Magyar Hírlap, 1996. május (29. évfolyam, 114-126. szám)
1996-05-17 / 115. szám
1996. MÁJUS 17. PÉNTEK KÜLFÖLD - BELFÖLD Göncz Árpád Okucaniban • Folytatás az 1. oldalról Okucani látogatása előtt Göncz Árpád Zágrábban találkozott Franjo Tudjman elnökkel. „Horvátországban megítélésem szerint a legfontosabb feladat politikailag az, hogy mielőbb szabadulni tudjanak a háború maradványaitól” - mondta ez alkalommal a magyar köztársasági elnök. A rövid tárgyalás után tartott közös sajtótájékoztatón mindkét fél elégedetten szólt a kétoldalú kapcsolatokról, amelyek - mint Tudjman rámutatott - kezdettől fogva jól fejlődtek. A horvát elnök nyilatkozatában kiemelte: Horvátország - noha bizonyos európai erők a Balkánhoz akarják kapcsolni - Közép-Európához tartozik. Tudjman arról tájékoztatta vendégét, hogy sikeresen folytatódik a keletszlavóniai térség Horvátországhoz történő békés visszacsatolása, ami nagyon fontos a magyar kisebbség számára. A horvát elnök a magyar-horvát gazdasági kapcsolatokkal összefüggésben hangsúlyozta az Adria-olajvezeték privatizációját, amelyben a Mal Rt. is érintett, s bejelentette, hogy - közös konzorcium keretében - tendereken pályázhatnak majd a magyar cégek, többek közt a Budapest-Zágráb-Fiume-útvonal korszerűsítésére. A megbeszélésen felvetődött az eszéki és a zágrábi magyar oktatási központ létrehozásának kérdése. Tudjman elnök közölte, hogy már döntöttek az eszéki központ felépítéséről, a zágrábiról viszont még nem határoztak. Göncz Árpád kijelentette, hogy a tárgyaláson kérte Zágráb segítségét a Magyarországon tartózkodó horvátországi menekültek hazatelepüléséhez. Pozsony civilizált kapcsolatot akar MH-Pozsony/Bukarest A szlovák külügyi szóvivő, Juraj Matejovsky tegnapi tájékoztatóján „technikai rutinműveletnek" minősítette az alapszerződés ratifikációs okmányainak cseréjét. Matejovsky ezzel azokra a szlovák sajtókommentárokra reagált, amelyek szerint a szerződés jelentősége miatt a cserének magasabb szinten kellett volna megtörténnie. A szóvivő hangsúlyozta: az alapszerződés hatálybalépése azt bizonyítja, hogy Szlovákia „képes civilizált módon megoldani a problémáit”. Magyarország és Szlovákia együttműködése soha nem tapasztalt iramban fejlődik - tette hozzá Matejovsky. A Horn-Meciar-találkozónak, illetve az alapszerződés teljesítését ellenőrizni hivatott vegyes bizottság felállításának előkészítése azonban még nincs olyan stádiumban, hogy arról bármilyen információt közölni lehetne - mondta a szlovák külügyi szóvivő. A román rádió szerint a szlovák-magyar alapszerződés kicserélése a budapesti diplomácia kétségbevonhatatlan eredménye, sőt talán a magyar kormány eddigi legnagyobb külpolitikai sikere is - jelentette bukaresti tudósítónk. A román rádió kommentárja szerint azonban ahhoz, hogy egy alapszerződés valóban jótékony hatású legyen, kölcsönösen elfogadott kompromisszumon kell alapulnia. Az alapszerződés aláírását követően nyomban számos diplomáciai és politikai nézeteltérés forrása lett a két ország között - állapítja meg a román rádió. Hasonlóan vélekedik a bukaresti Adevarul napilap, amely szerint az sem tisztázott, milyen mértékben szilárdíthatja meg a dokumentum a bősi vízi erőmű, és a szlovákiai magyar kisebbség körüli problémák miatt törékenynyé vált kétoldalú kapcsolatokat. Az Adevarul emlékeztet: Meciar kormányfő csak néhány nappal ezelőtt