Láthatár, 1944 (12. évfolyam, 1-9. szám)

1944-01-01 / 1. szám

át, úgy azoknak, a­kik a béke, bizalom és egyetértés politi­káját követték, be kellene látniok,­­hogy nemes illúziókban éltek. Ha a románság hazafias elemei nem törik meg a túl­zók terrorizmusát, a béke fenntartása lehetetlenséggé válik.“­” Gold­is Józsefet, akit Metianu nem tartott alkalmasnak a románok és magyarok közti kibékülés nagy feladatára, ennek ellenére három évvel később a nagyszebeni metropo­­lita-érsekké lett Metianu helyére aradi püspökké választot­ták. A beiktatási ünnepséget követő banketten elhangzott pohárköszöntőjében Tisza István azt hangoz­tatta, hogy a magyar nemzet­­legtermészetesebb szövetségese a román faj és ennek számára sincs a boldogulásnak más módja, mint a magyarokkal való testvériesülés.11 E beszéd igen mély be­nyomást keltett a jelenlevőkben és Mangra Vazul, a későbbi nagyszebeni metropolita ennek hatása alatt vált Saulusból Paulussá, a román nemzetiségi párt szélsőséges követőjéből a magyar-román megyezés hívévé.10 11 12 Ez már Széll Kálmánnak, a nemzetiségi kérdést simáb­ban kezelő miniszterelnöksége alatt történt, amikor a tót nemzetiségi párt, szakítva 1885 óta követett passzivitásával, ismét részt vett az 1900. évi képviselőválasztáson és új prog­ramjában a magyar haza egységének, oszthatatlanságának és függetlenségének elvi alapjára helyezkedve, az eddig helytelenített nemzetiségi törvény végrehajtása mellett szállt síkra. Három évvel rá a román nemzetiségi párt egyelőre még passsziv­ista politikájával szemben az aktivista Vidd Au­rél szerzett mandátumot. A nemzetiségi mozgalmak vezetői tehát taktikát változtattak, ami azonban távolról sem jelen­tette a magyar állameszméhez való őszinte közeledést. Ez volt a helyzet a nemzetiségi kérdés terén, amidőn 1903 november elején Tisza István, első kormányát megala­kította. Politikájának sarkpontjául ,a szabadelvűség mellett a nemzeti irányt, a nemzeti erő, a magyar nemzeti állam erejének mentői erősebb kifejtését jelölte meg, amely azon­ban szerinte megfér a hagyományos magyar felfogással, a nemzetiségekkel szembeni teljes jogt t­sztelet­tel és testvéries érzülettel. A nemzetiségi izgatóikkal szemben teljes szigorral kívánta érvényesíteni ,a rendelkezésére álló fegyvereket,13 amelyek súlyosbítását tervezte kérni a törvényhozástól.14­15 A nemzetiségeknek az 1868:XLIV. t. c.-ben biztosított azt a jogát, hogy nem magyar tannyelvű népiskolákat fenntart­hassanak, nem érintve, biztosítani kívánta a magyar nyelv kötelező tanítására vonatkozó rendelkezések­­effektív végre­hajtását, valamint a hatályosabb állami felügyelet gyakorlá­sát oly módon, hogy az állam jótéteményeiben csak oly is­kolák és tanítóik részesülhessenek, akik ebben az irányban megfelelnek törvényes kötelességüknek.15 Horvát-szilaivon vonatkozásban a társországoknak megadott jogok becsüle­tes megtartását helyezte kilátásba.16 E kormányprogram a nemzetiségi izgatás szigorú üldö­zését bejelentő részének megvalósítására nem került sor. Az első Tisza-kormány alatt a nemzetiség elleni izgatási perek csaknem teljesen szünetel­­ek.17 . A magyar nyelv sikeres taní­tása és a felekezeti iskolákban felmerülhető állam- és nem­zetellenes jelenségek megakadályozása végett a kormány tör­vényjavaslatot terjesztett a képviselőház elé, amelynek tár­gyalására azonban nem került sor, mert azt a kormány for­mai okokból visszavonta, hogy a képviselőház a házszabá­lyok égetően szükségesnek tartott reformjával foglalkozhas­sék.18 E javaslatot, amely ellen egyébként a kormánypárt erdélyi szász tagjai is tiltakoztak,19 Tisza István azzal indo­kolta, hogy az 1879:XVIII. t. c. 4. §-ának a magyar nyelv tanítására vonatkozó rendelkezése írott malaiszt maradt.20 A javaslat szabatosabban szövegezte a magyar nyelv tanítására vonatkozó rendelkezéseket, a magyar nyelv megtanulására a tanítóképzés reformjában keresett biztosítékokat és fe­gyelmi jogkört kívánt létesíteni a tanítók oly cselekményei­vel szemben, amelyek e szempontból és speciális magyar szempontból kifogás alá esnek. A magyar országgyűlés hor­­vát tagjainak az 1868:XXX. t. c.