Magyar Hirlap, 1927. október (37. évfolyam, 222-247. szám)

1927-10-01 / 222. szám

2 1927 október 3. 1 mm amelyet még évek múlva is csak a népszö­vetség garanciája mellett szerezhetett meg Magyarország a külföldi pénzpiacokon. Halmos Károly Párizsban a MÁV bérbe­adásán kívül különben egyéb üzletekkel is foglalkozott és igen nagy lokomotív­ szállí­­tásokat kötött le Schneider—Creusotékkal, amiről a budapesti Fried és Adorján cég főnöke többet tudna beszélni, mert Fóris Vilmos még ma is perben áll a nagy fran­cia céggel. Halmos új titkára Semsey után Eckhardt Vilmos Halmos egy magyar—francia bankot is akart alapítani, amelybe spanyol tőkét is be akart vonni. Ez a gondolat úgy vetődött föl Halmos Ká­rolynál, hogy amikor Albrecht főherceg Pá­rizsban járt Windischgrätz herceg társasá­gában, Halmos igen meleghangú ajánlóleve­let kapott Albrecht főhercegtől XIII. Alfonz spanyol királyhoz, aki tudvalevőleg közeli rokonságban áll Izabella főhercegnő révén Albrecht főherceggel. Halmos Károly Semsey Andor gróffal el is utazott Madridba, ahol XIII. Alfonz Albrecht főherceg meleg ajánló­levelének elolvasása után több, mint egy­órás audiencián fogadta Halmost és Semsey Andort. Alfonz király gróf Romanonez ak­kori miniszterelnökhöz utasította a két ma­gyart, ahol a kitűnő ajánlat nyomán szin­tén a legszívélyesebb fogadtatásra találtak. Pénzt a bankhoz ugyan nem tudtak kapni és így a bankalapítási terv meghiúsult, gróf Semsey Andor azonban közel két hó­napig még Alfonz király vendégeként Mad­ridban maradt. Halmos Károly a madridi tárgyalások után visszautazott Párizsba ahol gróf Semsey Andor helyét Halmos Ká­roly oldalán Eckhard Vilmos foglalta el. Halmos Károly később nagyon panaszko­dott Magyarországon, hogy az itthoni po­litikai tényezők elgáncsolták párizsi tárgya­lásait, mert úgy látszik, nem akarták, hogy a kurzus legvirágzóbb idején a zsidó Hal­mos Károly hozzon ilyen nagy előnyöket az országnak. »Gróf Apponyi Albert, amikor Párizsban a magyar békedelegációt vezette, személyesen is meggyőződött arról, hogy milyen nagy befolyása volt Halmos Károly­­nak Franciaország vezetőköreiben és sok­felé mondotta is, hogy Halmos igen hasznos szolgálatokat tett az országnak. A Csehszlovákiából most Budapestre ér­kezett informátorunk szerint a Paléologue­­jegyzéket Budapesten Fouchet akkori fran­cia ügyvivő adta át a magyar kormánynak és akkoriban ennek a jegyzéknek bizonyos körökben bizalmasan híre is terjedt. Van­nak, akik még emlékeznek arra a jelenetre, amikor ezidőtájban Wälder Gyula, a Pesti Hazai Első Takarékpénztár vezérigazgatója, egy nagy vacsora alkalmával nagyon bizal­masan félrevonta Hohler angol ügyvivőt és egy szemmel láthatólag igen komoly termé­szetű dologról hosszasan értekezett vele. A vacsora résztvevői körében általános feltű­nést is keltett, hogy Hohler követ a Wälder Gyulával folytatott tanácskozás után felesé­gét a vacsoránál hagyva, nyomban elsietett az estélyről. A portás csak annyit hallott, hogy az angol követ a sofőrt a miniszter­­elnökségre irányította. A miniszterelnök ekkor Simonyi-Semadam Sándor volt. Itthon mindenki ellentmond egymásnak A Paléologue-levél historikuma mind rej­télyesebbé kezd válni, mintha minden té­nyezőnek csak egy törekvése lenne, hogy erőnek erejével összekavarja ezt a pedig különben tiszta tényállást és minél elképesz­­tőbb ködbe vonja ezt a már misztikussá zavarodó történelmi tényt. Simonyi-Semadam Sándor, aki akkor Magyarország miniszterelnöke volt, ma a a következőkben állapítja meg immár ne­gyedszer és negyedik variációban a tény­állást: — Az ügyet a kormány tárgyalta. Minisz­tertanács döntött benne minden huza­vona és haladék nélkül és a kormány mindent meg­tett, hogy az ügy perfektuáltassék. Minden, ami ezen kívül vagy ettől eltérő fogalmazás­ban nevem alatt megjelent, az nem fedi az én kijelentéseimet. Így nem mondottam azt sem, hogy a