jelentette ki: Pozsonynak fel kell lépnie a szlovákiai magyar etnikai pártok önrendelkezési és autonómiatörekvései ellen, melyek szélsőséges irányvonalat jelentenek. • Sándor Eleonóra - Bogdán Tibor Az Európa-napok kasszája MH-információ Két éve még csupán egy, tavaly már két Európa-napon ismerkedhettek az érdeklődők az egységesülő kontinenssel. A sikeres rendezvényekből az idén sorozat lett, a korábbi egyedi finanszírozási szerződéseket hat rendezvényre szóló megállapodás váltotta fel. Az EU-napok támogatására a PHARE programból 220 ezer ECU-t, közel 38 millió forintot különítettek el. A keretből hat-hat"'5" forint jutott a rendemányzatoknak, de igez a városok saját síikből is megtelt millió forinttal. Az unió működését, célját bemutató Európa-nap ötletét a magyarországi EU-képviselet a Külügyminisztériummal közösen javasolta, még 1994- ben. Egyetlen kikötésük volt, a rendezvény ne Budapesten legyen - tudtuk meg Szalay Lászlótól, a külügyi tárca európai integrációs főosztályának tanácsosától. Az első állomás Debrecenben volt, majd a kedvező fogadtatás után a következő évben Pécsett és Szombathelyen ismerkedhettek az érdeklődők az egységesülő kontinenssel. Az idei folytatásra az egyedi szerződések helyett már az egész évet felölelő megállapodást kötött a külügyi tárca és az Európai Unió. A helyszínek kiválasztásában fontos szempont volt a város, illetve a régió integrációs kapcsolata, például Szombathely és Zalaegerszeg Ausztriával való együttműködése, illetve a határ menti régiók együttműködésének viszonylatában Szeged jugoszláviai vagy Békéscsaba romániai kapcsolata. A rendezésben szabad kezet kapnak az önkormányzatok. A tapasztalatok szerint az egy Európa-napra jutó hatmillió forinthoz az önkormányzatok saját költségvetésükből hozzátesznek egy-kétmillió forintot, mert minden város szeretne az előzőnél többet, valami újat nyújtani. Az év végén döntenek a folytatásról - közölte a tanácsos. El szeretnék kerülni ugyanis, hogy az EU-napok rutinszerűvé váljanak. A változtatás tehát elképzelhető, de az biztosan gyakorlat marad, hogy az EU bemutatását összekapcsolják a régiók, városok ismertetésével. A döntésig azonban még négy állomása lesz a sorozatnak, a szeptember 13-ai szegedi eseményt a székesfehérvári és a szolnoki Európanap követi. Az év utolsó rendezvénye Békéscsabán lesz, október 11-én. • Haszán Zoltán AZ MH BEMUTATJA Az új német kémfőnök A botrányoktól és belső ellentétektől sújtott Szövetségi Hírszerző Hivatal (BND) élére aligha találhattak volna olyan új vezetőt, aki több oldalról ismeri a német titkosszolgálatokat, mint Hansjörg Geiger. Az 53 éves, párton kívüli, amúgy liberális beállítottságáról ismert jogász évekkel ezelőtt a bajorországi adatvédelmi hivatalnál dolgozott. Neve a fordulat után, a keletnémet állambiztonsági hatóság, a Stasi aktáit kezelő hivatal helyettes vezetőjeként vált ismertté. A kormánykoalíció pártjai a múlt héten egyeztek meg, hogy ő lesz a BND új főnöke. A külföldi kémszolgálattal foglalkozó BND nemrégiben abba a gyanúba keveredett, hogy mesterségesen teremtett keresletet a volt Szovjetunióból kiinduló plutóniumcsempészetnek. Az üggyel foglalkozó parlamenti vizsgálóbizottság még nem hozta nyilvánosságra jelentését. Ugyancsak megrázkódtatta a hatezer főt foglalkoztató hírszerző hivatalt, hogy elnöke ellentétbe került a szolgálat operatív vezetőivel, majd