Könyvtáros, 1989 (39. évfolyam, 1-12. szám)
1989-02-01 / 2. szám
Fitz József, az Országos Széchényi Könyvtár főigazgatója Századunk húszas éveinek végén, a harmincas évek elején az Országos Széchényi Könyvtár nehéz helyzetbe jutott. Nemcsak az ismert, minden államot sújtó gazdasági válság következtében, hanem a Magyar Nemzeti Múzeum - amelyhez szervezetileg a könyvtár is tartozott - működési zavara miatt. Mi történt tulajdonképpen? 1929 júliusában a Magyar Nemzeti Múzeum vezetősége - Hóman Bálint elnök meglepő indítványára - az addig egységes Széchényi Könyvtárat szétdarabolta, egyik törzsgyűjteményét, a hírlaptárat önálló múzeumi osztállyá nyilvánította, ugyanígy a zenetörténeti osztályt is. Tehát a Könyvtár szervezeti keretét megcsonkította, azt a nyomtatványtárra és a kézirattárra korlátozta. Az érthetetlen és szerencsétlen döntés önmagában is gátolta volna az elkülönített könyvtári egységek munkáját, de a gazdasági világválság idején ezek hatásos működését még jobban visszafogta, mondjuk ki nyíltan, szinte ellehetetlenítette. Szervezetileg kedvező változást az 1934. év hozott, midőn május 29-én hatályossá vált az a VIII. tc., mely az idejétmúlt Országos Magyar Gyűjtemény egyetem utódjaként létrehozta a Magyar Nemzeti Múzeum szervezetét. Ennek hatásköre a szűkebb értelemben vett Nemzeti Múzeum mellett a nagy országos gyűjteményekre is kiterjedt. (Meg kell említenem, hogy az összefoglaló intézményrendszer és az OSZK közvetlen felettes hatóságának egybeeső elnevezése - Magyar Nemzeti Múzeum - ma félreértésre adhat okot.) Az idézett rendelet végrehajtása során a Széchényi Könyvtár visszanyerte régi státusát: az 1929. évi kisiklás után egy főigazgatóság keretén belül az intézmény eredeti egysége helyreállt. Ez a pozitív intézkedés önmagában nem lett volna elegendő a megújulásra, ha nem találnak egy olyan vezető egyéniséget, aki az elmúlt öt év alatt szétesett intézmény korszerű irányítását vállalta volna. Az OSZK megreformálója Az akkor negyvenhat éves Fitz József volt az a tudós könyvtáros, aki pécsi sikeres tevékenysége után a nemzeti gyűjtemény megreformálásának feladatát élethivatásának tekintette. Az immár országos hírű szakértő tervei szinte készen álltak, midőn a Múzeum-palotába mint az intézet igazgatója belépett. Napi munkájában és távlati elképzelései megfogalmazásában általános, sok területet átfogó műveltsége, állandóan bővülő, mgújuló ismeretanyaga, széleskörű nyelvtudása is segítette. Kiegészítette mindezt a gazdasági és gazdálkodási kérdések iránti érzéke. Ez pedig komoly erényként jelentkezett az ország legnagyobb könyvtárának igazgatásában, így nem volt a nemzeti könyvtárnak egyetlen olyan működési területe sem, amit rendszerező, alkotó elméje ne világított volna át. A több mint emberöltőnyi távolságon is átsugárzó szakmai, vezetői évtizedről, ennek az időszaknak az alkotómunkájáról e megemlékezés keretében lehetetlen a teljességet nyújtanunk. Szinte csak válogatva, nem egyszer jelzésszerűen tudunk csupán ebből valamit felvillantani. Fitz Józsefet a következő elvek vezették tevékenységében : a könyvtárosi teendők legmagasabb szinten való művelésének kötelezettsége, az igényesség állandó érvényesítése a nem egyszer szürkének tűnő mindennapi munkában; a tudós és könyvtáros egymásnak nem ellentmondó, sokkal inkább összeforrott, egymást feltételező magatartásának megformálása; mindennek a humanitás és a humanizmus eszközrendszerével történő megvalósítása. Ezeknek az elveknek az érvényesítésére Fitz József saját személyében mutatott példát. Az Országos Széchényi Könyvtár, a nemzeti könyvtár új igazgatója (1935-től főigazgatója) a már említett magyar nemzeti múzeumi törvény alapján jogilag az addigiaknál kedvezőbb lehetőséget kapott az intézeti „terep” megművelésére. 62