Kis Ujság, 1934. január (47. évfolyam, 1-24. szám)

1934-01-03 / 1. szám

1934 január 3__________________________________________KIS ÚJSÁG______________________ Az alagi hentes felesége bevallotta, hogy ő gyilkolta meg és darabolta fel az órát Bognár Istvánná hátborzongató hajnali vallomása . Sorra megmutatta a csendőröknek azokat a helyeket, ahol a hullarészeket elrejtette A KIS ÚJSÁG TUDÓSÍTÓJÁTÓL A hajmeresztő alagi gyilkossági bűnügy nyomozása során megtör­tént a döntő fordulat: Bognár Ist­vánnáé bevallotta, hogy ő ölte meg és darabolta fel férjét, Bognár Ist­ván hentesmestert. A csendőrség két nappal a rémtett kiderülése után már annyi terhelő adatot gyűjtött össze Bognárné ellen, hogy hiába volt az elvetemedett asszony min­den tagadása. Az eleinte konokul viselkedő asszony az elébe tárt bi­zonyítékok súlya alatt lelkileg tel­jesen összeroppant és átválasztott é­jszaka után vasárnap reggel a bűn­ügy legapróbb részleteire kiterjedő, beismerő vallomást tett a csendőr­ség előtt. Csupán annyit mondtak meg neki, hogy az édesapja elhint. Most teljesítették Bognárné kérését és néhány percre hozzáengedték a fiút, ez után a találkozás után, amely alka­lommal az asszony zokogva borult a szerencsétlen gyermekre, valóságos síró­­görcsök közben megtette döbbenetes val­lomását. A borzalom éjszakája Bognárné a nyomozást vezető csendőrőrnagy előtt a következő vallomást tette: — Én, Bognár Istvánné, alagi la­kos, minden kényszer nélkül teszem meg beismerő vallomásomat. Rosz­­szul éltünk mi az urammal. Sok­szor veszekedtünk, a végén perbe is­­keveredtünk egymással... — Eladtam egy házrészt — foly­tatta — és az uram feljelentett. Ka­rácsony után pénteken volt kitűzve a tárgyalás a váci bíróságon ... Ka­rácsony másodnapján, kedden este az uram azt mondotta, hogy nincs nála pénz, adjak neki, mert szóra­kozni akar a barátaival... — Nekem 80 pengőm volt, a szek­­rényfiókban őriztem, ebből akartam kifizetni a fiam tandíját... Nem adtam neki... Nem szólt semmit, lefeküdtünk... — Hajnali 3 óra felé járhatott az idő, amikor motoszkálásra ébred­tem. Láttam, hogy az uram a szek­rény előtt áll, a pénzt akarja kiven­ni... Nem engedtem. Kiugrottam az ágyból... Nekem esett... El­kapta a torkomat, a földre tepert azután az öklével a szájamba vá­gott, egy műfogam ki is csorbult az ütéstől... — Feltápászkodtam a földről, egymásnak rontottunk, dulakod­tunk ... — Az uram egyszerre odaugrott a szekrényhez, kirántotta régi, há­borús pisztolyát. Rám fogta... Én rettenetesen megijedtem, elkaptam a kezét, csavartam egyet rajta..." — A pisztoly azután a kezembe került, tovább dulakodtunk, a fegy­ver elsült, halántékán érte a golyó. Megtántorodott, odatámolygott az ágyhoz és leroskadt... Dőlt belőle a vér... Rémülten néztem, jaj, Istenem, mi történt. .. — Amikor magamhoz tértem a rémületből, az volt az első gondo­latom, mi lesz most a gyermekem­mel. .Magammal nem is törődtem. Arra gondoltam, elmegyek a csend­őrödre, feladom magamat. Azután eszembe jutott, hogy ujjal fognak mutálni a fiamra: az anyád gyilkos...Ennek nem szabad megtörténni, gondoltam, inkább akármi legyen... El­ kellett tüntetnem a holttestet. „Vallani akarok.. Még szombaton délután az alagi csendőrségen mosolygott Bognár Ist­vánná, mikor a terhelő tanukkal sorra szembesítették. Időnkint így fakadt ki: — Mit akarnak tőlem? Nem tudok semmit sem mondani. Nem tudom, hol van az uram. A csendőrtiszthelyettes, aki az asz­­szonyt faggatta, nem tett több kísér­letet, hogy vallomásra birja, hanem egyik csendőr őrizetére bizta Bognárnét. A szobából azután mindenki eltávozott és egész éjszaka ott maradt az asszony a csendőr társaságában, aki egyetlen szót sem szólt hozzá. Bognárné csak ült, ült a széken, pil­lanatra sem hunyta le a szemét és látszott rajta, hogy nagy lelki vias­kodót kínozza. Hajnalban azután így szólt az őrizetére bízott csendőrhöz: — Vallani akarok. Az asszonyt azonnal a csendőrség