Boldizsár Iván (szerk.): A Magyar Hírek Kincses Kalendáriuma 1968
Kroó György: Búcsú Kodály Zoltántól
KROÓ GYÖRGY: BÚCSÚ KODÁLY ZOLTÁNTÓL Zeneszerzők, népzenetudósok, zenetörténészek mesterüket és tanítójukat vesztették el, a nemzet művelődéstörténetének hatalmas alakját, a nép nagy művészfiát gyászolja benne. Még sohasem élt bennünk oly elevenen, mint éppen most, a halál bénító közelében Bartók Béla 1928-as szavainak világító igazsága: „Ha azt kérdezik tőlem, mely művekben ölt testet legtökéletesebben a magyar szellem, azt kell felelnem, hogy Kodály műveiben. Ezek a művek hitvallomás a magyar lélek mellett. Külső magyarázata ennek az, hogy Kodály zeneszerzői tevékenysége kizárólag a magyar népzene talajában gyökerezik. Belső oka pedig Kodály rendíthetetlen hite és bizalma népének építő erejében és jövőjében.” Az egykori galántai kisdiák és nagyszombati gimnazista, az egykori Eötvöskollégista, néhai Koessler János zeneszerző-növendéke 1905 és 1907 között mint népzenegyűjtő, népzenetudós és komponista soha nem látott, hallott programmal lépett a nemzet nyilvánossága elé. A századforduló idején a magyar főváros a német zene fellegvára volt: az Operaház Wagner, a Zeneakadémia a Brahms-stílus bástyája volt. Mint később maga Kodály mondotta: „Németország eltakarta előlünk a Nyugatot.” Eltakarta egész Európát is, Muszorgszkij Oroszországát is. De nem volt ennek a zenei életnek gyökere saját hazájában sem. A millenniumi évek zenei közízlése értetlenül állott Díszt Ferenc zenei végrendelete előtt, a városi Magyarország nem ismerte a falusi kunyhók dalait. A magyar művelődés és a magyar zene ily egyoldalú kiszolgáltatottsága, elzártsága és talajtalansága ellen hirdetett harcot Kodály Zoltán. A Zeneakadémia ifjú tanára, a Nyári este c. zenekari kompozíció és a Magyar népdal strófaszerkezete című doktori disszertáció szerzője, a Magyar Népdalok kiadója egyik kezével a magyar falu zenéjére, a másikkal az új francia iskola „némettől szabadult” levegős harmóniáira mutatott, egyszerre hivatkozott Palestrinára és a székely népballadákra, Kopernikusra és a haza tájaira. Már kezdettől fogva Magyarország és világműveltség, a magyar hagyományos és modern Európa, régi és új kettősen egy jelszavával bontott zászlót Kodály alkotói, tudományos és nevelői munkássága. Az új magyar zeneművészet, mint új gondolat, mint új hang és mint új nyelv, egyszerre, egymást támogatva, egymásból és egymás által született Kodály Zoltán és a nagy pályatárs, harcostárs, Bartók Béla ez időbeli műveiben. Kodály jutott el elsőként, már 1905-ben a tiszta forráshoz, a népi hagyományhoz. Amikor Bartókkal egy esztendő múlva közzétette az első húsz megharmonizált magyar népdalt, anyanyelvet adott zenészeinknek és nemzeti öntudatot zenei életünknek, Így indult el a magyar népdal országhódító, majd világhódító útjára, ekkor kezdődött a huszadik századi magyar zene története. A népdal a legkülönbözőbb zenei formák és műfajok lelkévé vált, témául, majd mintául szolgált és szellemével hatotta át a két nagy művész alkotói fantáziáját. Kodály azt vallotta, hogy csak az a zene szólhat a néphez, amely a nép saját, ősi zenei hagyományából nőtt ki. Zeneszerzői világegyetemének a népdal lett a központi napja. Átsütötte fényével hangszeres műveit, a kamarazene meghittebb atmoszféráját csakúgy, mint a nagy zenekarok csillogó színeit, és beragyogta színpadát. A népdal Kodály művé