Magyar Idők, 2017. szeptember (3. évfolyam, 204-229. szám)
2017-09-16 / 217. szám
14 LUGAS 2017. szeptember 16., szombat FILM - Road movie Isztambul macskáiról Pszichopata és Bulikirálynő Jancsó Tudjuk, hogy az internetet a macskák uralják. Ceyda Torun lírikus dokumen tumfilmje bebizonyítja, hogy Isztambult is. Egyszer volt, hol nem volt, az Ottomán Birodalom aranykorában Konstantinápoly volt az európai és az ázsiai kereskedelmi útvonalak legfontosabb találkozási pontja. Prémkereskedők jöttek Skandináviából, papiruszt hoztak Egyiptomból, selymet a Távol-Keletről. És minden egyes hajó macskát tartott a fedélzetén, hogy a természet rendezhesse a patkányok sorait. Amint az árut kipakolták, a cicák is elkezdték felfedezni a várost, így Isztambul évszázadok óta a kóbor macskák városa. A folyamatos vándoroké, akik függetlenségük teljes tudatában járják be a bazársort, a kikötőt, a piacokat és kávézókat, de kegyesen hajlandók elfogadni a teljes város szeretetét, etetését és törődését - különösen azon néhány szerencsését, akiket kiválasztanak maguknak. Az emberek boldogan vállalják a feladatot, mert megszabadulnak a depressziótól, vagy éppen patkányölő szert takaríthatnak meg. Az Amerikában tanult Ceyda Torunnak a Kedi - Isztambul macskái az első egész estés munkája. A 79 perces dokumentumfilmből azonban szinte tapintható, hogy a rendezőnő milyen boldogan tér vissza szülővárosába. A drónokkal felvett nagytotálok nyomán a film éppen annyira isztambuli úti film, mint macskaszemszögből fényképezett road movie. Az operatőr Charlie Wuppermann kamerája folyamatosan mozog, a földközeli jelenetek testközelből követik a cicák minden mozdulatát: hogyan másznak fára, és hogyan pihennek meg több emelet magasban az ablakpárkányokon. Wuppermann nem fél a rajzfilmes fogások alkalmazásától sem, gyakorta veszi át a macskák látószögét, ha izgalmas üldözésről vagy cicaharc fényképezéséről van szó. A város több ezer macskája közül Torun és Wuppermann hetet követett két hónapon keresztül, így Simlis, Szerető, Pszichopata, Bulikirálynő, Játékos, Vadász és Úriember lett Isztambul hét mesterlövésze. Az emberi tulajdonságokat megszemélyesítő állatok azonban nemcsak a cukiságfaktort jelenítik meg, hanem történetükön keresztül a macskák és az ember különös egymásrautaltságát is bemutatják, így nincs, aki könny nélkül állná meg, amikor kiderül: Simics most született kölykeinek viszi a lopott zsákmányt, vagy ne kacagna, amikor Pszichopata nőiessége legteljesebb tudatában terrorizálja ételért a környéket, esetleg ne gondolna maga is valami finom falatra, amikor a dundi Úriembert látja válogatni a füstölt pulykahús és a gourmet sajtok között. Tulajdonságaikat Mo Stoebe fürge vágásai és Kira Fontana török és nemzetközi hangzást keverő zenéje hangsúlyozzák még jobban. „A kutyák azt hiszik, az ember az isten, de a macskák nem. A macskák tudják, hogy az emberek Isten akaratának közvetítői. Nem hálátlanok. Csak jobban tudják” - magyarázza a film egyik interjúalanya. A macskák spirituális megközelítése az egész filmet áthatja. A depressziósok Allah felvidító ajándékának tekintik őket, egy halász, aki viharban vesztette el hajóját, egyenesen isteni hírnöknek (mivel egy kóbor macska miatt talált meg egy éppen elég pénzzel teli pénztárcát), de van olyan is, aki a kereszténységet és a muszlim hitet hidalja át a macskák által (mohamedán létére saját macskatemetőjében kereszt alatt nyugszanak korábbi cicái). A spiritualitás mellett Torun az ember és állat együttélésének praktikus oldalát is fel akarja fedezni. Hogyan tűnnek el a város élőlényeinek legfontosabb élőhelyei az új építkezések miatt, hogyan lehet munkára fogni a macskák vadászösztönét, hogyan kell a kóbor macskákat állatorvoshoz vinni, vagy éppen hány kiló húst emészt fel egy egész falka etetése. Mindez olyan jól sikerült, hogy a film világszerte gyűjti be a sokcsillagos kritikákat - nemcsak a macskaszeretők tollából. Többnyire hetekkel a bemutató előtt elfogynak rá a jegyek, New Yorkban például kész bűvészmutatvány volt bejutni a pótszékekre is - annak ellenére, hogy az amerikaiak zsigerileg tiltakoznak minden folyratot,film ellen. A Twittert nem véletlenül özönlötték el Sheri Linden, a Hollywood Reporter kritikusáéhoz hasonló mondások, miszerint a film „felvilágosításként szolgál a nem macskaszeretőknek, macskamentaként pedig a rajongóknak”. A macskák és az ember egymásrautaltságát is bemutatja Ceyda Torun alkotása Fotó: Cirko Film KIÁLLÍTÁS - Aranykor, ahogy Duray Tibor láttatja Elmunkáspáholytól a Hiltonig Ozsda Erika Nappal szabóinasként dolgozott, este iskolába járt, éjszaka festett. Szenvedő című rajzát Picasso levelében „a képzőművészet száz legjobb grafikája” közé sorolta. Duray Tibor finom kezű festő, grafikus, szenvedélyes szobrász és éremművész volt. A tépelődő, zárkózott festő szegény családban született, tizenhat évesen már dolgoznia kellett. Képein többször feldolgozta a nincstelenek, a bérházak és hátsó udvarok lakóinak mindennapjait. Öt hónapig segédkezett mesterének, Aba-Novák Vilmosnak a párizsi világkiállításra festett Francia-magyar történelmi kapcsolatok című pannon, mely végül elnyerte a világkiállítás nagydíját. Duray egyéni hangú művein nem rejtette el a mestereinek és példaképeinek - Aba-Novák Vilmos, Derkovits Gyula, Picasso - köszönhető hatásokat. A festő Olaszországba először 1937- ben jutott el, ahol a Római Magyar Akadémián ösztöndíjasként tanult. Az utazás óriási élmény volt, Itália a későbbiekben is többször menedékül szolgált számára. Rómában ismerte meg feleségét, Lévai Adrienne-t, aki szintén ott járt iskolába. Duray tíz évvel később Párizsban ismét ösztöndíjasként tanulhatott. Meglátogatta a chartres-i katedrálist, melynek üvegablakai nagy hatást tettek rá, ezek után már nemcsak festett és rajzolt, hanem üvegablakterveket is készített. Viszont a háború gyötrelmei és az 1950-es években kötelező szocreál művészeti irány követelményei lelki válságba sodorták. Az I. Magyar Képzőművészeti Kiállításon nagy kudarc érte: az Élmunkások páholya című képét több fórumon is élesen kritizálták, és annak ellenére, hogy másik festményét a kultuszminisztérium megvásárolta, a sérelmeket nem tudta feledni. Három évig a budapesti Iparművészeti Főiskola Textil Tanszékén rajzot tanított. Ötvenedik születésnapja alkalmából 1961-ben gyűjteményes kiállítása nyílt az Ernst Múzeumban. Pályázat alapján kapott megbízást a debreceni köztemető kolumbáriuma üvegablakainak elkészítésére, érdekes módon munkája során az élet szépségét állította szembe a végső állomással. Duray kiemelkedő debreceni alkotása nagyban hozzájárult, hogy 1969-ben megkapta a Munkácsy-díjat. Négy üvegablakot tervezett a Hilton Szálló Miklós-tornyába, később tizenhatot az ausztriai Krems városába, egy orvosi rendelőbe. Ezek a megbízások kissé segítettek a család szűkös anyagi helyzetén. Balatonfüreden, a Vaszary Galériában két nagy, a térben is elkülönülő tárlat a több mint fél évszázados életműből válogat a harmincas évektől a nyolcvanas évekig. Az impozáns méretű Aranykor című alkotás sajátos stíluskeverék - a szocreál találkozása a szürrealizmussal és a klasszikus, figuratív modernséggel. A művész megszakításokkal több mint egy évtizedig, megrendelés nélkül dolgozott ezen a festményén, melyet teljes egészében ő maga is csak 1982-ben, a Műcsarnokban megrendezett kiállítás megnyitása előtt láthatott, mivel a kép nagyobb volt, mint a műtermében rendelkezésére álló falfelület. „Könnyen megzavarhat a kedvezőtlen fogadtatás” - írta a festő a budapesti kiállítás kapcsán. A 2 x 10 méteres festmény a tárlat után több mint harminc évig dobra feltekerve a műteremben rejtőzött, ahonnan csak nemrég került elő, s a szükséges restaurálás után vált újból kiállíthatóvá. Az Aranykor című festménye mellett helyet kapott a Duray-hagyatékból előkerült dokumentációs anyag is, illetve a háborút és az 56-os forradalmat feldolgozó néhány mű, melyek a brutalitást és a harcolt embertelenségét tárják a nézők elé. Duray jól ismerte ezeket az eseményeket, bejárt a gettóba, hamis papírokkal embereket mentett. Krúdy utcai lakásukban nyolc zsidót bújtatott, miközben a felesége is a deportálások elől menekült. Mivel a festő megtagadta a katonai szolgálatot, neki is bujkálnia kellett, a házukat ért bombatalálatot a szekrényükben vészelte át. A kiállítás a Vaszary Villa másik szárnyában folytatódik, ahol tusrajzokon, táj- és zsánerképeken, portrékon, enteriőrökön keresztül követhetjük Duray munkásságát az indulástól a késői korszakáig. A művész életének baleset vetett véget 1988-ban, lakásuk közelében egy autó halálra gázolta. Duray Tibor a pilisborosjenői temetőben nyugszik, sírját saját domborművei díszítik. (Emberi, túlságosan is emberi. Duray Tibor művei. Vaszary Galéria, Balatonfüred, Honvéd utca 2-4. A kiállítás 2018. január 7-ig látogatható) Válogatás a több mint fél évszázados életműből a harmincas évektől a nyolcvanas évekig Fotó: Havran Zoltán