iro­dájába vitték, ahol az volt a kérése, hogy a fiával találkozhassék. A 14 éves Bognár Pista, aki negyedik reáliskolai tanuló, a karácsonyi szünidőt nagy­szüleinél, Szadán töltőibe. A nyomozás során az alagi csend­őrörsre vitték és ott tartották, anélkül hogy sejtelme lett volna édesanyja rémtettéről. És tudja, minő nehéz manapság mérget beszerezni, meg kell bocsátania, hogy meg­csaltam. Nem vettem be először mérget, azt akartam, maga adja be nekem a ha­lált! Legalább a boldog halálhoz van jo­gom, Jolánka, köszönöm magának. A megrémült doktorkisasszony mindent megértett. Most már rohant az ellensze­rért, az igaziért, de mire odaért, a fiatal­ember már nem volt eszméletén. Kétségbeesett órák következetek ezután. Jolánka hősiesen harcolt a halállal ezért az emberért, ujjacskái masszíroztak, dör­zsöltek, a személyzetét mozgósította. És mire annyira jutott, hogy Szénást elvi­­hették a pamlagáról, mert már túl volt a veszélyen, ő maga is holtfáradtan dőlt le és órák hosszat feküdt dermedtem fél­­álomban. Kerecsy professzor elé így került a do­log. A tanár röntgenátvilágításokat figyelt meg, aztán villamos vizsgálatok következ­tek. A csodaszép kezecske száz és száz fekete képben volt a professzor előtt, ami­kor az végre megszólalt. — Ha még egyszer meglátom magát a rádiumkísérleteknél, Jolánka, hát igazán ki­­hajíttatom onnan! Úgy látszik, a legmeg­bízhatóbbnak tartott női természetben is csalódnom kellett. Maga is képzelődik és agyrémei támadnak, hát akkor mit várha­tok a többiektől? A kezének semmi baja, még kezdődő reumát sem bírtunk felfe­dezni rajta. Most menjen és meg ne lás­sam, amíg teljesen ki nem piheni magát! Kábultan tipegett ki Jolánka a folyo­sóra. Most már igazán nem érzett semmit a csontjaiban. A legelső telefonfülkében izgatottan kapta le a kagylót é­s a számot átkarikázva szívdobogva kérdezte, amint jelentkeztek: — Ott Szénás Andor? Hát, ha maga is úgy akarja még... Igen, a kezem. Képzelje, visszakaptam- Hogyan darabolta fel Bognárné a holttestet Az asszony azután így folytatta :i — Hentes felesége vagyok. Láttam, s hogyan trancsírozzák fel" a leölt ál­latokat, sokszor segítettem én is az uramnak. Arra gondoltam, ez lesz a legjobb... Reggelre járt már az idő, amikor hozzáfogtam a munká­hoz. Lehúztam róla a fehérneműt, azután becipeltem a kamrába. A pin­céből felhoztam a csontfűrészt, a kést és a bárdot. Nekiláttam ... — Először a fejét metszettem le... Azután a keze, lába kö­vetkezett. — Fel kellett aprítani, minél több részre kellett vágni, hogy eltüntet­hessem ... Nem tudtam én akkor, hogy mit csinálok, őrült voltam. Nem is gondolkozhattam, bár utána érez­tem, hogy milyen szörnyű dolgot műveltem. Rövid pihenés után a gyilkos asz­­szony elmondotta, hogy a feldarabolt holttestet a kamrában abba a nagy teknőbe tette, amelybe a leölt álla­tok húsát szokták elhelyezni, azután hozzáfogott az eltüntetéshez. Szer­dán reggel rakta meg az első sza­­tyort, letakarta egy vörös ronggyal és beutazott Újpestre. Az Árpád-ut­cában, a Waltner-ház mellékhelyi­ségében bedobta a szörnyű csonko­kat. Kifelé jövet, az udvaron talál­kozott Massáival. Mikor a péksegéd megszólította, rettentően megijedt, de sikerült elmenekülnie. Még ezen a napon újabb transzport következett: este 7 órakor újabb sza­tyorral megrakodva, elindult Alag­ra Berta Istvánok háza felé. A sza­tyorba még egy lábast is tett, ebben voltak a szsigerelt belső részek, a szív, a máj. A szatyor nagyon nehéz volt, alig bírta. Útközben megállott, kivett két nagy húsdarabot és bedobta egy útszeli gödörbe, hogy könnyítsen a rako­mány terhén. Nyolc óra tájban érkezett Berta Istvánék házához. A házőrző kutya ismerte, nem ugatta meg. Bement az udvarba és az emésztő gödörbe ürítette a szatyor tartalmát. — Bertáékkal haragban voltunk. — mondotta, — arra gondoltam­ hogy ha véletlenül meg is találják a holttest darabjait ők kerülnek gya­núba ... már pedig, ha valakinek bajt okozok, hát inkább az ellenség­nek legyen baja... A harmadik rakományt Dunake­szire vitte. A Templom­ utca 51. szá­mú házban lakott egy ismerősük, Ve­res László borbély. Tudta, hogy ilyenkor nincsenek otthon. Ide is egy szatyorra való húst vitt és kis lábásban belső részeket. Bedobta a mellékhelyiségbe, azután elindult ha­zafelé.