Magyar Fórum, 2017. július-december (29. évfolyam, 27-52. szám)

2017-10-19 / 42. szám

10 Magyarok fóru­m­a A MÚZSÁK GYERMEKE 2017. október 19. Magyar Férf­M Kóruskultúránk ápolói Világviszonylatban nincs szégyenkezni valónk Strausz Kálmán, karmester, a Magyar Állami Operaház karigaz­gatója, a Prima Primissima­ és Magyar Örökség Díjas Honvéd Férfikar vezető karnagya, művészeti vezetője zenei tanulmánya­it Gyulán, Esztergomban és a Liszt Ferenc Zeneakadémián végez­te, Vásárhelyi Zoltán, Párkai István és Maklári József növendéke­ként. 1974-től a Magyar Rádió szerkesztője volt, majd 1977-től a Budapesti Ifjúsági Kórus karnagya és a Magyar Televízió klasszi­kus zenei osztályának vezetőjeként tevékenykedett. 1984-től 1991- ig a Debreceni Kodály Kórus művészeti vezetőjeként dolgozott. Kórusaival számtalan versenyen szerzett első díjat és kiemelkedő helyezéseket. Lemezeket, tv- és rádiófelvételeket készített. 1988- ban létrehozta a Budapesti Nemzetközi Kórusversenyt. Vendégdi­rigensként járt Németországban, Hollandiában, Svájcban, Olasz­országban, Japánban és az Egyesült Államokban. Dolgozott a Salz­burgi Ünnepi játékokon is. 1992-2008 között a Magyar Rádió Ének­karát vezette. 2010-ben a Honvéd Férfikar karnagya lett. Munkás­ságáért 1997-ben Liszt-díjat vehetett át. 1998-ban két kategóriában Grammy-díjra jelölték. 1999-ben dolgozott az athéni Megaronban, a barcelonai Liceuban, amelyek a világ legrangosabb operaelőadá­sait produkálták nemzetközi sztárokkal. 2000 márciusában a Spa­nyol Nemzeti Rádió énekkarával adott nagysikerű hangversenyt Madridban, amelyet további spanyolországi meghívások követtek. Mesteriskolákat vezet Olaszországban, Németországban és az Egye­sült Államokban. Mindketten ferences öregdiákok vagyunk, az esztergomi Temesvá­ri Pelbárt Ferences Gimnázium­ban végeztünk. Igaz, azt, hogy Stra­usz Kálmán is ott tanult, csak jú­niusban tudtam meg, amikor az esztergomi barokk ferences rend­ház és templom 300 éves jubileu­ma alkalmából nagyszabású ün­nepi hangversenyt rendeztek a ma­gyar klasszikus zenei élet megha­tározó egyéniségeinek közreműkö­désével. Akkor vetődött föl az in­terjú ötlete. A Honvéd Férfikar Kerepesi úti szék­helyén beszélgetünk, s egy óra múlva próba. Mire készülnek? - Most nem a férfikar hangver­senyére, hanem az Operaház egyik produkciójára, Verdi korai operá­jának, a Stiffelio koncertszerű elő­adására. Október 30-án lesz az elő­adás az Erkel Színházban, és ebben a hónapban az Operaház énekkara kapacitásának vége felé jár. Ezért felkérték a produkcióhoz a Hon­véd Férfikart és a Budapesti Stú­dió Kórust, és ennek lesz most az első női szólampróbája a Stúdió Kórussal. Bizonyára nem csak koncertek előtt hívja össze a férfikart, mert a reperto­árt is bővíteni kell. - A Honvéd Férfikar komoly re­pertoárral rendelkezik. Évente bér­letes előadásokat adunk elő a Ma­gyar Tudományos Akadémia dísz­termében. Ez a közeljövőben, ok­tóber 27-én kezdődik. A Kodály­­évet is megünnepeljük azzal, hogy bérletsorozatunkban két Kodály­­koncertünk lesz. Az első Kodály és a népzene kapcsolatát, természete­sen férfikari szempontból, járja kö­rül. Felhasználva, hogy a Honvéd Együttesben autentikus népzenét játszó együttes is működik. Őket is szeretnénk ebbe a produkcióba be­vonni. A másik tematikája: Kodály és a költészet. Nem csak a magyar, hanem a nagybetűs költészet. A ma­gyar költők közül például Kölcsey, Vörösmarty, Ady műveiről lehet szó, de ezt a kört szeretném kitágítani. Elénekeljük Kodály egyetlen német nyelvű férfikarra írt művét is, ami kuriózum. Ennek előadását sokáig nem engedélyezte a zeneszerző fele­sége, de egy ideje már beleegyezett, így kétszer-háromszor el is énekel­tük. Gyakorlatilag az 1848-49-es sza­badságharc nemzetközi visszhang­járól írt verset egy német költő, amit Kodály éppen 1956 előestéjén zené­­sített meg, így könnyű megérezni az áthallást, hogy