Boldizsár Iván (szerk.): A Magyar Hírek Kincses Kalendáriuma 1968

Kroó György: Búcsú Kodály Zoltántól

KROÓ GYÖRGY: BÚCSÚ KODÁLY ZOLTÁNTÓL Zeneszerzők, népzenetudósok, zenetörténészek mesterüket és tanítójukat vesztették el, a nemzet művelődéstörténetének hatalmas alakját, a nép nagy művészfiát gyászolja benne. Még sohasem élt bennünk oly elevenen, mint éppen most, a halál bénító közelében Bartók Béla 1928-as szavainak világító igazsága: „Ha azt kérdezik tőlem, mely művekben ölt testet legtökéletesebben a magyar szellem, azt kell felelnem, hogy Kodály műveiben. Ezek a művek hitvallomás a magyar lélek mellett. Külső magyarázata ennek az, hogy Kodály zeneszerzői tevékenysége kizárólag a magyar népzene talajában gyökerezik. Belső oka pedig Kodály rendíthetetlen hite és bizalma népének építő erejében és jövőjében.” Az egykori galántai kisdiák és nagyszombati gimnazista, az egykori Eötvös­­kollégista, néhai Koessler János zeneszerző-növendéke 1905 és 1907 között mint népzenegyűjtő, népzenetudós és komponista soha nem látott, hallott programmal lépett a nemzet nyilvánossága elé. A századforduló idején a magyar főváros a német zene fellegvára volt: az Operaház Wagner, a Zene­­akadémia a Brahms-stílus bástyája volt. Mint később maga Kodály mon­dotta: „Németország eltakarta előlünk a Nyugatot.” Eltakarta egész Európát is, Muszorgszkij Oroszországát is. De nem volt ennek a zenei életnek gyökere saját hazájában sem. A millenniumi évek zenei közízlése értetlenül állott Díszt Ferenc zenei végrendelete előtt, a városi Magyarország nem ismerte a falusi kunyhók dalait. A magyar művelődés és a magyar zene ily egyoldalú kiszolgáltatottsága, elzártsága és talajtalansága ellen hirdetett harcot Kodály Zoltán. A Zeneakadémia ifjú tanára, a Nyári este c. zenekari kompozíció és a Magyar népdal strófaszerkezete című doktori disszertáció szerzője, a Magyar Népdalok kiadója egyik kezével a magyar falu zenéjére, a másik­kal az új francia iskola „némettől szabadult” levegős harmóniáira mutatott, egyszerre hivatkozott Palestrinára és a székely népballadákra, Koper­­nikusra és a haza tájaira. Már kezdettől fogva Magyarország és világművelt­ség, a magyar hagyományos és modern Európa, régi és új kettősen egy jelszavával bontott zászlót Kodály alkotói, tudományos és nevelői munkás­sága. Az új magyar zeneművészet, mint új gondolat, mint új hang és mint új nyelv, egyszerre, egymást támogatva, egymásból és egymás által született Kodály Zoltán és a nagy pályatárs, harcostárs, Bartók Béla ez időbeli művei­ben. Kodály jutott el elsőként, már 1905-ben a tiszta forráshoz, a népi hagyományhoz. Amikor Bartókkal egy esztendő múlva közzétette az első húsz megharmonizált magyar népdalt, anyanyelvet adott zenészeinknek és nemzeti öntudatot zenei életünknek, Így indult el a magyar népdal ország­­hódító, majd világhódító útjára, ekkor kezdődött a huszadik századi magyar zene története. A népdal a legkülönbözőbb zenei formák és műfajok lelkévé vált, témául, majd mintául szolgált és szellemével hatotta át a két nagy művész alkotói fantáziáját. Kodály azt vallotta, hogy csak az a zene szólhat a néphez, amely a nép saját, ősi zenei hagyományából nőtt ki. Zeneszerzői világegyetemének a népdal lett a központi napja. Átsütötte fényével hang­szeres műveit, a kamarazene meghittebb atmoszféráját csakúgy, mint a nagy zenekarok csillogó színeit, és beragyogta színpadát. A népdal Kodály művé­

Next