Korunk 1964 (23. évfolyam)
1964 / 5. szám - LÁSZLÓFFY ALADÁR: Eminescu-arc
LÁSZLÓFFY ALADÁR Eminescu-arc aa az emlék éjjeléből bontja ki az öröklétet (Első levél) Eminescuról szólva, lehetetlen az idő óriás leheletét nem jelezni újra és újra. Az emlékezések eleje, akár az eposzok eleje belevész a múltba. Költészetének megszületése után a költő benne él embertársai eszméletében és hétköznapokon, ünnepeken, alkalmi idézésekben és évfordulós emlékezésekben való felbukkanása egyetlen végnélküli folyamat. Nem véletlen XX. századi marxista szemléletünkben a távlat, a haladó múlt tisztelete. Ez a mai, állandóan csúcsproblematikájával vívódó emberiség millió klasszikusának égisze alatt tesz lépésre lépést, az állandó szintézis korában állandó erőforrást jelent ez a hivatkozás. A halandó embersereg, melynek élete bevégeztével „oszolj“-t parancsol az idő, örök emlékezetű kortársaival képviselteti magát a jövőben, olyan kortársakkal, kiket sokszor meg sem értett, meg se becsült, de önkéntelenül is ő küldött előre a maga szavazatával. Eminescu költészetének teljes diadala napjainkban, az őt megismerő mai világban nemcsak népének büszkeségét, becsületét emeli, de igazolja alkotója maradandó nagyságát, azt hogy a világirodalom harcos, központi áramába tartozott akkor, megszületése pillanatában is, a provincializmussal s a reakcióval küzdve. Olyan érzés sejlik fel a nagy költőjét ünneplő ország hátterén látott Eminescu-arcról, hogy a természet- és társadalomtudományok mai alapjait lefektető korból, az urbanisztika modern vonalait már pedző ízlésből, a technika verned vagy Jókai-szerinti fantasztikus hatalmát elképzelő gondolkodásmódból, egyszóval a XIX. század második felének eklektikus Európájából ideplántált arc — aki öltözködésében és törekvéseiben, eszméletében és művészetében egyaránt tagadhatatlanul korának fia, kora frontvonalának kifejezője — a jelenkori termek falára tűzött portréiban, a róla elnevezett intézmények nevében, művei új kiadásainak címlapján nem olyan egzotikus, romantikus idegen, mint az idézett múltbeliek általában, mint az erényeikben és korlátaikban kiismert és tisztelt, helyükre helyezett elődök. Több tud lenni mindennél. Hazája mai arculatához, népe múltból kilábaló kultúrájához, teremtő energiájához, korszerű vívmányaihoz a társadalmi élet és a javak termelése terén, közel egy évszázad távlatából is tökéletesen illik. Az időbeli múlt éppen olyan távoli csillag az élő számára, mint a szupernóvák világa. Eminescu pedig éppen úgy az érvényest kutató örök szomjúsággal csillagászott a történelemben megtett utunkban és a kozmoszban, mint a mai, marxista világnézettel szintetizálni kívánó ember. Levelei, melyeket ezekről az álmatlan éjszakák