­­ Útközben nagyon megijedt, mert szembe találkozott László Fe­renc postással, aki ismerte őt. Kö­szöntek egymásnak, azután az a£z­­szony tovább ment. A Duna titka Csütörtökön reggel felmosta a pad­lót, de a vérnyomokat nem tudta el­tüntetni. Ekkor összeszedte az ura ruháit, vonaton Budapestre jött, kiment a Teleki-térre és vevőt keresett. Egy sportfelöltőt, egy pár fekete ci­pőt, egy sötétkék ruhát, két inget, egy szmokingnadrágot adott el, ösz­­szesen 15 pengőt kapott értük. A Teleki-téri kirándulás után ha­zament, másnap pedig összecsoma­golta a holttest megmaradt részeit a levágott fejet, a kézfejeket és még néhány testrészt. Elindult az utolsó rakománnyal. Kigyalogolt a Duna­­partra. A horányi csárdával szem- Hasznos tudni, hogy Schmidthauer ásványvize a hatékony forrás­sokban Európa leggazdagabb keserűvize. ben, a Hunnia evezősháznál látott kikötve egy ladikot, mellette a be­fagyott Dunán lék volt vágva. Ráállott a ladikra és a lékbe ön­tötte a csomag tartalmát. Az­után beledobta a revolvert is. A holttest most már el volt ta­karítva, — folytatta vallomását. — Hazamentem, azután vonatra ültem és beutaztam Vácra, mert ezen a napon volt a tárgyalás. Az uram nem jött el... Elnapolták a tárgya­lást. Amikor kijöttem a bírósági épületből, vettem egy újságot, ek­kor olvastam először, hogy meg­találták a holttest részeit és keresik az áldozatot. Nagyon megijedtem, de arra gondoltam, talán mégis meg­menekülök. Most már mindegy...« hazamentem. Azután jöttek a csendőr urak és most itt vagyok. — Csak még annyit akarok mon­dani, nem én voltam az oka minden­nek, rosszul bánt velem az uram, önvédelemről van szó, agyon akart lőni, én csak megelőztem.” Teremre!Tű­nt a gyilkos asszonnyal Ezzel befejeződött a vallomás első része és ezután körút következett. A kiberbundás, feketekalapos Bog­nárnál közrefogták a csendőrök és elindultak vele. Bertáék háza felé vitték. Útközben megállották és az asszony megmutatta azt a gödröt, ahova két húsdarabot bedobott. Eze­ket ott meg is találták. Utána autó­ba ültették és elvitték a horányi csárda irányába a Dunapartra. Meg­ismerte azt a­ helyet, ahol a ladik volt kikötve, a lék azonban azóta befagyott. A csendőrök csáklyával feltör­ték, kotortak benne, mellette is felszakították a jeget, de a bedo­bott fej, a kezek és a pisztoly nem került elő. Vagy elvitte a víz, vagy a jégtáblák aljához szorultak. A következő stá­ció Dunakeszi volt. Vörösék udvarán az emésztőgödörben megtalálták a bedobált testrészeket. Bognárnét ez­után elvitték Alagra, ahonnan hét­főn bekísérték a pestvidéki törvény­szék fogházába. Vád és a levágott fej A csendőrség munkája a letar­tóztatással nem fejeződött be, sok tisztáznivaló van még. Jegyző­könyvbe vették Bognárnénak azt a vallomását hogy az ura revolvert fogott reá, önvédelemből csavarta ki ő a kezéből a pisztolyt és igy történt, hogy aztán rálőtt. Jegyző­könyvbe vették, de nem hiszik. Az a gyanú, hogy az asszony csak a bőrét akarja menteni, amikor az ön­védelemre hivatkozik,­arra, hogy az ura nekiszegezte a revolvert. Biz­tosnak veszik, hogy előre megfontolt szándékkal gyilkolta meg az urát, régen ké­szülhetett rá. Hiszen házasságközvetítőkkel levele­zett, válni akart és azután újra férjhez menni. Ami a leggyanú­­sabb, pénteken volt Vácon a bíró­sági tárgyalás és nem akarta, hogy az ura ott legyen ezen a tárgyalá­son. Gyanús az is, hogy az ünne­pekre elküldte hazulról­­a fiát. Egye­dül akart maradni, ő tudta, hogy miért... Az a gyanú, hogy Bognárné megvárta, míg az ura elalszik és álmában lőtte agyon. De ez sem biztos. Lehet, hogy Bog-

Next