-en alapuló nyelvi jogait Tisza az ellenzék támadásaival szemben megvédte, „mert az ő joguk éppen úgy a magyar törvényen, a magyar közjogon nyugszik“.21 A Tisza vereségével végződött 1905. évi képviselőválasztá­sok kiírása után a román nemzetiségi párt 78 szavazattal 12 ellen feladta a passzivitás politikáját. Ez az 1905 január 10-én Nagyszebenben tartott nemzeti értekezleten történt. Bár egy 1894. évi belügyminiszteri rendelet a párt állandó bizottságát (komité) feloszlatta, a Tis­za-kormán­y nem aka­dályozta meg a komitét az értekezlet, mint választási meg­beszélés egybehívásában.22 Az értekezlet az 1881. évi igen radikális pártprogram fenntartásával a román, nép mint államaikor a politikai egyéniségnek elismerés­ét és az ország valamennyi nemzetiségének etnikai, valamint kultu­­rális fejlődését biztosító közjogi intézmények létesítését kö­tötte.** Bár a nagyszebeni határozatban taktikai okokból ,,a Szent István korona állami integritásának teljes fenntartá­sait is jónak látták hangsúlyozni, ez senkit sem téveszthetett meg afelől, hogy a párt továbbra is azon az úton kíván ha­ladni, amelyet a román nemzetiségi mozgalom az 1791. évi „Supplex ilibelliluis Valachorum“ óta követett. Hiszen a román nép mint államalkotó nép politikai egyéniségének elismerése ugyanazt jelentette, amit az 1848. évi balázsfalvi népgyűlés határozata úgy fejezet­t ki, hogy a román nemzet mint ilyen szerepel­jen az országgyűlésen.24 Az 1881. évi program pedig, amelyre az új határozat visszautalt, Erdély autonó­miájának követeléseit is magában foglalta.25 Tisza a nagyszebeni határozat után a román püspökö­ket magánlevélben felkérte, hogy híveiket tartsák vissza e mozgalomtól és azt ajánlotta, hogy a románság vagy a ma­gyar pártok valamelyikéhez csatlakozva lépjen aktivitásba, vagy legalább is passzivitásban maradjon. Egyben kijelen­tette, hogy a kihívásra a magyar nemzet csak elszánt küz­delemmel felelhet.26 Miskolci választói előtt mondott beszé­dében pedig kijelentette, hogy ő sem engedi meg, hogy a nemzetiségekhez tartozó polgárok, mint ilyenek állandó szer­vezettel bírjanak, mintegy államot alkossanak az államban, de minden alkotmányos felfogással ellentétben­ államai, ha egy ránk nézv­e ellenséges politikai irányzatnak a választá­sokon való részvételét rendőri intézkedésekkel megakadá­lyozni akarnék.27 A választáson a román nemzetiségi pártnak 8 mandátu­mot sikerült szereznie. A román képviselők az erősen meg­gyengült tót párt 2 és a szerb párt 1 képviselőjével megala­kították a nemzetiségi klubot. A Tiszát felváltó Fejérváry­­kormány belügyminisztere, Kristóffg József az általános, vá­lasztójog behozatalát ajánlotta a koronának, hogy ennek révén oly parlament alakuljon ki, amely a katonai követelés 10 A levelet közli Albrecht i. m. 15. sk. 1. 11 V. ö. Albrecht i. m. 16. 1. 12 V. ö. Lukács György: „Életem és kortársaim­.“ Budapest, 1936. I. k. 99. sk. 1. 13 Szabadelvűpárti beköszöntő beszédében. (K. B. II. k. 6. I.) 14 A képvis­előházban tartott programbeszédében. (U. o. 29­­1.) 15 1903. november 11-én elhangzott képviselőházi beszédében. (U. Ot. 58. 1.) 18 A képviselőházban tartott programbeszédében (U. o. 30. 1.) 17 V. ö. Gratz Gusztáv: ,,A dualizmus kora.“ Budapest, 1931. (50. 1. 18 V. ö. K. B. III. k. 520. sk. 1. 19 U. o. 370. 1. 50 1905. január 15-én miskolci választói előtt tartott beszé­dében. (U. o. 387. 1.) 21 1904. március 23-i képviselőházi beszédében. (K. B. II. k. 454. 1.) 22 V. ö. Jancsó i. m. 214. és 271. 1., továbbá K. B. III. k. 384. 1. 23 V. ö. K. B. III. k. 379. 1. 24 V. ö. Jancsó Benedek: „Szabadságharcunk és a dáko­román törekvések.“ Budapest, 1895. 79. 1. 25 V. O. Jancsó: „A román irredentista mozgalmak története.“ 91. I 20 A levelet teljes terjedelmében közli K. B. III k. 379. sk. I. 27 U. o. 384. 1. 2

Next