Kisalföld, 1966. december (11. évfolyam, 283-308. szám)

1966-12-04 / 286. szám

leh­at­ éve született Rózsa Ferenc Budapesten lezajlott az 1942. március 15-i tüntetés a Petőfi­­szobornál, áprilisban megkez­dődtek a nagyarányú letartóz­tatások, a vasasok, a bőrösök és több más szakszervezet harcos baloldali tagjait bünte­­tő-munkásszázadokkal a front­ra hurcolták. „Fel kell készíteni a párt egész tagságát az osztályellen­ség fokozott támadására” ... — írta az illegálisan megje­lent Szabad Népben Rózsa Fe­renc, a párt egyik kiváló ve­zetője. Figyelmeztette azokat a kommunistákat, akik a szak­­szervezetekben, a demokra­tikus és háborúellenes mozga­lomban tevékenykedtek, hogy a burzsoá államhatalom min­den erőszakszervét mozgósíta­ni fogja ellenük, keményen meg kell állniuk helyüket nemcsak a rendőrség, bíróság, de — ha úgy adódik — a hó­hér előtt is. Néhány héttel később — jú­nius elsején — több száz más kommunistával és baloldali szociáldemokratával együtt Rózsa Ferencet is elfogták. Harminchat éves volt.­­ Nála két évvel idősebb fivé­rével, Richárddal együtt Zág­rábban, Kaposvárott, majd Budapesten járt iskolába. Édesapjuk vasút- és hídépítő mérnök volt, fiait is erre a pá­lyára szánta. De a törté­nelmi események másképpen határoztak. Rózsa Ferenc Hamburgba ment érettségije után, beállt kőműves-tanuló­nak, nagy építkezéseken dol­gozott. A szakmán, a német nyelven kívül megismerte a német munkásokat, kommu­nistákat. Amikor segéd lett, tovább vándorolt, Karlsruhé­­ban, majd Drezdában elvégez­te az egyetemet. Amikor Ró­zsa Ferenc 1931-ben hazatért, a magyar munkásosztályt, a szegényparasztságot és a dol­gozó kisembereket a gazdasági válság fojtogatta. Teljes oda­adással vetette magát az el­nyomottak harcába. Az építő­munkások soraiban küzdött.­­ Rózsa Ferencet letartóztatá­sa után Budapesten a Hungá­ria körúti Andrássy-laktanyá­­ba vitték, és válogatott kínval­latások alá fogták, hogy vallo­másra bírják. A vezérkari fő­nökség kémelhárító osztályá­nak nyomozói a felszabadulás­a után a népbíróság előtt adtak­­ számot tetteikről. Vallomásaik­­ egyeztetése alapján váltak is­ í menetessé Rózsa Ferenc élete­­ utolsó napjainak eseményei. ] Azokat az intelmeket, melye­­t két társaihoz intézett, ő maga­­ maradéktalanul követte, utol­­­­só leheletéig kitartott, meg­őrizte a párt titkait. „Ha el­fognak, inkább válaszd a ha­lált, minthogy árulóvá légy. Ha gyötörnek, ha bármilyen kínzásokat alkalmaznak, arra gondolj, hogy a pártnak élnie kell’ — írta egy alkalommal. Az egyik csendőrnyomozó részletesen ismertette bírái előtt, miként gyötörték éjjel­nappal Rózsa Ferencet! Hogy lélegzetvételnyi pihenőt nyer­jen, egy alkalommal azt mond­ta kínzóinak: a következő nap délutánján a Károlyi-kertben megbeszélt találkozója van az egyik elvtárssal. Másnap a nyomozók kikísérték őt oda, leültették egy padra, s a tér körül lesben álltak, hogy azt, aki a találkozóra megérkezik, letartóztathassák. Természete­sen nem jött senki, Rózsának nem volt találkozója, csupán látni akarta még egyszer az ut­cát, az embereket. Amikor visszavitték a kínzókamrába, kettőzött