszociációja kifejezésre jut a párt ütő angyalok mítoszában. Luci