Kurír - esti kiadás, 1992. december (3. évfolyam, 234-253. szám)
1992-12-23 / 250. szám
992. december 23. Csak egy lemez a világ ■ Azt hiszem, pályát tévesztettem. Legalábbis ahogy a Petőfi Csarnok bejáratánál gén értelemdús tekintettel posztoló golyóagyú biztonsági embert figyelem, ilyesmire vélek következtetni. Ha D. J. lennék, most nem kéne arról vitatkoznom ezzel a túlművelt polihisztorral, hogy én bizony tudósítani szeretném önöket erről az eseményről. Nem kéne végighallgatnom fejtegetéseit arról, hogy ide csak újságíró-igazolvány ellenében. Az a fránya sajtó. Persze nem csak velem van baj. A tévéstábból valaki azt kéri, hogy valami ajtót nyissanak ki neki hátul. Egy másik főhatalmasság szintén a biztonságiak közül ezt kerek perec megtagadja. Hogy nyért? Mert csak. Felmentő sereg képében Lehel László érkezik, a Petőfi Csarnok igazgatója, aki végre segíteni próbál, bár távoztában közli, hogy minderre csak azért van szükség, nehogy telefröcsögjem az újságot azzal, milyen szeméthely is ez a csarnok. Ha D. J. lennék, a színpadon bizony én csodákat művelhetnék. Testem különböző részeit arra használhatnám, hogy pörgessem, lökdössem, fékezzem a lemezjátszó korongján forgó bakelitdarabkákat. Arra persze nem lennék képes, hogy jobb térdemmel az Örömóda dallamát csaljam ki a gépekből és lemezekből, miként azt itt a Label eleven frontembere teszi. Az első magyar diszkóügyi összvetélkedő résztvevői arra tették föl életüket, hogy minél látványosabban keverjenekkavarjanak össze hangokat úgy, hogy azt maga az úristen se tudja szétválogatni. Telt ház van már az elődöntők ideje alatt, pörög a buli, csak a stábbüfében káromkodnak egynémelyek, hogy már megint a nem tudom micsoda nem tudom mit csinált a nem tudom mivel, és ilyen bénán egyszerűen nem lehet szülonizni a daznit. Hiába, sosem voltam erős fizikából, az elektronikához pedig egy szemernyit sem értek. Lehet, hogy le kell mondanom arról az élvezetről, hogy embertársaim dobhártyáját megfelelő színvonalra „rongáljam”. H. P. P. A ! Fotó: BEGE NÓRA rockról tudományosan A stílus maga az ember ritkán érezi annyira igaznak Buffon 300 éves mond ját, mint amikor kezembe vettem Szűcs Tamás az Újhullám évtizede című inkájának második, csaknem ötszáz oldaktötetét. Kollégánk csendes, halk szavú,ock hangzavarával szinte ellentétes hanlatot árasztó ember, van benne mindig jó adag távolságtartás, írásai ugyanaki szinte tudományos igényűek. De nem igen lehet elképzelni, hogy valaki „szerenül” vagy akár az ösztöneire hallgatva ibál eligazodni az 1975-tel, a punk robbanásával kezdődő zenei mozgalmak, irányzatok kaotikus világában. Helyenként kifejezetten lenyűgöző az az adathalmaz, amit Szőnyei ránk zúdít, pontosak a diszkográfiák, és jó néhány szövegfordítás is segít betekinteni a rock e sajátos korszakának világába. A magyar könyvkiadásra jellemző, hogy Szőnyei könyvének első kötete négy évvel ezelőtt jelent meg. A csúszás végül is nem ártott, hiszen így teljesebb a kép, így tudjuk — némileg bölcsebben — átélni a „kis generáció” életérzését. GÖBÖLYÖS N. LÁSZLÓ) KULTÚRA 15 SOROKBAN SOROKBAN SOROKBAN SOROKBAN HÓM, A PRODUCER Szolnoki Tibor, a Fővárosi Operett Színház népszerű táncoskomikusa nagy fába vágta a fejszéjét: ő lesz a producere a Csárdáskirálynő német nyelvű előadás-sorozatának, amelyre az Arany János Színházban kerül sor a nyári hónapokban, elsősorban külföldi turistavendégek előtt. Szolnoki emellett Bóni grófot alakítja, Cecíliát pedig a felesége, Zsadon Andrea. KARÁCSONYI SZÉPSÉG A Tv 4 december 25-én 22 órakor felvételről közvetíti a Dél-Afrikában megrendezett Miss World-választást. A közel kétórás show-műsorban a világ legnevesebb sztárjai léptek fel, úgymint Billy Dee Williams, Jerry Hall, Deborah Shelton, Doreen Morris. A Tv 4 exkluzív jogokkal rendelkezik, Magyarországon csak az ő műsorukban tekinthetik meg a tévénézők e rangos eseményt. KOUBRI-KARÁCSONY Első karácsonyára készül a Kolibri Színház, s ebből az alkalomból koncertsorozatot szerveznek. A december 28- án kezdődő eseményen többek között fellép a Méta együttes, a Mendel-kvartett, majd másnap a Bubik István-Sipos András duó, Gerendás Péter, és végül Kósa Gábor klasszikus ütőhangszereken előadott koncertje zárja a kétnapos rendezvényt. BOLDOGABBAT... December 24-én 11 órakor a Corvin moziban ingyenes műsoros, délelőttöt szerveznek hátrányos helyzetű gyermekeknek. A fellépő művészek egyike Pécsi Ildikó, aki örömmel csatlakozott a jó szándékú kezdeményezéshez. Az előadást a főváros és néhány cég ajándékokkal támogatja: Intercom, Nestlé Hungária, Hungarofruct, Gyermeklánc Alapítvány, Margitszigeti Atlétikai Centrum és Levis. IóÁLLÍTÁSMEGOSZTÓ Az OTP Bank Galéria - nem tévedés, van ilyen. V. Nádor u. 15. - tegnap ünnepélyes keretek között nyitotta meg hét ismert alkotó közös kiállítását. Bráda Tibor, Csavlek András, Erdélyi Eta, Kádár János Miklós, Jácsai István, Szántó Piroska, Végh András alkotásait január 20-ig láthatja a közönség.