dühhel vetették rá magukat, a tortúra a végle­tekig fokozódott. Aznap éjjel magas láz gyötörte, a csendőr­nyomozók hideg csap alá fek­tették. Ez már csak siettette halálát, mert a kiált kínzások amúgy is tönkretették szerveze­tét. 1942. június 13-án meg­halt. * Akik ismerték, de azok is, akik csak visszaemlékezésből, a róla szóló írásokból idézik maguk elé alakját, mindig a fáradhatatlan fiatal, szőke fér­fit látják derűs, magabiztos te­kintetével. Ma lenne hatvan esztendős. Vadász Ferenc A sérült, két ember Közúti baleset történt pénteken Csorna köz­ség belterületén. Kovács Gyula csornai lakos, a Csornai Gépjavító teherautójával a Fő térről a vasútállomás felé közlekedett a Felszabadu­lás útján. Közben elütötte Hideg Imre csornai és Varga Lajos kónyi aszfaltozó munkásokat, akik az úttest menetirány szerinti jobb olda­lán dolgoztak. Mindketten nyolc napon belül gyógyuló sérüléseket szenvedtek. A gépkocsi végül egy villanyoszlopnak ütkö­­ltözött, amelyben ezer forint értékű kárt oko­zott. Halálos mérgezés Csütörtökről péntekre virra­dó éjszaka tragikus szeren­csétlenség színhelye volt Győr­­asszonyfán a Petőfi Sándor ut­ca 4-es számú ház. A ház lakói: Dobos József, a felesége, 10 hónapos Éva ne­vű kislányuk és az apa szülei. Dobosék fűrészporos kály­hákkal fűtötték a szobákat. Dobos József és felesége de­cember 1-én késő délután gyújtották meg a fűrészport Mielőtt az teljesen eléghetet volna, este 8 óra körül lefe­küdtek. Két órával később a­z anya Évike sírására ébredt Egy ideig ringatta, aztán el­ájult. Dobos József segíteni akart, de ő is eszméletlenül esett össze. A zörgésre sietett be a fiata­lokhoz idős Dobos Györgyné, aki éjfél után is varrogatott. Látta, h­ogy fia, menye és uno­kája eszméletlen. Dobos György közben segítségért sie­tett. Mire az orvos megérke­zett, a kislány halott volt. A fiatal házaspárt azonnal kór­házba szállították, és meg­mentették őket. A szakértők megvizsgálták a kályhát, és megállapították, hogy a füstnyílások hibátlanok voltak. A mérgezést és a gyer­mek halálát mégis a kályhából kiszabadult gázok okozták. A vietnami szolidaritási alapra A győri Zalka Máté Általá­nos Iskola úttörőcsapatának VII. B. osztályos raja négy na­pon dolgozott néhány órát a MEZŐKER-nél, burgonyát vá­logatott. (Kifogástalan munká­jával kiérdemelte a MEZŐKER dicséretét.) A harminckét úttö­rő egyéni takarékoskodással az év végi kirándulásra gyűjt. Egynapi keresetüket — négy­száz forint — felajánlották a vietnami szolidaritási alapra, s levél kíséretében eljuttatták a városi KISZ-bizottsághoz. Kilométeres hálókkal fogják az élő nyulat a Hanságban Terítéken 22 szar­vasbika, 75 őzbak és 70 vaddisznó. A több mint százezer hol­das hansági rezervátumban a havas, esős téli napokban is nagyüzem van. Az elmúlt hét elején búcsúzott el a selejtező vadászatokra érkező külföldi vendégek utolsó csoportja. Harminc nyugatnémet, olasz és osztrák vadász járta hete­kig a Hanságot. A hét elején fácánvadászatra érkeznek kül­földi vendégek. A hansági rezervátumban gazdag volt az idei szakmány. Az év elejétől tegnapig 22 szarvasbika, 75 őzbak és 70 