ennek nyomán lemondásra kényszerült. Geigertől most mindenekelőtt azt várják, hogy nyugalmat teremtsen a titkosszolgálatnál, amely a kelet-nyugati ellentét megszűnése óta amúgy is az ellenzék bírálatának kereszttüzében áll. Az SPD a hivatal létszámának csökkentését követeli, a Zöldek a külföldi kémszolgálat megszüntetését javasolták a parlamentben. Politikai megfigyelők rámutatnak: konfliktusok várnak az új elnökre a kancellári hivatalban is, ahol a titkosszolgálatok összehangolásáért felelős államminiszter, a politikai ambícióiról ismert Bernd Schmidbauer ül, akit sokan a plutóniumbotrány első számú felelősének tartanak. Geigernek többek között azzal a tervvel kell majd szembesülnie, amely a kémszolgálat felhasználását irányozza elő a szervezett bűnözés elleni harcban. Ez viszont könnyen ellentétbe kerülhet a volt adatvédő eddigi elveivel. • Sasvári Attila (Berlin) renyő fűrészáru Kedvezményes ajánlat 1996. június 30-ig! EPITO ASZTALOS ‰ 50 000 Ft › ›100 000 Ft › Ft/m3 Ft/m3 Ft/m3 Ft/m3 16 000-től 15 000-től 22 000-től 21 000-től 23 00ttőI 22 000-től 27 000-től 26 000-től 27 000-től 26 000-től 28 000-től 27 000-től 30,50- től 29,50-től 38.50- től 37,50-től 650-től 600-tól 900-tól 850-től 900-tól 850-től 1000-től 950-től KERESZTMETSZETEK (mm) SZELVÉNYÁRUK -18-25x80-300 -28-75x80-300 GERENDÁK LÉCEK (Ft/fm) -24/25x48/50 -30/32x50/52 LAMBÉRIÁK (Ft/m3) HAJÓPADLÓK (Ft/m3) ÁRALKALMAZÁSI FELTÉTELEK - Építő és asztalos minőségben az árak a fenti értékhatároknál nedvességtartalomtól és hosszúságtól függően differenciálódnak. - Válogatási lehetőség felár felszámítása mellett. - A fenti árakat további 25% áfa terheli. - Az árak telephelyen, szállítóeszközre rakva értendők. - Egy tételben, 650 000 Ft értékű vásárlás felett az árak az ország bármely pontján a fentiek szerint. Szükség esetén fuvarszervezés. KÍNÁLATUNK TOVÁBBI JELLEMZŐI - Fafaj: vörösfenyő, borovi, luc. - Készletezés: máglyában, léc között. - Nedvességtartalom: friss/légszáraz/műszárított állapot. Komplett tetőszerkezetek szállítása a megrendelést követő hónap 30-áig. Nyitva tartás: H-P 7.30-16. Szó: 7.30-12 óráig Cím: Budapest XVI., Nagyicce sor (Örs vezér tértől a 2. HÉV-állomás) Telefon/fax: 403-5893. Telefon: 403-5148 _______________________________________________________________________________________________________MH 5794 Belefojtották a szót a belügyminiszterbe Tisztogatás a szlovák tévében MH-Pozsony A szlovák televízióból azonnali hatállyal elbocsátottak egy szerkesztőt és egy bemondónőt, amiért megtagadták az államfőt minősítő kommentár közvetítését. A belügyi és lehallgatási botrány fejleményei a képernyőt is elérték. Kedden este a szlovák televízió nyíltan állást foglalt az elnök fiának elrablása miatt kirobbant ügyben, amelynek lényege, hogy a volt belügyminiszter szerint az akciót a szlovák titkosszolgálat szervezte meg. A tévé ezzel szemben önrablásnak minősítette az ügyet, és az államfőt lejárató összeállítást közölt. Michal Kovác tegnap kifejtette, hogy meggyőződése szerint a közszolgálati televízióban sugárzott összeállítás a titkosszolgálat műhelyében készült. Az államfő a leghatározottabban visszautasította az elhangzott vádakat, amelyek szerint ő személyesen - az ellenzéki pártok által zsarolva - megpróbálta eltussolni fia bűncselekményeit. Kovác elvárja, hogy az ügyészség eljárást kezdeményezzen a