lapokban közölt jegyzőkönyvvel azonos szövegű okmányt kapott volna a kormány. Most már aztán igazán nem értjük a dolgot. Simonyi-Semadam tagadja, hogy a jegyzőkönyvvel azonos szövegű okmányt kapott volna, viszont azt is kijelenti, hogy ebben az ügyben minisztertanács döntött. Nem akarjuk ismét szembeállítani ezzel azt, hogy a Simonyi-kormány egyik tagja sze­rint ezzel az üggyel a minisztertanács nem foglalkozott, a másik tagja szerint foglal­kozott, a harmadik tagja pedig csak nem hivatalos úton nyert erről tudomást. Gróf Apponyi Albert kijelenti, hogy: — A jegyzéket sohasem láttam, kétségtelen azonban, hogy tárgyalások folytak, de nem érzem magamat feljogosítva arra, hogy azok­nak tartalmáról bármit is elmondjak, bárha azok semmiképpen sem lehetnek kompromittá­lók sem a tárgyalásban Tésztáért magyar, sem a francia politikusokra. Mindegyik, ha köz­tudomásra hoznák ezt az ügyet, emelt fővel léphetne saját nemzete közvéleményének ítélő­széke elé. Szerencsétlen dolognak tartanám, ha ezt a közlést arra használnák fel, hogy a fran­cia politika ellen csináljanak hangulatot, mert ennek ránk nézve kedvező kialakulását elsőrendű érdeknek tartom és legutóbb szerzett be­nyomásaim alapján bizton remélem is. Praznovszky követ nem hallott erről az ügyről semmit, ellenben Gratz Gusztáv és mások igen. Ma közöljük párizsi munka­társunknak azt a tudósítását, hogy a fran­cia külügyminisztérium hivatalos jelentése szerint ilyen akta nincs és ilyen akta nem is lehetett. Valahogy úgy fest a dolog, mint az egyszeri alperes védekezése, aki azt mondta a bíróság előtt, hogy én a bögrét nem vittem el, nem törtem össze és különben is épségben adtam vissza. A gyerek megvan, de nincs hozzá a sok úr közül az apa. Egyébként ebben az ügy­ben nem az a fontos, hogy van-e akta és az sem fontos, hogy a magyar külügy­minisztérium hivatalos jelentése szerint ilyet nem is találnak, a döntő csak az a tény, hogy ilyen tárgya­lások folytak és hogy a tárgyalások folya­mán azok a komoly konkrétumok ki is ala­kultak, mert hiszen amikor mindenre és minden ellen van tanú, azt, hogy ezek a tárgyalások folytak, még­pedig a legkomo­lyabban,­­ alig tagadja valaki is. Még a háború idejére nyúlnak vissza a francia közeledésnek szálai Tegnapi számunkban megírtuk, hogy mily körülmények között kezdődött igen komoly közeledés Franciaország és Magyar­­ország között már a szegedi ellenforradalmi kormány idején, miként folytatódott az az első nemzetgyűlés összeillésekor, miként erősbödtek e tárgyalások a vörös hadsereg lengyelországi támadásakor. Fentartjuk ma is — nem is próbálta senki ezt megcáfolni, — hogy a francia közeledés három alapvető feltétele: a habsburg-detronizáció, de­mokratikus politika és franciabarát külpolitika kezdeményezése volt. E francia közeledés azonban még mé­lyebbre nyúlik valójában vissza és kezdő­dött már a háború alatt. A franciák ugyanis a háború alatt is két vasat tartottak a tűz­ben. Még javában folytak a legvéresebb csa­ták, amikor már a franciák közeledést ke­restek felénk. Így 1916-ban Mensdorff- Pouilly-vel­ kezdtek tárgyalást a franciák. 1917 március 22-én Sixtus pármai herceg, Károly király sógora Poincaré és Briand tudtával jelent meg Bécsben gróf Erdődy Tamás kíséreté­ben, hogy különbékét hozzon­ létre. 1917 májusában gróf Revertera Miklós osztrák-magyar követségi tanácsos és Ar­mand francia őrnagy tárgyaltak. 