Magyar Fórum, 2016. július-december (28. évfolyam, 27-52. szám)
2016-07-07 / 27. szám
2016. július 7. 2010-ben Wiesel felhívása több amerikai sajtótermékben megjelent. Ebben az amerikai elnököt bírálta azért, mert Barack Obama felszólította Benjámin Netanjáhu izraeli elnököt a Kelet-Jeruzsálemben létesítendő zsidótelepek építésének leállítására. Wiesel a következőket nyilatkozta Jeruzsálemről: Számomra, a zsidónak, Jeruzsálem [hovatartozása] politika feletti. A [zsidó] szentírásban hatszáz alkalommal szerepel, és a Koránban egyszer sem. (Elie Wiesel véleménye Jeruzsálem hovatartozásáról) Wiesel kijelentései kritikákat váltottak ki. Az Amerikaiak a Békéért Mozgalom nyílt levélben felhívta a figyelmét, hogy Jeruzsálem nem tekinthető kizárólagos zsidó jelképnek, mivel központi szerepet játszik a muzulmánok és a keresztények életében is. 2014-ben 327 holokauszttúlélő, illetve azok leszármazottai elítélőleg nyilatkoztak Wiesel kijelentéseiről Izrael 2014-es gázai invázióját illetően: ... undorral és felháborodással tölt el bennünket az, ahogy Elie Wiesel ezeken a lapokon meggyalázza a történelmünket annak érdekében, hogy igazolja az igazolhatatlant. Izrael teljes körű erőfeszítéseit Gáza elpusztítására és több mint 2000 palesztin legyilkolását, beleértve több száz gyermeket. Semmi sem igazolhatja az ENSZ menedékhelye, otthonok, kórházak és egyetemek bombázását. Semmi sem indokolhatja emberek villamos áramtól és víztől való megfosztását. (holokauszttúlélők és leszármazottainak véleménye Elie Wiesel kijelentéseiről) Az ötletgazda Mindenki meglepetésére, vagy talán ezt mi mégse mondjuk, hogy meglepődtünk volna azon, hogy a visszataszító arcával és még visszataszítóbb nézeteivel a vénember az Európai Parlament bizottságában osztotta az észt. A betelepítés bajnoka, Soros György vezérszónok a migrációs krízis gazdasági hatásairól beszélt. Az ülést az európai liberálisok frakciójának prominense vezette. Soros, a spekuláns, radikálisan csökkentené a kohéziós alapokból kiosztható pénzeket és minimalizálná az agrártámogatásokat. Konkrétan a migrációs válság megoldására évi 30 milliárd eurós uniós forrásteremtést javasolt. A Soros ötletgazda által kigondolt terv az európai uniós országok teljes gúzsbakötésének forgatókönyve, melyben új és újabb uniós adók kivetését követelte, továbbá hitelfelvételt. S ha már lúd, legyen kövér, egyúttal a Közép-Kelet-Európának nyújtott felzárkóztatási források, valamint az agrártámogatások radikális csökkentését javasolta, magyarán mondva, ő kitalálta, mi meg a tagállamokkal együtt finanszírozzuk a Sorosék által előállított válság megoldását. Ami az ötletgazdát illeti, ennek a típusnak már irodalma van, talán emlékeztethetnénk az EU bizottságait az egyszeri libatenyésztő esetére, aki tanácsot kért, mert döglöttek a libái. Mikor az utolsó is kimúlt, mit válaszolt a tanácsadó? Kár, pedig még annyi jó ötletem lenne. Moshe Maya rabbi az izraeli parlamentben leszögezte: a Halakha törvénye szerint a homoszexualitás büntetése: halál. Ze’ev Chafets: Real Torah Judaism, The Jerusalem Report, 1996. január 25. 18. old. Magyar FaciM Egy balhoroggal leterítette Havas Szófia a fekete öves hazudozót Végre valakinek meg kellett már mondania a véleményét ennek a gátlástalan, ízléstelen gazfickónak az emeszpések közül is. Hogy jön ez a csélcsap senki ahhoz, hogy Horn Gyulát a szájára vegye? Még hogy Horn a DK tagja lenne?! Úgy utálta Gyurcsányt, mint senkit. Gátlástalan, karrierista haszonlesőnek, önző, rossz vérű embernek mondta, akit a pénzen kívül semmi sem tud lázba hozni. Feri és a baloldal? Válaszolt kérdéssel a kérdezőnek egy lakossági fórumon Horn Gyula, mint Makó és Jeruzsálem, írja egy olvasónk, aki állítólag saját fülével hallotta a homi mondatokat. Egyébként mellékelte Havas