Kisalföld, 1986. május (42. évfolyam, 102-128. szám)
1986-05-01 / 102. szám
Csak rövid időre állhatunk meg Köszöntjük a kitüntetetteket Kétszeres alkalmat kínált az idő arra, hogy ezerkilencszáznyolcvanhat tavaszán, a munka nemzetközi ünnepét megelőzően megálljunk pár percre, sorra vegyük elért eredményeinket, kezet szorítsunk a legjobbakkal, mielőtt ismét nekilendülünk a munkának, abban a tudatban, hogy most a korábbi évek minél kedvezőtlenebb helyzetben vagyunk, s jövőnk érdekében azonnal cselekednünk kell az értékteremtő munka valamennyi színterén. Alkalmat kínált a megméretésre, hogy lezárult a VI. ötéves tervidőszak, és alkalmat kínált az 1985. esztendő is, a Magyar Szocialista Munkáspárt tavaly tavasszal lezajlott XIII. kongresszusa, a politikai és általános számvetés e kiemelkedő reménye. Szép, szocialista eszmeiségű hagyomány, hogy május elseje, a nagy nemzetközi munkásünnep ad alkalmat a munkában élen járó közösségek elismerésére, a kiváló gazdálkodó, egységek, intézmények kitüntetésére. A társadalom, a nagy közösség elismerése ez mindazoknak, akik az átlagosnál többet vállaltak az elmúlt időszakban közös céljaink elérése, gondjaink csökkentése érdekében. Rendkívül bonyolult, szinte napról napra változó külgazdasági feltételek közepette helytállni, átlagon felülit alkotni kétszeresen kiemelkedő teljesítmény. Magába foglalja egyfelől azt, hogy a kitüntetett közösség képes volt alkalmazkodni, másfelől pedig olyan eredményeket ért el, amelyek a népgazdaságot, a hazát gyarapítják. Céljaink közismertek, gazdaságpolitikai programunk egyértelmű: védeni akarjuk a nép életszínvonalát, megőrizni a népgazdasági egyensúlyt, az ország fizetőképességét. Az elismerés most a legjobbak egy részének szól, céljaink elérése érdekében sok gazdasági egységben buzgólkodnak. Azok a dolgozó közösségek, amelyek ezekben a napokban átvették, átveszik a kitüntetéseket, egyszersmind kötelezettségeket kell hogy vállaljanak a még jobb, még eredményesebb, hatékonyabb munkára. A hatodik ötéves tervben tanúsított eredményes munkájukért, továbbá pártunk XIII. kongresszusa és hazánk felszabadulásának negyvenedik évfordulója tiszteletére kibontakozott munkaversenyben kiemelkedőt alkotó, továbbá tavalyi munkájukban sikert elért kollektívák közül az alábbiak részesültek kitüntetésben: KONGRESSZUSI ZÁSZLÓ, MT—SZOT VÖRÖS ZÁSZLÓ, KIVÁLÓ VÁLLALAT: Rába Magyar Vagon- és Gépgyár, Graboplast Győri Pamutszövő- és Műbőrgyár. KONGRESSZUSI ZÁSZLÓ, MT—SZOT VÖRÖS ZÁSZLÓ, KIVÁLÓ IGAZGATÓSÁG, Soproni Postaigazgatóság. MT SZOT VÖRÖS ZÁSZLÓ, KIVÁLÓ VÁLLALAT: Győr Megyei Állami Építőipari Vállalat. , MT VÖRÖS ZÁSZLÓ: Fertődi Építőipari Szövetkezet, szili Győzelem Tsz. KIVÁLÓ VÁLLALAT: Magyaróvári Timföld- és Műkorundgyár, Kisalföld Volán, Petőházi Cukorgyár, Észak-dunántúli Vízügyi Igazgatóság, Győr-Sopron Megyei Iparcikk Kereskedelmi Vállalat, Flexum Mosonmagyaróvári Városgazdálkodási Vállalat KIVÁLÓ IGAZGATÓSÁG, OTP Győr-Sopron Megyei Igazgatósága, Állami Biztosító Győr-Sopron Megyei Igazgatósága. KIVÁLÓ GYÁR: Tungsram Rt. Győri Gyára. KIVÁLÓ SZÖVETKEZET: Kapuvári Áfész, Soproni Szolgáltató Szövetkezet, Kapuvári Szabó tsz, rajkai tsz, töltéstavai