1917 jú­lius 5-én Genfben Coloredo-Mansfeld, 1918-ban ismét Mensdorff-Pouilly, majd Lancken tárgyalt báró Coppéval, aki ekkor joggal hivatkozott Painlevé és Ribout meg­hatalmazására. A háború vége felé különösen Paléo­­logue volt az, aki e különbéketárgya­­lásokat akarta, mint ahogy azt ő emlékirataiban el is is­meri. Sixtus herceg is Briand és Deschanel mellett főként Paléologue támogatására szá­míthatott, illetve ezek megbízásából járt Bécsben A lengyel entente-barát politikusok nagy­­része is a magyarokkal való megegyezés híve volt a háború összeomlása után és különösen gróf Andrássy Gyulán keresztül folytatott igen intenzív tárgyalásokat. Amikor az orosz vöröshadsereg mind veszedelmesebben fenye­gette az új Lengyelországot, akkor ezek a lengyel urak, a franciabarát magyar politiku­sok és főként Buat francia tábornok, a had­műveleti iroda főnöke, követelte erősen, hogy Magyarországnak kell engedményeket aján­lani, amiknek ellenértékeképpen magyar had­seregnek kell megvédeni az akkor már veszedelmes helyzetben lévő lengyel ármádiát az orosz hadsereggel szemben. Ebben a lég­körben tárgyalások kezdődtek Paléologue és gróf Teleki Pál magyar külügyminisz­ter között. És amikor a franciák erre a most két­ségbevont hitelességű április 15-iki iratukra nem kaptak választ, a tárgyalások tovább folytak és igen jó helyről szerzett informá­cióink szerint, amelyet minden cáfolattal szemben fentartanak, annak a kornak ala­pos ismerősei, Millerand is intézett levelet a magyar kormányhoz.­­ Egyébként ugyanennek a Millerandnak az a kísérőlevele, amelyet a magyar béke­delegációhoz intézett, a beavatottak szerint szintén sokkal komolyabb jelentőségű volt, mint ahogy azt most feltüntetik. Lloyd George pedig a lord Newtonnak, a lord Teasdalenak és Crowe márkinak interpellá­cióira adott válaszában szintén igen ko­­molynak jelentette ki Millerand ígéreteit. Gróf Semsey Andor érintke­zést tartott IV. Károly prangínsi udvarával Ez ügy koronatanúi közül mindezideig csak gróf Semsey Andort nem lehetett meg­szólaltatni. Immár negyedik napja folyik ez az ügy, amelynek­­ egyik legfontosabb koronatanúja és még mindig nem jelent meg az ő nyilatkozata. Gróf Semsey Andornak szereplését le akarják csökkenteni. Tény, hogy ő Párizs­ban hivatalos szerepet nem töltött be, nem is tölthetett, hiszen akkor még diplomáciai képviseletünk nem volt Párizsban, azonban az is tény, hogy gróf Semsey Andor Borovicényi révén, aki akkor IV. Károly magántitkára volt, igen élénk összekötetést tartott a Pranginsbe száműzött uralkodócsalád­dal. Majd tisztázódni fog valamiképpen, hogy­ vett-e át gróf Semsey Andor ilyen iratot a francia külügyminisztériumtól, hová jut­tatta azt és így, ha kezébe került ez,­ mi lett ennek a rejtélyes iratnak a sorsa? Szombat A húsvéti királypuccs ezzel a magyar—francia üggyel volt kapcsolatos Ezekről a francia tárgyalásokról igen ala­pos és hiteles információval bírt Prangisban IV. Károly és környezete is. IV. Károlynak száműzetése első percétől kezdve az volt a terve, hogy egyrészt megszerzi az uralkodó­házak — így főként az angol király — jó­indulatát, másrészt a franciák támogatását ahhoz a törekvéséhez, hogy a magyar trónt visszaszerezhesse. Bizalmasai a francia—magyar közeledés minden lé­péséről és jegyzékváltásáról pontosan értesítették és így tudott arról is, hogy milyen előreha­ladott stádiumban volt ez, amikor 1920 áp­rilis 15-én megkaptuk azt az iratot, amely­nek hitelességét most kétségbe vonják. Akár hiteles volt az irat, akár nem, abban a for­májában, amelyben most nyilvánosságra hozták, IV. Károly kezébe került másolatban. IV. Károly, amikor látta, hogy az ő vé­leménye szerint a magyar kormány huza­vonája következtében nem jön létre a fran­cia—magyar közeledés, ezt az ötletet ra­gadta meg és tanácsadói úgy érezték, hogy ha a magyar kormány nem reagál kellő mértékben a franciáknak, akkor felveszi ő ezt a fonalat és ha ő késznek mutatkozik francia politika kezdeményezésére és a francia óhajtá­sok teljesítésére, akkor a franciák el is ejtik azt feltételt, amely a Habsburg­­detronizációra vonatkozik. Úgy gondolták, hogy ha Károly eleget tesz a franciák külpolitikai, gazdasági, ka­tonai óhajtásainak és ha a franciabarát külpolitika mellett demokratikus berendez­kedést is kezdeményez, akkor elállnak a franciák attól, hogy Magyarország a Habs­­burg-házat detronizálja. A helyzet ez