vaddisznó került terítékre. Át­adtak a kereskedelemnek 1655 fácánkakast is. A Hanság értékes apróvad­állománya az idén is megsíny­lette a permetezőszerek hasz­nálatát. Nagyon sok fogoly, fá­cán, nyúl pusztult el. A napokban megkezdődött az élő vadak befogása. Ezer­kétszáz méter hosszúságú hálókkal fogják az élő nyulat. Egyszerre három ilyen nagy hálót feszítenek ki. Általában naponként 150 nyulat ejtenek foglyul az óriás hálók. A rezervátum fölött felügye­letet gyakorló Lajta-Hansági Állami Gazdaság hatezer élő nyúl leszállítására kötött szer­ződést a Magyar Szövetkezeti Vadkereskedelmi Vállalattal. A befogott nyulakat ötnapi megfigyelés után szállítják a MAVAD soproni telepére. Az élővadexport Sopronból bo­nyolódik le. A­­magyarországi élővadexport Sopronból lő­­országában. Az olasz, francia, svájci vadászterületek vadállo­mányát frissítik fel velük. Az élő vad befogása a Han­ságban még hetekig tart. Az erre kijelölt területeken nem vadásznak, nehogy a lövések elriasszák a vadakat. A vadállomány téli áttelel­­tetése már mindennap ad munkát a vadőröknek. A fog­lyoknak, fácánoknak öt vagon eleséget tárolnak. A szarvasok és őzek téli táplálékát 250 má­zsa lucerna egészíti ki. (esi) Kisipari szövetkezetek az OKISZ „új termék" pályázatán ! A Csornai Asztalos- és Fa­­­­ipari Ktsz. dönthető, forgat­ható tévé­néző fotellal, a Győr I­rí Cipész Ktsz. három külön-­­ böző típusú divattáskával, a­­ Soproni Asztalos- és Faipari Ktsz. háromfiókos komóddal, Sopron típusú asztallal és ital­szekrénnyel nevezett be. Lát­hatjuk a kiállításon a Győri Műanyagfeldolgozó Ktsz. ház­tartási zöldség- és gyümölcs­tárolóját, a Győri Szolgáltató és Vegyesipari Ktsz. asztalos­­részlegének var­apolcát, tévé- és tanulóasztalát. Modern fo­tellal szerepel a Győri Aszta­los Ktsz., a Győri Lakatos Ktsz. pedig ötféle ízléses kempingbútort mutat be a Népköztársaság út 12. szám alatti kiállítóterem közönségé­nek. Ennyi termékkel még soha­sem szerepeltek a kisipari szö­vetkezetek az „új termék” ki­állításon. Úgy látszik, nagyobb felelősséggel gondoltak a pia­cok felkutatására, s talán a KISZÖV műszaki csoportja is többet foglalkozott ezzel a problémával. Sz. E. Az idén ismét meghirdette az OKISZ az „új termék” pá­lyázat feltételeit, amelynek alapján megyénkből hét kis­ipari szövetkezet mintegy 20 új termékkel vesz részt a bu­dapesti kiállításon. Kultúrfelelősök továbbképzése Kétnapos továbbképzést tar­tott Sopronban a MÉSZÖV a földművesszövetkezeti kultúr­­felelősöknek. A megyei tanács, a TIT és a MÉSZÖV előadóitól hallottak csütörtökön és pén­teken módszertani előadáso­kat az ismeretterjesztésről, az öntevékeny művészeti mozga­lomról, a könyvterjesztésről és egyéb sajátos feladatokról, gyakorlati témákról A hasz­nos rendezvény vitáinak ta­nulságait, javaslatait egyaránt gyümölcsöztethetik a kulúr­­felelősök és irányító munkájá­ban a MESZÖV. BÖLCSESSÉG Ritka nyugdíjazási ünnepségnek voltam tanúja. A férfi 45 évet dolgozott jelenlegi munkahelyén, és ott ismerte meg feleségét is 35 évvel ezelőtt. Együtt munkálkodtak, jöttek és mentek. Most egyszerre búcsúztatta őket a