tsz, bőnyrétalapi tsz, győrszentiváni tsz, öttevényi tsz, Duna menti Tsz, Mosonmagyaróvár. KIVÁLÓ INTÉZMÉNY: Győr-Sopron Megyei Kórház és Rendelőintézet. KIVÁLÓ EGYSÉG: Észak-dunántúli Vízügyi Igazgatóság szigetközi szakaszmérnöksége, bős-nagymarosi vízlépcsőrendszeri kirendeltsége és hajózási üzeme. KIVÁLÓ ÜZEMEGYSÉG: Győri ÉPFUTÉLÜZEM: Győri Növényolajgyár, Posta, Rádió és TV Műszaki Igazgatóság vezetéknélküli felügyelősége, Győri Hűtőház, Győr-Sopron Megyei Távközlési Üzem. ÉLENJÁRÓ VÁLLALAT: Észak-dunántúli Tégla- és Cserépipari Vállalat. ELISMERŐ OKLEVÉL: Rábatext Győri Textilipari Vállalat, Győri Üvegfeldolgozó Zsz. Győri Fémipari Kisszövetkezet, bácsai tsz, rábaújfalui tsz, csapodi tsz, sarródi tsz, halászi tsz, Győri Hőszolgáltató Vállalat. DICSÉRŐ OKLEVÉL: Győri Szeszipari Vállalat, Győr-Sopron Megyei Gabonaforgalmi Vállalat, Soproni Autófelszerelési Vállalat, Lajta-hansági Állami Tangazdaság, Kisalföld Füszért, Ásványrárói Áfész, Sopronhorpácsi Áfész, Észak-dunántúli Szövker, csornafarádi tsz, nyúli tsz, szilsárkányi tsz, téti tsz, győrsövényházi tsz, péri tsz, kimlei tsz, rábapordányi tsz, csornai tsz, jánossomorjai tsz, mosonszolnoki tsz, koroncói tsz, darnózseli tsz, kunszigeti tsz, mórichidai tsz, szanyi tsz, bogyoszlói tsz, jánossomorjai Kövátl. KONGRESSZUSI OKLEVÉL: Tungsram Radnóti brigádja, Motim Automatika brigádja, Lajta-hansági Állami Tangazdaság Martos Flóra brigádja, Magyar Posta átviteli gócüzem Rába brigádja, győrszentiváni Lenin Tsz Linhart brigádja, DAVIÉP Széchenyi brigádja. NÉPKÖZTÁRSASÁG KIVÁLÓ BRIGÁDJA: Győri Rekard Neubauer brigádja. NEMZETKÖZI MUNKAVERSENY ÉLENJÁRÓ BRIGÁDJA Győr-Sopron Megyei ÁHV Münnich brigádja. OKISZ VÁNDORZÁSZLÓ: Győri Praktikum Isz. KISZÖV VÁNDORZÁSZLÓ: Metalon Isz. Kapuvári Építőipari Isz. Hansági Építőipari Isz. Több gazdasági egység részesült kettős vagy hármas elismerésben. Köztük a Motim,, amely a Kiváló Vállalat mellé megkapta a Nemzetközi Munkaverseny Élenjáró Vállalata kitüntetést. A Ferrovill Kiváló Vállalat, a Nemzetközi Munkaverseny Kiváló Vállalata és a KPVDSZ Zászló birtokosa lett. A Győri Áfész Kiváló Vállalat, a Nemzetközi Munkaverseny Kiváló Vállalata és a BKM, SZÖVOSZ, KPVDSZ Zászló nyertese. Köszöntjük a kitüntetett vállalatok, üzemek, mezőgazdasági és ipari szövetkezetek, gazdaságok, intézmények kollektíváit, a szocialista brigádokat abban a meggyőződésben, hogy teljes odaadással munkálkodnak gazdasági céljaink megvalósításáért. E tevékenységükhöz kívánunk erőt és egészséget. Magyar Szocialista Munkáspárt Győr-Sopron Megyei Bizottsága Győr-Sopron Megye Tanácsa Szakszervezetek Győr-Sopron Megyei Tanácsa KISZ Győr-Sopron Megyei Bizottsága 1986. május 1.– csütörtök A jó munka elismerése GYÁÉV Épületenként, otthonok Száz és ezreinek elkészítésével, a lakásokhoz szükséges elemek tízezreinek kiöntésésével, iskolák, óvodák, gyártócsarnokok átadása után megszámlálhatatlan sok óra, munka után érett meg az a kettős kitüntetés, amelyet a Győr Megyei Állami Építőipari Vállalat több mint hatezer embert foglalkoztató megyei családja tegnap átvehette az ugyancsak általa épített, kékeltetős győri Kisfaludy Színházban, öt év szorgalma után a