Képes Újság, 1979. január-június (20. évfolyam, 1-26. szám)
1979-03-17 / 11. szám
□ Dzsingisz kán egykori fővárosának romjai közelében találkozott először a két maszkkal Cooptouristcsoportunk. Az erdenidzsi kolostormúzeum apró termeiben éppen a mongol buddhista-lámaizmus egyik jó ismerőjének magyarázatait hallgattuk, amikor a harsogó sárga, kék, zöld és piros közül ránk meredt a sok szem és szemüreg. A látványtól megbabonázva akkor elfelejtettük megkérdezni: mit jelképeznek a szörnyűséges maszkok? A választ Ulánbátorban, a mostani fővárosban kaptuk meg néhány nap múlva, amikor meglátogattuk a vallástörténeti múzeumot. Az 1904-ben épült palota Csojdzin főlámáé volt, aki az alattvalóktól 1321 kg aranyat hajtatott be díszítésre és a költségekre. A múzeum bejáratával szemben a gazdagon díszített védőfal áll. A rossz szellemektől óvta a palotát és népét. A belső kapukon szanszkrít, mongol, kínai és mandzsu nyelven írt szövegek olvashatók. Két oldalt állatszobrok: egymásnak háttal ülő majmok, oroszlánok és elefántok. Az egyszerű ember egykor legföljebb eddig juthatott el. A szertartások helyéről, az „áradó bölcsesség" szentélyéből ki volt zárva. Pedig lett volna mit látnia. A hangszereket például, amelyeket fiatal lányok csontjaiból készítettek. Mert úgy vélték, hogy a 16- 18 éves ifjú szüzek csontjaiból faragott fúvós hangszerek szólnak a legjobban. A hitetlenek várható sorsát elrettentő jelenetek példázzák: megnyúzott emberek, véres testrészek a főterem menyezetén. Az egyik sarokban a bikafejű isten tereli a vallás szárnyai alá az embereket, és ehhez 16 lábat és 32 kezet kapott. így, odébb a kék színű nőalakkal való szeretkezésnél a sok végtag megkönnyíti az istenség helyzetét, a női arcon viszont öröm helyett rémület tükröződik. A legendák világában így kezdődik a buddhizmus. És ott volt ismét a kék és a vörös maszk is. Három szemükkel tisztán látják állítólag a múltat, a jelent és a jövőt. A monda szerint a homlokdísz öt koponyája az ember öt rossz tulajdonságát jelenti: a butaságot, az összeférhetetlenséget, a türelmetlenséget, a torkosságot és a paráznaságot. A gyakran 32 kg-os maszkokat 1936-ig a vallási ünnepségeken pontosan 180-an viselhették. A többi kellékkel együtt az elnyomottak félelmét voltak hivatva erősíteni. A feudális urak és főlámák ezután még azt is megengedhették maguknak évszázadokon át, hogy minden mongol családból egy fiúgyermeket a tétlen lámaéletre kényszerítsenek. Mivel a lámák nem nősülhettek, ezért a nagy múltú népet csaknem kihalásra ítélték. A maszkok kicsinyített másából mi, turisták a Duna-Tisza vidékére is hoztunk néhányat. Gondolva arra, hogy csak öt rossz tulajdonságunkra figyelmeztetnek majd a szoba faláról. .. Érni Péter Három szem és öt koponya (A szerző felvételei) ősi maszkok kicsinyített mása A vallástörténeti múzeum pagodaépülete Ulánbátorban Hírességek arcképcsarnoka (24) Eluard 1948. március 15-én, amikor a szabadságharc centenáriumát ünnepeltük, egy egész népben élt a remény, hogy a jövő szélesre tárta kapuját. Az ünnepi hangulatban Paul Eluard újonnan megjelent verse, természetesen magyarra fordítva, szinte szó szerint kapcsolódott mindahhoz, amit éreztünk és hittünk akkor: „A forrásnál voltunk s a tenger nincs távol...” Miként volt lehetséges, hogy ez a vers, amely tőlünk távol, Franciaországban született, mégis úgy hatott aznap Magyarországon, mintha teljes egészében rólunk szólt volna? Az 1948-as esztendő vége felé a Magyar Írók Szövetsége és a Magyar—Francia Társaság az alábbi közleményt hozta nyilvánosságra napilapjainkban: „Paul Eluard, a nagy francia költő november 10-én, szerdán este 6 órakor a Fészek-klubban előadást tart az igazság szolgálatában álló költészetről és felolvas verseiből.” A Fészek-klub emeleti nagyterme zsúfolásig megtelt. Az élő magyar irodalom színe-java eljött, szinte elzarándokolt ide, hogy kifejezésre juttassa mélységes tiszteletét a jeles vendég iránt. (Villanásnyi kép az előcsarnokból: Bóka László, aki akkor államtitkár volt, Szép Ernő, Illyés Gyula, Heltai Jenő, Déry Tibor állt egymás mellett, felsorakozva, a ruhatárnál.) Néhány perccel 6 óra után Paul Eluard a várakozástól felcsigázott íróközönség elé lépett. Lelkes taps fogadta. Előbb Illyés Gyula magyarul, majd Déry Tibor franciául üdvözölte a jelenlevők nevében. Aztán a világhírű vendég megkezdte előadását. Fejtegetéseiben központi helyet foglalt el az a gondolat, amit ekképp fogalmazott: — Meg kell esküdnünk, hogy ezentúl nem is gondolunk másra, csak hogy szeressünk, szeressünk. Kitárjuk lelkünket és karjainkat, legtisztább szemünkkel nézzünk a világba, magunkhoz szorítsuk azt, akit szeretünk, járjunk szorongás nélkül, gyengédséget sugárzón szanaszét! Miután befejezte lírai szépségű, sodró lendületű előadását, még néhány perc türelmet kért. Két költeményét olvasta fel: „A szabadsághoz” című világhírű ódáját, és a sztrájkharcokban győzelemre törő francia bányásztestvéreinek írott „Árnyak” című legújabb versét. Mindenki, aki jelen volt, érezhette az esemény nagyságát és a pillanaton túlmutató jelentőségét. 14