Magyar Hirlap, 1927. október (37. évfolyam, 222-247. szám)
1927-10-01 / 222. szám
2 1927 október 3. 1 mm amelyet még évek múlva is csak a népszövetség garanciája mellett szerezhetett meg Magyarország a külföldi pénzpiacokon. Halmos Károly Párizsban a MÁV bérbeadásán kívül különben egyéb üzletekkel is foglalkozott és igen nagy lokomotív szállításokat kötött le Schneider—Creusotékkal, amiről a budapesti Fried és Adorján cég főnöke többet tudna beszélni, mert Fóris Vilmos még ma is perben áll a nagy francia céggel. Halmos új titkára Semsey után Eckhardt Vilmos Halmos egy magyar—francia bankot is akart alapítani, amelybe spanyol tőkét is be akart vonni. Ez a gondolat úgy vetődött föl Halmos Károlynál, hogy amikor Albrecht főherceg Párizsban járt Windischgrätz herceg társaságában, Halmos igen meleghangú ajánlólevelet kapott Albrecht főhercegtől XIII. Alfonz spanyol királyhoz, aki tudvalevőleg közeli rokonságban áll Izabella főhercegnő révén Albrecht főherceggel. Halmos Károly Semsey Andor gróffal el is utazott Madridba, ahol XIII. Alfonz Albrecht főherceg meleg ajánlólevelének elolvasása után több, mint egyórás audiencián fogadta Halmost és Semsey Andort. Alfonz király gróf Romanonez akkori miniszterelnökhöz utasította a két magyart, ahol a kitűnő ajánlat nyomán szintén a legszívélyesebb fogadtatásra találtak. Pénzt a bankhoz ugyan nem tudtak kapni és így a bankalapítási terv meghiúsult, gróf Semsey Andor azonban közel két hónapig még Alfonz király vendégeként Madridban maradt. Halmos Károly a madridi tárgyalások után visszautazott Párizsba ahol gróf Semsey Andor helyét Halmos Károly oldalán Eckhard Vilmos foglalta el. Halmos Károly később nagyon panaszkodott Magyarországon, hogy az itthoni politikai tényezők elgáncsolták párizsi tárgyalásait, mert úgy látszik, nem akarták, hogy a kurzus legvirágzóbb idején a zsidó Halmos Károly hozzon ilyen nagy előnyöket az országnak. »Gróf Apponyi Albert, amikor Párizsban a magyar békedelegációt vezette, személyesen is meggyőződött arról, hogy milyen nagy befolyása volt Halmos Károlynak Franciaország vezetőköreiben és sokfelé mondotta is, hogy Halmos igen hasznos szolgálatokat tett az országnak. A Csehszlovákiából most Budapestre érkezett informátorunk szerint a Paléologuejegyzéket Budapesten Fouchet akkori francia ügyvivő adta át a magyar kormánynak és akkoriban ennek a jegyzéknek bizonyos körökben bizalmasan híre is terjedt. Vannak, akik még emlékeznek arra a jelenetre, amikor ezidőtájban Wälder Gyula, a Pesti Hazai Első Takarékpénztár vezérigazgatója, egy nagy vacsora alkalmával nagyon bizalmasan félrevonta Hohler angol ügyvivőt és egy szemmel láthatólag igen komoly természetű dologról hosszasan értekezett vele. A vacsora résztvevői körében általános feltűnést is keltett, hogy Hohler követ a Wälder Gyulával folytatott tanácskozás után feleségét a vacsoránál hagyva, nyomban elsietett az estélyről. A portás csak annyit hallott, hogy az angol követ a sofőrt a miniszterelnökségre irányította. A miniszterelnök ekkor Simonyi-Semadam Sándor volt. Itthon mindenki ellentmond egymásnak A Paléologue-levél historikuma mind rejtélyesebbé kezd válni, mintha minden tényezőnek csak egy törekvése lenne, hogy erőnek erejével összekavarja ezt a pedig különben tiszta tényállást és minél elképesztőbb ködbe vonja ezt a már misztikussá zavarodó történelmi tényt. Simonyi-Semadam Sándor, aki akkor Magyarország miniszterelnöke volt, ma a a következőkben állapítja meg immár negyedszer és negyedik variációban a tényállást: — Az ügyet a kormány tárgyalta. Minisztertanács döntött benne minden huzavona és haladék nélkül és a kormány mindent megtett, hogy az ügy perfektuáltassék. Minden, ami ezen kívül vagy ettől eltérő fogalmazásban nevem alatt megjelent, az nem fedi az én kijelentéseimet. Így nem mondottam azt sem, hogy a