Minisztertanács és a Szakszervezetek Országos Tanácsa Vörös Zászlaját, tavalyi teljesítménye nyomán pedig a Kiváló vállalat címet. Az eseményen részt vett Somogyi László, építésügyi és városfejlesztési miniszter, Szabó Mihály, a megyei tanács elnöke, Szénhegyi József, a megyei pártbizottság titkára, dr. Elek Sándor a győri városi pártbizottság első atkára, Újfalusi Sándor, az SZMT vezető titkára, Zámbó József, Győr Város Tanácsának elnöke és Gyöngyösi István, az Építők Szakszervezetének főtitkára. Megyénk építőinek tevékenységét régóta nyomon követi a szűkebb haza, hiszen kezük nyomán gyarapszanak városaink, községeink. Ám a GYÁÉV mér rég kilépett a megyéből, szállodák sorát építette Csehszlovákiában, száz és száz otthont adott át a fővárosban, iskolákat, óvodákat, üzleteket, munkáját minősíti az elmúlt tíz évben számára odaítélt építészeti nívódíjak, s minősíti, hogy az ország egyik legütőképesebb, pénzügyileg legszilárdabb alapokon álló építő közössége. És most Krankovits Istvánnak, a vállalat vezérigazgatójának beszédéből idézünk: — A mai napot a Győr Megyei Állami Építőipari Vállalat közössége munkával eltöltött ünneppé nyilvánította. Valamennyi munkahelyünkön, csakúgy, mint a mostani központi ünnepségünkön értékeljük az elmúlt időszak küzdelmeit, sikereit, levonva belőlük mindazon következtetéseket, miszerint ezek az eredmények még jobbak lehettek volna, ha még következetesebben feltárjuk tartalékainkat, amenynyiben fegyelmezettebbek vagyunk, és még jobban gazdálkodunk a ránk bízott eszközökkkel. A tegnap elkövetett hibák jövőbeni megszüntetése jelenti számunkra az előrehaladást. A vezérigazgató elmondta, hogy a GYAEV a VI. ötéves tervét maradéktalanul teljesítette, termelése meghaladta a 19 milliárd forintot, 32 ezer új otthont lehetett volna építeni ennek árán. A tervidőszak alatt 8866 lakás készítése fűződik a cég nevéhez, s további 8 ezer otthon szereléséhez szállított elemeket a testvérvállalatoknak. Öt esztendő alatt 171 iskolai tantermet, majdnem ezer óvodai helyet épített, s az említett iskolai tantermeken kívül további 112-höz gyártott és szállított vasbetonszerkezeteket. Hasonlóképpen ötszáz óvodai férőhely elkészítésében működött közre. Ebben az öt évben készültek el, a győri kórház új létesítményei, a Győri Keksz- és Ostyagyár új gyártócsarnoka, a Rába és a Graboplast üzemcsarnokai, a mosonmagyaróvári új művelődési ház, a soproni Csepelüdülő, a MOTIM és a MŰFÉM új és felújított ipari csarnokai, a SOTEX rekonstrukciója, a soproni posta új üzemi épülete, a Petőházi Cukorgyár rekonstrukciója és lehetne hosszan sorolni még a vállalat által készített létesítményeket. A munka termelékenysége 29 százalékkal gyarapodott a tervidőszakban, ugyanilyen mértékben növekedett a dolgozók keresete. A GYAÉV egymás után négyszer érdemelte ki a kiváló vállalati címet. Két éve lépett ki először a nem rubel elszámolású piacokra. Interbau néven a hazai Általános Épülettervező Vállalattal és az NSZK- beli Saba céggel vegyes vállalatot alapított, tavaly pedig megbízást kapott egy algériai házgyár rekonstrukciójának tervezésére. F. J. Mosonmagyaróváron, az óvári városrész központjában a GYAEV kivitelezésében 