televízió ellen, hiszen Szlovákiában még érvényben van a büntető törvénykönyvnek az államfő elleni támadásokat büntető paragrafusa. A titkosszolgálat igazgatója és a belügyminiszter közötti telefonbeszélgetés nyilvánosságra került hangfelvételéből kiderült, hogy kettejük egyezsége alapján váltották le az ifjabbik Kovác ügyében a megoldáshoz közel kerülő nyomozókat. Ez annyira kompromittálta Ludovít Hudek minisztert, hogy ezentúl nincs erkölcsi joga a rendőrség munkájáról nyilatkozni - véli a szlovák ellenzék. Az ellenzéki képviselők tegnap közbekiabálássokkal megakadályozták a belügyminisztert abban, hogy a parlament plénuma előtt felolvassa a bűnözés tavalyi alakulásáról szóló jelentését. • Sándor Eleonóra AZ OFOTERT KERESKEDELMI RÉSZVÉNYTÁRSASÁG igazgatósága 1996. június 20-án 10 órai kezdettel KÖZGYŰLÉST TART A közgyűlés helye: az OFOTERT Rt., 1126 Budapest, Nagy Jenő utca 12. alatti tárgyalója A közgyűlés napirendje: 1. A könyvvizsgáló megválasztása. 2. Az igazgatósági tagok, a felügyelő bizottsági tagok, valamint a könyvvizsgáló díjazásának megállapítása. 3. Az alapító okirat módosítása. 4. Egyebek. A közgyűlésen a részvényesek jogaikat személyesen vagy meghatalmazott útján gyakorolhatják. A társaság a közgyűlés határozatképtelensége esetén a meghiúsult közgyűlést 1996. június 20-án 14 órai kezdettel, változatlan napirenddel megtartja. A megismételt közgyűlés a megjelentek számára tekintet nélkül határozatképes az eredeti napirendben szereplő kérdések tekintetében. IGAZGATÓSÁG 5790 MH MH-információ „Árnyékbokszolásnak” nevezte a leváltásáról felröppent híreket Pál László, a Magyar Olaj- és Gázipari (MOl) Rt. igazgatótanácsának elnöke tegnap az Industria ’96 kiállításon. (A többségi tulajdonos Állami Privatizációs és Vagyonkezelő Rt. szóvivője úgy nyilatkozott: egyelőre nincs tudomása a vezetőváltásról.) Igaz, a május 29- ére meghirdetett közgyűlésen szerepelnek személyi kérdések, de Pál szerint ezek őt magát nem érintik, így inkább cége hosszú távú átalakítási terveiről számolt be, kitérve arra is, milyen szerepet játszhat a Panrusgáz a gázforgalmazásban. A Mal maradjon integrált cég, mert ezt kívánja a belföldi ellátás biztonsága és a befektetők érdeke is - fejtegette az igazgatótanács elnöke. Szerinte a hatékonyság növelése azzal érhető el, hogy az üzletágak egymást segítve tevékenykednek. Kérdésünkre, miszerint a cég integráltságának ellentmondani látszik a Panrusgáz elnevezésű, 50-50 százalékos orosz-magyar tulajdonban lévő vállalat beékelődése a földgáz beszerzésébe, Pál László leszögezte: a megoldás beleillik törekvéseikbe. (Ismeretes, hogy 1997- től a Panrusgazhoz kerül a Móltól az évi 2 milliárd köbméternyi behozatalt jelentő jamburgi gáz beszerzésének joga.) „A mi jogaink a mi jogaink” - szögezte le Pál László az orosz szándékok sandaságát sugalló feltevésekről. A volt miniszter természetesnek találja, hogy az orosz fél törekszik mindenféle jogok megszerzésére - miként azt is, hogy a magyar fél megakadályozza ezt. Az ellenállás jogi alapja a gázszolgáltatásról szóló törvény, amely olyan feltételekhez köti a gáz nagykereskedelmét, mint a nagynyomású vezetékhálózat, avagy a föld alatti tárolók megléte. Ezek felett a rendelkezés joga a Malé és a cég alapszabálya nem engedélyezi átadását, még akkor sem, ha megváltozik a tulajdonosi szerkezet. A gázzal kapcsolatos kételyek