Magyar Horgász, 1987 (41. évfolyam, 1-12. szám)
1987. május / 5. szám
75 ÉVES A KINIZSI HE Legelőször turisták voltak. Már ami az egyesülethez tartozást illeti. Háromnegyed évszázaddal ezelőtt, pontosan 1912-ben néhány horgászni járó jóbarát — többségükben sütőipari és élelmiszeripari dolgozók — úgy döntöttek, közösséggé alakulnak. A Vándorkedv Turista Egyesület szívesen fogadta őket, s megalakították a horgászszakosztályt. Az alapítók közül — sajnos — ma már senki sem él, de emléküket őrzik, a jubileumi közgyűlésen név szerint is megemlékeztek róluk, a legrégibb tagokat pedig külön üdvözölték. Az egyik legrégibb horgászegyesület a 75 éves Bp. Kinizsi HE jelenét Tessik János elnök, dr. Jónás Béla titkár és Zengő Miklós gazdasági vezető segítségével idézzük. Bőséges a múlt emléktára, amelyből a vezetőség a közgyűlésre kis, képekkel illusztrált füzetbe válogatta össze a legfontosabbakat. A ma 422 tagot számláló közösségnek a közgyűlésen résztvevő valamennyi tagja egy-egy példányt kapott belőle. " A tagság sok mindennel dicsekedhet, de hogy gazdag lenne, azzal semmiképpen. Legalábbis ami az anyagi javakat illeti. A Ráckevei Duna partján Szigetszentmártonnál van egy kisméretű tanyánk, amely egy irodahelyiségből, kis tanácskozóból, gondnoki helyiségből és egy négyágyas ideiglenes szállást adó szobából áll. Az ötvenes évekig létező Vándorkedv hajdanitagjai ma is nosztalgiával emlegetik a régi tanyát de az már a Sütőipar üdülője. Amink jelenleg van, azt az Élelmiszeripari Dolgozók Szakszervezetének, Romoretto Béla volt tiszteletbeli elnökünknek és Baló Lajos volt titkárunknak köszönhetjük, akik sokat fáradoztak, hogy azért legyen otthonunk — mondják a vezetők. — Ha szegények is vagyunk, azért igyekszünk magunkon segíteni. Van még egy harminc kikötőhelyes víziállásunk, két új vascsónakunk, amit leginkább a fiatalok használnak. És ami nagyon lényeges, a szemben levő Rafás-szigeten sikerült tartós használatra egy telket szereznünk, amelyet már fagyalsövénnyel bekerítettünk, villannyal elláttunk és odaszállítottunk annyi anyagot, hogy egy oldalt nyitott színt építhessünk az idén. Horgászversenyek rendezésekor, közös szórakozások alkalmával jól fel tudjuk majd használni. A Rafás-szigeten különben az egyesület sok horgásza személyes otthonra is lelt. Az egyesülettől kapott bérleményeken sokszor emberfeletti erővel építették meg kisebb tanyáikat. Hogy mit jelent csónakkal átszállítani a szigetre egy tanya felépítéséhez elegendő anyagot, csak az tudja igazán, aki maga is próbálta. De volt akarat, erő és öszszefogás, s ma már több mint száz házikó bizonyítja a tagság alkotókészségét. Abban, hogy ma már rendezett, kulturált üdülőteleppé alakultak, abban a helyi nagyközségi tanács vezetőinek, Pásztor Jenőnek és Kátai Józsefnek jelentős része van, támogatásukért csak köszönet jár. Rafás bácsi, akiről a szigetet elnevezték, ugyancsak meglepődne, ha látná, mi lett az ő egykori vadonjából. Mert vadon volt ez a sziget, ahol az öreg halász Robinson módjára élt családjával. Halászott, tejet, tojást, csirkét „termelt”, vevői a környék horgászai voltak. Egészen az 1956-os nagy árvízig, amely a sziget felső csúcsán levő nádfedeles tanyáját sem kímélte. Sokan még ma is emlékeznek rá, amikor a tanácstól kapott parti házba átköltöztek. A vastagra fagyott jégen elöl haladt a már idős, de szálfatermetű Máté bácsi, utána libasorban