lapokban közölt jegyzőkönyvvel azonos szövegű okmányt kapott volna a kormány. Most már aztán igazán nem értjük a dolgot. Simonyi-Semadam tagadja, hogy a jegyzőkönyvvel azonos szövegű okmányt kapott volna, viszont azt is kijelenti, hogy ebben az ügyben minisztertanács döntött. Nem akarjuk ismét szembeállítani ezzel azt, hogy a Simonyi-kormány egyik tagja szerint ezzel az üggyel a minisztertanács nem foglalkozott, a másik tagja szerint foglalkozott, a harmadik tagja pedig csak nem hivatalos úton nyert erről tudomást. Gróf Apponyi Albert kijelenti, hogy: — A jegyzéket sohasem láttam, kétségtelen azonban, hogy tárgyalások folytak, de nem érzem magamat feljogosítva arra, hogy azoknak tartalmáról bármit is elmondjak, bárha azok semmiképpen sem lehetnek kompromittálók sem a tárgyalásban Tésztáért magyar, sem a francia politikusokra. Mindegyik, ha köztudomásra hoznák ezt az ügyet, emelt fővel léphetne saját nemzete közvéleményének ítélőszéke elé. Szerencsétlen dolognak tartanám, ha ezt a közlést arra használnák fel, hogy a francia politika ellen csináljanak hangulatot, mert ennek ránk nézve kedvező kialakulását elsőrendű érdeknek tartom és legutóbb szerzett benyomásaim alapján bizton remélem is. Praznovszky követ nem hallott erről az ügyről semmit, ellenben Gratz Gusztáv és mások igen. Ma közöljük párizsi munkatársunknak azt a tudósítását, hogy a francia külügyminisztérium hivatalos jelentése szerint ilyen akta nincs és ilyen akta nem is lehetett. Valahogy úgy fest a dolog, mint az egyszeri alperes védekezése, aki azt mondta a bíróság előtt, hogy én a bögrét nem vittem el, nem törtem össze és különben is épségben adtam vissza. A gyerek megvan, de nincs hozzá a sok úr közül az apa. Egyébként ebben az ügyben nem az a fontos, hogy van-e akta és az sem fontos, hogy a magyar külügyminisztérium hivatalos jelentése szerint ilyet nem is találnak, a döntő csak az a tény, hogy ilyen tárgyalások folytak és hogy a tárgyalások folyamán azok a komoly konkrétumok ki is alakultak, mert hiszen amikor mindenre és minden ellen van tanú, azt, hogy ezek a tárgyalások folytak, mégpedig a legkomolyabban, alig tagadja valaki is. Még a háború idejére nyúlnak vissza a francia közeledésnek szálai Tegnapi számunkban megírtuk, hogy mily körülmények között kezdődött igen komoly közeledés Franciaország és Magyarország között már a szegedi ellenforradalmi kormány idején, miként folytatódott az az első nemzetgyűlés összeillésekor, miként erősbödtek e tárgyalások a vörös hadsereg lengyelországi támadásakor. Fentartjuk ma is — nem is próbálta senki ezt megcáfolni, — hogy a francia közeledés három alapvető feltétele: a habsburg-detronizáció, demokratikus politika és franciabarát külpolitika kezdeményezése volt. E francia közeledés azonban még mélyebbre nyúlik valójában vissza és kezdődött már a háború alatt. A franciák ugyanis a háború alatt is két vasat tartottak a tűzben. Még javában folytak a legvéresebb csaták, amikor már a franciák közeledést kerestek felénk. Így 1916-ban Mensdorff- Pouilly-vel kezdtek tárgyalást a franciák. 1917 március 22-én Sixtus pármai herceg, Károly király sógora Poincaré és Briand tudtával jelent meg Bécsben gróf Erdődy Tamás kíséretében, hogy különbékét hozzon létre. 1917 májusában gróf Revertera Miklós osztrák-magyar követségi tanácsos és Armand francia őrnagy tárgyaltak. 