Toldy Ferenc: A magyar nyelv és irodalom kézikönyve a Mohácsi vésztől a legújabb időig (Pest, 1855)
Tizennyolcadik század
677 CSOKONAI VITÉZ MIHÁLY. 678 Ki boldogabb magamnál? Héj ! vízivók ! be sűrű Pocsolyába foly világtok! Szép volt Phyléta, s ifjú, Szerelem s dalok barátja , De békamódra zengett, Csigaként tudott szeretni, Bámulsz-e ? vízivó volt. Héj víziszák ! be sáros Elmétek és világtok ! Kancsót fiú, veszendő Ez élet, és elölünk Mint egy palack bor elfogy. Hát kurta napjainkból Hányat lelopnak a bak ! Mért bokrosítsam a bajt ? Miért fogyaszszam értem, Míg a gohér virágzik? Iszom ha szívem örvend, Iszom ha bánat éri ; S ha szíhatok borocskát A gondjaim csucsálnak. Most jázminos lugasban E nyári hűvös estvén, Lillámmal ülök együtt: Lillám velem danolgat, És csókolódva tréfál, Míg barna szép hajával Zephyr susogva játszik. Itt egy üveg borocskát A zöld gyepágyra tettem, És gyenge rózsaszállal Száját be is csináltam. Amott Anakreonnak Kellő danái vannak Kaskámba friss eperrel. Egy r öszveséggel ily sok Gyönyörűt, becsest ki látott? S ki boldogabb Vitéznél ?^ XIII. A szamóca. Illatja rozmarinuak, Méz íze a fügének, Es a rukerc pirossá, Szájunknak, és szemünknek S orrunknak is mi kellő? Hát még, ha egyesülnek E kedves érezések ? íme az ért cseresznye Mely édes és piross is; A sárgadinnye szagja Nárdus, s az íze nektár ; A rózsa színe bíbor, S illatja finom ámbra. De rozmarinnal együtt A kis rukerc, fügécske, Cseresznye, sárgadinnye, Es rózsa, öszveséggel Van elvegyítve a szép Szamóca bíborában ! Szép színe drágalátos, Méz íze szájat enyhít, S illatja a velőkre Mint egy nepenthe felirat. Kedves szamóca! téged Én, én az isteneknek S az istenasszonyoknak Tennélek asztalára. Sőt, csak beszéllni tudnál, És csókot adni, mindjárt Hasonlatos lehetnél A Lilla ajakéhoz. XIV. Orgiák. Mind. Lantom, danold Lyaeust! A szíveket feloldó, A gondtörő Lyaeust Méltó danolni néked. Egy. Ő a kegyelmes isten, És ő az, aki nélkül A szép Cythere fázik, Tompán lövöldöz Ámor, A Grátiák áléinak, S egész gyönyörködésben Nem úszhat az halandó. Mind. Lantom, danold Lyaeust ! A szíveket feloldoló, A gondtörő Lyaeust Méltó danolni néked. Egy. Ő a kegyelmest isten, És ő az a ki mellett A büszke nagyravágyás Rezzenti tarka szárnyát, S a tölt pohárba szállván Megaláztatott örömmel Fűt a szelíd habokba. Mind. Lantom , danold Lyaeust , A szíveket feloldó, A gondtörő Lyneust Méltó danolni néked. Egy. Ő a kegyelmes isten, És ő az, a ki által A megpirult gerezdben Nyájaskodó barátság, Öröm, kacaj, ledérség, S tréfás szavak teremnek ; Hogy a szegény halandó Felejtse szíve terhét. 22*