eloszlatását követően - amelyek Pál László értelmezésében egy parlamenti interpelláció helytelen interpretációjából fakadtak - az egykori miniszter szükségesnek tartotta megjegyezni: utódjával, Dunai Imrével nemrég tizenöt perc alatt megbeszélt minden lehetséges félreértést. A legnagyobb magyar vállalat első negyedévi üzleti eredménye 12,6 milliárd forint, szemte jobb, mint amire bárki kívülálló számíthatott. Az ügyvezetés viszont ebben csak átlagos üzemi gazdálkodást lát. Pál László pedig egyenesen úgy véli: a vállalaton belül nem indultak meg a minőségi folyamatok. A közgyűlés után egy hónappal konkrét döntések követik a Mal átalakítására vonatkozó rövid távú terveket, hiszen az egykori Országos Kőolaj- és Gázipari Trösztből lett részvénytársaság mindmáig az állami vállalat szervezeti felállásában dolgozik. A kőolaj-finomítás és -feldolgozás ágazatait két éven belül tervezik karcsúsítani - ám készült egy tizenöt évre szóló stratégiai elgondolás is. Az olajvállalat apadóban lévő készleteit koncessziók megszerzésével igyekszik pótolni - ilyen az amerikai Chevron céggel Katarban közösen kapott olajkutatási engedély. A távlati szándékok között szerepel az alapanyag differenciált beszerzésétszolgáló infrastruktúra fejlesztése éppúgy, mint a környezetvédelem elősegítésére hivatott technológiák bevezetése. • Holka László Pál László cáfolja a leváltásáról szóló híreket A magyar olajcég megújul, a Panrusgáz marad Pál László Magyar Hírmp 3 Mégis a Primo Kft. értékelheti az MTV vagyonát MH-információ Megerősített értesüléseink szerint az ÁPV Rt. tegnap felhatalmazta a - korábban egyébként már szabálytalanul megbízott - Primo Kft.-t a Magyar Televízió vagyonértékelésének azonnali megkezdésére. Noha valamennyi párt, a kulturális bizottság, a televízió ügyvezető alelnöke és kuratóriuma is úgy foglalt állást, hogy a feladatot közbeszerzési pályázat alapján kellene elvégeztetni, a kormány ennek megkerülésével adott lehetőséget az eljárásra. A kormány tavaly novemberben hozott első határozata a rádió és a televízió vagyonértékelésének lebonyolítását a Pénzügyminisztérium feladatává tette. Idén márciusban azonban a pénzügyi tárca vezetője és a privatizációs miniszter a kormányfő jóváhagyásával úgy döntött, hogy a televízió esetében ezt az eljárást az ÁPV Rt. folytathatja le. A szervezet április elején a megfelelő referenciákkal nem rendelkező Primo Kft.-nek adott megbízást. Suchman Tamás privatizációs miniszter lapunknak úgy nyilatkozott, hogy a céget zárt körű pályázaton, három jelentkező közül választották ki, azonban később kiderült, hogy ez ügyben a szervezet nemcsak közbeszerzési, de semmilyen más törvényes pályázatot sem hirdetett és nem bonyolított le. Ennek legalábbis a közlönyökben, illetve az ÁPV Rt. dokumentációjában nincsen semmi nyoma. Ellenzéki képviselők emiatt újra felszólaltak a parlamentben, a kulturális bizottság pedig ajánlást juttatott el a kormányhoz, kérve, hogy az eljárást a közbeszerzési törvény rendelkezéseinek figyelembevételével (pályáztatás útján) végezzék el. A PM képviselője bejelentette, hogy a Primo Kft. megbízása, szabálytalan volt, ezért azt felülvizsgálják, a pénzügyminiszter viszont úgy nyilatkozott, hogy az ÁPV Rt. ez ügyben csupán előzetes tárgyalásokat folytatott. A kormány ezután (egy héttel ezelőtt) úgy módosította korábbi határozatát, hogy az MTV