Kerékváros, 2007 (12. évfolyam, 1-6. szám)

2007-01-01 / 1. szám

2007. január-február Kerékváros2. oldal -* folytatás M­ivel a nagy projekteket most 7 évre kijelölték, félő, hogy ezt a lehetőséget hosszú időre elszalasztjuk. Eközben semmi jel sem­ utal arra, hogy a Regionális Operatív Programokban szereplő beruházásokban, illetve a benyújtott költségvetésben megjelenne a kerékpárosbarát szemlélet. Annak ellenére, hogy mára hazánkban is e közlekedési forma növekszik a legdinamikusabban, és már többszázezer adófizető használja rendszeresen kerékpárját, továbbra is támogatható egy kerékpárút nélküli városközpont­­rekonstrukció, kerékpártároló nélküli vasútállomás építés, vagy­ kerékpáros átvezetések nélküli autópálya. A tavaszi lendület után megfeneklett a KRESZ reform, és a vasúti kerékpárszállítás tarifáinak felülvizsgálata is, így pl. egy agglomerációból ingázó tanuló a 900 forintos havibérlete mellé még mindig 5400 forintos havijeggyel szállíthatja a kerékpárját.­ ­$& `&b A kedvezőtlen fejlemények miatt a kerékpáros szervezetek a december 2-án szombaton rendezett tömegdemonstrációval emlékeztetni igyekeztek a kormányzatot a tavaszi ígéretekre. Rövid felvonulás után, a Közlekedési Minisztérium előtti találkozón felolvasták a tavasszal írásban kapott programokat, majd a résztvevők által aláírva, petíció gyanánt, változtatás nélküli formában adták át azokat a minisztériumnak. A megmozdulás a tavaszi Tour de Voks felvonuláshoz hasonlóan a kerékpárosok érdekeit képviselő, pártoktól szigorúan független kerékpáros demonstráció volt. A Tour de Voks szervezői: Critical Mass Budapest Magy­ar Kerékpárosklub, Városi Biciklizés Barátai Egyesület, Zöld Fiatalok Egyesület, Bringáid Egyesület Forrás: www.criticahnass.hu Köszönettel közöljük Andrew B. Singer rajzait! wwww.carbusters.org Helyreigazítás: Novemberi számunkban írtuk a Nagyvárad utcai kerékpárút kapcsán, hogy az egyirányú utca Petőfi Sándor utca felőli végén az „egyirányú utca” kresz tábla alól hiányzik a „kivéve kerékpárral” kiegészítő tábla. A lap nyomdába adása után észleltük, hogy a kiegészítő táblát felhelyezték, illetve elhelyezték a lapunkban hiányolt többi kerékpárút táblát is. Az érintettektől elnézést kérünk! Szerkesztőség Legendák találkozója December 7-én, elfogadva a szívélyes invitálást, az egykori pécsi válogatott kerekesek közül Dévai András, Rajnai György és Hirth István részt vett Budapesten az 1950- 60- és 70-es évek legendáinak találkozóján. A rengeteg élményt, versenyt, emlékeket felidéző eseményen Szabó Lajos,­­ Dagsi egykori kiváló versenyző és edző, külön köszöntötte a pécsi különítményt. Az évi értékelésben megemlékeztek az idei szervezésű programokon szerzett élményeikről és a közelmúltban elhunyt sporttársainkról, köztük a pécsiek bajnokáról, Dévai Jánosról­­ is. Sipos János szavalta el, külön az erre alkalomra költött versecskéjét, mely számtalan megható történetet és igazságot tartalmazott. A kötetlen beszélgetésen óriási élmény volt hallgatni a napra pontosan 40 évvel ezelőtt, a mexikói körversenyen győztes magyar csapat tagjainak élménybeszámolóját. Ahogy Megyerdi Tóni, Balaskó Gyuri, Juhász Béla, Juszkó Jani és Jeremitzky Laci felidézte, bizony akkor sem adták olcsón a sikereket. Rengeteg gyötrődés előzte meg a sikeres szereplést. Gera Imre elmesélte, hogy került 5000 m fölé a Himalája expedíció tagjaként, és miként élte meg a vietnámi barlangok felkutatását. Pettermeim Józsi, aki már hat bp.-i kerület tűzoltóparancsnoka az erdélyi hegymászások medvekalandjait idézte fel. Pásztor István - Paszi egykori válogatott edzőnk, a békeversenyen fázó francia kerekes emlékét idézte fel: ”a havas esőben vacogó srác leszállt a bringáról, begyalogolt a gyümölcsösbe, lekapta a madárijesztő lukas szövetzakóját, kirázta az ujjából az egérfészket, és belebújt. Így Folytatta a versenyt, nem adta fel!" Magyar Tibi az 1970-es Libbeni győzelmünkről regélt, ahol a 100-as csapatban majdnem 5 perccel vertük el a svédeket. Hárman voltunk pécsiek ebben az együttesben! A pesti sporik kiemelték, hogy mindig nagyra becsülték a sportszerű és jól felkészült pécsiek eredményeit, és rajtunk keresztül minden pécsi sporttársnak érő­ egészséget, és Boldog Ünnepeket kívánnak! Rajnai Gyuri a híres deindoli nedűvel ajándékozta meg egykori ellenfeleinket. Hazafelé tartva többször csörgött a mobil: legközelebb ne palackokat vigyünk, hanem gurítsuk fel a hordót, mert bizony ízlik a pécsi idei újbor... Hirth István

Next