1917 július 5-én Genfben Coloredo-Mansfeld, 1918-ban ismét Mensdorff-Pouilly, majd Lancken tárgyalt báró Coppéval, aki ekkor joggal hivatkozott Painlevé és Ribout meghatalmazására. A háború vége felé különösen Paléologue volt az, aki e különbéketárgyalásokat akarta, mint ahogy azt ő emlékirataiban el is ismeri. Sixtus herceg is Briand és Deschanel mellett főként Paléologue támogatására számíthatott, illetve ezek megbízásából járt Bécsben A lengyel entente-barát politikusok nagyrésze is a magyarokkal való megegyezés híve volt a háború összeomlása után és különösen gróf Andrássy Gyulán keresztül folytatott igen intenzív tárgyalásokat. Amikor az orosz vöröshadsereg mind veszedelmesebben fenyegette az új Lengyelországot, akkor ezek a lengyel urak, a franciabarát magyar politikusok és főként Buat francia tábornok, a hadműveleti iroda főnöke, követelte erősen, hogy Magyarországnak kell engedményeket ajánlani, amiknek ellenértékeképpen magyar hadseregnek kell megvédeni az akkor már veszedelmes helyzetben lévő lengyel ármádiát az orosz hadsereggel szemben. Ebben a légkörben tárgyalások kezdődtek Paléologue és gróf Teleki Pál magyar külügyminiszter között. És amikor a franciák erre a most kétségbevont hitelességű április 15-iki iratukra nem kaptak választ, a tárgyalások tovább folytak és igen jó helyről szerzett információink szerint, amelyet minden cáfolattal szemben fentartanak, annak a kornak alapos ismerősei, Millerand is intézett levelet a magyar kormányhoz. Egyébként ugyanennek a Millerandnak az a kísérőlevele, amelyet a magyar békedelegációhoz intézett, a beavatottak szerint szintén sokkal komolyabb jelentőségű volt, mint ahogy azt most feltüntetik. Lloyd George pedig a lord Newtonnak, a lord Teasdalenak és Crowe márkinak interpellációira adott válaszában szintén igen komolynak jelentette ki Millerand ígéreteit. Gróf Semsey Andor érintkezést tartott IV. Károly prangínsi udvarával Ez ügy koronatanúi közül mindezideig csak gróf Semsey Andort nem lehetett megszólaltatni. Immár negyedik napja folyik ez az ügy, amelynek egyik legfontosabb koronatanúja és még mindig nem jelent meg az ő nyilatkozata. Gróf Semsey Andornak szereplését le akarják csökkenteni. Tény, hogy ő Párizsban hivatalos szerepet nem töltött be, nem is tölthetett, hiszen akkor még diplomáciai képviseletünk nem volt Párizsban, azonban az is tény, hogy gróf Semsey Andor Borovicényi révén, aki akkor IV. Károly magántitkára volt, igen élénk összekötetést tartott a Pranginsbe száműzött uralkodócsaláddal. Majd tisztázódni fog valamiképpen, hogy vett-e át gróf Semsey Andor ilyen iratot a francia külügyminisztériumtól, hová juttatta azt és így, ha kezébe került ez, mi lett ennek a rejtélyes iratnak a sorsa? Szombat A húsvéti királypuccs ezzel a magyar—francia üggyel volt kapcsolatos Ezekről a francia tárgyalásokról igen alapos és hiteles információval bírt Prangisban IV. Károly és környezete is. IV. Károlynak száműzetése első percétől kezdve az volt a terve, hogy egyrészt megszerzi az uralkodóházak — így főként az angol király — jóindulatát, másrészt a franciák támogatását ahhoz a törekvéséhez, hogy a magyar trónt visszaszerezhesse. Bizalmasai a francia—magyar közeledés minden lépéséről és jegyzékváltásáról pontosan értesítették és így tudott arról is, hogy milyen előrehaladott stádiumban volt ez, amikor 1920 április 15-én megkaptuk azt az iratot, amelynek hitelességét most kétségbe vonják. Akár hiteles volt az irat, akár nem, abban a formájában, amelyben most nyilvánosságra hozták, IV. Károly kezébe került másolatban. IV. Károly, amikor látta, hogy az ő véleménye szerint a magyar kormány huzavonája következtében nem jön létre a francia—magyar közeledés, ezt az ötletet ragadta meg és tanácsadói úgy érezték, hogy ha a magyar kormány nem reagál kellő mértékben a franciáknak, akkor felveszi ő ezt a fonalat és ha ő késznek mutatkozik francia politika kezdeményezésére és a francia óhajtások teljesítésére, akkor a franciák el is ejtik azt feltételt, amely a Habsburgdetronizációra vonatkozik. Úgy gondolták, hogy ha Károly eleget tesz a franciák külpolitikai, gazdasági, katonai óhajtásainak és ha a franciabarát külpolitika mellett demokratikus berendezkedést is kezdeményez, akkor elállnak a franciák attól, hogy Magyarország a Habsburg-házat detronizálja. A helyzet