Szófia felháborodott nyilatkozatát is. íme: Örülnék, ha nem venné a szájára Horn Gyula nevét Gyurcsány Ferenc, mert nincs bennük semmi közös - nyilatkozta Havas Szófia, Horn Gyula unokahúga, aki ma is aktív szereplője a közéletnek az MSZP egészségpolitikusaként.Horn Gyulának nagy szerepe volt a határnyitásban, ő mélyen baloldali volt, sokat letett az asztalra, és szinte a semmiből hozta vissza 1994-ben a Magyar Szocialista Pártot, sikeres miniszterelnök volt, ellentétben Gyurcsány Ferenccel, aki csak a liberálisokkal tudott együttműködni úgy, hogy közben az MSZP-t lényegében szétverte, ami végső soron a Fidesz kétharmados győzelméhez vezetett. Horn Gyulának, ha élne, a DK-hoz „nullaszázaléknyi” köze lenne. Horn Gyula nevével próbál népszerűséget szerezni magának Gyurcsány s az sem véletlen, hogy az MSZP tisztújító kongresszusának napján jutott eszébe ezzel próbálkozni, mert a DK elnökét semmi sem érdekli, csak a show. ez Elie Wiesel bírálói Grüner Miklós életét a Wiesel-fivérek mentették meg a táborban. Amikor 1986-ban felhívták, hogy találkozzon régi barátjával, Lázárral, azaz Elie Wiesellel, örömmel ment, ám a találkozás csalódás volt számára, hiszen nem a keresett barát, a jótevője, hanem egy idegen férfi volt ott, aki magyarul nem is tudott. Tíz percen belül vége lett a találkozónak. Ezután Grüner nyomozásba kezdett, s ennek során arra jutott: a magát Elie Wieselnek nevező személy soha nem is volt koncentrációs táborban, mert nem szerepel a hivatalos nyilvántartásokban. A világhírűvé vált, Elie Wieselnek tulajdonított könyvet 1955- ben Lázár, Grüner egykori barátja adta ki Eliezer néven Párizsban A világhallgat címmel. Ezt írták át 1958- ra La Nuit címmel franciára és Night címmel angolra Francois Mauriac (Nobel-díjas író) közreműködésével - de ekkor már a 250 oldalas eredeti könyv csak 115 oldal volt, és Elie Wieselt tüntették fel szerzőként. Ez lett világsiker, 10 millió példányt adtak el belőle, s 1986-ban Nobel-békedíjat is kapott érte Elie Wiesel! Egy sor elismerés követte ezt, Elie Wiesel megkapta többek között a Magyar Köztársaság Érdemrend Nagykeresztjét 2004-ben, lord lett Angliában. Mindeközben Grüner Miklós megmentőjének, barátjának egyszerűen nyoma veszett. Grüner Miklós holokauszttúlélő azt állította, hogy „akit ma Elie Wieselként ismer a világ, ellopta az ő egykori auschwitzi barakktársa, Lázár Wiesel személyazonosságát.” Köves Slomó Elie Wiesel 2009-es magyarországi látogatásakor Grünert történelemhamisítással vádolta meg. Grüner beperelte Kövest. ...a rabbi Grüner Miklós történészi tevékenységének minősítésekor -függetlenül az állítása valóságtartalmától és formájától - nem lépte át a véleménynyilvánítás szabadságát. Az ítélőtábla szerint Köves valóban erősen fogalmazott, ám a kijelenése nem volt gyűlölködő, sértő vagy megalázó. (A bíróság döntése a Grüner Miklós által indított perben) A bíróság ítélete csalódást keltett Grünerben, mivel az sem első, sem másodfokon nem foglalkozott az általa felhozott - Wiesellel kapcsolatos - bizonyítékokkal, arra hivatkozva, hogy ezeknek az értelmezése a tudományra és a különböző hatóságokra tartozik. Érzése szerint a bíróság kibújt a felelősségteljes döntéshozatal alól, amivel nyitva hagyta az általa negyedszázada felvetett kérdést. czyla 3 Megy előttem péntek délután a 70-es úton egy Suzuki, a visszapillantó tükre trikolórba öltöztetve. A hátsó ablakának tövében pedig matrica, rajta a felirat: Mocskos Soros, takarodj! A Halakha (a zsidó törvény) megszabja, hogy a leszbikust nem kell halállal büntetni, mint a férfi homoszexuálist, sőt még pappal is köthet házasságot. Viszont tettéért fegyelmi büntetés jár: megkorbácsolás. Maurice Lamm: The Jewish Way of Love and Marriage (A szerelem és a házasság zsidó módja), Harper, 1980, 67. old.