esetünkben az ’56- os forradalomról van szó. Ne gyakorlatokká silányítsuk azt a zenét, amit Kodály munkatársaival megálmodott Kodály országában mennyire nép­szerű a kóruséneklés? - Finom leszek, nem eléggé. Ko­dály Zoltánnak majdnem sikerült megvalósítania az éneklő ország tervét. Ha élt volna még 20 évet, akkor vágya beteljesül. A mi gene­rációnkban még lobogott a láng, egyik ifjúsági kórusomban 140-en énekeltek. Ma jó esetben egy ének­kar 30-40 főből áll, s nagy részük lány. Nem mondom, hogy a kórus­éneklés kihalt, de laftognak a vi­torlák ezen a „hajón”. Fontos len­ne az iskolai énekoktatás megerő­sítése. Amit a gyerekek nem ismer­nek, azt nem is tudják megszeret­ni. Kodály azt mondta: „Sokkal fontosabb, hogy ki az énektanár Kisvárdán, mint az, hogy ki az Ope­ra igazgatója. Mert a rossz igazgató azonnal megbukik, de a rossz ta­nár harminc éven át harminc évjá­ratból éli ki a zene szeretetét.” Ez a mára is érvényes. Ha elegendő számú vonzó személyiségű, igazán jó karakterű énektanár lenne, aki ezt a kultúrát képes közvetíteni, és nem silányítaná gyakorlatokká azt a zenét, amit Kodály munkatársa­ival megálmodott, akkor a kórus­mozgalom ma is működne. Vajon a Kodály-módszerrel fémjelzett ze­nefilozófia miért működik sikerrel Japánban és Kínában, s mellette az USA bizonyos államaiban és Né­metországban? A legkevésbé saj­nos nálunk működik, ahol Kodály éneklő országot akart teremteni. Ez egy rendkívül tiszteletreméltó munka volt, mert mikor tudatosult benne, hogy a magyar népzene- és népdalkultúrából meríteni kellene, de ennek a metodikája hiányzik, a zenei írás-olvasás megszerzésének lehetősége céljából gyakorlatokat, darabokat írt. Bartókkal együtt in­tegrálta a népzenét, és megterem­tettek egy sajátos, egyedüli, 20. szá­zadi magyar zenei nyelvet. Bartók és Kodály a múlt század fordulóján integrálta a magyar népzenét a mű­zenébe. Ez a német műzenében már Bach korában megtörtént. Tehát Magyarországon az utolsó pillanat­ban történt mindez. Érdekes, de Bartóktól soha nem lehetett hal­lani a népzene kifejezést, ő a pa­rasztzene fogalmát használta. Te­hát a földműves lét őserejéből, kö­rülményeiből fakadó szenzációs ze­nei világot aposztrofálta parasztze­nének. S ha már Bartók, tavaly fér­fikarunk előtte tisztelgett, sőt el­mentünk Erdélybe, Délvidékre, Felvidékre Bartókot játszani isko­lásoknak. Megénekeltettük őket, és kissé visszavezettük őket a gyö­kerekhez; erre jó példa, mikor szé­kely népdalokat énekeltünk Szé­kelyföldön. Azt honnan lehet tudni, hogy a nép­dal mennyire hiteles? Nem fejlődik, változik egy-egy dal az idő előreha­ladtával? A Magyar Népzene Tára Bartók és Kodály munkája, a magyar nép­dalok 12 kötetes rendszerezett gyűj­teménye csak hiteles műveket tar­talmaz. A népdalgyűjtés, a fontos­sága mellett, számomra azt is jelen­ti, mikor - egy hasonlattal élve - a havasokban havasi gyopárt talá­lunk, ami ott él. Majd leszakítjuk, és gondosan lepréseljük. Tehát a gyűjtött népdalt a gyűjtés időpont­jának állapota szerint énekeljük. Ahol még éneklik a népdalt, az örök­ké változik, csiszolódik, mint a pa­takban a kő. Kodály és Bartók gyűj­tőmunkája azért is lényeges, mert a paraszti lét körülményei gyöke­resen megváltoztak a 20. század­ban. Magyarországon és Erdélyben a kommunista diktatúra alatt erő­szakosan felszámolták azt a falusi életet, ami évszázadok óta virág­zott. Azt mondta nekem egy sarka­­di férfi: tanyasi parasztgyerek vol­tam, s mi csak petróleumért és só­ért jártunk a boltba. Tehát nem volt kiszolgáltatott, megélt a földjéből. Ma ez nem mondható el. Mivel megéltek a földből és megélték sa­játos kultúrájukat, így élt a paraszt­zene. Ma is él a táncházakban, a kó­rusokban, asszonykórusokban, s ezért fontosak a Fölszállott a páva­­féle tehetségkutató versenyek. A népdalokat 25-30 évvel ezelőtt tö­megesen szólaltatták meg, s ez má­ra sajnos megváltozott. Amikor a ’80-as