isme­retében és a tények e tudatában határozta el magát IV. Károly arra, hogy 1921 húsvétján Magyarországba jön és trónját vissza­­szerzi, mert biztosra vette, hogy a franciák hajlan­­dók lesznek később ezt tényként akceptálni, ha különben mindenben teljesítik a franciák kívánságát. Ezzel az információnkkal ellen­tétes ugyan az, hogy körülbelül egy évvel a királypuccs előtt, 1920 február 2-án, a fran­cia kabinet sajtófőnöke a magyar megbízot­taknak Neuillyben egy olyan átiratot adott át, amelyet akkor nem hoztak nyilvánosságra, és amelyben az állott, hogy Franciaország semmiesetre sem egyezik­ bele a Habsburg-dinasztia restaurálá­sába, amely dinasztia történetét „ide­gen fajok leigázása“ jellemzi és amelynek uralma ellentétes lenne azokkal az eszmékkel, amelyekért a franciák harcba­­szállottak. Kijelentette ez az átirat, hogy ők ugyan nem avatkoznak bele magyar belügybe és abba se, hogy milyen alkotmányformát fog Magyarország elfogadni, azonban a Habsburg-restauráció kérdését ők­ nem tekintik Magyarország belügyének és minden ilyen kísérlet ellen tilta­koznak is. * 1920 február másodikétól azonban sok idő telt el 1921 húsvétjáig és akik a királypucs­­csot megtervezték, arra számítottak, hogy a politikában nem szokatlanok a hangulatvál­tozások és gyakran fogadnak el államok olyan álláspontot a megváltozott viszonyok hatása alatt, amelyet előbb megtagadtak. Eckhardt Tibor pénteken éjfél meg­érkezett Londonból és kijelenti, hogy tudott annak idején a Falcologue­jegyzékről Péntek éjjel háromnegyed tizenkettőkor érkezett meg Eckhardt Tibor Londonból Párizson és Bécsen át Budapestre. A Ma­gyar Hírlap megírta, hogy Eckhardt Tibor, mint külügyi sajtófőnök, annak idején tu­dott a Paléologue-féle jegyzékről és azt az álláspontot képviselte, hogy a jegyzék tartalmának megfelelően kell a magyar kor­mánynak a kérdésben döntenie. A Neue Freie Presse pénteki száma a Paléologue­­féle ügynek nyilvánosságra hozatalát Eck­hardt Tibornak tulajdonítja, az akció ku­lisszái mögött az ő kezét is látja. Ezért a Magyar Hírlap munkatársa péntek éjjel az expresszel a nyugati pályaudvaron Buda­pestre érkező Eckhardt Tiborhoz kérdést intézett, hogy mit tud a Paléologue-ügyről. Eckhardt munkatársunknak a következőket mondotta . Tudtam a Paléologue-féle jegyzék­ről annak idején, többet azonban most nem mondhatok róla, mert engem is kötelez a hivatalos titoktartás. Most a bécsi lapokból értesültem az ügy ki­pattanásáról. Egyik bécsi lapban olvastam Simonyi-Semadam Sándor volt miniszter­­elnök úr nyilatkozatát, amely véleményem szerint mindenben fedi a tényeket. Tekintettel arra, hogy Simonyi-Semadam Sándornak két nyilatkozata jelent meg a sajtóban és második nyilatkozatában korri­gálja első nyilatkozatát, megkérdeztük Eck­hardt Tibort, hogy melyik nyilatkozatra gondol. Eckhardt kijelentette, hogy hamar­jában nem tudja pontosan megmondani, de el fogja olvasni mind a két nyilatkozatot és akkor majd tisztázhatja, hogy melyikről van szó. Ezután megkérdeztük Eckhardt Tibort, hogy külföldi politikusok körében milyen tapasztalatokat szerzett a magyar kérdésre vonatkozólag. Eckhardt ezeket mondotta. — Először is egy Magyarországon általá­nosan elterjedt tévedést kell korrigálnom. Mindenki azt hiszi, hogy Anglia hivatalos politikája teljesen támogat bennünket, noha a tényállás az, hogy a hivatalos Anglia nem ellenségünk ugyan, de viszont a békeszerző­dés által teremtett helyzetet stabilizálni akarja s a status quo fentartására törekszik. Ha tehát valaki például bántani akarna bennünket, egészen biztos, hogy Anglia mellénk állana, de ennél messzebbmenő kö­vetkeztetéseket nem lehet fűzni a hivatalos angol politikához. Természetesen ezzel szemben állnak a magánakciók, köztük lord Rothermere akciója. Nagyjelentőségű­nek tartom a parlamenti csoport állásfogla­lását, az angol magyar bizottság tagjainak a véleményét.

Next