ez ismeretében és a tények e tudatában határozta el magát IV. Károly arra, hogy 1921 húsvétján Magyarországba jön és trónját visszaszerzi, mert biztosra vette, hogy a franciák hajlandók lesznek később ezt tényként akceptálni, ha különben mindenben teljesítik a franciák kívánságát. Ezzel az információnkkal ellentétes ugyan az, hogy körülbelül egy évvel a királypuccs előtt, 1920 február 2-án, a francia kabinet sajtófőnöke a magyar megbízottaknak Neuillyben egy olyan átiratot adott át, amelyet akkor nem hoztak nyilvánosságra, és amelyben az állott, hogy Franciaország semmiesetre sem egyezik bele a Habsburg-dinasztia restaurálásába, amely dinasztia történetét „idegen fajok leigázása“ jellemzi és amelynek uralma ellentétes lenne azokkal az eszmékkel, amelyekért a franciák harcbaszállottak. Kijelentette ez az átirat, hogy ők ugyan nem avatkoznak bele magyar belügybe és abba se, hogy milyen alkotmányformát fog Magyarország elfogadni, azonban a Habsburg-restauráció kérdését ők nem tekintik Magyarország belügyének és minden ilyen kísérlet ellen tiltakoznak is. * 1920 február másodikétól azonban sok idő telt el 1921 húsvétjáig és akik a királypucscsot megtervezték, arra számítottak, hogy a politikában nem szokatlanok a hangulatváltozások és gyakran fogadnak el államok olyan álláspontot a megváltozott viszonyok hatása alatt, amelyet előbb megtagadtak. Eckhardt Tibor pénteken éjfél megérkezett Londonból és kijelenti, hogy tudott annak idején a Falcologuejegyzékről Péntek éjjel háromnegyed tizenkettőkor érkezett meg Eckhardt Tibor Londonból Párizson és Bécsen át Budapestre. A Magyar Hírlap megírta, hogy Eckhardt Tibor, mint külügyi sajtófőnök, annak idején tudott a Paléologue-féle jegyzékről és azt az álláspontot képviselte, hogy a jegyzék tartalmának megfelelően kell a magyar kormánynak a kérdésben döntenie. A Neue Freie Presse pénteki száma a Paléologueféle ügynek nyilvánosságra hozatalát Eckhardt Tibornak tulajdonítja, az akció kulisszái mögött az ő kezét is látja. Ezért a Magyar Hírlap munkatársa péntek éjjel az expresszel a nyugati pályaudvaron Budapestre érkező Eckhardt Tiborhoz kérdést intézett, hogy mit tud a Paléologue-ügyről. Eckhardt munkatársunknak a következőket mondotta . Tudtam a Paléologue-féle jegyzékről annak idején, többet azonban most nem mondhatok róla, mert engem is kötelez a hivatalos titoktartás. Most a bécsi lapokból értesültem az ügy kipattanásáról. Egyik bécsi lapban olvastam Simonyi-Semadam Sándor volt miniszterelnök úr nyilatkozatát, amely véleményem szerint mindenben fedi a tényeket. Tekintettel arra, hogy Simonyi-Semadam Sándornak két nyilatkozata jelent meg a sajtóban és második nyilatkozatában korrigálja első nyilatkozatát, megkérdeztük Eckhardt Tibort, hogy melyik nyilatkozatra gondol. Eckhardt kijelentette, hogy hamarjában nem tudja pontosan megmondani, de el fogja olvasni mind a két nyilatkozatot és akkor majd tisztázhatja, hogy melyikről van szó. Ezután megkérdeztük Eckhardt Tibort, hogy külföldi politikusok körében milyen tapasztalatokat szerzett a magyar kérdésre vonatkozólag. Eckhardt ezeket mondotta. — Először is egy Magyarországon általánosan elterjedt tévedést kell korrigálnom. Mindenki azt hiszi, hogy Anglia hivatalos politikája teljesen támogat bennünket, noha a tényállás az, hogy a hivatalos Anglia nem ellenségünk ugyan, de viszont a békeszerződés által teremtett helyzetet stabilizálni akarja s a status quo fentartására törekszik. Ha tehát valaki például bántani akarna bennünket, egészen biztos, hogy Anglia mellénk állana, de ennél messzebbmenő következtetéseket nem lehet fűzni a hivatalos angol politikához. Természetesen ezzel szemben állnak a magánakciók, köztük lord Rothermere akciója. Nagyjelentőségűnek tartom a parlamenti csoport állásfoglalását, az angol magyar bizottság tagjainak a véleményét.