39 OTP-lakás épül. Az épülettömbben alul üzlethelyiségek, női-férfi szabórműhely, valamint a KIOSZ irodahelyisége kapnak helyet. FERROVILL Tegnap délután Győrött, a Park étteremben a Ferrovill Kereskedelmi Vállalat dolgozói ünnepelték tavalyi jó munkájuk megérdemelt jutalmát. Horváth László, a vállalati pártszervezet titkára köszöntötte a megjelenteket, élükön dr. Spilák Ferenc belkereskedelmi miniszterhelyettest, dr. Sebők Évát, a KPVDSZ Központi Vezetőségének alelnökét, Páll Györgyöt, a megyei pártbizottság osztályvezetőjét, Császár Károlyt, az SZMT titkárát, Horváth Lászlót, a megyei tanács kereskedelmi osztályának vezetőjét. Dr. Spilák Ferenc méltatta a Ferrovill Vállalatnak nemcsak tavaly, hanem az elmúlt öt évben végzett kiváló munkáját, amelynek eredményeként ezen időszakban háromszor nyerték el a Kiváló vállalat címet, egyszer a miniszter Dicsérő Oklevelét, két esetben kapták meg a Nemzetközi Munkaverseny Élenjáró Vállalata címet. Az elmúlt tervidőszakban új tevékenységbe fogott a Ferrovill, elnyerte a saját külkereskedelmi jogot, amelynek egyre növekvő szerepe lett az árukínálat alakításában. Mindennél többet mond az a legfontosabb adat, amely szerint tavaly 6,1 milliárd forint forgalmat bonyolítottak le, működési területükön Győr-Sopron, Vas, Veszprém és Fejér megyékben. Ezután nagy taps közepette adta át Horváth László vezérigazgatónak a belkereskedelmi miniszter és a KPVDSZ elnöksége Vándorzászlaját, a Kiváló vállalat címet, valamint a Nemzetközi Munkaverseny Élenjáró Vállalata elnyeréséről szóló okmányt, majd a vállalat nyolc dolgozójának nyújtotta át a miniszterhelyettes a Kiváló munkáért kitüntetést. Dr. Sebők Éva, a KPVDSZ Központi Vezetősége, Páll György a megyei pártbizottság és a megyei tanács üdvözletét tolmácsolta a Ferrovill vállalat dolgozóinak. Horváth László vezérigazgató köszönte meg az elismeréseket, hangsúlyozva, hogy mindezeket a változást igénylő követelmények végrehajtásával, feszített, de valós tervekkel, fegyelmezett munkával, jó üzletpolitikával és jó gazdálkodással érték el. A vevő és az eladó piacán egyaránt igyekeztek rugalmasan, jól alkalmazkodni a változásokhoz. Hangsúlyozta ezután vezérigazgató, hogy feladataikat, munkájukat a jövőben is a párt és a kormány új követelményeihez kívánják igazítani. Arra törekszenek, hogy az általuk forgalmazott árukat vásárolja a fogyasztó, mert többi között sokkal több örömet okoz, ha a háztartás gépesítve van, ha megtalálható a megfelelő munkaeszköz, ha sztereóban hallgathatjuk a komoly vagy a könnyű muzsikát. Szavait, az alábbiakkal zárta: „Mi a jövőben is azon fáradozunk, hogy a lakosságot szolgáljuk, úgy, hogy közben munkánk hasznos és eredményes legyen !*’ A vezérigazgató a Győr- Sopron és Vas megyei kirendeltségüket Kiváló kirendeltség címmel tüntette ki, tíz szocialista brigád elnyerte a Kiváló vállalati brigád címet, 32 személy kapott kiváló dolgozó elismerést. A vállalat dolgozóinak tegnap 1,1 millió forint jutalmat osztottak ki. Kellemes színfoltja volt az ünnepségnek, hogy 32 partnervállalatnak — vevőknek, szállítóknak —, akik együttműködésükkel segítették a Ferrovill munkáját, elismerő oklevelet nyújtottak át. 1., a