a tehenek, disznók, libák, tyúkok, míg a sor végén Juliska néni, Rafás bácsi felesége. Ma is szeretettel gondolnak rájuk a horgászok. Rafás bácsi kiköltözött a szigetről, megjelentek viszont újabb honfoglalók, a horgászok, akik eleinte kiselejtezett pékáruszállító kocsikban húzták meg magukat. Innen vezetett a szigetiek útja a jelenig, a villannyal, vízzel ellátott kulturált üdülőtelepig. — Családias légkörben, jó hangulatban élünk — állapítják meg elégedetten a vezetők. Redszerezett életünket sokan segítik, sokáig lehetne sorolni azok neveit, akik az egyesületért tesznek. Csak egyetlen példának, itt az Illés dinasztia. Egyesületünkben külön kis csoportot képeznek, Illés László az alelnökünk, aki a téli hónapokban szinte egyedül képviseli egyesületünket Szigetszentmártonban. Ifj. Illés László az ifjúsági vezetőnk, akinek irányításával elméleti és gyakorlati oktatásban részesülnek az ifik, a gyerekek. Minden évben versenyen vesznek részt, példamutatóak a társadalmi munkában, a természetvédelemben. Illés Mária nemcsak az egyesület kiváló versenyzője, hanem a halfogó válogatott keret tagja is. Nagyszerű versenyző Illés István, s reményteljes a gyermekkorú Illés Tamás. Szót érdemel a tízfős önkéntes halőri csoport is, mert Bestye Péter vezetésével nagyon hasznos munkát végeznek. A víz igazi őrei ők, akik rendszeres ellenőrzéseikkel segítik elő, hogy a szabálytalanságok a minimálisra csökkenjenek. Ray Sándor ellenőrzött közülük a legtöbbször, ő a környezetszennyezés esküdt ellensége. Halpusztulással, nádirtással kapcsolatos észrevételeit mindig jelezték az illetékes szerveknek. Nem kevésbé érdemelnek említést a versenyhorgászok sem. A házi versenyeken kialakult erőviszonyok alapján öt éve alakították meg az egyesületi csapatot, amely a megyei első osztályban azóta eredményesen szerepel. De hogy nem csupán a versenyzők tudnak horgászni, azt bizonyítja, hogy az egy főre eső fogási átlag megközelíti a harminc kilót. Pedig akadnak, akik valamilyen elfoglaltság miatt nem horgásznak — semmit sem fognak. Igaz vannak viszont olyanok, legalább tizenöten, akik 1—2 mázsa halat is zsákmányolnak. Nem húshorgászok, a fogás java részét elajándékozzák. A legbüszkébbek azonban a már két évtizede hagyományos augusztus 20-i lampionos, csónakos ünnepségünkre vagyunk. Marosvölgyi László és Csakár Sándor két évtizede gondoltak egyet és feldíszített csónakjaikon körbeevezték a szigetet, majd fellapátoltak a parton ünneplőkhöz. Ma már a Ganz, a Csepel és a Gázművek HE horgászai is részt vesznek a csónakos felvonulásban, amelynek már az egész környéken híre van. Előfordult, hogy 7—8 ezres tömeg várt bennünket a parton, s miután kikötöttünk, szórakozva együtt töltöttük az estét a helyi lakosokkal. Úgy gondoljuk, ezek az összejövetelek közelebb hozzák egymáshoz az őslakókat és a hétvégét pihenéssel töltő horgászokat. Így, bár az egyesületünk nevében ott van, hogy budapesti, mi félig-meddig mártoniak vagyunk. . . A Budapesti Kinizsi Horgász Egyesület 1987. március 8-án megtartott ünnepi közgyűlésén a beszámolók, hozzászólások elhangzása és elfogadása után a MOHOSZ Elnökség megbízásából e sorok írója a 75 éves jubileum alkalmából átadta a MOHOSZ ajándékát és elismerő oklevelét. Tessik János elnök és Zengő Miklós gazdasági felelős Horgászsportért, Bossányi Kálmán pedig kiváló társadalmi munkáért kitüntetésben részesült. Péter Róbert