Magyar Állatorvosok Lapja, 1952 (7. évfolyam, 1-12. szám)
1952 / 9. szám - EREDETI KÖZLEMÉNYEK - Kelen Endre: Leptospirosis nagyüzemi borjúállományokban
MAGYAR ÁLLATORVOSOK LAPJA 259 1952 szeptember nemzet is, mert nemcsak népgazdaságunk építéséhez járult hozzá tudományos munkásságával, hanem a magyar tudománynak is olyan osztatlan nemzetközi megbecsülést szerzett, amellyel kevés tudós dicsekedhet. Nem búcsúzhatunk el Marék Józseftől anélkül, hogy Tőle, mint végtelenül jó és szeretetre méltó embertől is búcsút ne vennénk. Mindenkin és mindenütt, ahol csak tudott, segíteni akart és segített is. Önzetlen, szerető szívű barát és kolléga volt, aki mindenkiben megértette az embert, s aki mindenkiben inkább a jót, mint a roszszat tételezte föl. Mindannyian, kollégái, barátai, tanítványai, s mindenki, aki őt ismerte, csak a legnagyobb szeretettel és kegyelettel gondol rá. Fájdalommal kell belenyugodnunk, hogy Marek Józsefet, ezt a nagy tudóst, kiváló tanárt és mélylelkű, igaz embert elveszítettük. Kedves Józsi Bátyánk, nyugodj békében! I* Lami Gyula: Az Állatorvostudományi Kar asszisztenciája, de elsősorban a volt és jelenlegi belgyógyász aszszisztensek, a volt hallgatók, valamint a belklinika valamennyi dolgozója nevében mély tisztelettel búcsúzom Marek József professzorunktól. Bár többségünk már nem az ő közvetlen tanítványa, de általa magas fokra emelt belgyógyászati tudomány részese, illetve művelője. Kérésünknek adatott meg az a szerencse, hogy az ő párjátritkító és tündöklő kutatásainak eredményeit közvetlenül megismerhessük, s már kevesen vagyunk — az asszisztencia körében — akik megismerhettük Benne a pontos, igazságos, magával szemben szigorú, másokkal szemben gyöngéd, rendszerető, mindig következetes, kitartó, lekötelezően kedves, szerény és egyben a legmagasabb emberi nagyságban ragyogó embert. Marek József emberi, oktatói és kutatói élete örök példa számunkra, s most a búcsú megható pillanatában ígéretet teszek az Állatorvostudományi Karon működő valamennyi asszisztenstársam, s hatványozott mértékben a belklinikai asszisztencia nevében, hogy az előttünk álló feladatokat Marek József szellemében akarjuk megoldani. Marek József, bár elköltözött közülünk, szinte kimeríthetetlen szellemi hagyatéka itt maradt, ami erőt és biztonságot ad nekünk asszisztenseknek, oktatói és kutató problémáink megoldásában. Ezekkel a gondolatokkal búcsúzom a mi halhatatlan Mesterünktől, s ígérem, hogy emlékét kegyelettel fogjuk őrizni. Nyugodjon békében! Guoth János: Fájdalomtól megtört szívvel járulok Marek professzor sírja elé és hozom az Orvos-Egészségügyi Szakszervezet dolgozóinak búcsúját. Veszteségünket, amely halálával ért bennünket, nem is tudjuk e percben felmérni, hiszen ittlévők mindnyájan merítettünk alkotó munkájából. Marek professzorra, aki szakszervezetünknek több éven át díszelnöke volt, úgy tekintünk, mint a széles dolgozó tömegek szerelve tisztelt szellemi vezetőjére. Életében itthon és külföldön ünnepelték őt az egyszerű emberek százai, korszakalkotó művei megjelenésekor, díszdoktorrá avatásán és jubileumi ünnepségeken. Eredményekben gazdag, nagysikerű, küzdelmes élete példaképe mindazoknak a tömegeknek, akik ismerték, s az a szeretet, amely tudományából, munkájából és igazságérzetéből áradt, folyamként árad ma sírja felé. Búcsúzunk Marek Józseftől, akinek nevét az örök elismerés és tisztelet, megbecsülés, hála és szeretet övezi. EREDETI KÖZLEMÉNYEK Az Álliterszségügyi Kutató Intézetből. (Vezető: Dr. Csontos József egyetemi tanár) Leptospirosis nagyüzemi borjúállományokban. Irta : Dr. Kelen Endre A szarvasmarhák leptospirosisa (fertőző sárgasága) az utóbbi években mind sűrűbben kerül megállapításra a világ különböző tájain. Miután szovjet szerzők \Mihim--Asinov (22), Z’yrskidi (11), Semskov (33)] a 30-as évek derekán először írták le oktani alapon a szarvasmarháknak (a továbbiakban szvm) ezt a fertőző betegségét, az elmúlt évtized második felében egymásután állapították meg Palesztinában [Bernkopf et al. (5)], Svájcban /Schmidt (32)|, USA 4 államában [Baker—Little (4), Reinhard et al. (29), Little et al. (15) és Lippet et al. (34)|, Ausztráliában [Sutherland et al. (40) ] és Angliában [Field—Sellers (9)]. Azok a közlések, melyek a kórokozó leptospirák (a továbbiakban L-L) kitenyésztése nélkül s így kevésbbé meggyőző kórhatározó módszerek alapján adtak számot bovin-leptospirosis előfordulásáról .Németországban (14), Franciaországban (18), Olaszországban (28), Algériában (7), Törökországban (1), a középkeleti államokban (11), Argentínában (19), Japánban (43), valamint a Szovjetunió (3, 10, 24, 27), USA (6, 12, 20, 21, 35, 37, 39) és Ausztrália (13, 25, 42) egyéb területein], arra utalnak, hogy a szvm kleptospirosisa világszerte széles körben ester-1 Előadásra került az Orvos-Egészségügyi Dolgozók Szakszervezete Állatorvos Szakosztályának szakütésén 1952. június 27-én,jedt. Ha ehhez hozzávesszük még azokat a közleményeket is (2, 8, 16, 17, 26, 31, 36), melyek a szymleptospirosisra jellemző kórképeket — kellő korhatározás híjján — idiopathiás, enterotoxikus, meteorológiai stb. tényezőkkel hozták oktani összefüggésbe és tekintetbe vesszük, hogy a leptospira-kutatás ma még eléggé elhanyagolt terület s hogy különösen a szvinleptospirosis tanulmányozása még csak rövid máára tekint vissza, érthető, hogy bovin-leptospirosis sokkal ritkábban kerül megállapításra, mint ahányszor vamjában előfordul. Minden valószínűség szerint hazánkban is régebb idő óta előfordul a szvm-leptospirosis anélkül, hogy eddig felismertük volna. Dolgozatomnak az a célja, hogy beszámoljak a bovin-leptospirosis hazai előfordulásáról, annak első ízben történt megállapításáról. kiírjam az állatorvosok figyelmét erre a betegségre, kellő támpontokat nyújtva annak korai felismerésére, gyógyítására és az ellene való védekezésre. Járványtani megfigyelések A múlt év nyarának vége óta 5 járványt volt módom megfigyelni. Az elsőt az Elepi Állami Gazdaság (a továbbiakban AG) nagyálomzugi üzemegységében a múlt év aug. havának derekán, a másodikat egy hónapra rá a Százteleki AG központi üzemegységében, a harmadikat okt. hó derekán az Ohati AG központi