évek végén létre­hozta a Budapesti Nemzetközi Kó­rusversenyt, abba népdalokkal is be le­hetett nevezni? - Népdalfeldolgozásokkal. Min­dig megadtuk, hogy milyen stílus­korokból kötelező választani. Ma­gyart mindig kértünk. Sok külföl­di énekkar jött a versenyre, és ezért is szólaltattunk meg mindig ma­gyar műveket az ünnepélyes meg­nyitón és a záróeseményen. A leg­utóbbin, amin közreműködtem, Bartók Cantata profanáját dirigál­tam. Azért beszélek múlt időben, mert a szervezés már nagyon régen nem az én feladatom. De azt tu­dom, hogy később Kodály Buda­vári Te Deuma is felcsendült, és kor­társ magyar szerzők műveit játszot­ták - ami lényeges. Nagyon keve­sen hiszik el nekem a szakmán kí­vül, hogy kiváló zeneszerzőkkel büszkélkedhetünk. A Honvéd élén, anyagi lehetőségünk függvényé­ben, darabokat rendelünk. Leg­utóbb, a Zrínyi-emlékév során, a Zrínyi Emlékbizottság segítségé­vel Vajda János írt kiváló Zrínyi­kantátát. Jövőre, az I. világháború befejezésének 100. évfordulója em­lékére öt zeneszerzőtől - Gyöngyö­si Leventétől, Csemiczky Miklós­tól, Selmeczi Györgytől, Orbán Györgytől és Vajda Jánostól - szó­laltatunk meg ismét általunk ren­delt darabokat, és ragyogó művek születtek. Annyi volt a kérésünk: mindegy, mit írnak, de azoknak le­gyen kötődésük az I. világháború­hoz, és lehetőleg szólaljon meg ben­nük népdal. Az utóbbi azért fon­tos, mert véleményem szerint, az utolsó olyan katartikus élmény, amikor népdal születik, az az I. vi­lágháború. Akkor még a bakák ének­lik, hogy „Fiumei kikötőbe meg­állt egy gőzhajó”, vagy „Mikor me­gyek Galícia felé, még a fák is sír­nak”, de a II. világháború idején már gramofonról hallgatják Kará­­dyt, és a rádió szól. Mikor mutatják be az öt zeneszer­zőtől rendelt I. világháborús darabo­kat?­­ A bemutató már megtörtént, de jövőre, a Tavaszi Fesztivál ke­retében mind az öt kantát eljátsszuk a Zeneakadémián. 1800 amatőr énekkaros együtt énekel az Operaház művészeivel Nevéhez köthető a Dalárnap, az Er­kel Színházban rendezett kórustalál­kozó. Hogyan képzeljük el a kórus­mozgalom Operához köthető részét? - A Dalárnapot az Operaház fő­igazgatója találta ki. Nevemhez annyiban köthető, hogy Aczél And­rás rendező kollégámmal vezérel­jük le a vasárnapot, bemutatjuk az énekkarokat, beszélgetünk a kórus­vezetőkkel. Az amatőr énekesek­nek szervezett találkozón minden­ki azt énekel, amit szeretne. A ren­dezvény vége pedig mindig egy Er­kel Színházbeli előadás. Tavaly a Parasztbecsület Húsvéti kórusába kapcsolódott bele a nézőtéren ülő 1800 amatőr énekkaros, idén pedig a Nabucco híres Szabadságkórusá­ba. Jövőre a Carmina Burana elő­adás lesz a vasárnap zárórendezvé­nye, s valószínűleg a végéről az „O Fortunát” énekeljük közösen. A közeljövőben elkezdjük szervezni a Vasárnap 18-at, s nem az a gon­dunk, hogy jönnek-e a kórusok, ha­nem, hogy beférjünk az Erkel Szín­házba. Tehát mégis működnek jó amatőr kórusok? - Ezt sosem tagadtam, de Kodály és Bartók műveit korábban nem 20-30, hanem 50-100 tagú énekka­rok szólaltatták meg. Ez nem jelen­ti azt, hogy nem lehet a mostaniak számára repertoárt találni, de kis­sé elszomorító, hogy 6-10 ember kiáll a színpadra és szembe velük a hatalmas nézőtér. Ettől függetle­nül a vasárnapra, ami remek kez­deményezés, sokan jönnek. Egy jó hagyomány folytatódik, mert Er­kel Ferenc volt az első elnöke az Országos Magyar Daláregyesület­­nek. Még most is vezet külföldön mester­­iskolákat? - Korábban fiatal kollégáknak tartottam kurzusokat, ma már egy­re kevesebbet, hiszen az Operaház nagyon komoly intézmény, és sok­rétű feladatot jelent a Honvéd Fér­fikar vezetése is. A Zeneakadémia karvezetés szakának elvégzése után az volt az álmom, hogy majd egy­szer ezt a mesterséget tanítom. Ami­kor ráérek szívesen tartok kurzu­sokat, melyek nem is előadások, a listán szereplő műveket megtanul- A Honvéd Férfikar operaházi fellépése Reimann Learjében

Next