Látó, 2000 (11. évfolyam)

2000 / 6. szám - FÓRUM - SZÁSZ JÁNOS: Eminescu 2000-ben

• FÓRUM • Eminescu 2000-ben A CSODA. A csodák, ha vannak, azért csodák, mert nem tudunk rálelni nyit­­jukra. Eminescu, a románok nemzeti költője, megújította a román versnyelvet, és megteremtett egy új költészeti nyelvet, amely máig van érintetlenül érvényes. A tőle eredő modern román költészet mindmáig - az avantgárdot leszámítva - lényegé­ben Eminescu nyelvét beszéli. A népnyelvnek, az irodalmi nyelvnek és a köznapi, mindennapi nyelvnek ez az ötvözete párját ritkítja az egész világirodalomban. Egyik sem dominál benne, mint ahogy egyik vagy másik román nyelvjárás sincs uralkodó helyzetben, ez a nemzet eszményi nyelve, az a nyelv, amelyben egy nem­zet lelke, érzékenysége és tapasztalatvilága megszólal. Eminescu elsősorban ezért nemzeti költő, s korántsem azért, mert költeményeiben felidézte a nemzeti múltat és szép jövőt kívánt hazájának. Efféle, de elfelejtett költőkkel tele van az irodalom története, akiket a feledéstől csak az irodalomtörténészek kegyes emlékezete ment meg. Petőfi a másik, akinek ez a nyelvi csoda sikerült, lényegében ugyanannak az elegynek alapján, mint az Eminescué. Igaz, Petőfi versnyelvét itt-ott kikezdte a múló idő, de a magyar vers benső szabadságát a szabadság költője teremtette meg. Petőfi továbbra is az intellektuálisan ellenpontozott népnyelv modellje, nem szól­va arról, hogy végleg fölszabadította asszonáncaival a magyar verset a teljes rímek igája alól. A román versnyelvet - mely a teljes rímeket természetesen viseli el - Eminescu gazdagította krőzusivá valóságos rímparadicsomával, nem szólva kéz­iratban maradt rímszótáráról. A költészet anyaga a nyelv, ezért közeledtünk Eminescu felé legelőször is a nyelv felől. Előszó a Curtea Veche Kiadónál hamarosan megjelenő kétnyelvű Eminescu-kötethez. 80

Next