vagyonértékelését az ÁPV Rt. végeztetheti el, saját bevételei terhére, tehát a közbeszerzési törvény figyelmen kívül hagyásával. Ezt az SZDSZ, illetve az MSZP munkacsoportja is elfogadhatatlannak tartotta. Szocialista képviselők arra is figyelmeztettek, hogy a privatizációs törvény szerint az ÁPV Rt. nem fordíthatja erre a célra a bevételeit. E hét elején az MTV kuratóriuma is levelet intézett a kormányhoz, kérve a közbeszerzési törvény alkalmazását. Az ÁPV Rt. mindennek ellenére tegnap írásban felszólította a Primo Kft.-t a televízió teljes eszközvagyonának (tehát az archívum kivételével valamennyi ingó és ingatlan vagyontárgyának) a felmérésére. • Szü. L. MH-információ Az adóügyi ombudsman intézményének létrehozása a jogbiztonság erősödését segítené és egyúttal üzenet lenne a közvélemény számára - fogalmazott tegnap az APEH elnöke azon a legfelsőbb bírósági konferencián, amelyet az adóperek tapasztalatairól rendezett a Magyar Közigazgatási Bírák Egyesülete. Pitti Zoltán az adópereket tárgyaló legfelsőbb bírósági és megyei bírósági bírák előtt kijelentette: az idén egymillió adóalany jogszerűen igényelt vissza 10 milliárd forintot, míg negyvenezer személy - az APEH megítélése szerint - kétes konstrukciókkal követel ugyanekkora összeget. Az adóhatóság évente mintegy 800 ezer elsőfokú határozatot hoz, amelyek döntő többsége nem vált ki jogvitát. A másodfokú adóigazgatási határozatok száma 30 ezer, s ezeknek mintegy felét támadják meg közigazgatási bíróság előtt. A fenti közigazgatási perek 80 százalékában a bíróság az adóhatóságnak adott igazat. Az idei év „slágere” egyébként a támogatások és kedvezmények jogosulatlan igénybevétele. A termelési és exporttámogatások kijátszásán túl a lízinggel, a külföldi-magyar vegyes vállalatokkal, a fiktív számlaadásokkal kapcsolatos adóügyek jelentik a legtöbb problémát. Pitti szerint, az egyes ügyek bonyolultságához képest Stadler József Leonardo-ügye csupán „tanulójáték” volt az APEH számára. Lapunk érdeklődésére Polt Péter, az állampolgári jogok országgyűlési biztosának általános helyettese elmondta: az általános ombudsman az összes hatóság, így az adóhatóságok tevékenységét is jogosult vizsgálni. Az APEH tevékenységével kapcsolatban a hivatal tavaly 58 ügyet vizsgált meg. Amennyiben azonban az APEH elnöke egy, az adóhatóság szervezetén belül felállítandó intézményre gondolt, az már az adóügyek belső, és nem pedig egy parlamenti szerv általi ellenőrzését jelentené - mondta Polt Péter. • Drávucz Péter Konferencia adóperekről Pitti adóügyi ombudsmant szeretne írték Kuoni Utazási Iroda Alapítva: 1906. Zürich NYILVÁNOS AJÁNLATTÉTEL A svájci KLONT Utazási Iroda Kft., a Business Travel International hálózat kizárólagos magyarországi tagja ajánlja szolgáltatásait a szakmai utazóközönség részére. Kedvezményes vállalati utaztatás, amely magában foglalja a • repülőjegy-értékesítést, • szállásfoglalást világszerte, • vásárlátogató programokat, • konferenciákon, kongresszusokon való részvétel szervezését, • egyéni igények szerinti útiprogramokat. Svájc legnagyobb utazási irodájának képviselete megbízható partnere lesz! Címünk: 1054 Budapest, Báthori utca 19. Telefon: 269-4584,-85,86 9022 Győr, Czuczor Gergely utca 26. Telefon: (96) 313-124 már KÓRHÁZI 9 " HULLADÉKOK ÁRTALMATLANÍTÁSA 1142 BUDAPEST, KOMÁROMI ÚT 2. Telefon:252-0653,129-4291,251-9333/234 Fax:252-0653