munkahely sok-sok fiatal és idős dolgozója. Az ünnepség után egy kicsit még együtt maradtak a búcsúzók és búcsúztatók. A férfitól — szokás ez ilyenkor — megkérdezték, hogyan élt, milyen emlékekkel távozik, meg hogy a feleségével miközben szinte éjjel-nappal együtt voltak, akadt-e nézeteltérése. — Persze, volt köztünk nézeteltérés, még veszekedés is. De mindig rájöttünk, hogy békésen sokkal szebb az élet MA: 1966. december 4., vasárnap. Borbála napja. A Nap kél 7.14, nyugszik 15.45 órakor. A Hold kél 22.36, nyugszik 12.25 órakor. Holnap: 1966. december 5., hétfő. Vilma napja. A Nap kél 7.15, nyu­gszik 15.54 órakor. A Hold kél 23.56, nyugszik 12.46 órakor. #■ 175 EVE: 1791. december 5-én halt meg a zenetörténet egyik legna­gyobb lángelméje és stílusalkotó forradalmára. Wolfgang Amadeus Mozart Négyéves korában kitűnően zongo­rázott, hatéves korában komponált és nyilvános hangversenyt adott. Rövidesen már nemcsak ragyogó zongora- és hegedűjátékával ejtet­te ámulatba Európa nagyvárosai­nak zeneértő közönségét, hanem érett, kiforrott szerzeményeivel is. Betegségtől, zilált családi élettől, küzdelmektől és anyagi gondoktól megtörtén, munka közben érte a halál Bécsben 35 éves korában. Sír­ja helyét sem ismerjük. Rövid és hányatott élete folyamán bámula­tos sokoldalúsággal és termékeny­séggel alkotta remekműveit. 626 is­mert műve felöleli a zeneiroda­lomnak úgyszólván valamennyi műfaját: 19 operája mellett egye­bek között 49 szimfónia, 55 ver­senymű, száznál több zenei darab, egyházi zenék, vonósnégyesek, szo­náták, dalok jelzik zseniális élet­művét. Művei, állandó műsordarab­­jai a világ valamennyi opera-szín­padának és hangversen­ye­termének, a rádió és szerzeményeivel készült hanglemezek milliói pedig a csa­ládi otthonokba juttatják el m­a­­gasrendű művészetét. * Ötvenegy négytalálatos A Sportfogadási- és Lottó­igazgatóság tájékoztatása sze­rint a 48. játékhéten öttalála­­tos lottószelvény nem érkezett. Négy találatot 53 fogadó ért el, nyereményük — a nyeremény­illeték levonása után — egyen­ként 63 940 forint. Három ta­lálatot 3706 fogadó ért el, nye­reményük a nyereményilleték levonása után — egyenként 457 forint. Két találatot 108 071 fogadó ért el, nyereményük egyenként 20 forint. (MTI) — A brennbergi völgy hasz­nosításáról tárgyalt a Sopron városi Tanács végrehajtó bi­zottsága. A völgy víztárolója a városi ipari vízellátáshoz já­rul hozzá, a Rák-patak völgye, az O­ brennbergi völgy és a je­lenlegi felső víztározó völgye ezenkívül idegenforgalmi célo­kat is szolgál. Ezért a végre­hajtó bizottság javasolja, hogy az Országos Természetvédelmi Tanács nyilvánítsa a fenti völ­gyeket védett területté.­­ Államvizsga kezdődik hétfőn reggel Mosonmagyar­óváron, az Agrártudományi Főiskolán. Négy bizottság előtt összesen 97 mezőgazdasági mérnökjelölt ad számot tudá­sáról. Az ünnepélyes diploma­kiosztás csütörtök délután 2 órakor lesz, az Országos Természetvédelmi Tanács nyilvánítja a fenti völ­gyeket védett területté.­­ Államvizsga kezdődik hétfőn reggel Mosonmagyar­óváron, az Agrártudomány­i Főiskolán. Négy bizottság előtt összesen 97 mezőgazdasági­­ mérnökjelölt ad számot tudá­sáról. Az ünnepélyes diploma-­­ kiosztás csütörtök délután 2 órakor lesz. Öröm az ajándékozás Szaloncukrot, csokoládéfigurát, fenyődíszeket, könyvet, játékot, divatékszert, kozmetikai cikket, műanyagárut A SZÖVETKEZET LEGKÖZEL­­EBB­ BOLTJÁBAN VÁSÁROLJON. Havaseső, hózápor Várható időjárás ma estig: időnként felszakadozó felhő­zet, többfelé eső, helyenként havaseső, hózápor. Mérsékelt, helyenként élénk, keleten is északnyugatira forduló szél. A hőmérséklet keleten­ csökken. Legmagasabb nappali hőmér­séklet ma 3—8 fok között. (MTI.) * Ausztria területén erősen pá­rás, ködös idő. Napközben fel­hőátvonulások, a Duna-meden­­cében esőkkel. Élénk nyugati szél -5* A DUNA vízállása Dunare­­meténél szombaton 318 centi­méter volt. * — A VIETNAMI NÉP MEG­SEGÍTÉSÉRE 2000 forintot ajánlott fel a sopronnémeti termelőszövetkezet a legutóbbi vezetőségi ülésen. ÖTÖS NÉVADÓÜNNEPSÉG. Tegnap délután öt csecsemő kapott nevet a győri Jókai Mór Művelődési Házban. A Magyar Vagon- és Gépgyár közúti jár­műgyári irodák KISZ-szerve­­zetének vezetői, ifjúsági bri­gádtagok a gyermekek szülei.­­ Huszonketten jelentkeztek öntöző-szakmunkásképző tan­folyamra a csornai járás ter­melőszövetkezeteiből. — PIROS RIBISZKÉT TE­LEPÍT mintegy 15 holdon a Soproni Állami Gazdaság a Brandt-majori kerületében. A telepítést még a nagy fagyok beállta előtt befejezik, és ez­zel 542 holdra nő a gazdaság gyümölcsöse.­­ A soproni járás lakossá­ga szép példát mutatott az emberbaráti segítőkészségből. Tavaly a járás lakói közül 1384 fő 404 liter vért adott térítés­­mentesen. Ez az eredmény azért is kiemelkedő, mert a já­rás lakossága kevesebb, mint a városé, mégis majdnem 100 li­ter vérrel többet adott. Az idén, eddig 1228 fő adott 362 liter vért. Véradás lesz még az idén Peresztegen és Hegykőn.­­ FILMDÉLUTÁNT REN­DEZ a Magyar Kémikusok Egyesületének győri csoportja és a Révai Miklós Gimnázium KISZ-szervezete december 7-én délután négy órai kezdet­tel a Révai Miklós Gimnázium kémiai előadótermében. Ez al­kalommal négy film kerül be­mutatásra. —­ó — A győri Dr. Kovács Pál Szabadegyetem „Népgazdasá­gunk fejlődése és a gazdaság­­irányítási rendszer reformja” tagozatán hétfőn 17 órától . Be­ruházási módszerek és mű­szaki fejlesztés” címmel tart előadást Sík György, a Beru­házási Bank elnökhelyettese. KISAL­FÖLD AZ MSZMP Győr-Sopron megyei Bizottsága és a Győr-Sopron megyei Tanács lapja Főszerkesztő: LÓNY­AI SÁNDOR Kiadja: a Győr megyei Lapkiadó Vállalat. Felelős kiadó: UGROCZKY MIHÁLY, a vállalat igazgatója.. Szerkesztőség: GYŐR Tanácsköz­­társaság útja 1., 11 emelet. Telefon: 12—34. 15—03. Délutáni szerkesztés: (5 órától) 22—71. Éjszakai szerkesztés: 11—67. SOPRON, Előkanu 11.. telefon: 22—66. Kiadó: Győr Tanácsköztársaság útja 3.. II emelet. Telefon: 21— A hirdetésfelvétel telefonja: 11—89. Terjeszti a Mag­yar Posta Előfizet­­hető a helyi postahiv­­ataloknál és a kézbesítőknél Előfizetési egy hónapra 12 forint. Rézliato* nerr­or/fiob once é*i neon adunk Győr Sopron megyei Vvoradi­ Vállalat Civor Arnau út 49. Telefon­ ?0—?»• 10—61. IN USX,.­ 250W»

Next